Másnap szinte egész végig csak zenét hallgattam. Stark beletrafált, ez nagyon hiányzott már.

Épp ebédről tartottam vissza a szobámba, amikor egy lány belém szaladt. Illetve nő. Nálam azért kicsivel idősebbnek tűnt, viszont magasabb voltam nála. Ő biztosan Jane, bár szemből még nem volt alkalmam megfigyelni őt. A haját azonnal a füle mögé tűrte és kínjában elmosolyodott.

-Ehh, ne haragudj!

-Semmi baj. Te vagy Jane, ugye? Grace-mutattam maganra.

-Thor sokat mesélt rólad-tűnt el a mosoly az arcáról hirtelenjében.

-Talán baj?-kérdeztem komolytalanul. Eleinte azt hittem csak viccel velem.

-Ugyan, dehogy. Csak tudod sokat aggódik az öccse miatt, és hogy ki akarod őt hozni a börtönből, elég sok gondot okoz neki.

-Ezzel mire célozol?-komorult el az arcom.

-Az öccse akárhová megy, mindig Thor takarít utána. Ne akarj még több felfordulást okozni szerintem.

-A tudomány mellett hirtelen az emberek terén is szakértő lettél?-vontam fel a szemöldököm.-Loki nem a te dolgod, felesleges beleszólnod olyanba, amit nem értesz!

Fogalmam sincs miért voltam ilyen ingerült és kioktató Jane-el, de nem hagytam, hogy tovább beszéljen. Valahogy úgy éreztem, egy ember társaságát tudnám elviselni, és ő nem a palotában tartózkodik.

***

-El sem fogod hinni, mi történt!-léptem oda Loki üveg cellájának a falához, azonban amit láttam igencsak meglepett. Illetve amit nem láttam. Ugyanis a herceg nem volt zárkájában. Üresen állt.

Pár másodpercig döbbenten meredtem a magányosan hagyott bútorokra, majd hátat fordítottam és a börtön bejáratához siettem.

-Hol van a herceg?

-Nincs a cellájában.

-Oh tényleg?-kérdeztem kissé cinikusan felnevetve.-Nem azt kérdeztem hol nincs.

-Odin parancsára elengedték.

***

Az egész hátralévő napomat Loki keresésével töltöttem. Halovány fogalmam sem volt, hova tűnhetett az istenség, de ahogy teltek az órák, egyre jobban kezdtem félni. Ha megint valami hülyeséges csinál...

Az utolsó hely ahol megnéztem, az a könyvtár volt. Már jócskán besötétedett mikorra odaértem, csak a messzi fáklyák fénye világított. A sorok között egyáltalán nem volt hasonló tartóoszlop, én pedig valahogy mindig is tartottam a tűztől, ezért inkább választottam a félhomályt.

Valamiért rossz érzés fogott el. Itt vagyok egyedül egy hatalmas könyvtárban, amit körülölel a sötétség. Biztos jó ez így? Hát persze! Elvégre ki ne akarná ezt csinálni szabadidejében?

Az egyetlen probléma az volt, hogy rendkívül könnyen meg tudok ijedni a kisebb dolgoktól is, ezért gyűlöltem mindig is bárkit keresni.

"Jól van Grace, nincs itt senki. Loki pedig elmehet a jó..."

Ekkor megtorpantam, ugyanis nem sokkal mögöttem megreccsent a padló. Odakaptam a tekintetem, de nem állt mögöttem senki.

A gyomrom görcsbe rándult, elfogott az idegesség. Minél hamarabb ki akartam jutni a könyvtárból, így el is indultam a kijárat felé. Éreztem, hogy a torkom is kiszáradt. Hogy tudnék így segítséget kérni, ha beszélni sem vagyok képes?

A sor végéhez értem, majd mikor kiléptem volna a könyvek rejtekéből, ismét hallottam azt a reccsenést. A szívem is félrevert, a mellkasomhoz kapva fordultam meg.

