Nem sokkal később eljött a várva várt nap. Kicsit furcsán éreztem magam miatta, ugyanis ezt az ünnepséget Thor miatt rendezték. Ma végre királlyá koronázzák.
Szerettem őt, felnéztem rá, mégis kétségeim voltak az alkalmasságát illetően. Idővel biztosan jó uralkodó válna belőle, de ezt a napot túl korainak tartottam. Fogalmam sem volt, hogy nem fog-e rossz döntéseket hozni forrófejűsége miatt, de nekem nem is állt hatalmamban dönteni efelől. Bíztam abban, hogy Odin helyesen ítélte meg, hiszen bármennyire is voltam neki ellenszenves, jó uralkodónak tartottam.

A nyüzsgő sokaság miatt szinte alig volt hely a palotában. Hálát adtam ekkor az égnek, hogy előre gondolkodtam és a ruhámat már reggel a szobámba hoztam. Izgatottan bújtam bele, és azon nyomban a tükör elé siettem.

Csodálatosak voltak ezek az asgardi anyagok. Selymes és könnyed. Amit én viseltem, hosszú volt, szép sötétkék és a csípőmig követte a testem vonalát. Néhány tűzés itt-ott, egészen különlegessé tette a darabot. Így valamivel többnek éreztem magam, mint bármikor.

De az ünnep kezdetéig még mindig volt hátra egy órám. Túlságosan izgatottan vártam, akkor is ha tudtam, az átlagos nézelődők soraiban kapok majd helyet. Odin bizonyára nem hagyná, hogy Loki mellett állhassak, amikor Thor esküt tesz.

Végül szusszantam egyet, és úgy döntöttem megkeresek valakit. Akárkit. Lady Sif elég jó társaságnak bizonyult, főleg amióta idősebb lettem. Fandral újabb történeteit is szívesen meghallgattam volna, melyekről még nem tudtam eldönteni, hogy mennyi lehet belőlük az igaz.

Kinyitottam az ajtót és már indultam is. Messzebbről nevetgélés, társalgás hangja ütötte meg a fülem. Úgy gondoltam, ha hamarabb odaérek talán lesz időm megismerni néhány embert, akikkel eltölthetem az időmet, ha már Thor és Loki annyira elfoglaltak lesznek.

Ahogy siettem a nagyterem felé, egy nyitva hagyott ajtó mögül fény szűrődött ki. Az ajkaimat összeszorítva léptem oda, hogy benézhessek rajta.

A terem másik felében tűz lobogott, és egy ismerős alak sziluettjét pillantottam meg. Hunyorogva figyeltem, megpróbáltam rájönni ki lehet az. Nem kellett sok idő, hogy felismerjem.

-Még egyet!-kiáltott fel, és a kelyhet amiből eddig ivott, tűzre dobta.

A szívemhez kapva hőköltem hátra, majd lehunytam a szemem és próbáltam lelassítani a légzésemet.

Mire újra az ajtóhoz léptem, Thorhoz csatlakozott öccse is. Nevettek. Fogalmam sem volt min, mert ezt már nem szándékoztak olyan hangosan a világ tudtára adni mint azt, hogy a leendő királynak ízlik a bor. Halványan én is elmosolyodtam, jó volt látni, hogy végre béke van a testvérek között. Azonban pontosan felém fordultak, így kockázatos lett volna tovább figyelmen a résnél állva.

Pár lépést hátráltam és a hátamat a falnak vetve néztem magam elé továbbra is mosolyogva. Ha bárki más látott volna, talán sült bolondnak gondol.

-Menj előre!-hallottam végül Thor hangját. Erre eszméltem fel, és az ajtó nyílására.

Mikor felnéztem Lokival találtam magam szembe. Úgy tűnt megleptem az ittlétemmel, azonban mielőtt bármit is kérdezett volna, alaposan végignézett rajtam. A tekintete most igen kifejezőnek bizonyult, lerítt róla, hogy tetszik neki amit lát. El is pirultam tőle.

-Grace, te mit keresel itt?-nézett fel rám végre.

Nem kellett csalódnom, egy kisebb kiesés után újra visszatért a régi Loki. Szuper...

-Az ünnepségre indultam.

-Ez elképesztő!-színlelte szarkasztikusan a meglepettet, majd egy sóhaj kíséretében kissé oldalra biccentette a fejét.-Miért nem a másik, általad ismert úton?

-Loki, ne legyen már üldözési mániád! Mert bizonyára ki akartam hallgatni a bátyádat ahogy kulturált módon újabb bort kér...-válaszoltam ugyan olyan cinikusan mint ahogy ő beszélt hozzám az imént.

