"Szeretem megcsókolni Harryt"

8 évesen

- Lou! - Hallom Harry kiabálását. - Kimehetnénk játszani a hóba? - kérdezi.

Bólintok. - Én leszek a király!

- De... de én akartam a király lenni! - nyüszít.

Leengedem a vállam. - Te lehetsz a királynő - válaszolom. - Én majd a macsó leszek és megmentelek!

- Nem! Gyerünk, legyél te a királynő! - könyörög. - Légysziiiiiii!

- Jaj, jó! - mondom, és nézem, ahogy mosolyog. Felkelünk és felvesszük a hófelszerelésünket. - Anyu! Kimegyünk a szabadba! - kiabálok.

Harry egyenesen a hátsó udvaron lévő vastag hókupachoz megy, én pedig odarohanok hozzá. - Mint a királyom, építs nekem várat!

- Segíts! - megrázom a fejem. Megint nyafog. - Örökké fog tartani, gyerünk, segíts!

Szóval segítek neki. Megragadjuk a hócsomókat, és egymásra halmozzuk, amíg fel nem építünk egy hóházat. Megragadom a lapátokat, és amikor visszaérek, elkezdünk ásni, hogy kialakítsunk egy helyet, ahol bemehetünk. Mint egy barlang.

Ha elkészültünk, bemászunk. - Ez klassz - mondja Harry. - Tetszik a királynőnek?

Továbbra is csak körülnézek. Harry megüti a vállam. - Lou, te vagy királynő... Neked kell válaszolnod. Emlékszel?

Bólintok, ránézek. - Igen, szerintem fantasztikus.

- Kapok köszönömöt?

Felvonom a szemöldököm. - Segítettem megépíteni, köszönöm.

Gördülékenyen mosolyog, megmutatja a gödröcskéit, amelyekre irigykedem. - Kaphatok egy csókot?

Döbbenten nézek rá, de aztán vállat vonok. - Persze - , mert a királynők megcsókolják királyjaikat. Olvastam a történeteimben. Megcsókolom az ajkain, és gyorsan elhúzódok, felkuncogok. - Fázom!

Bólint. - Forró csokoládé!

És bemegyünk forró csokoládéért, annyi tejszínhabbal és mályvacukorral, hogy átesnek a csészén.

9 évesen

- Gem hamarosan elmegy - mondja Harry szomorú arckifejezéssel. Megveregetem a fejét, mondván, minden rendben lesz. Felsóhajt, és azt mondja: - Csak nagyon fog hiányozni.

- Vissza fog jönni. - nyugtatgatom.

Úgy tűnik, működik, ahogy átölel, és gyorsan megköszöni. Bólintok és elengedem. Szélesen mosolygok. - Van néhány új fegyverem! - és nézem, ahogy Harry elvigyorodik.

Megragadom őket, és neki adom a legnagyobbat. - Óvatosan, ez a kedvencem.

10 évesen

- Lou, unatkozom. - nyafog Harry.

Ránézek, az ágyamon ül, én pedig vele szemben. A Nintendónkkal játszunk. - Mit szeretnél csinálni?

- Csókolj meg?

Emlékszem arra az időre a hóban, amikor csókolóztunk. Nem sokat gondolkodtam rajta akkor, és most sem gondolok semmire. Harrynek puha ajka van, hozzáhajolok és megcsókolom.

Tetszik.

11 évesen

- Anya - mondom a pultnál ülve, miközben ő készít nekem egy kis ebédet. Grillezett sajtot kértem. Felvont szemöldökkel néz rám. Folytatom: - Szeretem Harryt csókolni.

Abbahagyja, amit csinál, és rám néz, még mindig a spatulával a kezében. - Te és Harry... Ti csókolóztatok? - bólintok. - Mikor? - kérdezi.

- Néhány éve, és tavaly is. - mondom. - Csak kétszer. Olyan rossz?

Megrázza a fejét, és folytatja az ebédemet. - Nem, nem rossz.

- Akkor miért csak lányok és fiúk csókolóznak a filmekben? - kérdem.

Anya azt mondja: - Néhány fiú szereti a fiúkat, néhány fiú a lányokat, és néhány lány a lányokat.

- Harry apja azt mondta, hogy rossz - mondom homlokráncolva. Harry apja kissé goromba. - Harry mesélt a szüleinek a csókokról, az apja pedig azt mondta, hogy rossz.

Felsóhajt, odajön hozzám, és a kezébe fogja az arcom. - Harry apja téved, édesem. Nem baj, ha szereted a fiúkat... emberi dolog kedvelni valakit, még akkor is, ha nem tudsz segíteni rajta.

Bólintok, ő pedig homlokon csókol. - Oké - válaszolom. Ideadja az ennivalót, és megköszönöm neki. - Harry ma este átjön! - mondom, amikor kimegy a szobából.

12 évesen

- Utálom a matekot - mondja Harry, és a mellkasához szorítja a könyveit. Vállat vonok, ő pedig folytatja. - Soha az életben nem fogom használni.

