-Nem. Tudod, ha nehezebb lenne, erőt vesztenél a lendítéskor-magyarázta Thor, előre emelve a pörölyét, viszont a kezével végig kísérte a fegyver nyelét. Gondolom nem hiányozna nekik egy esetleges faltörés.

-Tényleg csak te tudod felemelni?-rántottam fel a kezem hirtelen a magasba, de a nagy lendülettől megszédültem, és majdnem beleszaladtam a mellettem sétáló istenségbe.

Thor a fejét rázva térített vissza egyenes utamra.

-Nem, dehogy. Te is megpróbálhatod, és ha sikerül, akkor átadom neked a trónt, hercegnő!-viccelődött, miközben elértünk a folyosó végéhez.-De majd pár nap múlva. Elég lesz neked elcipelni magad a szobádig.

-Viccelsz? Simán lenyomlak!-bokszoltam volna a férfi vállába, de helyette csak a levegőt sikerült eltalálnom.

-Holnap!-hangsúlyozta ezt a szót mély hangján, majd elmosolyodott.-Jó éjszakát, Grace!

-Egyet értek veled, Herkules. De tényleg. Csak én nem szeretem a repülő lovakat-tártam szét a karom, majd meg sem várva a férfi válaszát, elindultam jobbra.

Nem volt még kedvem lefeküdni, énekelni szerettem volna. Félhangosan értelmetlen hablatyként daloltam az első eszembejutó számot, miközben határozott meggyőződéssel benyitottam a saját szobámba.

-Mamaaaaa húúú ájdonvannadáj áj szomtájmzvisss nevörbín bornendooool!-léptem be a helyiségbe megtámaszkodva a kilincsen. Freddie Mercury művészetét sikeresen földbedöngölve.

-Úgy látom, a külsőddel ellentétben az értelmed nem fejlődött-állt fel az eddig ablakpárkánynál ülő isten.-Hol voltál?

-Jólérezni magam, a bátyáddal?-kérdeztem szinte felháborodva. Hisz ez teljesen nyilvánvaló, nem? Legalább is akkor így gondoltam.

-Gratulálok!-tette hozzá kimérten, és gúnyos szavait egy nem kevésbé gúnyos mosoly kísérte.

-Te ne mondj semmit, jogod sincs hozzá! Itt ülsz, és nem, nem... nem gondolod, hogy elfelejtettél valamit!? Éveket vesztettem el miattad, de még meg sem köszönted! Te nem isten vagy, hanem egy oltári nagy suttyó!-emeltem meg a hangomat.

Loki kivételesen nem mosolygott. Sőt, az arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Valószínűleg tiszta állapotomban én sem fakadtam volna ki ilyen szinten, de ekkor érvényesült nálam leginkább az „ami a szívén az a száján” elv.

-Grace, te részeg vagy-kezdett volna bele a szokásos dumájába, de én közbevágtam.

-De legalább igazat mondok! Te erre józanul sem vagy képes! Vagy...vagy micsoda...-bizonytalanodtam el a mondat végére, de ismét nekibátorodva, ugyanakkor felelőtlenül is, folytattam.

-Ott kellett volna lenned mellettem! Azt akartam, hogy velem legyél!

Loki láthatóan nem siklott el ezen mondatok felett, szinte láttam ahogy az utolsó szavaim szöget ütnek a fejében, de mielőtt bármit is mondhatott volna, egy eltúlzott mozdulattal legyintettem.

-Maradj csak itt, és olvass! Vagy... csinálj amit akarsz! Én megyek a bátyádhoz!-vágtam a fejéhez az utolsó mondatot, jelezve ezzel, hogy senki sem pótolhatatlan, majd nagy hévvel az ajtó felé indultam.

Szinte hősies volt, hogy ilyen céltudatosan, ekkora lendülettel tudtam egyenesen haladni. A résre nyitott ajtó előtt azonban hirtelen Loki alakja termett, és a könyökével becsukta azt.