Erre ő csak elégedetten elmosolyodott, én pedig homlokon csaptam magam.

-Kezdem azt hinni, hogy teljesen felesleges vagyok ide, lejáratod te saját magadat gond nélkül.

-Jó... nekem e...erre nincs időm!-indultam el határozottan, de Loki követett engem.

-Miért, hová igyekszel?

-Ennyire érdekel?-fordultam felé.

-Hogy őszinte legyek...

-Mi van ha azt mondom, az udvarlómhoz?

Loki erre hangosan felnevetett, én csak a szemöldökömet ráncolva megálltam.

-Most miért nevetsz?

-Mert rosszabbul hazudsz, mint hittem.

-Olyan lehetetlen volna?-tettem csípőre a jobb kezem.

-Részletezzem miért?

Az a kérdése úgy nyilallt belém, akár a nyílvessző. Szinte jobban fájt, mintha fizikailag ártott volna nekem. Miért olyan lehetetlen? Összeszorítottam az ajkaimat és minden erőmet összpontosítottam, hogy véletlenül se gördülhessen le egyetlen könnycsepp sem az arcomon. Ismét elindultam, csak az ellenkező irányba.

Nem hallottam magam mögött a herceg lépteit. Megtöröltem a szemem észrevétlenül, majd mikor leengedtem a karomat, erős szorítást éreztem rajta. Megfordultam, és felnéztem rá.

-Nem engedhetem, hogy kimenj az udvarlóidhoz, amíg nem tudsz táncolni-nézett le rám nyugodtan. Az arca kisimult, kizárólag rám koncentrált. Egek, miért nem lehetne mindig ilyen?

-Honnan...tu...?-nyeltem egyet.

-Megérzés.

Eközben jobb kezét a hátamra csúsztatta, míg a balt a magasba emelte az enyémmel együtt. Furcsamódon a bőre hűvös volt, de mégis mintha égetett volna. Zavartan néztem le a cipőmre, de egy pillanatra elengedte a kezemet és felemelte az államat.

-Engem nézz!-szólt rám finoman, kivételesen semmi gúny vagy kioktatás nélkül.

Nehéz is lett volna másra is figyelnem, mint a hideg, zöldeskék szemeire.

Azután előre lépett, én pedig hátra. Kissé esetlenül ugyan, de megtettem az első lépéseket. Oda és vissza.

Loki keze a lapockámon mintha mutatta volna, hogy merre kell lépjek, így még zene nélkül is el tudtam találni a ritmust. Életem első táncát tette a legemlékezetebbé ezzel. A világ eközben megszűnt létezni, csak ő és én számítottunk. Még egy lépés hátra, majd feljebb emelte a kezem és megpörgetett. Kissé szédelegve léptem vissza hozzá, közelebb, mint ahogy azt szerettem volna. Mielőtt azonban összeért volna a mellkasunk, elkaptam a derekam és finoman hátra döntött. Mint egy mesebeli bálban.

-Most már elhiszem, ha azt mondod, van hova sietned-hogy mennyit táncolhattunk arról fogalmam sem volt, egyedül Loki ezen mondata sejtette velem, hogy eleget.

-Én épp most győződtem meg az ellenkezőjéről-suttogtam magam elé, majd azonnal az ajkamba is haraptam, mikor Loki elégedetten elvigyorodott, majd a saját lábamra állított.

-Tudok egy helyet, ahonnan biztosan nem fogsz lemaradni semmiről-szökött egy huncut mosoly az arcára.

Bólintottam, ő pedig elindult velem abba az irányba, amerre én is tartottam volna.

-Jó felé megyünk? A koronázás arra lesz-böktem a hátunk mögé.

-Bízz bennem, a legjobb helyre viszlek!-bizonygatta, felém fordulva, majd miután felsiettünk egy hosszú lépcsősoron, megállt.

Bízzak benne? Legutóbb az ellenkezőjére hívta fel a figyelmem....

Fent Loki kinyitott egy ajtót, egyáltalán nem úgy tűnt, mintha a nagyterembe vezetne innen bármiféle átjáró. Egy használatlan szoba volt csupán. Mikor beléptem és szemügyre vettem a helyet, értetlenül fordultam hátra a férfihez.

-Loki?-biccentettem oldalra a fejem, mikor megláttam az arcát.

Határozott volt, szinte már szigorú és ellentmondást nem tűrő, a kezeit pedig hátra fűzte.

-Nem hazudtam nekem. A legjobb helyre hoztalak-szegte le a fejét kissé, majd az ajtót egyszerűen becsapta előttem.

Azonnal rángatni kezdtem a kilincset, püfölni a fát, de mind hiába. Az ajtó zárva maradt.

-Engedj ki innen! Loki!