Loki oldalán sétáltam be trónterembe, elhaladva a hatalmas, szinte égig érő oszlopok alatt. Csak egy hete, hogy nem jártam itt, de nagyon is jól esett újra asgardi levegőt szívni. Valamiért ha nem is töltöttem itt annyi időt, mégis hiányozni tudott ez a hely.

A lépcsősor tetején azonban nem volt senki. A trónnál sokkalta lejjebb ült a Thor az egyik fokon. Amikor beléptünk a hatalmas ajtón, szinte azonnal felállt, és vészes sebességgel indult meg öccse felé. Már épp készültem valamiféle magyarázattal előrukkolni, amikor a szőke herceg Loki előtt még hozzám fordult.

-Grace! A Valáknak hála, hogy élsz!-sóhajtott fel megkönnyebbülten.-Veled meg mi történt? Nem létezik, hogy Midgardon ilyen gyorsan teljen az idő! Öcsém?-fordult számonkérően Loki felé.

Bolond lettem volna kihagyni egy pillanatnyi sunyi tekintetváltást a Csínytevések istenével. Halvány mosoly szökött az arcomra, amiben benne volt minden szemrehányás, és az akkor megszerzett felsőbbrendűségi érzetem is. Mintha csak azt sugalltam volna felé, hogy: „Na mi van herceg, még Thor is képes volt felismerni engem!"

Loki a szemét forgatva vette tudomásul, hogy ez esetben én kerekedtem fölé, hisz ezután az előtte álló szőke istennel kellett foglalkoznia.

-Megható, hogy az én épségemért is ennyire aggódtál, de köszönöm testvér, jól vagyok.

Thor szúrós szemekkel mérte végig őt, majd végül egyenesen öccse szemébe nézett. Szívesen befizettem volna, hogy ki bírja tovább ezt a farkasszemezést.

-Miért adtál parancsot az őröknek, hogy távolítsák el Heimdallt?

-Megmondom miért, kedves fivérem! A te drága barátod, amíg mi Midgardon voltunk és én szólítottam, a kisujját sem mozdította. Tisztában vagy te azzal, hogy én legalább egy hétig teljesen vakon éltem, egy számomra teljesen ismeretlen világban? Egy szívélyes régi „jóakarómnak" hála. Azt pedig hadd ne elmagyaráznom, hogy Grace nem a midgardi reformkonyhától nőtt fel ilyen gyorsan...

Lokinak a beszéde olyan hatásosra sikerült, hogyha nem lettem volna ott vele a történtek alatt, valószínűleg én is „szörnyülködve" hallgattam volna őt.

Minden esetre úgy tűnt a Csínytevések istene keveredett ki ebből az ügyből győztesen. Thor úgy tűnt igencsak elgondolkodott, de mérget vettem volna rá, hogy nem hagyja majd a barátját eltávolítani.

-Igazán megható volt, ahogy előadtad szerencsétlen történetünket a Földön-jegyeztem meg, miután már a folyosón sétáltunk Lokival a szobáink felé.

-A célomat el is értem vele-biccentett.

-Célodat? De hát kivételesen az igazat mondtad! Thor ennyire ne bízna benned?

-De bízik, és ez az egyik legnagyobb hibája. Te is tanulhatnál belőle.

***

Az ágyamon hasaltam. Örültem, hogy végre itt lehetek, ha nem is pont úgy, mint elképzeltem. Benyúltam a közeli asztal alá, ahová még a kistáskámat dobtam, mielőtt Lokival elindultunk volna. Kihalásztam a zöld, túlságosan is könnyűnek látszó hátizsákom és kíváncsian kigomboltam. Már nem is emlékeztem mi lehet benne. Kellemesen elmosolyodtam, amikor megéreztem a kezemben a kedvenc csokim papírját. Pontosan erre volt most szükségem.

"Te jó ég, mintha szakítottam volna valakivel, úgy viselkedem!"

Megráztam a fejem és letörtem egy darabot, amit azonnal a számba vettem, majd lehunyt szemmel élveztem az ízét. Tökéletes. Azt gondoltam, a pillanatot nem ronthatja el semmi, de talán megint elhamarkodottan jelentettem ki valamit...

Valaki úgy kopogtatott az ajtón, mintha üldöznék, és csak az nyújtana számára menekvést, ha beengedném.

Felpattantam, a csokit letöröltem a számról, majd azonnal a kilincshez ugrottam és szinte kitéptem a helyéből.

Thor várt pontosan előttem, jobbra fordulva, majd amikor lenézett rám úgy mosolyodott el, mint egy elégedett nyuszi. Fogalmam sincs miért ez a szó ugrott be először, de viszont nagyon megjegyeztem.

-Édes istenem!-sóhajtottam fel.

-Személyesen-bólintott a férfi. A hangja mintha mélyebben szólt volna, így ezt az elfuserált viccet is komolyan tudtam venni.

-Thor, azt hittem valami baj van! Hogy tudsz ilyen erősen kopogni?

-Természetből adódóan-válaszolt még mindig vigyorral az arcán. Még a karját is behajlította, hogy lássam mennyi izma feszülhetett meg a kopogtatás során.-Pedig, örömhírt jöttem közölni veled. Egy fenséges isten társaságában töltheted az estéd.

