Reggel Bia próbált meg felkelteni, de nem épp úgy sikerült, mint ahogy tervezte. Már amikor kinyitotta az ajtót, a nyikorgásra felébredtem, de ezt Bia nem vette észre így elkezdett csikizni, de én nem vagyok csikis, ezért csak feküdtem és megvártam míg be nem fejezi. Utána meg szépen lassan felültem és végül megszólaltam.

- Jó reggelt, egyébként már az ajtó nyikorgására felkeltem. Jaj azért elmondom a csikizés soha se fog nálam elérni semmit, mert én nem vagyok csikis - mosolyogtam.

- Ja oké, akkor most már ezt is tudom rólad - nevetett - na de kezdjünk el készülődni, mert 7-kor indulunk Sopron központjába, ott fogunk találkozni a többiekkel. Ilyen város néző túrán fogunk részt venni. Mi fogjuk nektek megmutatni, hogy mi van a környéken. - azzal ki is ment, hogy fel tudjak öltözni.

Magamra kaptam egy szürke farmernadrágot, hozzá egy rövid ujjú fekete felsőt, rá pedig egy fehér pulóvert. Elővettem egy kisebb hátizsákomat és abba belepakoltam pár fontosabb dolgot, ami bármikor elkelhet.

Lent ettünk egy-egy szendvicset, de azért a táskánkba is raktuk, ha esetleg megéheznénk.

Bia apukája elvitt minket a főtérre, ahol rögtön meg is látta ki-ki a saját osztályát.
Inkább mentem tovább Mátéékkal, minthogy az én közösségemhez menjek.
De persze nem maradhatott egy nyugodt percem sem, mert már megint beszólt az osztályomból Boti.

- Mi van Liza? Már nem is a saját osztályodhoz mész? - kérdezte gúnyosan. A többiek az osztályomból csak megszeppenve álltak. Nem hitték, hogy Boti megint be mer nekem szólni.

-Képzeld, inkább vagyok félig ismeretlenekkel, mint például veled, aki túl sokat képzel magáról, mikor teljesen hülye.

-Megnyugtatlak, hogy én sem szeretek egy légkörben tartózkodni veled. Meg is értem a nagymamádat, hogy miért halt meg. Én is inkább a halált választottam volna, minthogy a rokonod legyek - túl ment egy határon. Nem sok kellett ahhoz, hogy elsírjam magam.

- Tudod Botond, ezt még egyszer baromira meg fogod bánni. Nem engedem, hogy bárki a szájára vegye a családtagjaimat, főleg nem a nagyimat. Ezt még vissza fogod kapni, de tízszer keményebben - és azzal ott hagytam mindenkit és elfutottam.

Mikor már elég távol kerültem a többiektől, elkezdtem sírni. Soha nem sírtam még egy olyan veszekedés után, ami egy osztálytársammal került sorra. De ez már nagyon sok volt nekem.

Biát vettem észre magam mellett, aki odajött megölelni.

- Ugye erről beszéltél, hogy nem igazi?  Ez amit mutattál nem az igazi személyiséged, ugye? - csak némán bólogattam.

- Elmondod, hogy miért vagy ilyen? - mindent elmondtam, úgy éreztem benne megbízhatok, és nem csak kihasználni akar. Azt is mondtam neki, hogy még soha nem sírtam el magam egy dolgon.
Ő meg azt is hozzá tette, hogy amikor elszaladtam sírva, Máté odament Botihoz és behúzott neki egyet, és megfenyegette, hogy ha még egyszer beszól neked, akkor nem csak ennyit fog kapni.
Ez azért megmosolyogtatott.
Nagyon kedves volt tőle, hogy kiállt értem. Talán...kezdek megtörni?

Na emberek lenne egy nagy kérdésem. Mikor szeretnétek, hogy részeket hozzak? Vasárnap vagy hétfőn? Ti mikor örülnétek neki?
(Persze azért lehet egyszer egyszer nem leszek pontos)