-Talán késő van az olvasáshoz, nem?-kérdezte egy teljesen nyugodt, kissé rekedt hang mögülem. Miért van az, hogy én indulok el keresni Lokit, és végül ő talál meg engem?

Hirtelen elöntött a megnyugvás, de ez nem tartott sokáig. A herceg hangjából ítélve, egy vagy két lépésre állhatott tőlem. Nem fordultam meg, csak az összes levegőmet visszafojtva néztem magam elé.

-Talán félsz tőlem?-súgta a fülemhez hajolva.

Loki hűvös leheletét éreztem a nyakamon. A félelem helyét átvette valami teljesen másféle izgatottság, amibe beleborzongott az egész testem. Ez teljesen más volt az eddigieknél. Jól esett.

Lassan a férfi felé fordítottam a fejem. Még sohasem voltunk ilyen közel egymáshoz. A mellkasa nem ért a hátamhoz, de alig választotta el pár centi, szinte már semmi.

Egyszer csak elém nyúlt, és a karomat megragadva, maga elé fordított. A hátamat a könyvespolc támaszának nyomta, engem elengedett, és megtámaszkodott a vállam felett.

Nem tudtam mit akar, viszont abban biztos voltam, hogy nem tudnék ellene mit tenni. És valahogy úgy éreztem, nem is akarok.

Felnéztem rá. Loki úgy pillantott rám, mint még soha. Volt a tekintetében valami más. Csodálat és... vágy.

-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem suttogva.

-Kiengedtem a katonák-válaszolta hasonló hangerővel, és egy kicsivel közelebb hajolt hozzám.

-Miért?

-,,Atyám" parancsára.

-Sokat beszélek?-sóhajtottam. Szinte fel sem fogtam mi történik velem, hogy ez a valóság. Csak éreztem, hogy a pulzusom valahol az egekbe lehetett, és már-már azt is elfelejtettem, hol vagyok.

-Nem többet, mint máskor-felelt Loki elharapva a mondat végét.

Mintha csak egy gát szakadt volna át, abban a pillanatban léptünk mind a ketten. Az utolsó pillanatban, amikor láttam a herceg száját, mosolygott. Olyasfajta... "Oh Grace, most sem okoztál csalódást" jelleggel.

A távolság azonban megszűnt létezni közöttünk. A húr amit mind a ketten feszítettünk, végleg elpattant. Loki úgy csapott le az ajkaimra, akár egy vadász a kiszemelt zsákmányára. Birtoklóan magasodott felém, miközben az ujjaimmal a fekete tincsei közé túrtam. A csókja egyszerre volt heves és izgalommal teli.
Soha életemben nem kaptam hasonlót senkitől, de úgy éreztem erre megérte várni. Hogy én és Loki... Sohasem fogalmazódott meg bennem, de a közelében mindig is éreztem valamiféle rajongást, már kislánykorom óta. Azt hiszem legbelül mindig is biztos voltam benne.

Szinte el sem váltunk egymástól, mikor vettünk egyszerre hatalmas levegőt. A herceg arcára simítottam, és úgy pillantottam fel rá, mintha félnék attól, amit mondani fog. Azt hittem a csóktól nyugodt leszek végre, de épp ellenkezőleg. Olyan lázba hozott, amit nem tudtam magamban lecsillapítani.
Loki pedig nem segített rajtam. Éppen ellenkezőleg, még tetézte is.

