-Maga...?

-Playboy, milliárdos és emberbarát. Mellesleg Vasember, és a megmentőd is.

-Tehát Tony Stark.

-Tehát én-szállt le velem a földre Vasember.

-Köszönöm-tettem le a lábam, és finoman megütögettem a mellkasát, mintha csak azt akartam volna megtudni milyen hangja van. Az arca elől ekkor eltűnt a páncél, így végre szembe tudtam vele nézni.-Mit kell most tennünk?

-Mi ez a többes szám? Neked semmit, Hófehérke. Szerintem menj és pihenj egy kicsit, mert fal fehér vagy!

-Nem fogok itt állni tétlenül, amíg Lokival harcolnak!

-Akkor jobb lesz, ha leülsz. Bízd ezt a melót a profikra! Vagy azt akarod, hogy Aranyhaj újra kidobjon a tornyomból?-vonta fel a szemöldökét, majd a sisakja ismét teljesen eltakarta az arcát, repülésre készen fordult el tőlem. Mivel nem kapott tőlem semmi választ, folytatta.

-Remek. Ha megiszol valamit a környéken, mondd, hogy én fizetem. Vedd úgy, hogy meghívtalak egy italra!

Ekkor Tony felrepült az égbe, olyan gyorsasággal, hogy az már szinte fárasztó volt a szemnek.

-Imádom, amikor komolyan vesznek az emberek...

***

Végül... Tudom milyen nyomorultul hangzik, de azt tettem, amit Stark mondott. Beültem egy rohadt kávézóba, és limonádét kevergetve meredtem magam elé. Valóban ennyi lett volna ez az egész? Elintézik Lokit, majd visszamegyünk Asgardba? Hogyan tudnék úgy élni velük, mintha semmisem történt volna?

Az órámra néztem, majd ki az ablakon. Mennyi ideig tarthat ez az egész? Bár valóban naiv dolog volt azt hinnem, hogy Lokit csak úgy leszerelik, aztán megyünk haza, mint aki jól végezte dolgát.

Egyszer csak egy csattanásra lettem figyelmes, és hogy a ruhám csupa víz lett. Egy fiú matatott az asztalomnál, ebből tudtam is, ő borította fel az italomat.

Összerezzentem amikor odakaptam a tekintetem, de más egyébre nem volt időm, ugyanis a srác azonnal magyarázkodni kezdett.

-Szia én öhm... ne haragudj!-habogta, és eközben felnézett rám, majdnem egy csomagnyi szalvétával, na meg a poharammal a kezében.

Szinte kölyökkutyára hajazó barna szemei megbánóan és meglepetten csillogtak, szintén barna haja kissé csapzott volt. Vékony ajkait összepréselve várta a reakciómat. Elég fiatalnak tűnt.

-Semmi baj, már egyébként is melegem volt-mosolyodtam el.

-A-a nevem Peter Parker-mutatkozott be. Kissé, mintha zavarba jött volna.

-Szia Peter Parker, én Gra... mi a fene?

Szerettem volna rendesen bemutatkozni a kölyöknek, de ekkor egy hatalmas kék fénycsóva villant fel a Stark torony tetejéről egyenesen az ég felé.

Felpattantam és Petert magam mögött hagyva kirohantam a kávézóból, hogy jobban lássam mi is folyik odakint. Sokan mások követték még a példámat, alig tudtam kijutni a bejárati ajtón.

Mintha csak egy kapu nyílt volna meg, egy hatalmas sötét kör tátongott az ég közepén.

-Szerinted mi ez?-ért mellém Peter is. Alig tudtam levenni a szemem erről a nem mindennapi jelenségről, de megembereltem magam és a fiúra néztem.

-Szerintem jobb lenne, ha most elindulnál haza!

-Uh ne már, földönkívüliek?-kérdezte vigyorogva bár kissé cinikusan.-Ez irtó klassz!

-Tudod mi lesz még klassz? Megnézni otthon a tévében. Annál ne legyél közelebb hozzá, Peter Parker!-mosolyogtam az idegességem ellenére elég meggyőzően a srácra és finoman meglöktem, hogy elinduljon végre.

-De...

-Menj már!

Ekkor vettem csak észre, hogy mintha valami átsuhant volna ezen az égi kapun. Hunyorogva próbáltam koncentrálni, kideríteni mi lehet az. A felismerés nem igazán nyugtatott meg, sőt. Egy óriás bálnaszerű robot repült a város felé, vészes sebességgel. Ha Tonyéknak nem is tudtam segíteni, valamit mégis csak tehettem. Az épületek kiürítése még azért működhet.

