-Hát... már egész jól haladtam!-biccentettem elismerően, ahogy visszagondoltam az utóbbi hetekre.

Ott volt például a konyha esete amit... Áh, azt még sem sorolhatom ide, mert Loki ötlete volt, és még a kivitelezésben is segített.
Viszont elcsentem egy könyvet a könyvtárból, a helyi felügyelő tudta nélkül. Ez már igazán betudható egy szép csínynek!

Az arcomon lévő halovány mosoly egyre magabiztosabbá vált, végül pedig már annyira örültem a saját "eredményemnek", hogy úgy éreztem magam, mint a csínyek messiása.

Loki nevetésének a hangja azonban egy szempillantás alatt ragadott el tőlem minden önbizalmat. Bosszúsan pillantottam fel rá. Minek örülhet ennyire?

-Jajj, ez nagyon tetszik!-vigyorodott el, mintha csak az év viccét adtam volna elő.-A sikereidet pedig bizonyára nem győzöd számon tartani.

-Nem hittem volna, hogy egy magadfajta istenség leereszkedik arra a szintre, hogy szóba álljon velem-s közben idegesen babráltam a vörös függönnyel.

-Én sem-helyezkedett el kényelmesen a falnak dőlve. Ebben a két szóban több semlegességet véltem felfedezni, mint idáig bármely mondatában.

Durcásan néztem fel rá, majd elhúztam a függönyt magam elől, a többi lógó anyagod Loki felé taszítva. Faképnél akartam hagyni, de ő valahogy megelőzött és szembe fordult velem. Mivel én nem álltam meg, neki hátrafelé kellett sétálnia.

-Ugyan már, Grace!-tárta szét a karját negédesen, mintha egy régről ismert barátja lennék.-Én csak azt mondom, légy egy kicsit...

-Határozottabb?-fejeztem be a mondatát.

-Találékonyabb!-vetette el az ötletemet, majd már nem lépett többet se előre, se hátra, ezzel nekem is megálljt parancsolva.

-Szóval azt hiszed, azzal, hogy megpróbáltam az őrt kicselezni, máris a te helyedre pályázom?-emeltem rá a tekintetem. Loki nem volt olyan magas, mint Thor, de ez jelen esetben nem segített rajtam, ezért kicsit oldalra biccentettem a fejem, hogy ne fájduljon meg a nyakam.

-Dehogy. Felőlem vágyhatnál a "Menydörgés Istennője" címre is!-rázta meg a fejét értetlenül, mintha gyanúsítanám őt valamivel.-Az is legalább ennyire fantáziátlan lenne.

-Akkor mi lehetnék én?-gondolkodtam el. Valójában nem akartam megfosztani senkit sem a szent címétől, viszont Lokinak ez a kijelentése eszembe juttatott néhány dolgot.

Lehettem volna, ha leszámítjuk, hogy halandó vagyok... az engedetlenség ura? Áh, ez pocsékul hangzik!

-A bosszantás istennője. Ahogy tapasztalom, máris kitűnő munkát végzel-szakította félbe a gondolatmenetem Loki.

Egy pillanatra komolyan néztem fel a vigyorgó hercegre, majd végül muszáj volt nevetnem azon amit mondott. Ez, hogy végre egyszerre tudtunk valamin mosolyogni, olyan érzés volt, mintha megrepeszthettem volna a jeget, amit Loki alkotott maga köré.

***

Sötétbe borult a szobám aznap éjjel. A gyertyáimat már réges-régen elfújtam. Aludni szerettem volna, csakhogy odakint vihar tombolt.

Azt hittem Asgardban sohasem esik az eső. Elvégre ezt a helyet nagyhatalmú istenek uralták, biztos voltam benne, hogy itt folyton csak szikrázó napsütés és meleg lehet. Le mertem volna fogadni, egészen addig az éjszakáig.

Thor sem tartózkodott a palotában, egy újabb feladatot végzett el, ha jól tudom Odin számára. Ha ilyen lehet az uralkodás, talán jobb is, hogy egyszerű halandónak születtem. Loki is jobban tenné, ha örülne. Itt lehet a palotában biztonságban...

Hatalmas menydörgés.

Riadtan bújtam a paplanom alá, és lehunytam a szemem. Mindig is rettegtem a villámoktól, magától a vihartól. Próbáltam elterelni a gondolataimat valami szebb dolog felé.

"Gondolj anyára!"

