Kissé szorongva léptem be az ajtón. Ahogy végignéztem a folyosón ahol a rabok várakoztak a... mire is? Az életük végére?

Minden esetre erős gyomorideggel fordultam balra, ahol azonnal felismertem az alakot, akit kerestem.

Loki hanyatt feküdt az ágyán dobált valami fém tárgyat. Egy elfojtott sóhaj tört fel belőlem mikor megláttam, s a kezem összekulcsolva magam előtt megálltam az üvegfal előtt.

A herceg mintha csak megérezte volna a jelenlétemet, abbahagyta a dobálózást és a lábát leemelve az ágyról felült.

-Nahát, kit fújt ide a szél...?-kérdezte továbbra is ülve, sőt, kissé meg is támaszkodott a térdén miközben előrébb hajolt.

Egy szót sem szóltam, nem is mozdultam. Egyedül a tekintetem futtattam körbe a celláján.

-Miért jöttél ide? Kárörvendeni? Esetleg szemrehányást akarsz tenni azokért amiket mondtam vagy tettem?-szegezett nekem további kérdéseket, amiket úgyszintén válasz nélkül hagytam.

-Meddig fogsz itt állni, mint valami szent, hm?-kérdezte valamivel ingerültebben. Szinte azonnal felállt az ágyról és az üvegfal elé lépett, farkasszemet nézve velem.-Rajta, mondd csak ki, amire gondolsz!-tette hozzá sziszegve.

Kilométerekről lerótt róla, hogy feszélyezi a helyzet. A Hatalmas Loki be van zárva és nem teheti azt kénye kedve szerint, amit akar. Eddig mindig teljes pompájában láttam csak, amikor volt mire föl fitogtatnia a felsőbbrendűségét. Most, hogy fordult a kocka, ezt nem viselte valami jól. Nem is vártam mást.

-Számítottam rá, hogy hamarosan meglátogatsz, bár beletelt egy kis időbe.
Tessék, itt vagyok! Megkaptad amiért jöttél, most már jöhetsz azzal, hogy van igazság ezen a nyomorult világon. Hallod amit mondok, Grace?

Nem reagáltam továbbra sem. Felesleges lett volna valamiféle szócsatába keveredni vele. Tudtam, hogy ezt akarja, és hogy mennyire élvezné, ha így lenne. Pontosan ezért vártam még.

-Szólalj már meg!-parancsolt rám.

-Ha számítottál volna rá, talán alaposabb munkát végzel-intettem a fejemmel a herceg ágya felé, ahol a néhány szilánk hevert elszórtan.

A férfi lepillantott a földre, majd negédesen elmosolyodott és lassan megrázta a fejét, ezzel nyíltan elismerve, hogy igazam van.

-Elég a varázslatból, Loki!

-Ahogy akarod-lépett hátra, s megszűnt létezni körülötte minden illúzió.

A cella belül borzalmas állapotban volt. A benti bútorok közül aligha volt pár ép, ledöntve, felborítva hevertek szanaszét. Loki viszont ugyan úgy állt előttem, mint korábban. Rajta semmi sem változott.

-Megkaptam amiért jöttem-feleltem végül hűvösen, majd elindultam az ajtó irányába. Elég volt aznapra ebből a fogdából, ahogy Lokiból is.

***

-Grace?-nyitotta ki valaki óvatosan az ajtómat.

Az ágyamon ülve egy könyvet bogarásztam, bár nem éppen a leírt sorokon járt az eszem. Felpillantva, azonnal kiszúrtam Thort, aki az ajtón kukucskált befelé. Nem tudtam nem megmosolyogni ahogy próbált halk és észrevehetetlen maradni.

-Hm?-dünnyögtem dallamosan, miközben meg sem próbáltam eltűntetni az arcomról annak a jelét, hogy mennyire szórakoztat a látvány.-Miben segíthetek, Menydörgés istene?

A férfi belépett az ajtón és becsukta a háta mögött.

-Nem tudom hogyan kezdjem, nehéz az ilyet elmagyarázni.

-Mondjuk az elejétől? Thor... te elpirultál?-kérdeztem gyanakodva. Kezdett érdekelni miről akar velem beszélni, ezért félretettem a könyvet.

-Odin szakállára, nem! Tudod, van egy nő...

-Tényleg!?-vágtam közbe szinte azonnal.

Thor zavartan elmosolyodott.

-Jane.

-Nem hangzik valami asgardiasan.

