19:56

Mit ne mondjak, marhára késésben voltunk. Tisztelem azokat, akik késő délutánig, estig dolgoznak, de miért mindenkinek ilyenkor kell hazafele mennie? 

Mr. Min végre bekapcsolta szirénáját és utat törve a dugóban sietett úticélunkhoz.

Kábé egy percem maradt lerohanni az alagsorba, de balszerencsémre ismertem apám régi számozási módszereit, és sajnos a folyosó végétől haladt előre fele a számokkal. Ergo rohanhattam a végére.

Szerencsémre YoonGi apja nem olyan zsémbes mint a fia, ezért futott velem együtt. Amint a hetedik ajtó elé értem, remegő kezekkel halásztam ki a kulcscsomót zsebemből, majd megkerestem a megfelelő kulcsot, és a zárba illesztettem.

Ekkor meghallottam hyungom fájdalmas hangját, és halk zokogását, amit öcsém rideg hangja követett.

- Látod Jinnie.. nem vagy olyan fontos Namnak, hogy megmentsen. Úgyhogy fogadd el végre, vége az idol pályádnak, és a bandátoknak is. - kacagott fel már-már betegesen, amin nem lepődtem meg.

Elfordítottam a kulcsot a zárban, de az ajtó nem nyílt ki. Mi a franc? De hát biztos hogy ez az a kulcs.

Újabb fájdalmas kiáltás hyungomtól.

A sírás szélén álltam, nem tudtam mi tévő legyek. Időközben megláttam ahogy a maradék öt srác fut felém a folyosó végéről. Viszont YoonGi lohol a leggyorsabban, szerintem még életemben nem láttam ilyen gyorsan futni.

- Nahm.. e-ez.. ahh.. kocsi padló.. padlóján.. izé.. - kapkodott levegőért, nem értettem mit akar mondani. - Ah, basszahmeg.. kulcs. - kiabálta a tőle telhető leghangosabban, és felém nyújtotta kezét, benne az ajtó nyitásához szükséges tárggyal.

- Kö-

- Neh köszönd a rohadt életbe. Nyihsd már ki azt a retkesh ajtót.

Ekkor egy újabb fájdalmasan magas hang hasított a levegőbe, és mintha fejbe vágtak volna próbáltam meg kiszedni a zárból a beszorult kulcsot, sikertelenül.

Addig addig erőlködtem, míg bele nem tört a vége, ezzel elzárva a bejutást. A picsába!

- Remek, és most hogy hozzuk ki onnan? - idegeskedett mostmár Jimin is, mire nekem eszembe jutott az apám raktára.

- Én tudom. - ezzel fogtam magam, és visszarohantam egészen a harminckettes raktárig, majd elővéve kulcsaimat kerestem ki a megfelelőt, és szinte feltéptem a zárat.

Bent - ahogy sejtettem - a plafonig voltak pakolva a dobozok és bútorok, alig fértem el, amikor beléptem.

Félredobáltam annyi dobozt,amennyit csak tudtam, majd megpillantottam azt a tárgyat amit kerestem. Egy vaskos és nehéz fémrudat, inkább csövet.

Felkaptam és amilyen gyorsan csak tudtam, szedtem a lábaimat Jin felé.

- Ezzel be tudjuk törni az ajtót. Ezek fából készültek, és mindegyik ősrégi.

Suga kikapta kezemből a fémet, majd nekirohant az ajtónak teljes erejéből. Semmi.

Mégegyszer megpróbálta, mikor is lepattant az ajtóról egy kisebb darab fa.

Ugyan ezeket a mozdulatokat jó sokszor megismételte, és végre valahára betört az ajtó.

Arra a látványra ami odabent fogadott, nem voltam felkészülve.
Jin a raktár közepén egy szál boxerben ült egy széken, alkarját, combjait, illetve hasát vágások díszítették, némelyikből még most is szivárgott a vér, arca sebes volt.

Öcsém nekünk háttal épp egy asztalnál törölgette a pengéket, miközben betegesen kacagott.

- Kár, hogy ilyen hamar ideértél NamJoon. Most jött volna a java. - fordult felém egy őrült mosollyal arcán, kezében egy dobozzal, amiben szintén pár penge és egy halom khm.. inkább nem mondom, mi volt.

- Kár, vagy nem, abban biztos lehetsz, hogy egy darabig nem járkálhatsz szabadon.

Min úr lassan közeledett öcsém felé, de ahogy odaért, megdermedt, majd a földre zuhant.

- Apa! - ordította Suga, miközben a férfi felé szaladt, és már a sírás határán kérlelte JungKookot, hogy hívjon mentőt, akinek több se kellett, tárcsázta is a számot.

- Örültem a találkozásnak Jinnie. - ezzel WooSung kiviharzott a raktárból, én pedig Jinhez rohantam.
Kioldoztam kezeit, majd ruháit kezdtem keresni. Miután megtaláltam őket, hyungomra adtam pólóját és nadrágját, végül cipőjét is.

- Annyira sajnálom Jin. Én.. rettenetesen sajnálom. - kezdtem el könnyezni, de két meleg tenyér megállította lefolyni készülő sós cseppjeimet.

- Ne sajnáld, nem a te hibád. Nekem kellett volna Kook után mennem. Tudtam, hogy mit érez irántad, de nem szóltam.

Szorosan fontam karjaimat dereka köré, és egy csontropogtató ölelésben részesítettem, majd odasétáltunk Sugához, akit életemben először láttam sírni.

Szirénázást hallottunk, és nem sokkal később két mentős rohant felénk egy hordággyal. Ráfektették Min urat, akinek mellkasából egy kés állt ki, de szerencsére még lélegzett.

Suga a mentősökkel ment be a kórházba, mi viszont lent maradtunk átbeszélni, hogyan tovább. Arra jutottunk, hogy most már fel kéne hívni menedzser hyungot, ugyanis egy részről vége a szabinknak, másrészről illene tudnia, mi történt velünk, ezért utunkat a BigHit felé vettük, hogy kitálaljunk mindent, és újra onnan folytassuk a dolgokat, ahol abbahagytuk.

Rengeteg dolgot kell tisztáznunk egymás között is, és a fanokkal is.

Annyeong!
Tudom, tudom, azt ígértem, itt is lesznek részek.. de sajnos nem így lett, túlságosan pihent agyam lett, és nem volt erőm írni. 😅❤

Remélem megnyugodott félig-meddig az idegrendszeretek illetve a lelketek. 😂✋❤