Ránézek, egyre magasabb lesz nálam. - Nos, utálom a tudományt.

Bemegyünk a közös matematikaóránkra. Megfogok egy asztalt az óra közepén mellettem. Mögém ül.

A tanár belép. - Jó reggelt, diákok! - túl csicseregős egy hétfő reggelhez. - Milyen volt mindenkinek a hétvége? - kezdődik az óra.

Tornaórán kosárlabdázunk. Szó szerint büdös vagyok ettől a sporttól. - Lou! - kiáltja Harry, ezzel ismét felkeltve a figyelmemet.

- Hmm?

Megrázza a fejét. - Három perc van hátra, utána szabadok vagyunk.

- Holnapig - mondom. Kicsit pattogtatom a labdát, de elveszi tőlem. - Add vissza!

Harry vállat von. - Nem olyan unalmas, mint a futás úgyhogy hagyd abba a nyafogást.

Megszólal a csengő, én pedig boldogan felsóhajtok. Bemegyek az öltözőbe Harryvel, és átöltözök. Furcsán érzem magam, mintha nem jönne rám a ruhám. Összeráncolom a homlokomat, és Harryre nézek.

De én csak boxerben látom Őt, és melegem van, az arcom pedig rózsaszín, ebben biztos vagyok. Gyorsan félrenézek, nem tudom, mi a baj. Csak Harry. Láttam már átöltözni korábban is.

Megvárom Harryt az öltöző előtt, ő pedig mellém lép, miközben a buszokhoz sétálunk. - Házi feladat. - felnyög, én pedig bólintok.

14 évesen

Arra a következtetésre jutottam, hogy meleg vagyok. Megkérdeztem anyámat erről és mindenről, és ő támogatott, amikor elmondtam neki.

El kell mondanom Harrynek, de félek. Nem akarom, hogy elmenjen.

Harryvel a menza felé sétálunk, ő nevet, én hallgatom. Aztán azt mondja: - Ismered azt a Katie lányt? - kérdezi, én pedig bólintok. Leülünk, ő pedig folytatja. - Nos, azon gondolkodom, hogy felkérem őt táncolni.

Hirtelen összeráncolom a homlokomat szomorúan. Igen, elfogadtam a Harry iránt való érzéseimet.

- Mi van veled, Lou? - kérdezi. - Bármelyik lányt felkérheted táncolni.

Felsóhajtok, ez az. Itt az idő. - Harry... - felnyögök, nem tudom, hogyan bújjak elő nála. - Én nem... hm, meleg vagyok.

Abbahagyja a mozgást és nevet. - Viccelsz, igaz? - megrázom a fejem. Abbahagyja a nevetést, és döbbenten bámul rám, és... undor vegyül az arcán? - Te... Átöltöztem előtted! Egy csomószor!

- Te pedig meg is csókoltál engem!

Összeráncolja a szemöldökét, arcán a harag kerekedik felül benne. - Akkor még nem tudtam, hogy ez baj! - mondja. Válaszolni készülök, de ő feláll, és azt mondja: - Borzasztó vagy. Nem hiszem el, hogy barátkoztam egy buzival!

És ő elment, én pedig egyedül vagyok, és sírni van kedvem, most veszítettem el a legjobb barátomat. Az irodába futok, könnyek csorognak az arcomon, és felhívom anyámat, hogy jöjjön értem.

15 évesen

Nem beszéltem Harryvel, kivéve a bántó beszélgetéseket bántó szavakkal. Zsarnokká változott, aki egy Zayn nevű dohányossal lóg. Felsóhajtok.

Niall, egy új barátom - idéntől - mellettem sétál, miközben történelemórára indulunk. Harryt és a barátait látjuk az ajtóban. - Hagyd figyelmen kívül őket. - mondja Niall.

Megpróbálok elmenni mellettük, de Harry megüti a vállam, és azt mondja: - Vigyázz, hová mész, lúzer.

A barátai nevetnek, én pedig összeráncolom a homlokomat, és bemegyek az osztályterembe. Az egyik barátja felkiált: - Adja ide valaki azt az átkozott fertőtlenítőt! - Biztos vagyok benne, hogy Nicknek hívják.

Leülök, és kezdődik az óra.

16 évesen

- Még mindig tanulsz? - kérdezi Liam, egy új barátom. A fal mellett ülünk, és várjuk az iskolakezdést. - Haver, pihenned kell.

- Nehéz, oké? - mondom. - Van egy második vizsgaórám a természettudományokból, és nagyon szükségem van az ötösre azokból a tantárgyakból.

Harry abban a pillanatban sarkon fordul. Ránézek, és rájövök még mindig szeretem a szemeit. Rám néz, nem szól semmit, csak tovább sétál.

Azta. Megkönnyebbülten felsóhajtok. Liamre nézek. - Láttad, igaz?

- Igen. - és Ő is azt nézi, ahogy Harry elsétál.

