Sziasztok!

Nagyon ritkán írok hasonlót a részeim elejére vagy végére, de úgy döntöttem, most kellene. Szóval rájöttem én is, hogy a world nem feltétlen egy isten-program, nem szűr ki minden helyesírási hibát. Most itt a nyár, megpróbálom kijavítani azokat, amiket találok, tőletek viszont elnézést kell kérnem miattuk, mert rendkívül tönkre tudnak tenni egy jó storyt olvasáskor. Köszi a megértést, igyekszem a javítgatással!

♡

《¤•◇•¤》

A hajnal első sugarai Loki szobájában értek. Ő a hátán feküdt. Mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. A fejemet a vállán pihentettem, kezemmel átöleltem, pont ahogy ő a hátamat. Sohasem éreztem ekkora nyugalmat és békét. Talán nem is velem történt meg mindez? Csak egy álom volna?

Megéreztem a simítását a derekamon. Felébredt? Óvatosan megemeltem a fejem, hogy ezt ellenőrizni tudjam, Loki szemei azonban csukva voltak. Hihetetlen ez a férfi... Óvatosan megcsóváltam a fejem, majd lassan leemeltem magunkról a takarót és az ajtóhoz léptem a lehető leghalkabban. Loki talán most tudott igazán pihentetően aludni, nem akartam felkelteni.

Lassan nyomtam le a kilincset, a legapróbb neszek elkerülésére törekedtem. Alig hagytam rést is, épp csak annyit, hogy kiférjek, majd be is csuktam magam mögött. Egy ideig még az ajtót figyeltem, majd mikor a lépcsők felé fordultam, valaki ott termett előttem, közvetlen.

A szívemhez kaptam és hangosan feljajdultam. Muszáj volt hátra lépnem, különben neki is mentem volna az illetőnek.

-Jó reggelt, kedvesem!-vigyorgott velem szemben Loki. Láthatóan jól mulatott a bénaságomon, kezeit összefűzte a háta mögött.

-Te... én... azt hittem...-mutattam előbb rá, magamra, majd az ajtóra.

-Hogy alszom? Grace, ennél azért korábban kell felkelned, hogy csak úgy kisurranj. Jelen esetben szó szerint.

-Látom, megint humorodnál vagy!-bólintottam.-Mit terveztél mára?

-A bosszantásodon kívül?-indult meg az oldalamon a lépcsősor irányába.

-Az nem számít! Lételemed-emeltem a mutatóujjamat a levegőbe.

-Egyértelműen a te hibád.

-Micsoda? Hogy piszkálsz?

-Olyan áldozat típus vagy-fordította felém a fejét egy elfojtott mosoly kíséretében.

-Ha az lennék, valószínűleg a bátyádat választottam volna.

-Vála...?-állt meg a lépcsősor alján és a kezével ráfogott a csuklómra.-Ha jól emlékszem a tegnap estére, nem te kezdeményeztél.

-A nők választanak először. Ezt mindenki tudja. Sajnálom Loki, ilyen az élet.

-Ez ostobaság. Mióta lettél férfigyűlölő?-vonta fel a szemöldökét.

Alig tudtam visszafogni a nevetésemet, a szabad kezem a szám elé emeltem és félig elfordultam tőle.

-Igazad van, ehhez is két ember kellett-vallottam de továbbra is kuncogva.

-A a a! Az egyikük isten-javított ki a herceg.

-Aki nincs tisztában az élet dolgaival.

-Szerintem te nem lehetsz velük tisztában, mert ha tudnád most mi fog következni, biztosan nem mondtál volna hasonló butaságot-emelte a kezünket a mellkasunk elé. A tekintetét igen erősen magamon éreztem.

-Hiába próbálkozol, nekem van igazam.

-Szívesen rácáfolnék.

-Nem foglak visszatartani.

-Semmi esélyed sem lenne.

-Azért tehetünk egy próbát-mosolyodtam el kihívóan.

Ezt a furcsa kontaktust egy arra elsiető őr szakította meg. Lehajtott fejjel biccentett nekünk, és egy halk: "Részvétem"-et suttogott.

Loki azonnal elengedte a csuklómat és az őr után lépett. Nem hallottam mit beszélnek, ugyanis a herceg csak messzebb érte utol a katonát. Rossz érzés fogott el. Ezt már csak az tetézte, hogy az őr hamarosan eltűnt, Loki pedig ugyan úgy állt ott, mint amikor utolérte a katonát. Lehajtott fej, elernyedt karok.

