Amint kiértünk a teremből, kirántottam a kezem Lokiéból, és sebes futásba kezdtem. Nem érdekelt senki és semmi már. El akartam tűnni innen. El Asgardból, el erről a világról.
Nem érdekeltek a kérdő tekintetek, amik végigkísértek a folyosókon és Loki, ahogy a nevemet kiáltja, álljak meg, forduljak vissza.
Csak szaladtam, mintha magam mögött tudnék hagyni mindent. Hogy történhetett ez ilyen gyorsan? Hiszen nem is tettem semmit, amit bűnnek lehetne nevezni. Csak szerelmes lettem. Azt hittem, ha egyszer megtörténik velem ez a csoda, annak örülni fognak a körülöttem lévő emberek, de tévedtem. Úgy tűnik ez egész elcseszett életem fénypontja alakítja a legsötétebb részét is.

Igazán kitettem magamért, a Szivárványhídig meg sem álltam. Talán egészen a Bifröstig szaladtam volna, ha Loki nem termett volna előttem hirtelen. Azonnal megálltam és hátráltam pár lépést.

-Grace, úgy viselkedsz mint egy...

-Mint egy kislány!? Igen, képzeld el azért, mert annak kellene lennem. Miattad, és csak is te miattad lettem idősebb, pedig ennek nem kellene így lennie! Ha ez a szerelem, amit az okoz, ahogy irántad érzek... ez csak bajt hoz, és nem akarom, hogy ennyien szenvedjenek miatta!-hajtottam le a fejem, beletörődően. Ökölbeszorított kezem lassan elernyedt a testem mellett, én pedig lehunytam a szemeim egy hosszú pillanatra. Egészen addig, míg újra egy finom szorítást nem éreztem a kezemen, és egy simítást az arcomon.

-Nem fogok kudarcot vallani. Emlékszel? Megszerzem azt, ami engem illet, te pedig Grace... hosszú ideje veled éreztem önmagam először-habozott egy picit, mintha nehéz lenne kimondani ezeket a szavakat. Neki valóban szokatlanok lehettek.

-Akkor szökjünk meg. Vigyél el innen oda, ahol nem érhet minket utol Odin haragja!

Loki olyan szomorú tekintettel nézett rám, mintha ő is legszívesebben ezt tenné. Menne el, erről az átkozott helyről, de a keze meg van kötve. Ökölbe is szorította, mintha hezitálna.

***

-Hol vagyok?

Fehéres fény borított be mindent.  A felhők valahogy világosabbak voltak a szokásosnál. A nap lassan lemenni készült, ezért egy kis narancssárga is került az ég palettájára.
Ahogy a távolba meredtem, úgy éreztem, mintha nem is a valóságba érkeztem volna, de mégis haza. Ekkora békességet még sohasem éreztem.
A nap kicsit fátyolosnak tűnt, nem egészen tisztán rajzolódtak ki a vonalai. Beleszívtam a levegőbe, és éreztem, ahogy a szél cirógatja az arcomat.

Mintha vízben állnék. Térdig érő fehér ruha simult a bőrömhöz, alatta pedig tiszta víz fodrozódott. Nem állt másból a láthatár, és ahogy a horizont felé tekintettem, mintha ég és föld összeért volna. Ha ilyen lehet a túlvilág, kevésbé tartanám rémisztőnek a halált.

Eddig olyan érzés volt, mintha egyedül lennék, de megéreztem magam mögött valakit. Hátranyújtottam a karomat, ő pedig hideg bőrét az enyémhez érintette, és óvatosan megszorította a kezem.

-Itt akarok maradni, örökre. Veled.

-Mindennél jobban-válaszolta, teljes és mély őszinteséggel.

-Hol is vagyunk pontosan?

-Gyönyörű, Grace. Elhatároztad, hogy maradnál, de fogalmad sincs, hol van?-kóstolgatott mosolyogva a hercegem.

Erre csak széttártam a kezeimet és elmosolyodtam.

-Mindegy, csak te is velem legyél! Nem számít hogyan.

-Nem? Legközelebb legyél kicsit konkrétabb-válaszolta kihívóan, és hirtelen a karom alá nyúlt, majd a lábaim alá, és megemelt, akár egy menyasszonyt. Tudta, hogy ilyenkor egy kicsit mindig félek.

-És ha elejtesz?-sikkantottam fel boldogan, a homlokomat az övének támasztottam. Egész testemet elöntötte a nyugalom.

-Csak ha nem áll érdekemben, hogy tartsalak-somolygott egy halk hümmögés kíséretében.

Hogy meggyőzzem? Nekem sem kellett több, megsimítottam az arcát, és finoman megcsókoltam. Annyira szerettem ezt az érzést, amikor az ajkaink összeérnek, és mintha a világ teljesen megszűnne létezni körülöttünk.

***

-Szóval a fagyládából elővett ételt beteszed a lángoló dobozba, és utána megeszed?-vonta fel a szemöldökét Loki, mialatt a konyhaasztalnál könyökölve elemezte, hogy épp mit is csinálok.

-Hidd el, nagy mágus vagyok én. Még neked is ízleni fog a pizza-vigyorogtam rá, majd becsuktam a sütő ajtaját.

-Kötve hiszem.

-Azt hiszem túlságosan ráérsz velem foglalkozni. Nem akarsz addig esetleg... mást csinálni?

Loki azonnal felderülő mosolyából rögtön láttam, hogy ez nem feltétlen volt jó ötlet, ezért azonnal hozzá is fűztem:

-Valami olyasmit amiben ha lehetséges nem bántasz senkit és mégis jól szórakozol, oké?

A herceg ekkor felállt a széktől, és célirányosan elkezdett felém közeledni. A torkom kissé összeszorult, erősen a mögöttem lévő pultnak dőltem, azt kívánva bár hátrébb tudnám tolni.
Loki pontosan velem szemben állt meg, és hamisan elmosolyodott.

-Akkor majd finom leszek a kedvedért, midgardi-hajolt lassan a fülemhez, és suttogta oda szavait. Elérte célját, a hideg azonnal végigfutott a hátamon.-Nem kell félned.

Mikor eltávolodott tőlem annyira, hogy a szemébe tudjak nézni, bólintottam, majd kissé elhamarkodottan talán, de előre hajoltam, és pimaszságát egy heves csókkal jutalmaztam, ami persze azonnal viszonzásra talált.
A herceg kezei a derekamra simultak, és egy egyszerű mozdulattal a pultra emelt, hol csípője köré fonhattam a lábaimat.

-Szeretlek-szakítottam meg őt egy pillanatra, mikor csak halványan elmosolyodott és megsimította a nyakamat.

-Én is szeretlek, Grace.

***

A herceg csendes szobája csendes maradt. Hiába tartózkodott bent két személy, nem beszélgettek egymással. Loki szó nélkül ült ágya szélén, aggódó tekintettel fürkészve kedvese arcát, aki valahol messze, egy álomvilágban járt. Tudta, hogy amiket Grace lát, mindössze hamis emlékek, amiket bármennyire is szeretett volna, hogy megvalósuljanak, nem történhetett így. Dühös volt magára, mert eddig nem ismerte a lehetetlent, mindig talált megoldást arra, hogy megkapja amit akar. Most pedig, amikor nem önző érdekek vezérelnék, egyszerűen ez lehetetlennek tűnt.

-Mire volt jó ez az egész?-kérdezte magától oly sokszor.

-Hogy legyen ereje. Szüksége lesz rá, hiszen a jövő nem tartogat semmiféle jót, és emlékek nélkül értelmetlennek tűnhetne a kitartás.