***

Sietve léptem be a szemközti étterem ajtaján, hogy minél több helyre legyen időm beugrani.

-Rendben, mozgás kifelé!-emeltem meg a hangomat kissé, de két épp a közelemben reggeliző illető kivételével senki még csak rám se bagózott. Ez így nem lesz jó...

Kifejezetten bosszantott a sikertelenségem, így az egyik közeli asztalról elvettem egy szőke hölgy üvegpoharát és tiszta erőből földhöz vágtam. Erre már mindenki felfigyelt.

-Mind meg fogunk halni!-kiáltottam el magam.

Az összes jelenlévő felállt, és pánikolva ugyan, de az ajtó felé vette az irányt. Legalább ennyit sikerült elintéznem. Már csak kismillió épület van hátra...

***

Loki igazán kitett magáért, a sereget illetően.

Alig értem ki a hatodik irodából, mikor valami elém ugrott. Szavakkal nehéz lett volna leírni a külsejét, de eleinte abban sem voltam biztos, hogy élőlény lehet, talán inkább valamiféle szerkezet. Ez a téveszme azonnal értelmét vesztette, amikor az az izé morogva kezdett felém közelíteni.

A vér szinte megfagyott az ereimben, sikítani tudtam volna, de a félelemtől mozdulni sem voltam képes. Végül esetlenül hátráltam egy keveset, és a lehető legszánalmasabb védekezési taktikát választottam. A terv valójában igen összetett:

-Sicc!

Ekkor hirtelen valami belevágódott a lénybe. Egy kerek tárgy. Teljesen földbe döngölte a támadómat, majd nem sokkal később megérkezett a tulajdonosa is.

-Amerika kapitány?-néztem fel a férfire miközben kissé előre hajolva megtámaszkodtam a térdemen.

Steve fáradtan intett nekem miközben pajzsát a karjára csatolta, majd mintha hirtelen belécsapott a felismerés villáma, kiegyenesedett, és közelebb lépett hozzám.

-Téged hozott Thor?

-Fogjuk rá-bólintottam.

-És, te is isten vagy?

-Nem, dehogy!

-Akkor jó. Elegem van mára az istenekből-csóválta meg a fejét.

Elmosolyodtam a férfi kijelentésén, majd körbefordultam. Lángoló autók és roncsok között álltunk. Füst és por keveréke szállt megtörve a napfényen.
Egyszóval nem volt rózsás a helyzet.

-Mondja, hogy van valami terv!

-Bezárjuk a kaput.

-Zseniális... Intézik már?

Steve bólintott, majd ezt követően ismét elhajította a pajzsát egy jól irányzott mozdulattal, ami mintha csak ezért készült volna, hogy a dobások rendszerint célba találjanak vele, most sem tévesztett irányt. A fintor kiült az arcomra, mikor belegondoltam milyen érzés lehet annak, akinek címezte a Kapitány.

-Örültem a találkozásnak, Grace! Amíg nincs vége a dolognak, ne halj meg!-biccentett, majd futásnak eredt, pár lépéssel később felugrott egy személyautóra.

-Minden Bosszúállónak ennyire hasznos tanácsai vannak?-fordultam körbe morgolódva.

A roncsok között kutattam. Bármi után, amivel önvédelemre lennék képes. Hirtelen felcsillant a szemem, amikor megláttam egy rozsdás vascsövet az egyik kocsi mellett heverni. Akár valami régi baráthoz, úgy siettem oda hozzá, és emeltem fel. Azonnal adódott is alkalmam kipróbálni, ugyanis az egyik harcos Loki gigászi seregéből épp engem szemelt ki.

Oroszlánt megszégyenítő módon ívelt ugrással akart leteríteni. Én egyszerűen meglendítettem a csövet akárcsak egy golfjátékos aki túlságosan beleéli magát  a játékba, és ezzel már el is intéztem ellenfelem. Élettelenül rogyott össze pár méterrel arrébb.

-Hmm, nem is rossz!-mosolyodtam el halványan a „fegyveremet” forgatva.

-Hé!-kaptam fel a tekintetem a felém magasodó épület erkélye irányába, ahonnét Steve intett le nekem.

-Egész nap tudnád ezt csinálni!-kacsintott.