Sziasztok! A mai részt a változatosság kedvéért Loki szemszögéből írtam. Lehetséges, hogy lesznek még ilyen fejezetek, viszont továbbra is Grace álláspontjából olvashatjátok a részek túlnyomó többségét.

~Loki~

-Ez valami trükk?-kérdezte Grace az ágyon felülve.

Nagyon helyes. Sokkal gyanakvóbb természetű, mint Thor. Talán ha a negyede szorult volna ebből a fivérembe nem esne folyton a csapdáimba.

Nem tudtam tovább nézni a keserű arcát, egyedül emiatt mondtam neki, hogy mutassa meg nekem Midgardot. A legkevésbé sem érdekelt volna engem ez a nyomorult bolygó, leszámítva azt, hogy még terveim voltak vele. Nem szándékoztam visszajönni, az egész csak egy helyszín volt a fejemben, ami tökéletesen beleillett a tervembe. Grace ugyan gyanakvó volt, de nem is sejtette, hogy ő is ennek a része. Minden esetre hasznát vehettem idegenvezetőként, hogy tudjam milyen szánalmasan nyomorultak is itt az emberek. Az egyetlen kivétel Grace volt. Hogy miért? Magam sem tudnám megmondani, viszont olykor a régi önmagamat juttatta eszembe. Én ugyan családban nőttem fel, de sokszor magányosnak éreztem magam. Másnak.

-Miért hiszed azt mindig, hogy amit mondok, az csapda?-léptem közelebb az ágyhoz, kissé oldalra biccentve a fejem.

-Egyszer már becsaptál...

-Jaj, kérlek... Ezt nem róhatod fel nekem, a hazugságos és a csínytevések istene vagyok.

-Igazad van. Legközelebb majd veled együtt örülök, ha átversz, oké?-erőltetett az arcára egy mosolyt, ami azonnal le is hervadt róla.

-Nélküled is elboldogulok. Nem tudom kinek lesz kevésbé szórakoztató, ha itt maradsz...-fordultam el tőle, és lassan a szoba ajtajához léptem, a kezem a kilincsre tettem, majd magamban számolni kezdtem.

"Egy, ke..."-pillantottam le magam mellé, ahol Grace állt, szalutálva. Felvont szemöldökkel néztem rá, de végül sikerült egy kis mosolyt csalnia az arcomra.

-Elég hamar feladtad-jegyeztem meg halkan és lenyomtam a kilincset. Hagytam, hogy kisurranjon a kezem alatt, majd behúztam az ajtót magam után.

***

-A pokolba...-morgolódott mellettem Grace.

A nagy tömegben meg sem hallottam volna, feltéve ha legalább nem harmadik alkalommal sóhajtott volna fel. Az előző néhány kísérletét nem vettem figyelembe, ez utóbbit viszont kénytelen voltam. Felvont szemöldökkel, és a mellkasom előtt összefont karral néztem le rá.

-Halkabban nem megy?

-Sose fogunk feljutni, Loki!-dobbantott a lábával, miközben felmutatott a zöldeskék szoborra, aminek a lábánál álltunk. Egy nőt ábrázolt, a helyieknek biztosan jelentős jelkép lehetett.

-Miért, nekem alulról is tetszik-néztem végig újból az épületen, és közben elvigyorodtam.

"Szabadság szobor" Ez állt egy táblán nem messze. Nem mintha nem tudná magától mindenki, aki itt él.

-Pedig fentről minden szebb-próbálkozott tovább, miközben féloldalasan elfordult tőlem. Kitartó, az egyszer biztos.

-Nem minden. Az én külsőm idelent is ugyan olyan...-igazítottam meg a galléromat kihúzva magamat.

-Csodálatos? Nem örülnél, hogyha a hatalmas egóddal fel is emelkedhetnél? Vagy nem férsz be vele a liftbe?-fordult felém Grace a dühtől vöröslően. Ahogy ránéztem mosoly kúszott az arcomra, főleg, hogy tudtam én vagyok fölényben. Végül sóhajtva végignéztem a soron, ami végtelennek tűnt.

-Magas helyet akarsz? Megkapod midgardi, csak nehogy megbánd!-figyelmeztettem, majd a kezemet elhúzva magunk előtt az alakunk lassan eltűnt, mi pedig újra szilárd talajon csak a szobor tetején állhattunk. Nem éppen egy szabályos helyet választottam, ugyanis a fáklya tetejét lezárták, mi mégis oda teleportáltunk.

Grace először talán fel sem fogta, hová hoztam, csak forgolódott ide-oda. Elégedetten mosolyogva elnéztem a távolba. A város fényei a sötétben valóban fenséges látványt nyújtottak, habár közel sem értek fel Asgarddal.

-Ez a hely nagyon király! Kösz, hogy felhoztál. Ha egyszer úgy döntesz elkápráztatod Bellát, ez egy tökéletes hely lenne rá-sandított fel rám, ám én figyelmen kívül hagytam ezt a megjegyzését.