Olyan ünnepélyesen jelentette be, a szívem máris gyorsabban kezdett verni. Aztán keveredtem bele életem egyik legkínosabb párbeszédébe.

-Ha Loki akar valamit, jöjjön ide ő!-támaszkodtam neki az ajtókeretnek, mintha ezzel annyira megmondtam volna a magamét Thornak. Őszintén belegondolva... még büszke is voltam magamra.

-Nem? Honnan veszed, hogy Loki..? Oh!-kérdezte gyanakvóan, majd az „oh" sóhajával úgy láttam nélkülem is megválaszolta magának ezt a kérdést.

-Ő is isten, és mostanában sokat voltunk együtt, meg... francba már!-kezdtem magyarázkodni elvörösödött arccal, de végül csak legyintettem. Komikus volt a helyzet. Thor egyszerre túl sokat értett, és nem értett semmit, másrészt pedig minden magyarázkodásom hasztalannak bizonyult.-Mondd inkább miért jöttél!

***

-És pontosan miért is jöttünk ide?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

Thor ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen egy helyre, amit mindig is meg akart nekem mutatni. Bőven túl voltunk már a palotán, egy nagyobb kőházhoz vezetett.

-Grace, üdvözöllek Asgard legkiemelkedőbb ivójában!-jelentette be ünnepélyes hangon, majd kitárta előttem az ajtót.

-Te egy kocsmába hoztál?-kérdeztem vissza, mintha nem akarnám elhinni, hogy ez igaz lehet.

-Ahogy mondod-bólintott vigyorogva, majd intett az ismerőseinek ahogy belépett. Barátok, harcostársak lehetnek.-Gond talán?

-Nem ez... ez nagyon király!

Thor nevetve megcsóválta a fejét és a hátamnál finoman előretolva vezetett oda egy asztalhoz.

-Egy mézsert kérek, nekem pedig a szokásosat!-intett a kiszolgáló fickónak, aki az italokat hordta ki.

-Thor, én még ittam soha. Egy perc alatt öregedtem tíz évet, nem igazán volt időm az ilyesmikhez-ültem le vele szembe.

-Grace, te azon szerencsés nők közé tartozol e perctől, akik a vendégemnek mondhatják magukat.

-Szerencsés, de nem ritka-vontam fel a szemöldökömet, majd elvigyorodtam.

-Nem fogok neked hazudni, ez így van. Te viszont más vagy. Rád nem tudnék úgy nézni...-kereste a szavakat.-Olyan vagy nekem, mint egy húg.

-Ezt... ezt komolyan mondod?-kérdeztem felcsillanó szemekkel. Soha senki nem mondott nekem hasonlókat, el se tudta képzelni mennyit jelentett ez nekem...

-Szoktam én viccelni ilyesmivel?-vonta fel a szemöldökét. Ebben a pillanatban tették le elénk az italokat. Elém a mézsert, Thornak pedig legalább három nagy korsó... fogalmam sincs micsodát.

-Hát... erre feltétlen inni kell!

***

-Thooor? Te mit iszol?-dőltem előre az asztalon. Helyesbítek, elfeküdtem rajta. Úgy tűnt ez az első alkalom igen emlékezetes lesz számomra.

A férfi elhúzta előlem a korsóját, mintha csak egy illetéktelen személy lennék.

-Nem Grace, ez teljesen kizárt! Ebbe te nem iszol bele.

-Gonosz vagy!-támasztottam meg a fejem. Thor úgy tűnt sokkal jobban bírja az alkoholt, engem pedig ez az egy is, igen durván kiütött.

-Te pedig tökéletesen részeg. Grace, sokat kell még edzened, hogy úgy bírd mint én!-mutatott magára büszkén.

-Nem mered meginni húzóra!

-Micsodára?

-Egyszerre. Úgy mindet egyszerre-mutattam a mozdulatot, majd valamiért, fogalmam sincs mi okból de vigyorogni kezdtem.

-Ilyet soha, de soha ne mondj a Menydörgés istenének!-emelte fel a mutatóujját, majd azzal a lendülettel nyúlt is a következő italáért.

Nem hittem a szememnek. Thor úgy nyelte, mintha csak vizet ivott volna. Ezt követően az asztalhoz csapta a korsót. Szinte biztos voltam benne, hogy széttörik, de valahogy mégis egyben maradt. Minden esetre felsikkantottam.

-Thor, most naaagyon megijesztettél!-korholtam őt, de csak ezalatt az egy mondat alatt legalább háromszor megakadt a nyelvem.

-Jólvan Grace, ma mind a ketten bizonyítottunk. Te hivatalosan is felnőtt vagy, én pedig megittam a hősöknek járó adagot. Most hazaviszlek!-állt fel az asztaltól.

-Neeem én nem akaroook!-emeltem fel a kezem tiltakozóan, de a férfi erősebbnek bizonyult, felkapott a vállára, akár egy zsákot.

-Utállak...-prüszköltem, de ő csak vigyorogva megütögette a combomat.

-Helyes, teljesen igazad van.