-Na, hogy érzed magad? Ma mehetsz haza -jött be Zoli lelkesen.
-Igen haza -vizhangoztam és a kezemre meredtem.
-Valami baj van? -komorodott el.
-Én csak...nem tudom minden...a hajam is -intettem a hajam felé.
-Kicsim azt egy fodrász pikk pakk rendbe hozza -vigasztalt leülve az ágy szélére. -Nekem így is tetszel -mosolyodott el.
-Na persze. Muszáj ezt mondanod -motyogtam. -És...és félek haza menni. Mi van ha rosszul leszek és egyedül vagyok? -aggodalmaskodtam.
-Emma te most ne idegeskedj. A kicsi miatt ne -nézett a szemembe. -Nem leszel egyedül -ígérte.
-Te dolgozol, anya dolgozik, Tomi is -soroltam.
-Ohh...Emma mi elköltöztünk. Már saját házunk van -harapott az ajkába Zoli.
-Micsoda? -tágult ki a szemem.
-Felnőttek vagyunk, mindketten így döntöttünk -fürkészte az arcom. Lesütöttem a szemem, torkomba egy hatalmas gombóc keletkezett.
-Tudom, tudom, hogy két hét alatt megismertelek és kedvellek, de szeretnék haza menni. Legalább egy dolog legyen ami ismerős -emeltem rá a tekintetem. Zoli tekintetében egy pillanatra láttam megvillanni a fájdalmat, de aztán csak bólintott egyet.
-Ha így szeretnéd akkor így lesz -mondta csendesen. Az arcát fürkésztem. Nem akartam, hogy szomorú legyen.
-Csak pár hetet kérek -fogtam meg a kezét.
-Persze nem gond -suttogta.
-Komolyan Zoli csak pár hét, hogy megszokjam a dolgokat -szorítottam meg a kezét.
-Megértem Emma tényleg -mosolygott rám halványan.
-Hazudsz -csóváltam meg a fejem. Zoli hangosan sóhajtott.
-Igen egy kicsit bánt, de most te vagy fontosabb, nem én -harapott az ajkába.
-Köszönöm -mosolyogtam rá halványan.

°°°

-Üdv itthon kicsim -ölelt magához anyu.
-Itt semmi sem változott -simultam a karjaiba.
-Áthoztuk a holmijaidat -mondta Tomi mire zavartan rámosolyogtam.
-Köszönöm -mondtam csendesen. -Ezek friss képek? -néztem a falra akasztott képekre. -Esküvő is volt -suttogtam amikor a tekintetem megakadt a középen lévő fotón. -Sajnálom, hogy nem emlékszek rá -sütöttem le a szemem.
-Jaj kicsim nincs semmi baj -ölelte át a vállam anya.
-De igen van, ez egy fontos esemény én meg elfelejtettem -ingattam a fejem szomorúan.
-Most ne szomorkodj ezen. A kicsinek nem jó ha idegeskedsz, én már csak tudom -mosolygott anyu kedvesen.
-Igazad van -csúsztattam a kezem a hasamra és a szemem sarkából Zolira pillantottam.  -Megyek ledőlök egy kicsit -indultam meg a szobám felé.
-Akarod, hogy veled menjek? -kérdezte Zoli.
-Nem fontos, ha gondolod nyugodtan haza is mehetsz -motyogtam.
-Üres lenne a ház nélküled -húzta el a száját.
-Értem -haraptam az ajkamba mire megvillant a tekintete és sóvárogva az ajkamra nézett. Elvörösödtem és gyorsan a szobámba siettem. Becsuktam magam után az ajtót és neki dőltem. A szobám olyan üres volt. Bár anyu kipakolta a dolgaimat, de akkor is üres volt. Ránéztem az ágyamra és elmosolyodtam amikor megláttam az ismerős takarót. Az ágyhoz sétáltam, elterültem rajta a következő pillanatban pedig már aludtam is.

°°°

Arra emlékszek, hogy nagyon fáztam utána hirtelen kellemes melegség járt át. Mikor kinyitottam a szemem Zoli mellettem feküdt. Megköszörültem a torkom mire morgott valamit és közelebb bújt hozzám. Tanácstalanul pislogtam majd felemeltem a kezét és kicsusszantam az ágyból.
-Ne menj el -nyöszörgött Zoli mire hátra néztem rá. Csukva volt a szeme, kezével a levegőt markolászta. Lábujjhegyen mentem ki a szobából és halkan becsuktam magam után az ajtót. Anyuék a konyhában voltak.
-Felébredtél drágám? -mosolygott rám anyu.
-Aham. Nem tudod, hogy Zoli mikor jött be hozzám? -túrtam a hajamba és a hűtőhöz sétáltam.
-Olyan 4 órája -válaszolta.
-Hány órát aludtam? -ráncoltam a homlokom.
-Majdnem az egész napot átaludtad. Csináljak valamit? -kérdezte.
-Aranygaluska. Van itthon? -néztem anyura.
-Nincs, de elugrok a boltba ha akarod -állt fel Tomi.
-Ne, nem fontos -ellenkeztem és kivettem a túrót meg a tejfölt.
-Máris kívánós vagy? -mosolygott anyu.
-Nem tudom talán -pillantottam rá majd elővettem egy tálat beleöntöttem a túrót aztán a tejfölt, reszeltem bele citromhéjat, jól megcukroztam és kész is volt. -Kér valaki? -vettem elő egy kanalat.
-Nem köszi -mondta anyu.
-Tomi? -néztem Tomira.
-Nekem sem, köszi -mosolygott rám.
-Több marad nekem -ültem le az asztalhoz. -Mm..ez Isteni -hunytam le a szemem. Anyu mosolyogva nézett rám.
-Ha van kedved holnap elmehetnénk vásárolgatni -ajánlotta fel.
-Benne vagyok, csak előtte kezdjünk valamit a hajammal -bólintottam.
-Megyek foglalok időpontot Klárinál -puszilta meg a homlokom.
-Jó tudni, hogy még mindig ő a fodrászunk -mosolyodtam el.
-Nekünk mindig ő lesz -nevetett anyu. Kettesben maradtam Tomival. Kínosan feszengve ültem.
-Mióta ismered anyut? -kérdeztem csakhogy megtörjem a csendet.
-2 és fél éve -válaszolta.
-Az szuper -bólintottam. -Hogy viseli Zoli? Nekem nem mutatja, de tudom, hogy fáj neki -suttogtam.
-Emma Zolinak nagyon fontos vagy, neki az a fontos, hogy te boldog legyél -nézett a szemembe.
-Mit ér az én boldogságom ha ő boldogtalan? -néztem magam elé.
-Zoli nem boldogtalan -rázta meg a fejét Tomi.
-Olyan nehéz. Én nem emlékszem semmire, ő viszont mindenre és velem együtt neki is előlről kell kezdenie -sóhajtottam fel és hátradőltem.
-Emma annyi mindent átvészeltetek már együtt, ezt is átfogjátok -mosolygott bíztatóan.
-Remélem igazad lesz -suttogtam.