-Mondd csak, mi lesz most?-kérdezte egy kevés csend után.

-Hogy hogy mi lesz most? Kigyönyörködöd magad, a többit pedig később eldöntjük.

-„Eldöntjük"?-kérdezte elégedett vigyorral az arcán.

-Apró nyelvbotlás volt-válaszoltam kifejezéstelen arccal, még csak rá sem nézve.

-Persze...-fonta össze a karját a mellkasa előtt, és előrébb lépett párat, hogy jobban láthassa a tájat.-Szóval hogy tervezel visszamenni Asgardba?-fordult vissza felém a kérdése erejéig.

-Még nem tudom, de biztosíthatlak, hogy nem tervezek sokáig itt maradni.

Ekkor Grace tekintete megváltozott. Mintha hirtelen rettegni kezdett volna tőlem. Amikor valamelyest sikerül úrrá lennie ezen az érzésen, megszólalni továbbra sem tudott, csak vadul mutogatott a hátam mögé. Mielőtt hátra tudtam volna fordítani a fejem, valaki egy hideg és éles pengét szorított a nyakamhoz.

-Megoldod nem igaz? Ravasz egy dög vagy te Loki! Biztos vagyok benne, hogy erre is lesz egy cseled. Nem számít, hogy kinek is ártasz vele, a fő az, hogy elérd, amit akarsz!-suttogta egy női hang a fülemhez közel hajolva. A szavakat csak úgy köpte, régen éreztem valakiben ennyi gyűlöletet és megvetést. Nagyon elbánhattam vele ezt már tudtam, pedig még csak latolgattam, hogy ki is lehet mögöttem.

-Kevesen képesek a hátamba kerülni feltűnés nélkül-jegyeztem meg a szorult helyzetem ellenére, mosollyal az arcomon.-Hogy kerülsz ide, Brünhilde? A halottak tudtommal nem Midgardra kerülnek. Nem tetszett a Valhalla éghajlata?-fordultam volna felé, de ő csak még erősebben hozzányomta a pengét a bőrömhöz.

-Semmi sem lehetetlen, ha az embert az ellensége iránt érzett bosszú tüze hajt-folytatta türelmetlenebbül.

-Ez szép és jó, de miért is vagyok én a felelős a te félresikerült életedért?-böktem felé az ujjammal.

-Engedd el!-kiabálta Grace közelebb lépve. A szemei megteltek könnyel, a hangja kétségbeesett volt, és rekedt. Miért? Mit veszítene azzal, ha én meghalnék? Thor előbb vagy utóbb valószínűleg úgy is visszavinné Asgardra, nem kellek én neki, hogy boldoguljon.

-Ki ez Loki, hm? Egy újabb áldozat? Hadd segítsek én rajta!

Éreztem, ahogy Brünhilde a hátam mögött fegyverért nyúl. Elég volt a szórakozásból, mielőtt bármi végzeteset tehetett volna Grace-el, hátra könyököltem, hogy megzavarjam a nőt. Amint elemelte a pengét a torkomtól, kigáncsoltam, és elégedett mosollyal az arcomon megálltam felette.

A hajdan gyönyörű hercegnő most kendőkbe bugyolálta a testét és az arcát, hogy eltakarja a külvilág elől. Egyedül a zöldeskék szemeit láthattam, melyekkel képes lett volna itt helyben kivégezni.

-Ha elfogadsz egy tanácsot, többet ne üzletelj a halállal. Nem tett valami jót a külsődnek...-mosolyodtam el gúnyosan. Élveztem, hogy ő támadott meg, mégis én kerültem ki győztesként.

-Neked sem fog, az amit most én teszek veled!-hörögte, de mielőtt megkérdezhettem volna, hogy egy földön fekvő élőhalott mégis hogyan árthatna nekem, kinyújtotta felém a kezét. Olyan érzés fogott el, mintha valami húzna lefelé, aminek nem tudtam ellenállni. Mintha csak egy súly nehezedett volna rám, minden küzdelmem ellenére térdre kényszerített, én pedig tehetetlen voltam. A fogaimat összeszorítva próbáltam elmozdulni, mindhiába.

-Azt gondolod előrelátó vagy, igaz herceg? Ezt mostantól csak részben lesz igaz-guggolt velem szembe, majd az anyaggal körbetekert kezét szétnyitotta és a benne lévő port lassan a szemembe fújta.

Köhögve fordítottam oldalra a fejem, megszűnt az erő, ami térdelni kényszerített. Pokoli volt az érzés ahogy a por marta a szememet. Felém közelítő futólépéseket hallottam, majd Grace ziháló légzését.

-Loki! Loki, mit csinált veled?

Ekkor nyitottam ki a szemem. A maró érzés elmúlt, de nem történt semmi változás. Ugyan az a sötétség ölelt körbe. Előre görnyedve fordítottam el a fejem, mintha attól bármi megváltozhatott volna.

-Nem...nem látok!