Már több mint két hónapja, hogy Heimdall elmondta, mégsem vagyok árva. Azóta rengeteget gondolkodtam ezen. Akkor mégis miért dobtak ki otthonról? Miért nem kellettem neki?  Mások talán ölni tudnának, ha ott lehetnének, ahol most én vagyok, de mégis egy sokkal egyszerűbb dologra vágytam. Anyára.
Ahányszor csak megpróbáltam elképzelni az arcát, mindig az jutott eszembe, hogy felesleges minden próbálkozásom. Hisz már nem számít. Ő már eldobott engem, én pedig itt vagyok. De minden érmének két oldala van. Amikor Thor azt mondta nagy terhet cipel azzal, hogy ő a trónörökös, megkérdeztem tőle.

Lokit ez nem bántja?

Neki vajon nem fáj ez, hogy Thoré lesz minden hatalom és dicsőség? Úgy tudom, sok köztük az ellentét, aminek talán ez lehet a fő oka.
Egy trón, két nézőpont.
Talán, ha beszélhetnék anyámmal, megtudnám mit miért tett.

Újabb hatalmas villámcsapás, melynek fénye betöltötte az egész szobát egy pillanatra.

Azonnal felültem az ágyon és amilyen gyorsan csak tudtam kimásztam a puha takaróm alól. Nem tudtam magam se, hogy hova induljak, de nem maradhattam tovább egyedül. Egy őr, egy szobalány... Odin... bárki!
Talán a király kis túlzás lenne. Ő az egyetlen ember ebben a palotában, akitől közel annyira tartok, mint a vihartól.

Fehér hálóingem csipkézett vége a térdem alatt ért véget. Horrorfilmbe illő lehetett, ahogy mezítláb sétáltam lassú, tétova léptekkel a hideg márványköveken. Enyhén hullámos szőkésbarna hajamat ugyan este kifésültem, de a sok forgolódástól már kissé össze is gubancolódott. Az egyik kezemet a hasamnál behajlítottam, és ökölbe szorítottam, míg a másikat kissé magam előtt tartva araszoltam előre.

A folyosó néma csendje már zavaró volt. Idegesen nyeltem egyet. Szerettem volna valami életjelet hallani. Megtorpantam egy ismerős ajtó előtt, de nem mertem benyitni. A kezem ugyan a kilincsre tettem, de nem volt meg bennem a kellő elhatározás ahhoz, hogy megtegyem.

Ugyan mit is mondhatnék?
Helló, bocsi csak megrémített a vihar, társaságra vágyom?

Ekkor egy újabb menydörgés törte meg a csendet. Reflex szerűen, lenyomtam a kilincset, így szinte bezuhantam a szobába.

"Gratulálok Grace, miért akartál te valami zajt, vagy életjelet?"-szitkozódtam magamban.

-Te mit keresel itt?-jelent meg előttem egy sötét alak. Hogy a pokolba lehet ilyen gyors?

-Én izé...-sütöttem le a tekintetem, és közben összeszedve magam, sikerült felállnom a padlóról.-Én félek a viharban.

-Félek ezen nem tudok segíteni-gyulladt meg egy gyertya a szobában, így végre láthattam a herceget, akihez betolakodtam.

-Nem maradhatnék itt?

-Kizárt!-fordult el tőlem.

Az öltözéke hasonlított a mindennapi ruháihoz. Ugyan az a zöldes árnyalat, hosszú felsőrész és testvonalat jobban követő nadrág, csak épp kényelmesebb anyagból.

-Nekem jó itt a földön is. Nem foglak zavarni, becsszó!-tettem a kezem a szívemre és leültem a földre ismét.

Loki csak a fejét fordította hátra, majd leült az ágyára. Sokáig csak farkasszemet néztem vele, mire fújtatott egyet és hanyatt dőlt.

-Semmi trükk! Tanulj a hibáidból midgardi!-fordult el végül az oldalára, de túl nagy helyet hagyott a háta mögött.

Nem kellett kétszer utalnia rá, azonnal felpattantam, és lefeküdtem mellé, a puha paplanba bújva.

-Hé, Loki!

-Esküszöm, hogy kidoblak, ha még egyszer megszólalsz!-morogta.

-Köszönöm-súgtam.

Mikor a következő menydörgést hallottuk, alig észrevehetően, ösztönösen közelebb araszoltam hozzá.
Ekkor ő hátrafordult, és egyszerűen kitolt az ágy széléig.
Nem bántam. A lényeg, hogy végre nem voltam már egyedül.