Pár pillanatot vártam, hisz fogalmam sem volt, mit mondtak neki, mikor valaki a vállamra tette a kezét.

-Hagyj neki egy kis időt, Grace-ismertem fel Thor hangját, és az istenségre pillantottam.

-Mi történt?

-Az anyánk...-sütötte le a szemeit. Nem is kellett többet mondania.

Loki rajongásig szerette Friggát, borzalmas érzés lehetett neki őt elveszíteni.

-De hát hogyan? És mikor?

-Tudod, hogy beteg volt. Tegnap már nem ébredt fel.

Mire visszafordultam Loki felé, a herceg már nem volt sehol. Az ajkamra harapva figyeltem a helyet, ahol néhány perccel ezelőtt még ott állt.

És a legrosszabb az volt az egészben, hogy nem éreztem semmit.

***

Kicsit egyedül akartam lenni. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy Thorék egyszerűen celebráltak egy temetést-vagy hogyan is működik itt ez Asgardon- a tudtom nélkül. Komolyan annyira el voltunk foglalva magunkkal tegnap, hogy az egészből nem tűnt fel semmi?

Csak egyetlen részleges kiutat láttam a problémáimból, még pedig nem mást, mint a zenét. A Tonytól kapott lejátszót a kezemben szorongattam, míg hangosan dübörgött a fülemben egy egészen érdekes szám.

Things we lost, in the fire.

Halkan dudorásztam a dalt, és a palotán túli lépcsőket szeltem. Itt éltek a szegényebb családok is, bár a nyomorúságot az itteniek sem ismerhették. Ez a hely teljesen más, mint a Föld.

Egy kisebb gyerekcsoport verődött össze, gondoltam valamiféle játékot beszélhettem meg, ezért nem is tulajdonítottam nekik nagyobb jelentőséget. Így hát egyszerűen tovább siettem, mintha igyekeznék valahova. Ők sem figyeltek rám, és én sem foglalkoztam velük.

Ahogy tovább haladtam, egy szűkebb utca felé, valaki végig szaladt rajta, méghozzá elég esetlen módon. Pár pillanatig még pislogtam a nő után, mikor megfogalmazódott bennem a nagy kérdés:

-Ez nem Jane Foster volt?

Elgondolkodva néztem magam elé, majd hirtelen, mintha csak belém csapott volna a felismerés, rohanni kezdtem utána, egy rövidebb úton. Túl jól ismertem ezt a helyet, nehezen tudott volna nekem egy most érkezett Midgardi újat mutatni.

Az asgardi öltözékem nem épp futásra volt szabva, így muszáj voltam feltépni a combomnál a szűk anyagot.

-Úgy is utáltam mindig az ilyen ruhákat-morogtam kissé csapzottan. Néhány sötét tincs itt-ott belelógott a szemembe, de csak odébb fújtam őket és már rohantam is tovább.

Egy sikátorhoz értem, ami rendesen meglepte a lányt, akit Thor kedvesének gondoltam.

-Csak nem a kiutat keresed?-szólítottam meg a nőt, aki egy nagy barna csuklyát viselt a fején. Lehajtotta mikor megszólaltam, és megigazította köpenyét.

-Grace... Baj van!-vágta rá szinte azonnal.

-Azt látom... mi elől szaladtál?

-Én csak meg akartam vizsgálni vala-kezdett volna bele, de ekkor csípőre tettem a kezem, ezzel is válaszadásra kényszerítve.-Gyerekek miatt-sütötte le a tekintetét.

-Gyerekek miatt?-ismételtem meg, mintha rosszul értettem volna.-Az asgardiak nem annyira kaphatók az asztrofizikára, vagy mi volt a probléma?

Ekkor trappolást hallottam a hátam mögött, majd az azt követő csendet.

Mire megfordultam, legalább tíz kisgyermek állt ott, sarokba szorítva minket. Páran, akik idősebbek voltak, még késeket is tartottak a kezükben. Kár is lett volna tagadnom, hogy amikor megláttam őket, a pulzusom elég hamar az egekbe röppent.

-Mit akartok tőle?-mutattam a mögöttem reszkető Janere, aki ekkor mintha kissé sértődötten pillantott volna vissza rám.