-Nem-közölte nemes egyszerűséggel.

Amilyen hévvel elindultam, pontosan olyan nehéz volt megállnom. Magamtól szinte le se esett azonnal, hogy elzárták előlem a kijáratot, így Loki mellkasának ütközve sikerült fékeznem.

Felnéztem a hercegre, aki nem igazán könnyítette meg a dolgomat. Hideg zöldeskék szemeivel csakis engem nézett, méghozzá olyan közelről, amit józanként talán túl soknak is neveznék. Zavarba ejtően figyelt. Ez az egész olyan... furcsa volt. Valahogy imponált Lokinak ez a viselkedése, viszont az akkori teljesítményem nem volt épp egetverően magas, így csak annyira telt tőlem, hogy egy kicsit hátrébb lépjek tőle.

-Szeretem az illatodat-jelentettem ki gyermeki egyszerűséggel.

-Tessék?

-Szeretem az illatodat-ismételtem meg, majd megfordultam és az ágyához botorkáltam, ahol keresztbe a paplanra dőltem. Ez volt az utolsó emlékem az éjszakáról.

***

Fogalmam sem volt, hány óra lehetett, mikor felébredtem. Egyedül az irgalmatlan fejfájás volt az, amiben biztos voltam, és az is, hogy nem a saját szobámban ébredtem. Na persze ezt nem feltétlen a berendezésről, hanem a mellettem fekvő férfiról sikerült megállapítanom. Felkönyököltem. Ekkor tűnt fel igazán, hogy hogyan is feküdtünk mi egymás mellett. A kezem a mellkasán volt, lazán öleltem át, míg ő hagyta, hogy a fejem a vállán pihentessem. Azonnal felültem magammal rántva a takarót is.

Mi a francot csináltam!?

-Loki! Loki!-ráztam meg az istenséget a vállánál fogva, olyasfajta... hangos suttogást alkalmazva eközben.

-Olyan szépet álmodtam...-nyitotta ki a szemeit, majd amint meglátott, az ajkai nyugodt mosolyra húzódtak.-Szóval nem álom volt.

Esküszöm, direkt csinálja...

-Mi... mit csináltunk mi tegnap?-kérdeztem a halántékomat masszírozva.

-Oh, hát tudnék mesélni!-vigyorodott el elégedetten, s közben a kezeit párnának használva megtámasztotta a fejét.

Riadtan néztem rá vissza, majd ekkor jutott eszembe, hogy a takaró alá nézzek. Ruhában voltam. Abban amiben emlékeim szerint tegnap is. Egyszerre lettem nyugodt, és határtalanul dühös.

-Te hazug dög!-vágtam hozzá az egyik párnát, de ő a kezével egyszerűen kivédte, és nevetni kezdett.

-Valld be, hogy te is élvezted volna!

Egy ideig szóhoz se tudtam jutni, majd inkább felálltam és az ablakhoz léptem.

-Neked nem vallok be semmit!-jelentettem ki elhúzva a függönyt. Mire visszanéztem az ágy felé, Loki már a szekrényénél állt, méghozzá egyéb felső ruházat hiányában.

-Haboztál!-fordult felém.

Nem tudom, hogy a fejfájás volt a rosszabb, vagy hogy a tekintetem elidőzött rajta. Hosszabban mint azt szerettem volna.

-Ez nem igaz!-fordultam el végül és inkább Loki könyveinek a gerincét kezdtem tanulmányozni, amíg ő átöltözött.

Az egyiket óvatosan ki is emeltem a többi közül és találomra fellapoztam valahol. Ahogy álltam a könyv fölött, eszembe jutott valami igencsak idegesítő tény. A homlokomat ráncolva figyeltem a lapot.

Hiszen én nem is tudok asgardiul olvasni...

Loki megállt nem messze mögöttem, onnan figyelt engem. Mintha csak gondolatolvasó lett volna, így szólt.

-Ezen segíthetünk.