1 hónap múlva

1 hónapja,hogy Jimin szakított velem. Azóta nem keresett és én se őt. Tuti talált magának valaki mást. De ma Szöulba van koncertjük szóval kicsit parázok,hogy újra ha meglátom akkor előtörnek az érzéseim. Jelenleg egyedül vagyok itthon. Hallottam,hogy valaki nyitja ki a bejárati ajtót gondoltam anya vagy apa ért haza szóval folytattam tovább a munkámat. Hirtelen arra lettem figyelmes,hogy valaki kopog az ajtómon. Oda sétáltam és kinyitottam az ajtót.Mikor megláttam,hogy ki az a szívem majd kiugrott a helyéről.

-Jimin! Te mit keresel itt?-kérdeztem zavartan.

Ő nem válaszolt hanem ajkaimra tapadt amit viszonoztam is. Hirtelen felkapott az ölébe és lefektetett az ágyra. Nem tagadom nagyon vágytam rá. Levettem a pólóját és végre elém tárult a kockás hasa. de ő ezzel egy időben inkább leült mellém.

-Nem ezért jöttem!-mondta miközben vissza vette a pólóját.

-Bocsi! Nem akartam csak kicsit hiányzol!-mondtam a fejemet lehajtva.

-Nekem is hiányzol! Ezért is jöttem,hogy beszéljünk!-nézett a szemeimbe.

-Mégis miről? Hogy félre értetted a dolgot és kidobtál mint egy darab rongyot? Ne aggódj már nem haragszom!-mondtam gúnyosan.

-Megnyugodnál? Igen félre értettem sajnálom! Ez az egy hónap alatt én is szenvedtem,mert rohadtul fájt,hogy csak úgy eldobtalak !-emelte fel a hangját.

-Jé egyszer az életbe bocsánatot kértél! Gratulálok!-tapsoltam meg.

Ki akartam menni és ott hagyni,de ő a csuklómnál fogva vissza húzott és így az ölébe kötöttem ki.

-Kérlek! Hiányzol nagyon! -ölelt magához. 

Éreztem ahogy egy könnycsepp gördül le az arcán. Lehet,hogy komolyan bántja a dolog. 

-Nem haragszom! Szeretlek Park Jimin!-nyomtam egy puszit a nyakára.

Kicsit elhúzódott tőlem és a szemeimbe nézett. Letöröltem a könnyeit.

-Akkor ez azt jelenti,hogy kezdenéd újra velem?-mosolygott.

Válaszként csak biccentettem egyet. Mosolyogva megcsókolt.

-Annyira hiányoztál!-suttogta a nyakamba.

-Te is! De még egy ilyen és tényleg vége!-mondtam komolyan.

-Értettem!-nyomott egy puszit a homlokomra.

Mosolyogva öleltem magamhoz.

-Akkor most már magamévá tehetlek?-kérdezte kisfiús mosolyával. 

-Te soha nem változol!-kuncogtam és végig döntöttem az ágyon.

Felém támaszkodott és megcsókolt.