T/N- te neved

Most megteszem. Leugrom, és végre elengedhetek mindent minden gyászt, minden problémát, minden érzést.
Ha leugrom nincs visszaút. Akkor már véges. Nekem nincs mám és holnapom, nincs jövőm.
Ez a végzetem. Felnéztem a csillagokra. Hosszú életű gigászi gázbolygók... Míg az ember milyen törékeny, és egy emberi élet még milyen törékeny.
Egy kis arasszal közelebb húzódtam a peremhez.
Kiket is kell itt hagynom? Az alkoholista szüleim? Le se szarnak. A szerelmem? Nem is volt. Huszonnyolc éves vagyok és még alig volt barátom... A barátaim? Mindegyik elfordult tőlem, mert depressziós lettem. Ez vagyok én. Egy csődtömeg, akin már csak a halál segíthet. Vagy az sem.
-Hölgyem...- fel sem tűnt a léptek hangja. -Ugye nem akar leugrani?-kérdezte a hang.
-Pont hogy le szeretnék.-mondtam.
Amikor a férfi mellém támaszkodott, jobban megnézhettem. New York fényei igen erősek...
Rövid barna haja volt, olyan tüsis, bár nem értek ehhez, és zöldes szeme. Hátán egy tegezben nyilak sorakoztak, átvetve vállán pedig ott várakozott az íj. Ő Clint Barton, az egyik Bosszúálló. Meg sem érdemlem hogy itt álljon mellettem.
-Mennem kell.- mondtam. -Le kell ugranom. Rajtam már csak a halál segíthet.
-Ugyan. Biztos van valakije aki segítene.
-A szüleim isznak, nem is figyelnek rám. Nincs pasim, se barátaim.
-Akkor mondok mást. Én segítek.
-Rajtam már nem tud.
-Adjon három hetet, és meglátja hogy segítek!
-De ha nem, levethetem magam.
-Nem ígérek semmit. Na, jöjjön.
-Tegezzen kérem. T/N.
-Clint.-fogtunk kezet. Lesegített a párkányról.

Lassan vége felé halad a három hét. A fekete ruhákat kezdem elhagyni, és inkább hordok színeset. Clint tényleg segített. És én beleszerettem. Itt vagyunk a toronyban, itt lakom, de ha letelik a hét, haza kell mennem, és nem látom soha többé. Ez újra letaszított, és újra elkeseredtem.
A hatalmas ablak mellett ültem, térdeim felhúztam, arra hajtva fejem sírtam. Fekete pulcsim kapucniját a fejemre hajtottam. Eleredt az eső, mintha velem együtt sírna.
-Szia T/N!- jött be Clint.- Mi a baj?-guggolt mellém.
-Clint, ebből nem jövök ki jó... Hagynod kellett volna leugrani...
-Mi a baj?
-Szerelmes vagyok...-mondtam.
-És ez olyan szörnyű?
-De el kell majd hagynom...
-Honnan veszed?
-Téged szeretlek... És haza kell majd mennem a három hét letelte után. -Furcsálltam, hogy milyen könnyedén mondtam el neki.
-T/N!- suttogta. Rá vezettem szemeim, de időm sem volt fókuszálni, mivel megcsókolt. Úgy éreztem újjászületek csókjától. Elmémről felszállt a fekete köd, boldog lettem.
A csók közben felsegített, és szorosan magához vont. Jó pár perc után elszakadtunk egymástól.
-T/N... Nem kell elmenned, itt maradhatsz, és... Boldogok lehetünk.
-Ezer örömmel...- mosolyogtam.
-Szeretlek.
-Én is.
Újra magához vont egy csókra. Az égen egy szivárvány jelent meg. Isten megbékélt valakivel. Egy depressziós, öngyilkos hajlamú lánnyal, aki mára már boldog, Clint Barton mellet...

Írta: Nyilas ♐