Mi a szomorúság? Miért vagyunk szomorúak? A boldogság ellentéte? Sokkal többet mond önmagában, mint amennyit valaha is gondolnánk. Megmutatja a világnak  a lelkünkben lévő fájdalmat, előhozza a magányt, az egyedüllétet, a hiányt, az ürességet, a néma csendet, amely sokszor a legfájdalmasabb. A sötétséget, amely mindenkiben lakozik. A dühöt, amely felbolygatja az egész lelki világunkat. A félelmet, amely mindannyiunkban ott van és néha az vezet. A könnycseppeket, amelyek lelkünk tükrei. A vért, amely elönti a szívünk ha valami fáj. Elmélyedt szomorúság lehet az oka az öngyilkosságnak, az önkínzásnak, a csonkításnak, a világtól való elmenekülés vágyának, a halál utáni vágynak, a megsemmisülésnek a világ tükrében. Láthatatlanok leszünk, mert elveszünk a nagy körforgásban, mentálisan tönkre tesz. A szomorúság a fáradtság egyik fajtája. A testi és lelki fáradtságé egyaránt. Az élet egy film, ahol a boldogság csak egy reklám, ritkán tűnik fel az ember életében, de akkor mindent megszakít és jobbá tesz. A szomorúság akkor következik be, mikor ennek a reklámnak vége lesz. A szomorúság viszont nem egyenlő a depresszióval. A szomorúság csak néha jön elő, mikor a lélek elfárad és meg kell pihenni. Néha elég a csend, máskor pedig segítség szükséges. És, hogy mikor szomorú igazán az ember? Mikor elveszít valami tárgyat? Mikor valaminek vége lesz? Mikor elveszik a remény? Mikor egyedül marad? Nem. Mikor kiveszik belőle az élet, mert akkor elveszít mindent egyszerre. Valójában olyan, mint a szerencsejáték, mert  mindent egy kártyára teszünk fel, az pedig az élet. Ha valaki elveszíti a játékot, a kártya elvész minden vagyonával együtt, ami ezesetben az élet. Hát a szomorúság pont ezt akarja, elvenni az életet, a lélek szabadságát. Mennyi szó, ékezet és kérdőjel. Ez mind az életünk. Szavakkal és tettekkel romboljuk le a világot, ahelyett, hogy felépítenénk. Az ékezetek az életünk csúcspontjai, mikor azt hisszük, hogy megvan mindenünk, de véget ér az álom, mert rájövünk, hogy még közel sem járunk a mindenhez, sőt, még a felénél sem tartunk. A kérdőjelek? A kérdőjelek életünk hétköznapjai. Azok a bizonyos szürke vagy épp nagyon is színes hétköznapok. Miért kérdőjel? Mert hiába, hogy nem látjuk magunkban a gyengeséget és bizonytalanságot, attól még minden nap bennünk van elrejtve vagy épp nagyon is a felszínen sodródik és magával visz minket is a kilátástalan, könyörtelen halál felé. Ez mind a szomorúság, de melyikünk vallja be, hogy így van? Senki. Mert nem merjük bevallani. Pedig be kell és le is kell győzni. Ha nem győzi le az ember, akkor a pokol minden könyörtelen, kínzó bugyrát megjárja. Erre való a szomorúság, ez a szomorúság! Maga a lelki kínzás.