17 évesen

Az iskola ebédlőjében ülök Liammel és Niall-lel - Niam, ahogy ők szeretik magukat nevezni -, és csókolóznak, érzékenyek, és én tényleg haragszom rájuk. Niall belenevet a csókjukba, és ez csúnyán néz ki (bár nagyon aranyosnak tűnik, hányni akarok).

Abban a pillanatban, amikor becsukom a szemem, elsodor, látom, hogy Harry engem néz.

Kicsit kuncogva mutat a velem szemben lévő párra. Ez igazi? Megint a barátom?

Összeráncolom a homlokomat, és visszanézek Niallre és Liamre. - Megyek a mosdóba - mondom, bár tudom, hogy túl el vannak foglalva egymással ahhoz, hogy észrevegyék, ahogy eltűnök.

Bemegyek a mosdóba, és felsóhajtok a mosdókagyló mellett állva. Magamba nézek. - Mindent tönkretettél. - mondom a tükörképemnek.

Egy hang váratlanul megragad. - Tulajdonképpen én voltam. - megfordulok, és látom, hogy Harry ott áll zsebre tett kézzel, és egy kicsit meggörnyedt a háta, és... mikor lett ilyen magas?

Felnyögök. - Mit akarsz?

Sóhajt, egy kicsit közelebb lép hozzám. Összerándulok, és a falnak dőlök. Ezt látva abbahagyja a mozgást. - Hiányzol. - mondja. - Olyan régóta.

Megkönnyebbülten felsóhajtok, boldogság száll rám. Minden gyűlölködő dolog ellenére, amit nekem mondott, annyira hiányzik, hogy az már fáj. - Te is hiányzol - válaszolom. - Annyira nagyon...

- Nem hiszem el, hogy úgy bántam veled, ahogy.. tudod, amikor coming outoltál nekem. - mondja. - És az elmúlt éveket is. Nagyon sajnálom, nem érdemelted meg. - Kicsit felém sétál, de ezúttal nem rezzenek meg.

Ő mosolyog, én mosolygok. - De soha nem haragudtam rád ezért. - mondom.

- Az kell tenned! - mondja szigorúan. - Megérdemlem. Sajnálom, és tudom, hogy ez nem elég, de... csak nagyon szükségem van rád az életemben. Az úgynevezett barátaim valójában tökfejek. - felkuncog.

Felsóhajtok, és a szemébe nézek. - Megbocsátok, ha ezt akarod.

- Nem, téged akarlak.

Kicsit mosolygok, de csak az ajkaim sarkain. - Lehetünk barátok? - és bólint. Fellélegzem. - Jó.

18 évesen

- Tegnap szakítottam vele - mondja Harry. Kérdő szemöldökkel nézek rá, és megkérdezem, miért. Azt válaszolja: - Valaki mást kedvelek.

Örülök, hogy szakított Chelsea-vel, de... egy másik lány tetszik neki. Hogyan nézzem, ahogy életem szerelme - igen, szerelmes vagyok belé - beleszeret egy másik lányba, aki nem érdemli meg a szívét?

- Ó, ki az? - kérdezem reménykedve, bár tudom, hogy nem én vagyok az.

Felkuncog, és újra elhelyezkedik a kanapén - említettem már, hogy a házamban vagyunk? - és szembefordul velem. - Nem szeretnéd tudni?

Megforgatom a szemem. - Nem, azért kérdeztem, mert egyáltalán nem akartam tudni. - szarkazmus a hangomban. Örülök neki. - Szóval ki a szerencsés hölgy?

-Miért nevezed hölgynek magad?

Mivan?

19 évesen

Megcsókol. - Megcsináltuk, Lou! - mosolyog szélesen. - Leérettségiztünk!

Nevetek. - Végre, ki ebből a pokol lyukából! - ölelem meg. Megint megcsókol, én pedig felnyögök, és ellököm. - PDA! - mert soha nem voltam PDA-ban.

Nevet, az oldalához szorít, miközben a családdal és a barátokkal beszélgetünk, és...

Nos, hadd mondjam el; Kurvára boldogabb vagyok, mint valaha.

Később, miközben az ágyban ölelkezünk, a hajamat túrja, és azt suttogja: - Szeretlek - elmosolyodom. Folytatja. - Annyira nagyon.

Összefonom a kezünket magunk között. - Én jobban szeretlek!

- Meg se próbáld!

És ha két évvel később összeházasodunk, miután Harry a születésnapomon megkér, mindenki előtt egy elegáns étteremben, akkor senkinek sem kell tudnia. Ha örökbefogadnánk egy Ellie nevű kislányt; szőke hajjal, mint Niall nagybátyjáé, és egy Cayden nevű kisfiút; barna hajjal, mint Liam nagybátyjának - hát, ezt sem kell senkinek tudnia.

Ó, lenne egy Dex nevű macskánk is.

_________________

Nos, ez egy rövid, de annál inkább aranyosabb történet volt. Remélem nektek is tetszett, én imádtam.

Nagyon szeretem az ilyen kis édes meséket.

Hamarosan találkozunk egy köviben, addig is puszi💋💜