Az istenség keze a derekamról lejjebb siklott, egészen a combomig, érzéki pontossággal végig simítva minden porcikámon. Az ajkamba haraptam és a vállán megkapaszkodva hagytam, hogy megemeljen. Szorosan tartott ebben a pozícióban hátulról a könyvespolc támasztéka, szemből pedig Loki mellkasa. Én is hasonló szorossággal öleltem körbe a csípőjét a lábaimmal. Épp annyira tartott a combjaimnál, hogy egyforma magasak lettünk. Úgy éreztem nem tudok szabadulni az ajkai rabságából. Ahogy hozzám simult egyre inkább csak azt éreztem, hogy többet akarok. Önkéntelenül is úgy mozdítottam a csípőmet, hogy rövidesen a hercegből vágyakozó sóhaj tört fel, megszakítva egy pillanatra a csókunkat. Az alsó ajkamra harapott, én pedig finoman végigsimítottam a nyakán. Oh szent egek, még sohasem éreztem ilyet, de nem akartam, hogy vége szakadjon. Talán soha.

A bódító félhomály azonban valahogy egyre fényesebbé vált. El kellett hajolnom az istenségtől, hogy lássam, mi is történik. Egy asgardi őr közelített fáklyával a kezében.

Loki leengedett a földre, és gyorsan kapkodva a levegőt, csuklón ragadott. Nem tudtam mire készül, de amit láttam, jócskán meglepett. Mikor újból körbe néztem, Loki szobájában találtam magam, mintha sohasem lettünk volna a könyvtárban.

-Asgardiak... Soha sincs semmi hasznuk, de mindig a legjobbkor érkeznek...-csóválta meg a fejét a herceg.

Nem fűztem hozzá semmit, csak az ablakához sétáltam, és kinéztem a csillagokkal beborított égboltra. Az érzések csak úgy kavarogtak bennem, és egyiket sem tudtam volna rendesen kivenni, hogy mi is az.

Kisvártatva Loki is mellém lépett, és óvatosan felém fordította a fejét.

-Honnan tudjam, hogy ez most megint egy újabb játék, vagy tényleg komolyan gondolod?

-Nem bízol bennem?-vonta fel a szemöldökét.

-Amikor legutóbb ezt kérdezted, eléggé rosszul jártam.

-Ez ellen tehetünk valamit-mosolyodott el sokatmondóan.

-Te most mire készülsz?-biccentettem oldalra a fejem, mire Loki megemelt a derekamnál fogva, és leültetett az ágyára. Mikor a lábaim már nem a földön voltak, felsikkantottam.

-Héé!-huppantam le, majd felé fordultam.-Ebből állt a nagy terved?

-Talán valamit elfelejtettem...-nézett el oldalra tűnődően. Csak kerestem a tekintetét. Valami komoly dolog lenne?

-Nem, semmi fontos!-fordult felém vigyorogva, és közel hajolva adott egy puszit a nyakamra.

Felkacagtam, és hanyatt dőltem az ágyán. Loki valahogy felém keveredett, a csuklómat megtartotta a vállam felett. Franc tudja miért de nagyon tetszett ez a helyzet.

-Meg is van, hogyan bizonyíthatsz-mosolyodtam el alig láthatóan.-Ha most leszállsz rólam.

-Kérj valami mást!-válaszolt a fülemhez hajolva. Mintha csak dorombolt volna.

-Itt szeretnék aludni nálad.

-Ki akadályozna meg benne?-emelte rám a tekintetét.-Kisebb részlethiba, hogy nem aludnál-nevetett fel, amin muszáj volt nekem is mosolyogni.

-Nem akarom, hogy azt hidd olyan vagyok, mint Bella.

-Hogy kicsoda?

-Pontosan erről beszéltem. Azt akarom, hogy emlékezetes legyen.

Loki ekkor legördült rólam és hanyatt feküdt közvetlen mellettem. Felé fordultam és megsimítottam az arcát.

-Ez így is túl hihetetlen nekem.

-Oh ne aggódj, hozzá vagyok szokva. Ha együtt töltenénk az éjszakát, még a szíved is megállna, ebben biztos lehetsz.

Olyan határozottan nézett rám, mintha véresen komolyan beszélne. Nem sokáig bírtuk, egyszerre nevettünk fel, hangosan.

Ezt az estét semmiért sem adtam volna. Soha.