Megjegyzés: Zoroval mindig piszkáljátok egymást, és úgy tesztek mintha nem kedvelnétek egymást, holott valójában mindketten kezditek elfogadni az érzéseiteket, s valami történik Kaya vacsoráján.

Luffy befogadott a legénységébe miután segítettél nekik a Buggyval való összetűzésben. Bár magad sem tudod miért tetted ezt, hiszen csak a véletlennek köszönhetően találkoztál velük, ám a kapitány amint látta mennyire jó harcos vagy, illetve kicsit értesz a gyógyításhoz is, úgy gondolta a legénységében van a helyed. Édesanyád beteges volt fiatalabb korodban és mivel szerettél volna neki segíteni, elkezdtél az orvoslással foglalkozni, legalább annyira hogy ha baj van tudsz neki segíteni míg érkezik egy orvos. Illetve mivel édesapád harcos volt, nem kevésszer szerzett sérüléseket, így azokat is el kellett látni. Ennek köszönhetően pedig te is megtanultál harcolni. Azonban ahogy idősebb lettél, anyád jobban volt, szeretted volna az álmmod élni, ami még ha lehetetlen is, de körbe akartad utazni a világot.

A merengésedet félbeszakította Nami aggódó hangja, aki megkérdezte jól vagy e. Rámosolyogtál majd bólintottál, mert nem akartad elrontani a jó hangulatot Kaya vacsoráján. Sokszor azon kaptad magad, hogy felidézed a régi időket, különösen ha valaki megemlítette egyik szerettét, mint ahogy nemrég Kaya mikor a kapitánnyal beszélgetett. Ahogy ismerkedett mindenkivel, igyekeztél a tüneteire összpontosítani, hogy minél előbb megtaláld a gyógyítás módját. Kedves lánynak tűnt és nem érdemelte meg igazságtalan sorsát. Oldalra pillantottál észrevéve Zorot aki vagy a tizedik pohár borját fogyassza, nem foglalkozva azzal ami körülötte történik. Legalábbis sokak számára így látszott.

– Ezúttal mi a baj doki? Túl sokat iszom az ön ízléséhez? – mondta gúnyos hangon, amint észrevette ítélkező pillantásodat.

– A te életed, a te döntésed – válaszoltad szigorúan mindenhova nézve csak éppen rá nem. Nem bírtad elviselni szúrós tekintetét, vagy legalábbis ezt próbálta bemagyarázni magadnak. A valóságban nagyon is vonzottak azok a szemek, viszont nem voltál hajlandó elismerni. Hallottad ahogy megmozdul a széken, ahogy azt is, hogy közelebb húzza hozzád.

– Akkor ne nézz így rám – suttogta pár centire az arcodtól, mitől kicsit meglepődtél.

– Vagy mi lesz? Szétvágsz a kardoddal? Akkor ki segítene ha megsérülsz – gúnyolódtál vele, miközben egyenesen barna, titokzatos szemébe néztél. Ezen a ponton az arcotok alig néhány centire volt egymástól.

– Nincs szükségem a segítségedre doki, tudok vigyázni magamra – sziszegte meredten nézett vissza rád. Az arcod olyan közel volt az övéhez, hogy érezted meleg leheletét., s csak egy valamire tudtál gondolni. Milyen puhák és finomak lehetnek ajkai.

Hálás voltál Luffynak amiért félbeszakította ezt azzal, hogy az asztalra mászott, kezében egy pohárral. Nem fogtad fel mint mond, mert nem tudtál ellazulni, mivel Zoro még mindig melletted volt, puha ajkai pedig még mindig az elmédben volt. Megforgattad a szemeid és kissé távolodtál a kardforgatótól, távol tartva gondolataidat, majd felálltál.

– Megyek, megnézem szüksége van-e valamire Kayanak – mondtad a legénységnek, próbálva távolabb állni Zorotol, de ő csak nem mozdult helyéről, helyette tovább itta pohár borát, majd morogva reagálta le mondatod. Nem értetted miért viselkedik így különösen veled. Viselkedése azt keltette benned, valami olyasmit tettél, amivel megbántottad öt. De ez akkor sem mentesíti fel viselkedése felől. Ha valamit rosszul csináltál, egyszerűen szembesítenie kellene vele, de lehet túl nagyok az elvárásaid, elvégre férfi.

