Reggel szinte kirobbantam a szobámból. Az ajtó elég masszív lehetett, hogy ekkora erőtől nem szakadt ki, mert nagy lendülettel rohantam ki onnan. Bár, jobban belegondolva, így, hogy Thor is itt él a palotában nem csoda. Talán minden kijáratot az ő erejéhez terveztek?

Vigyorogva játszottam el a gondolattal, és tovább sétáltam, lassítva a lépteimet. Egész éjjel azt terveztem, hogy belógok a könyvtárba, azután pedig minden kastélyban található rejtett szobát felfedezek. Ezt az álmodozásomat azonban egy erős kéz szakította félbe. Valaki megfogta vállam, és
megállított.

Az illető elég magas volt, ezért szinte már úgy éreztem, kitöröm a nyakam ahogy felnézek rá. Egy palotaőr.
-Mit keresel te itt, parasztlány?

-Nem vagyok parasztlány, Thor hozott engem ide!

-Igen?-nevetett fel.-Engem pedig Odin hozott magával ereklyének-folytatta cinikusan.

-Hát...találhatott volna valami szebbet is, ami esetleg még hasznos is lehetne-pillantottam fel rá pimaszul mire megragadta a karomat.

-Vicces lánynak hiszed magad? Gyere nevess velem azon ahogy kilöklek az ablakon-ráncigált végig a folyosón.

Ökölbe szorítva a kezemet vertem a katona kesztyűjét. Egy nagyobb ütés után a szorítása alábbhagyott. Már büszke voltam magamra, hogy miket értem el a puszta erőmmel, amikor megláttam a herceget.

Loki lassan sétált hozzánk közelebb, felmérve a helyzetet.

-Hova viszed a lányt?

-Ezt a kis csavargót? Visszadobom oda, ahova való, hercegem
.
-Ide való a palotába, a fivérem ugyanis egészen Midgardig  ment érte. Tudod te egyáltalán mekkora hatalma van?-lépett közelebb hozzánk, mire a férfi azonnal elengedett.

Halvány mosoly jelent meg az arcomon, Loki szavait hallva.

-Most pedig igazán feldühítettek...-csóváltam meg a fejem.
-Én sajnálom, nem tudtam!-szabadkozott az őr.

-Szerintem menjen, mielőtt Grace meggondolja magát és felejtsük el ezt az egész incidenst-igazgatta a herceg kabátja ujját, ezzel is sugallva felsőbbrendűségét.

A palotaőr hátrált néhány lépést, majd elsietett.
Hálásan mosolyogtam fel Lokira, aki kifejezéstelen arccal pillantott le rám.

-Mégis minek örülsz ennyire?

-Én csak... köszönöm.
Végig az járt a fejemben, hogy tegnap óta én csak egy zavaró tényező vagyok neki, aki pici, hangos és aki már hivatalosan is a nyakán maradt. Mégis segített nekem.

-Hova siettél ennyire?-indult el mellettem a folyosón.

-A könyvtárba akartam menni, de most jutott eszembe, hogy éhes is vagyok. Ti hol szoktatok enni?

A férfi egy pillanatra elgondolkodott, majd megállt mellettem.

-Mennyire vagy bevállalós?

-Ilyet legutóbb egy hajléktalan cukrosbácsi kérdezett tőlem...-mértem végig a férfit, aki értetlenül ráncolta a homlokát.

-Akármiről is beszélsz, én másra gondoltam-sóhajtott fel, türelmetlenül-Mennyire vagy éhes?

Az arca azt sejtette, hogy tervez valamit, amiről egyenlőre még nem tudtam, hogy mi is az. Gyanakvóan emeltem rá a tekintetem.

-Mire készülsz, Loki?

***

-Ava, milyen régen találkoztunk!-támaszkodott meg Loki a konyha kisablakának párkányán.

