Másnap átmentem anyuékhoz. Szombat volt így szerencsére mindkettejüket otthon találtam. Jó is így beszélni akartam velük. Leállítottam a kocsit és egy pillanatra a kormányra hajtottam a fejem. Mikor eljöttem Zoli még aludt. Tudja, hogy titkolok valamit előle, de nem faggat. Szerintem azt gondolja, hogy ha fontos lenne úgyis elmondanám neki.
-Emma hát te? -hallottam Tomi hangját. Felemeltem a fejem és Tomira néztem akinél két jókora táska volt.
-Beszélnünk kell -mondtam csendesen és kiszálltam a kocsiból. Elvettem az egyik táskát és követtem Tomit befele.
Paca azonnal körbe rajongott és anyu is felbukkant.
-Szia kicsim -mosolygott rám. A szemébe néztem és elsírtam magam. -Hé mi a baj? -sietett oda hozzám és szorosan átölelt.
-Annyira félek -kapaszkodtam belé.
-Megijesztessz. Mitől félsz? -faggatott anyu.
-Zolival kapcsolatos? -kérdezte Tomi. Szipogva bólintottam és a nappaliba mentem, ők pedig némán követtek. Leültem a kanapéra és az ölembe vettem egy párnát.
-Tegnap megjelent nálunk az anyja -suttogtam.
-Micsoda? -pattant fel Tomi. -Mit akart tőletek? Hogy talált rátok? -sápadt fel.
-Zolit kereste, megmondtam neki, hogy nincs itthon és...és, hogy hagyja békén Zolit mert boldog. Megragadta a csuklómat és üvöltözni kezdett velem, azt mondta rád Tomi, hogy egy féreg vagy és, hogy megcsaltad őt anyuval. Anyu ribancnak nevezett téged, nem hagyhattam annyiba. Ha nem lép közbe Karcsi bácsi most a rendőrségen beszélgetnénk -sírtam.
-Jól van kincsem nyugodj meg, nincs semmi baj -zárt a karjaiba anyu.
-Téged senki nem nevezhet ribancnak -jelentettem ki miközbe összekuporodtam.
-Sss -simogatta a hajam.
-Zolinak elmondtad? -kérdezte Tomi.
-Nem, nem mertem. Tudom, hogy akkor megkeresné és azt nem akarom. Tönkre tenné Zolit -néztem Tomira potyogó könnyekkel.
-Jól tetted Emma. A rohadt életbe is, tudhattam volna, hogy nem fog minket békén hagyni. Csak kivárta a kínálkozó alkalmat -szorult ökölbe Tomi keze.
-Ez nem a te hibád Tomi -mondta anyu csendesen.
-De igen Vera. Fognom kellett volna a gyereket és messzire eltűnni annak a nőnek a közeléből -suttogta Tomi a hajába szántva.

°°°

Ebéd után elnyomott az álom. Arra riadtam fel, hogy Zoli a nevemet üvöltve bejön.
-Emma -ordította. Kipattant a szemem és azonnal felpattantam. -Miért nem mondtad el, hogy anya megkeresett? -ragadta meg két kézzel a vállam és erősen megrázott. -Miért dobtad ki őt? -kiabálta.
-Az a nő egy alkoholista -nyögtem ki.
-Az anyámról beszélsz ribanc -fakadt ki és lelökött a kanapéra. Kikerekedett szemekkel döbbenten néztem fel rá. -Nincs jogod uralkodni felettem. Nem érdekel, hogy miért tetted. Nem érdekel. Nincs jogod kidobni az anyámat, nem tilthatod meg neki, hogy találkozzon velem. Megértetted? -rántott fel és villogó szemekkel rámnézett.
-Engedd el Emmát Zoli -mondta Tomi.
-Te ebbe ne szólj bele -csattant fel Zoli. -Eleget tűrtem, elszakítottál az anyámtól, miattad lett ilyen. A te hibád az egész -indult meg Tomi felé ökölbe szorult kézzel.
-Ha most megütöd, soha többé nem látsz engem -ragadtam meg Zoli kezét. A fejét rázva fordult felém.
-Azt hiszed érdekel? Komolyan azt hiszed, hogy érdekel, hogy látlak-e még? -lökött el magától. Könnybe lábadt a szemem.
-Pont ezért nem akartam elmondani. Féltem, hogy újra visszaesel -kiáltottam elsírva magam.
-Persze kiáltsd világgá. Elvonón voltam egy évig, nem Ákossal utazgattam. Igen apa jól hallottad drogoztam, ittam és ez miatt egy évig egy átkozott intézetbe voltam -bökött felém megvetően.
-Mivel tömte tele a fejed? Mit mondott neked rólunk? -csuklott el a hangom.
-Az igazságot -bámult vissza rám.
-Az igazságot? És mi az igazság? Hogy szeretlek? Mert igen szeretlek annak ellenére, hogy leribancoztál. Akármit is mondott anyád te hittél neki, hittél neki pedig azt mondtad szeretsz -taszítottam a mellkasán egy nagyot aztán elmentem mellette és a régi szobámba szaladtam.
-Menj bömbölj, nem tud izgatni -üvöltötte aztán már csak a csapódó kocsi ajtót hallottam. A földre lecsúszva zokogtam, a szívem millió darabra robbant szét. Képtelen voltam elhinni, hogy ez megtörtént. Nem akartam elhinni, hogy ez Zoli volt. Az a Zoli aki olyan gyengéden bánt velem és és most egy szörnyeteg lett belőle. Ribanc, ribanc, ribanc. Ez az egyetlen egy szó vízhangzik a fejemben. Ez nem lehetett ő. Ő soha nem mondana nekem ilyet.
-Emma -hallottam anyu aggódó hangját.
-Kérlek, egyedül akarok lenni -hunytam le szorosan a szemem.

Két óra múlva Zsófi eljött értem és haza vitt. Egy szót se szóltam a kocsiba csak bámultam ki az ablakon és reménykedtem abban, hogy Zoli nem lesz otthon. Féltem tőle.