– Minden rendben kisasszony? – visszhangzott az egyik szolgáló hangja a folyóson, amitől megtorpantál. Megfordultál s észrevetted a két furcsa szolgálót, akik a folyosó végén álltak. Mikor mentek utánad? Hiszen nem emlékszel elhagyták-e volna az étkezőt mikor te.

– Kaya hálószobáját keresem, szeretnék neki segíteni – válaszoltad őszintén, apró mosollyal ajkaidon.

– Kedves öntől kisasszony, de sajnos Miss Kaya nem akarja, hogy zavarják – válaszolta az egyetlen nő szolgáló, mosollyal az arcán.

– Csak szeretném enyhíteni a köhögését. Biztos vagyok benne, hogy nem bánná – próbáltad meggyőzni de valami megváltozott bennük és ezt érezted. Furcsa pillantást vetettek egymásra, majd a másik vigyorral az arcán megszólalt.

– Krahador már ellátta Miss Kayat a gyógyító teájával, nem kell többé aggódnia, kisasszony.

– Talán megnézhetem a teát? Készíthetek valami erősebbet, ami esetleg többet tudna neki segíteni – válaszoltad széles mosollyal.

– Nem...nem hinném – mondta vigyorogva a furcsa hölgy. Meg szeretted volna kérdezni, mire értette ezt, azonban úgy érezted valami nehéz landol fejeden, aztán semmi mást.

Intenzív sáros illat töltötte be az orrod, amint magadhoz tértél. Érezted, hogy minden érzékszerved visszanyerte erejét, miközben fájdalom sajgott fejedből és hátadból egyaránt. De ahogy kinyitottad a szemed, szörnyű látvány fogadott. Merry valószínűleg holtan feküdt melletted. Erre természetesen megijedtél és hátrálni kezdtél azonban valamibe beleütköztél. Gyorsan felálltál és megfordultál, hogy aztán döbbenet vegye át az ijedséget. Tekinteted Zoro alakjára tévedt.

– Zoro – leguggoltál oldalához és kezeddel rázni kezdted testét, kétségbeesetten próbálva felébreszteni. – Kérlek ne halj meg – nyöszörögted, miközben kezeiddel megfogtad puha arcát. Szemei tágra nyíltak, miközben azt akartad ellenőrizni, hogy lélegzik-e.

– T/N? Mi történt? – motyogta erőtlenül próbálva visszanyerni erejét.

– Hála istennek, hogy jól vagy, már azt hittem valaki végre megölt – mondtad, majd gyorsan felálltál és próbáltad eljátszani, hogy egyáltalán nem is aggódtál érte. Morogva állt fel a férfi majd egy gyors kézmozdulattal megtisztította a nadrágját, miközben rád nézett.

– Oh, tényleg? Akkor miért örültél korábban, hogy nem haltam meg? – közölte hatalmas mosollyal az arcán. Erre természetesen orcád azonnal felvette a vörös árnyalatot. Valójában tudtad, hogy igaza van hiszen szíved egy hosszú pillanatra megállt, mikor megláttad őt mozdulatlanul a földön heverve, és ennek minden bizonnyal mélyebb oka volt. Amit magadnak sem akarsz bevallani.

– De hogy kerülsz ide? – kérdezted tőle miközben alaposan körülnéztél kiutat keresve.

– Ezt én is kérdezhetném tőled doki – szigorúan válaszolt felkapva karjait a földről.

– Kérlek ne légy pimasz – utaltál viselkedésére, ami ugyan ez tőle várható, de nem ilyen helyzetben. Szavaid hallatán összeszorította az állkapcsát és mindenhova nézett csak rád nem. – Fel kell másznunk – motyogtad orrod alatt, majd elkezdtél mászni fel a falon. Vagy minden bizonnyal ez egy kút, mivel némi víz van körülötted, illetve egészen fent ki van rakva kövekkel. Zoro nem csinált semmit csak egy helyben állt szüntelenül téged nézve, ami egy idő után igazán zavaróvá vált. – Miért állsz ott? Nem akarsz feljutni? – kérdeztél rá mikor majdnem félúton voltál.