Az egész a régi menzánkra emlékeztetett azzal a kivétellel, hogy itt finom illatok szűrődtek ki a levegőbe, és az a kis nyílás más célt szolgált, mint a tálcák kiadására. A konyha ajtajától nem messze volt az a párkány ahol a herceg is állt, vele szemben a szakácsnővel. Hogy ennek az ablaknak mi értelme volt, meg sem próbáltam kitalálni, talán innen lehetett ellenőrizni Ava munkáját.

Loki negédesen mosolyogva próbálta előhozni a legjobb formáját, azonban a mogorva szakácsnőt nem igazán hatotta meg. Mintha átlátott volna a herceg mézes-mázasságán.

A hölgy egyébként egy békát juttatott eszembe. Kövér volt, komor és a hangja olyan mély volt, mint az árvaház láncdohányos portásának.

Én eközben besurrantam a résre nyitott ajtón és a készülő falatok között kezdtem kutatni a leírt ételt, amiről még sohasem hallottam korábban.

„Lapos és foltos, lapos és foltos"-hajtogattam magamban Lokinak felettébb lényegretörő ételleírását.

-Hogy van a férje, kedves?-folytatta a herceg a színjátékot.

-A hatodik férjem két hete halt meg-mondta a nő egyhangúan, szinte meg sem mozdulva.

Loki eközben egy gyors pillantást vetett rám, aki éppen a lehetetlen küldetést teljesítette. Megtalálni valamit, amiről fogalmam sincs hol lehet, vagy hogy nézhet ki.

-Hát ez érthető-csúszott ki a férfi száján. Amint feleszmélt mit mondott, csak kínosan elmosolyodott.-Gondolom azóta gyászol-tette hozzá sokkal komolyabban.

-Nem igazán.

Ebben a pillanatban találtam meg az egyik, Loki leírásának megfelelő ételt. Leginkább egy palacsintára hasonlított. Azonnal felmarkoltam belőle hármat, mert ebben pillanatban csak ennyire volt időm. Innen is sajnáltam a herceget a kínos beszélgetésért, de remenykedtem, hogy megérte.

Loki ismét sürgetően pillantott rám, mire Ava is megfordult, én pedig úgy buktam, helyesbítek, vágódtam el, mintha valaki fellökött volna.
Ezzel még nem is lett volna semmi baj, ha nem döntök fel egy fazekat is, aminek elég nagy hangja volt. A nő azonnal felém indult, az ajtót pedig egy mozdulattal be is zárta.

Landoláskor az ételt megtartottam a levegőben, hogy ne essen baja, majd kúszni kezdtem az ablakig, ahol Loki várt rám. Az ételt a párkányra tettem amint felálltam, ekkor érhetett Ava oda, ahol egész odáig keresgéltem. Mivel az ajtó zárva volt nem maradt más lehetőségem a kiutásra, mint az a kis ablak, amit kapkodva nyitottam ki teljesen, de túl magasan volt ahhoz, hogy kimászhassak rajta. Loki ekkor benyúlt és kiemelt engem a konyhából, pontosan mielőtt Ava odaérhetett volna, az ablakot pedig varázslattal visszazárta. Mindez pillanatok alatt történt.

A herceg azonnal letett a földre, én pedig elhoztam a szerzett reggelit a pultról. Időm sem maradt, hogy örüljek neki, ugyanis Loki már rántott is tovább.

Végig siettünk egy egyik folyosón, amikor ő behúzott a lépcső mögé. Lihegve álltam meg, ilyen kalandokban rég volt már részem.

-A potatlefse?

-Egészségedre-válaszoltam nekitámaszkodva a hideg lépcsőnek.

-Elhoztad az ételt?-kérdezte végre konkrétabban.

-A palacsintát! Hát persze, tessék-nyújtottam át neki az egyiket, amit egész odáig úgy őriztem, mint egy ősi ereklyét.

Mielőtt elkezdtem volna a sajátomat enni, leültem a földre, és felhúzott térdekkel láttam neki ennek a hogyishívjáknak.

Ekkor Loki is fogta magát, és hanyag mozdulattal lehuppant a földre. Mosolyogva majszoltam a közös lopásunk gyümölcsét, néha felpillantva a csínytevések istenére, aki időközben elmotyogott egy „köszönömöt" is.