Kellemes olvasást! ❤️❤️

Az autóban eltöltött idő teljes csendben telt. Érezni lehetett a feszültséget kettőnk között, s ha ez nem lett volna elég szemmel látható bizonyíték is volt; a szemeim vörösek, arcom fel van duzzadva a sok sírástól, ajkaim cserepesek és folyamatosan szipogok. Jeon szemei szikrákat szórnak, lábával folyamatosan dobog vagy ha éppen nem, akkor ujjait recsegteti, illetve hajába túr mérgesen. Végre megérkeztünk a reptérre, azon belül is már a jármű is a repülőgéphez vitt. Jung rögtön kiszáll az autóból, mint érkezésünkkor, most is beszél valamit a sofőrrel. Már éppen nyúlnék a kilincsért egy sóhaj kíséretében, amikor az kinyitódik. Társam nyitotta ki az ajtót, viszon én rá se nézve állok fel az ülésről, hogy aztán a talajra léphessek.
Mihelyst ez megtörtént már látom, ahogy táskáinkat pakolják fel a légijárműre, aztán intenek, hogy mi is felszállhatunk. Ugyanúgy, mint az idevezető úton, most is megállok és körbe nézek, hátha változott valami, de semmi. Az egyetlen különbség az, hogy most nem öleli át hátulról derekamat senki, csak padlóra szegezett fejével elhalad mellettem és leül az egyik fotelba. Követem példáját, és a vele szemben levő helyre én is leülök, majd kényelembe helyezem magam.
Nem szólal meg és én se. Csak nézünk egymás szemébe, mire neki hirtelen egy könnycsepp ugrik ki jobb szemének sarkából, én pedig adom mellé a párját. Mondhatni csak nézve egymást, feszült csendbe burkolózva potyogtatjuk könnyeinket s egy idő után, elkezdi folyamatosan tátogni; sajnálom.

-Mit sajnálsz? Mit tettél, Jungkook?- szólalok meg jópár óra elteltével újra már, mire bár valamennyire boldogabb lett -hisz végre hozzászóltam-, de még mindig leginkább aggodalmat tükröznek szemei.

-Meghallgatsz?- törli meg szemeit, majd miután bólintok, feláll és a kezemet megragadva húz be az itt lévő pici kis szobába, majd az ágyra ültet. Idegesen járkál fel-alá, közben néha hajába vezetve ujjait. Mikor már tíz perce ez megy, hirtelen ragadom meg csuklóját, mire teljesen megfagy és csak tányér nagyságúra tágult szemekkel pislog maga elé.

-Figyelj, innen kiugrani nem fogok, bármit is mondasz. Talán ha leszállunk, akkor elmegyek tőled, de semmi másat nem tudok tenni. Lényeg, nyugodj meg, ülj le és beszélj.- húzom le magam mellé, kezemet lecsúsztatva kézfejére, majd miután lágyan végsimítottam kézfején, elengedtem és törökülésbe húztam lábaimat, kissé távolabb ülve tőle.

-Nem történt semmi. A lány neve Eunsoo volt. Az igazgató lánya, és ha három perccel hamarabb jössz, akkor talalkoztál volna Mr. Lee-vel is. Pakoltál, mikor hívtak és igazából én szóltam neked, hogy le kell mennem, csak nem vetted észre.- kuncog fel keserűen, én pedig kezdem egyre rosszabbul érezni magam -Az igazgató hívott fel, hogy jöttek új munkaruhák, lennék-e szíves megnézni, ha már úgyis itt vagyok. Persze, hogy megnéztem, mégis csak az én szállodámról van szó. Aztán mivel én egy idióta vagyok, nem tudtam elképzelni egy emberen azokat a ruhákat. Valójában nem tetszettek. Yong azt mondta, hogy próbáljunk fel egyet-egyet és akkor meglátjuk. Nos, ez történt. Eunsoo felvett egy női blúzt, én pedig az egyik inget. Amikor kopogtál, pont akkor kezdtünk öltözni vissza, és ha valaki benyitott volna, akkor valószínűleg félreérthető helyzetbe keveredtünk volna. Érted már, cica? Soha, de soha nem lennék képes arra, hogy megcsaljalak.- mondja végig szemeimbe szavait, én pedig nem is tudom mikor, de elkezdtem könnyezni halkan. Nagyon rosszul érzem magam, hiszen kinéztem belőle egy olyan dolgot, amire teljesen ésszerű magyarázatot lehet adni. Nem mondok semmit csak nyakát átkarolva döntöm le az ágyra, hogy aztán teljes testemmel ráfeküdhessek és szorosan magamhoz öleljem, mintha egy nagy plüssmackó lenne.

-Ne haragudj rám, nagyon hülyén érzem most magam, meg kellett volna hallgatnom téged már az elején.- motyogom nyakába, mire édesen felnevet, majd leemelve magáról keredik felém, hogy aztán egy csókba hívja ajkaimat.

És én egy idióta félreértés miatt képes lettem volna mindezt eldobni? ;
A frászt...

-A lényeg, hogy megbeszéltük.- zárja le a csókot, majd visszahelyezi magát mellém, karjával átkarolva, miközben én már fejemet mellkasára hajtom. -De ha a gyűrűt mégegyszer úgy nekem vágod, nagyon fogok haragudni.

-Soha többet nem veszem le, ettől ne félj.

-Reméltem is, édesem.

——————
Oké, gondolom erre senki nem gondolt 😁 hihi..
nos, tudom, hogy ebbe a "magyarázatba" is sokan belekötnének, de ha nem tetszik, vagy szerinted ez nem lehet valóságos (🤦🏽‍♀️) akkor csak lapozz tovább, és ennyi.
Építő kritikát persze elfogadok bármikor, de ha csak szapulni tudod a sztorit, akkor az felesleges 🙄

Remélem tetszett azért valakinek❤️
Ha hibát találtok benne elnézést! ❤️

Ha pedig valójában tetszett, akkor ne felejtsétek el a csillagot és hagyjatok kommentet!🥰😇

|<~Egy rész van hátra 🤫
|<~Plusz a befejezés 😛

Puszi a pocitokra! 💚💚