A nap halovány narancssárga sugarai fodrozódva tükröződött vissza a tenger türkiz vízéről. Elvarázsolva figyeltem ahogy lejjebb ereszkedik a gömb míg végül már a csillagok képe világított akár egy festmény. Karjaim ernyedten pihentek az ölemben tartott gitáron és a fehér foltokat kezdtem el számolni. Körülbelül a hetvenediknél jártam amikor hátulról nevetve rám ugrott valaki. Dülöngélve figyeltem nehogy a hangszer a homokba végezve majd morcosan néztem a magas alakra aki idő közben helyet foglalt mellettem. Ő csak nevetve viszonozta a gesztusomat mire durcásan hátat fordítottam neki és figyelmemet ismét a hullámokat verő tengernek szenteltem.

- Miért vagy megint itt? - kúszott közelebb s állát a vállamra támasztva kémlelte a kilátást. A haja csikizni kezdte a nyakamat de túlságosan élveztem a közelségét ahhoz, hogy egy ilyen piti dolog miatt elhúzódjak. Finoman vállat vontam, hogy ne vegye célzásnak de még mindig csak az elém terülő látványt figyeltem meredten.

- Itt annyira nyugodt minden, szeretek ide járni.

- Játszol nekem valamit? - vissza mászott az előző helyére és kutya szemekkel nézett rám. Megadóan sóhajtottam fel s játszani kezdtem egy dallamot amin már napok óta dolgozom. Megszűnt a világ körülöttem, csak én voltam és a gitárom. Szőke tincseim a szemembe hullottak de ez sem zavart, teljesen elmélyedtem a dallamok világában. Amikor elhangzott az utolsó hang is visszatértem a való világba s félőn felnéztem Yugyeom-ra. Fekete szemei csillogtak ahogy visszanézet rám s némán kérlelt, hogy újra mutassam meg neki. Ismét elkezdtem játszani viszont most azt figyeltem mit fog tenni. Halkan dúdolni kezdte majd szabadra engedve a hangját énekelni kezdett. Hangja tisztán tört fel s minden elhalt a környékünkön. Az emberek kört álltak körénk mintha csak előadást tartanánk pedig ez nem volt igaz, csak két fiatal srác megalkotott egy új zenét. Amikor vége lett mindenki örült módon tapsolni kezdett mire engem elöntött a pír. Soha nem szeretem emberek előtt szerepelni de valahogy ha vele voltam még ezt is képes voltam elviselni. Szégyenlősen a hangszer mögé bújtam mintha az megvédhetne a renget tekintettől, ami rám szegeződött. Yugyeom bátorítólag megfogta a kezemet és maga mellé húzott majd mélyen meghajolt. Követem a példáját de még mindig úgy éreztem legszívesebben elrohannék onnan. Ő nem így volt ezzel, élvezte, hogy mindenki csak rá figyel, szinte ragyogott ami engem teljesen elvarázsolt és ismét egy más világban kötöttem ki amit rajtam kívül senki nem látott.

KimHopeyung nagyon nagyon boldog szülinapot te muffin, nagyon szeretlek❤️
És esküszöm ez Yugbam-nak indult!