Néha nem érteni, miféle színjátékot űz az élet körforgása az ember szívével. Aztán egyszercsak azon kapja az ember magát, hogy édeskeserű ízzel a szájában próbálja elfedni minden érzését, minden szót, minden esetlen gyengéd mozdulatot, ami emberivé teszi. Minden, ami gyengévé és érzővé  varázsolja, az az emberi lény számára egy hiba abban a tökéletes, nemlétező, csupán elképzelt világban, amit magának mutat. Egy hamis kép, amit nem mer elvetni, mert azt hiszi, akkor már nincs tovább, eltűnik a boldogság felé vezető út. De jaj, de messze van az ettől a világtól! Messzébb még attól is, ami fantáziaképként hullik a szem elé, hogy elfeledtetje a valóságot. Messzébb a legérzőbb, legigazabb ember lelkétől is, néha.
Néha rontunk a helyzeten és elveszítünk mindent, amit arra a bizonyos kártyalapra tettünk fel. Így idegenedünk el attól, akik valójában vagyunk. A kártyalapra feltett dolgok a személyiségünk szerves részét képezik és bizonyságai mindannak, akik a jövőben leszünk. Ezeket elkótyavetyélve, egy más, képzeletbeli életért, semmit nem kapunk, csak veszítünk. Lerombolódik egy erős vár egy modern város reményében, de a romok mindörökre a város alapjai alatt lesznek.