– Itt várok arra az esetre ha elesnél – ugratott hatalmas vigyorral. Szerettél volna valami frappánsat visszamondani, de véletlenül egyik lábadat rossz helyre tetted így elveszítve egyensúlyod. Felkiáltottál félve a hatalmas zuhanástól, s szinte már érezted azt az elviselhetetlen fájdalmat, amit zuhanás közben ért volna, azonban helyette izmos karok közt kaptad magad. – Jól vagy? – érdeklődött a kardforgató aggódva pillantva rád. Szíved nem egy-két ütemet hagyott ki, ahogy ijedve néztél rá, realizálva, hogy arcotok alig néhány centire volt egymástól.

– Igen – suttogtad remegő hangon még mindig őt nézve. Eltelt néhány másodperc de ő még mindig a derekad fogta, miközben mélyeket lélegzett. Ahogyan te is, mivel el voltál szörnyedve a történtek miatt, ez azonban nem gátolta meg, hogy ne érezd a pillangókat a hasadban. Arra lettél figyelmes, hogy az arca egyre közeledik a tiedhez, mire bepánikoltál. Nem tudtad mit tegyél, vagy mit szeretne, így megköszörülted a torkod és kissé hátra húzódtál. Már amennyire lehetséges ez a karjaiban. Zoro feleszmélt és óvatosan letett a földre, azonban ahogy lábadra álltál érezted, a fájdalmat ami belenyilallt. Mégis úgy döntöttél nem mutatod ki.

– Mit csinálunk? – kérdezte zavartan felpillantva az égre.

– Másznunk kell Zoro. Nincs más kiút – válaszoltad nagyot sóhajtva. Minden perccel hidegebb lett, és a magas páratartalom sem segített. Rád nézve bólintott majd a kövekkel kirakott kút falához lépett. Te is szeretted volna követni példáját, de ahogy tettél pár lépést, felszisszentél a fájdalomtól.

- Mi a baj? - fordult feléd a kardforgató.

– Szerintem kiment a bokám a helyéről – húztad el kellemetlenül a szád, kínosan érezve ezt az egészet. Furcsán pislogtál mikor Zoro eléd sétált majd háttal megfordult és kissé leguggolt.

– Gyere a hátamra, felviszlek – mondta habozás nélkül.

– Mi? Hogyan? Le fogunk esni – megdöbbentél kijelentésén, amit hangosan tudatára is adtál.

– Nem fogunk, bízz bennem T/N – határozottan nézett rád a válla fölött ami megnyugtatott.

Mély levegőt vettél, majd bólintottál, mielőtt óvatosan körülölelted a csípőjét lábaddal majd a nyakát is átölelted. Nem tudom miért de erre a tettedre az orcáid újra felvették a vörös összes árnyalatát. Még jó hogy nem látta amiért hálás is voltál. Biztosan lenne valami gúnyos megjegyzése, amihez most nem volt hangulatod. Azon töprengtél, miközben elkezdett felmászni, hogy vajon ő is érzi a pillangókat a gyomrodban. Lehet butaság ez, de annyira intenzíven érezted, hogy nem lepődtél volna meg ha szóvá teszi.

Érezted ahogy vállizmai mozdulnak minden egyes mozzanatra, amit egy-egy morgással időnként sóhajjal jutalmazott meg.

– Minden rendben? – súgtad fülébe, miután egy kicsit megállt. Aggódtál, hogy esetleg túl nehéz vagy és nem bír el. De szóvá nem merted tenni.

– Persze – sóhajtotta kifulladva, miközben feltolta magát. Már majdnem felértetek mikor keze lecsúszott az egyik szikláról ezzel elveszítve egyensúlyát. Megijedtél, hogy esetleg leestek, így szinte azonnal elengedted a kardforgató derekát lábaddal és a falra tetted, illetve kezeddel is kapaszkodott kerestél, ez időben neki is sikerült visszaszereznie egyensúlyát.

– Jól vagy? – motyogta kifulladva rád pillantva mire válaszként csak bólintottál. Mozdulatodra a bokád roppant egyet, amire biztos voltál ő is hallotta, ezért nem is szólaltál meg. Félő volt hogy felüvöltesz fájdalmadban. Nem is vesztegette tovább az időt, és rövid percek alatt kijutottatok onnét.

– Köszönöm Zoro – mondtad mosolyogva, mikor végre letett a hátáról.