-Elvett valamit, ami a miénk-szólalt meg egy göndör hajú, szőke kisfiú. Alig lehetett hat éves.

Ekkor Jane felé fordultam.

-Mi van nálad?

A nő bűnbánóan kotorászni kezdett a batyujában, majd elővett egy labda szerű játékot.

-Csak meg akartam nézni-szabadkozott.

Mikor a játékszer megvillant a fényen, a gyerekek szinte egy emberként léptek közelebb hozzánk. Megrettentem.

-Jól van Kleptopátra, ezt most visszaadjuk a gyerekeknek-vettem ki a kezéből a labdát, és a kisfiú kezébe dobtam, aki először megszólalt.-Most pedig nyomás! Ha szerencsétek van nem szólok Thornak erről az esetről!

-Miért segítettél nekem?-kérdezte Jane, miután az összes gyerkőc eltűnt az utunkból.

-Thornak is kijár a boldogság. És ha már két midgardi volt olyan szerencsés, hogy istenek kezére kerüljön, tartsunk össze, nem?

***

A kis incidens után egy kevés ideig még Jane-el beszélgettem. Így, hogy jött nekem egyel, sokkal készségesebben viselkedett. Ezt úgy érteném, hogy kevésbé ellenségesen.

Viszont hiába vált jobbá a viszonyom Thor párjával, ha Lokira gondoltam, továbbra is nyomasztó érzés fogott el. Szerettem volna ott lenni neki, mert tudtam mennyire szerette az anyját, viszont tehetetlennek éreztem magam. Mit tehetnék érte azon kívül, hogy elmondom mennyire sajnálom, ami történt? Ezt pedig nagyon kevésnek tartottam.

Közvetlen a palota közelében egy hatalmas fűzfára bukkantam. Ekkorát még sohasem láttam, és arra sem emlékeztem, hogy valaha is egyáltalán alkalmam lehetett volna. Pedig egy jókora növény azért könnyen feltűnt volna nem?

A fa hosszúra nyúlt ágai és a sűrű levélréteg egészen a talajig elnyúlt, elfedve azt, ami mögötte lehet. Óvatosan eltűrtem az utamból és beléptem az eddig leplezett kéreghez. Olyan volt ez az egész, mint egy nagy burok.

Bent apró, pici pontok világítottak. Talán szentjános bogarak lehettek. Fényük visszatükröződött a kis tóban, ami a fa gyökere mellett helyezkedett el. Hogy eddig hogy nem vehettem észre ezt a csodát?

Megtaláltam akit kerestem. Loki a fa és a tó között ült. Egyik lábát felhúzta, hátát a kéregnek vetette. Ellenkező oldalon lévő kezét megtámasztotta a térdén és a kézfejét az ajkaihoz emelte. Merengett. Mintha itt se lenne igazából.

-Hogy hogy nem láttam idáig ezt a helyet?-sétáltam közelebb hozzá lassan.

-Csak az találhatja meg, aki azt akarom, hogy észrevegye.

A tekintetét továbbra sem emelte rám. Oda léptem és mellé ültem a puha pázsitra. Próbáltam felvenni vele a szemkontaktust, legalább is erre kényszeríteni azzal, hogy az arcát tanulmányoztam.

-Amikor fárasztott a bátyám nyafogása, ide jöttem.

-Tudnak még valaki erről a helyről?

-Veled együtt hárman. Illetve most már csak te és én. Gondoltam megmutatom, ha már én úgysem láthatom sokáig-vett egy mély lélegzetet.

-Te meg miről beszélsz? Már hogy ne látnád többet?-vontam össze a szemöldököm. Hirtelen úgy éreztem, hogyha nem ad mihamarabbi választ, megőrülök.

Loki végre rám emelte a tekintetét, hideg, zöldeskék szemei szomorúan csillogtak.

-Elmegyek.

-Mi...-kezdtem bele összezavarodottan, de nem hagyta befejeznem.

-Ne szakíts félbe! Gondolom magadtól is rájöttél, hogy Odin nem jószántából engedett ki. Kapott egy ajánlatot amivel eltávolíthat Asgardból és vissza szerezhetem vele a "jó hírem".

Döbbenten néztem rá, úgy éreztem a világ fordult velem egyet. Az arcomról leolvashatta, hogy még mindig nem értem egészen mire gondolhat, így kérdezés nélkül válaszolt is.

-Házasság.