Olyan fura érzésem van... Úgy érzem, azzal, hogy eljöttem ide, Londonba, csak elmenekültem a problémáim elől. Otthagytam mindent, csak azért, hogy nekem jobb legyen. Önző vagyok. Vagy mégsem? Ha nem jöttem volna el, Isten tudja, valami történt volna-e meg azok a dolgok közül, amik a tegnap és ma. Nem hiszem.  Hülye gondolatok. Most nem kéne gondolkoznom, nem ilyesmin! A hibáink legtöbbször a megoldásaink alapjai... Azt hiszem, igaz. Ha nem jöttem volna ide, nem történt volna mindez. Azt hiszem, nem mondtam volna el neki, hogy szeretem. Nem láthattam volna a hülyéimet, Lin sem lett volna részese egy csapatos ivásnak, valamint nem is látta volna London csodálatos fényeit. De vajon jobb lett volna? Nem tudom. Nem hiszem. Kellett nekem ez. Kellett, hogy megtaláljam önmagam. Hogy újra őszinte tudjak lenni másokkal és magammal. Hogy szeretni tudjak megint. Hogy visszanyerjem az erőm és újra hinni tudjak a csodákban, benne, bennünk és saját magamban. Kellett az is, hogy hibázzak, hogy megbolonduljak, hogy őrült létemre kimenjek félmeztelenül az utca közepére és ordítsak, hogy megverjen az eső...hogy végre valahára boldog tudjak lenni. És most, itt állván a repülőtéren, azt hiszem bármilyen rossz döntést is hoztam, százszor jobb lett a kifejlet. Összeszedtem magam, most pedig hazamegyek Lin nélkül és rendbe hozom, amit elrontottam. Többé nem menekülök el semmi elől, bármi is legyen az. Nincs értelme. Hogy mikor jöttem erre rá? Mikor észvesztetten belebolondultam abba a köcsögbe. Ismételten, kapd be, szerelem!