Kellemes mámor lepte el az elmémet. Testem minden egyes pontja libabőrös lett ahogy az égető érzés végig cikázott a torkom útján. Ajkaim mosolyra húzódtak majd lelkesen mozogni kezdtem a dübörgő zene ritmusára. Senki nem volt itt rajtam kívül így anélkül, hogy figyeltem volna csak forogtam körbe-körbe a szobában. Olykor elhagyta a lábaimat az erő, megtántorodtam de aztán folytattam tovább mintha mi sem történt volna. Az üveg harangként lenget kezeim között amikor nem az ajkaimat hűtötte. A zene egyik pillanatról a másikra eltűnt mire morogva a rádió felé fordultam. Ott állt. Istenem, hát itt van. Ijesztően hatott ahogy minden érzelem nélkül farkas szemet nézett velem.

- Miért vagy itt? - annyi mindent mondhattam volna, miért ezt kellett kinyögnöm? Hangom meggyötört volt, tökéletesen mutatta mennyire összetörtem amiért itt hagyott. Erősnek kellene mutatnom magam de képtelen vagyok hazudni neki. Tekintete ellágyult s tett felém egy lépést mire én hátráltam egyet. Nem tudja milyen érzések rohangálnak fel s alá bennem, hol az elmémet ködösítik el, hol a szívemet szorítják teljes erővel. Oda akartam menni hozzá, hozzáérni, magamhoz szorítani de nem lehet. Neki barátnője van. Szemeim megteltek könnyel ahogy bevillant ez a gondolat.

- Miért vagy itt? - ismételtem meg a kérdést de hangom elcsuklott s könnyeim megeredtek. Fájt a gondolat, hogy nem lehet az enyém. Önző módon nem tudtam örülni annak, hogy van valakije. Kezemből kicsúszott az üveg ami millió darabra hullott de nem zavart.

- Zelo... Kérlek csak hallgass meg. - még egy lépést közelített felém. Nem mozdultam, figyeltem ahogy közeledik felém majd kezemet megfogva óvatosan, a szilánkokra figyelve a kanapéhoz vezetett. Teljes csendbe burkolózva néztünk egymásra válaszok után kutatva. Yongguk gyönyörű szemei alatt sötét karikák húzódtak amire arra engedett következtetni, hogy nem aludt az elmúlt napokban.

- Nem mentél el vele.

- Szakítottunk. - szemeit lesütötte s szabadon hagyott térdeit kezdte el tanulmányozni. Egyszerre voltam boldog és mérges. Megölöm ha megbántotta az a kis...

- Miért? - nem mondott semmit csak visszavezette tekintetét rám. Nem tűnt csalódottnak sőt, szomorúnak sem. Szemei csillogtak de nem bánatosan. Nem kellett kimondania, tudtam mire gondol. Szemeim ismét megteltek könnyel. Lejjebb csúsztam a kanapén s szorosan hozzá bújtam mint egy kiscica. Ő csak körém fonta erős karjait és így voltunk perceken át amíg csillapodott a sírásom és képes voltam rendesen levegőt venni. Lehet, hogy csak a tömérdek alkohol miatt ami bennem van de hirtelen erős késztetést éreztem arra, hogy megkóstoljam tényleg olyan édesek-e az ajkai mint amilyenek megálmodtam őket. Sietős mozdulatokkal felegyenesedtem hozzá s ajkaira hajoltam. Lábamat átvettem rajta mire kezei a derekamra csúsztak s közelebb húzott magához. Ennek nagyon nem lesz jó vége. Lassan elhajoltam tőle, homlokomat az övének támasztottam. Nem szabad többet innom, viszont boldog voltam mert végre vele lehettem.

Oké én nem vagyok normális. Bár ez nem meglepő. CicaMica0 remélem nem ölsz meg és nem lett olyan szar mint amilyenek érzem. Szeretlek Unnie💞