-Mert nem asgardi.

-Ez komoly? És Odin mit szólt hozzá?-húztam ki magam szinte azonnal.

-Amíg Jane nem lesz jobban itt marad Asgardon. Még nem tudjuk mi történt vele pontosan de...

-Hogy hol? Te idehoztad a barátnődet?-kérdeztem szinte a sikítás határán táncolva.

-Nem ez a lényeg, viszont szeretnék valahogy a kedvében járni amíg nem találunk ki valamit amitől meggyógyul majd... Grace, te nő vagy!

-Tényleg annak látszom..?-vontam fel a szemöldököm kissé cinikusan.-Thor én nem értek ehhez, nem rég lettem csak... felnőtt. De a virág jó ötlet, nem?

-Erre én is gondoltam már.

-Akkor menj, és szedj neki!

-Grace, én nagy látnok vagyok...-húzta ki magát egy büszke mosoly kíséretében.-...és sejtettem, hogy ezt fogod majd javasolni.

-És... Hol van az a virág?

***

-Ezt ugye nem mondod komolyan?-álltam meg csípőre tett kézzel a folyosón, amikor megláttam, hogy Thor egy teljesen kiásott rózsabokorral akar kedveskedni élete szerelmének.-Én értem, hogy sokat változtál amióta elmentél Midgardra, de az udvarlás terén visszafelé fejlődtél?

-Jane finom hölgy, nem vehetem le a lábáról egy korsó mézessörrel. Persze ez nem mindenkire vonatkozik...-vonta fel a szemöldökét, mire én csak a számat húztam.

-Mert egy földes gyökércsomó aztán biztosan elbűvöli majd... Rendben, akkor hajrá, vigyük azt a bokrot!-intettem, majd elindultunk Jane szobája felé.-Pontosan mi is a célod vele? Hogy ha rosszul lesz legyen mibe esnie? Nem volt a legszerencsésebb választás a rózsa...

-Grace, kezdem azt hinni, hogy te túl sok időt töltöttél Lokival-nézett le rám Thor.

-Te még nem mentél el hozzá?-ráncoltam a homlokom kissé tartva a válaszától.

Az istenség tekintete különösen gondterheltté és komollyá vált egy csapásra. Hosszú ideig csak engem figyelt, mintha nem tudná eldönteni hogyan kezdjen bele abba amit mondani akar.

Az oszloptól-aminél álltunk-nem messze kinyílt egy ajtó, mikor Thor intett a fejével, hogy lépjek a márvány takarása mögé. Inkább kivettem azt a szerencsétlen növényt a kezéből, mielőtt elejtette volna nagy izgalmában.

Kíváncsian kukucskáltam ki én is, hogy vajon ki lehet az, aki miatt el kellett rejtőznünk. Thor ugyan úgy mint én, felettem hajolt ki, érdeklődve figyelve a jövevényt, aki gondolom Jane lehetett.

Halkan felsóhajtott, mintha az a nő lenne élete első szerelme. Furcsa volt így látni, mint egy bolond kamaszt.

-Mit gondolsz?-pillantott le rám.

-Nehéz rózsát ástál ki!-panaszkodtam.

-Janeről!

-Ja! Csodálatos...-néztem el végre világosbarna hajú lány irányába. Eddig igazából meg se figyeltem. Kis méregetés után szusszanva konstatáltam magamnak a véleményemet.-Nem nagy eresztés...

Mielőtt Thor bármit mondhatott volna a kezébe nyomtam a bokrot, és megütögettem a vállát.

-Menj oda hozzá, Rómeó!-noszogattam a férfit, aki meg is indult volna a rózsabokorral a kezében. Az utolsó pillanatban tettem a kezem a karjára.

-Oké, szerintem egy elég lesz. Tudod, a kevesebb néha több-szakítottam le az egyik vörös rózsát sötétzöld száránál.-Neki a virágot nekem a gyökeret!-fújtam ki egy kósza hajszálat az arcomból.

Thor szeretetteljesen elmosolyodott és adott egy puszit a homlokomra, majd letette a bokrot a kezéből. Végre, egy szál rózsával sietett kedvese után, engem magamra hagyva a maradék itt-ott letördelt földes növénnyel. Az oszlopnak vetettem a hátam és lecsuktam a szemem.

-Ezt sokkal egyszerűbben is megoldhattuk volna, szőkeség... Mit kezdjek most ezzel?