A mai napon úgy néz ki, hogy ki sem tudjuk tenni a lábunkat a házból, mert szakad az eső. De legalább így lesz időm, majd kideríteni, hogy annak amit Máté mondott, mi értelme is van.

Reggeli rántotta volt, és kifejezetten nagyon ízlett. Soha életemben nem ettem sok tojást, így csoda ha évente max egyszer ettem egy rántottát. Azt is inkább én készítettem, mert anyu mindig elrontja. Na de most komolyan. A nehezebbnél nehezebb ételeket tökéletesen elkészíti, de bezzeg ezt mindig odaégeti, vagy elsózza.

Délelőtt még békén hagytam Mátét de ebéd után már nem akartam kímélni.

Bevállaltam a kaja készítését. Igaz nem a legnehezebb ételt választottam, de ezt legalább el tudom készíteni jól. Spagettire esett a választásom.

Olyan két óra körül elindultam Máté szobájába, hogy faggassam egy kicsit. Már épp kopogtam volna az ajtón, amikor hirtelen kinyílt, és orrba talált, így hátra estem. A szobából Evelin lépett ki, csomó ruhával a kezében.

-Jaj, Liz jól vagy? Nem ütötted meg magadat nagyon? Kérsz valami borogatást? - bombázott a kérdéseivel. 

-Persze, semmi bajom de

-Nincs semmi de! Menj inkább be a szobádba, feküdj le, és mindjárt hozok a puklidra egy kis jeget - kezdte el kiadni az utasításokat

-De - kezdtem volna, de újra félbe szakított.

-Liza, azt mondtam, hogy menj a szobádba és pihenj le - nézett már rám egy kicsit komorabban.

-Okéé

Úgy tűnik amiket ma akartam csinálni nem nagyon fognak végbe menni. Amint bebújtam a takaróm alá nem soká nyílt is az ajtó. Bianka lépett be rajta, kezében egy zacskó fagyasztott zöldborsóval. 

-Szia. Hallom lefejeltél valamit - mosolygott az ügyetlenségemen.

-Hát igen... Anyukád pont akkor lépett ki a tesód szobájából, amikor én kopogtatni akartam. Egyébként hol is van most Máté? - kérdeztem. 

-Már kora reggel elment edzeni, és azt mondta ma ott alszik az egyik barátjánál, ezért csak holnap olyan 7 körül fogunk találkozni a következő kirándulási helyszínen - magyarázta el.

-A fenébe - mondta halkabban, de sajnos meghallotta Bia.

-Miért? - kérdezte.

-Á, csak valamit akarta kérdezni Mátétól, de már mindegy, ráér később is.

-Oké, de így, hogy ma nem megyünk sehova lenne kedved egy kicsit filmezni? Pontosabban nézzünk valamilyen mesét. Nézzük a Kalandra fel-t, kiskoromban nagyon szerettem - mondta. Igazából én is imádtam ezt a mesét, ezért nem bánom, hogy ezt nézzük.

Bia elindította, és leültünk a kanapéra egy tál pop-cornnal. 
Amint felcsendült a jól ismert főcímdal mindketten elkezdtük énekelni. A közepe fele hirtelen elkezdett fájni a fejem, és elsötétült előttem a világ. Soha nem látott emlékképek tűntek fel a szemem előtt. Egy ismeretlen lánnyal ültünk egy kanapén, és a már jól ismert dalt énekeltük ketten, s közben egy nagyon ismerős fiú szaladt le a lépcsőn és csatlakozott hozzánk, immár hárman néztük a mesét.

Szépen lassan kezdtem ébredezni. A kanapén feküdtem fejemen egy vizes ronggyal, s közben Bia szólongatott. 

-Liz, Liz, mi történt? - kérdezte aggodalmasan.

-Ö, nem nagyon tudom. Egyszer csak elsötétült minden, és ilyen emlék képeket láttam, de ezekkel még soha nem szembesültem - elmeséltem neki mindent amit láttam.

-Ez elég furcsa, de majd együtt kiderítjük, hogy mi volt ez, és hogy ki volt az a két gyerek - mosolygott rám biztatóan.

-Köszi, hogy mellettem állsz, és segítesz. 

(2018.03.30.)