A kezünkkel egymásba kapaszkodva állunk a színpadon mind a négyen és várjuk hogy a zsűri meghozza a döntését. Mr.Battenhoff végre megszólal én pedig összeszorítom a számat és becsukom a szememet. A szívem majd' kiugrik a helyéről, a tenyerem úszik az izzadságtól. Nagyon izgulok. Erről a fizikaversenyről szólt az életem három hónapja. Az egyetemen mindenki bízott bennünk, abban hogy megnyerjük és ezzel együtt szerzünk egy kis érdeklődést az egyetem iránt. Mégjobban megszorítom a mellettem álló Nancy kezét,aki bíztatóan rámmosolyog. Nagyon örülök hogy Nancyvel ugyanarra az egyetemre kerültünk,mert teljesen elvesztem volna nélküle. Ő pont az ellentétem. Magabiztos, népszerű a fiúk körében és ráadásul gyönyörű. Bár én is ilyen lehetnék! Soha nem mutattak irántam érdeklődést a fiúk, nem voltam népszerű az iskolában, soha nem voltam magabiztos,valamit mindig hiányoltam magamon. Mindössze két barátom volt. Az egyik az aki most szorítja a kezemet, a másik pedig egy Harry nevű fiú volt,akire igazából már nem emlékszem túlságosan jól, de tudom hogy mindig nagyra tartottam őt, imádtam a hülye vicceit, és arra is emlékszek hogy volt két huncut gödröcskéje. Volt egy közös mesénk, a Toy Story, amit minden alkalommal, amikor leadták a tévében, megnéztünk, 4 éves korunktól egészen 13 éves korunkig és mindig közösen énekeltük hogy "vár rád egy jó barát...". Elmosolyodom mikor újraidézem ezt a szép emléket,aztán Nancy hangja riaszt fel az ábrándozásból.
- Azthiszem nem ártana egy új öltöny Mr.Battenhoffnak, nézd meddig ér az öltönyének az ujja! - Nancy halkan kuncog,mire én is elnevetem magam.
Igaz hogy Mr.Battenhoff ruhái nem éppen címlapra valók,de ettől függetlenül nagyon szimpatikus tanár, bár nem a mi egyetemünkön tanít, mindig is nagyon kedveltem a hozzá hasonló tanárokat. Mosolygós, az arca ragyogó, és bár már az ötvenes évei elején járhat, nagyon fiatalos arca van.
- Először is gratulálni szeretnék mindenkin résztvevő csapatnak,akik eljutottak az országos fordulóig! Mindenki aki a csapatával eljutott idáig, nagyon tehetséges, és megérdemel mindenki egy óriási tapsot!
A tömeg tapsol,én pedig szédülni kezdek. Robert és Joanna, a másik két csapattársam is láthatóan izgul, aminek egy részem örül is, mert legalább nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Rob sportszakos, ami meg is látszik az izmos karjain, Joanna pedig élettelen természettudomány szakos, igazi zseni, tulajdonképpen ő a csapat esze. Én és Nancy pedig pedagógiát és filológiát tanulunk. Mindannyian benne vagyunk az UCL fizika szakkörébe, és mind a négyen kiemelkedően jók vagyunk, ezért is belőlünk állt össze a csapat. A közönség lehalkul, ezért Mr.Battenhoff újra feláll és megigazítja a nyakkendőjét,mire Nancy forgatni kezdi a szemét én pedig elvigyorodom.
- Nos hát akkor térjünk a lényegre. Az a csapat amely megnyeri a versenyt luxushajóval utazhat Kanadába,Quebecbe a karácsonyi szünetben két hétre,ahol izgalmas programokon vehet részt az ottani testvériskolánknak köszönhetően!
A tömeg ismét tapsban tör ki és most én is velük tapsolok, annyira izgatott vagyok. A fehér köppenyemen néhány színes folt virít,amit valószínüleg a verseny alatt a krétával meg a vegyszerekkel kentem magamra. Egy biztos: akármi is történjék ezt a köppenyt elteszem emlékbe. Ezúttal mindhárom zsűritag feláll nekem pedig pillangók csapkodnak a gyomromban és újra megfogom Nancy és Rob kezét.
- Nyugalom Tiffany,minden rendben lesz! -szól oda nekem halkan Rob én pedig idegesen elmosolyodom és rágcsálni kezdem a szám szélét.
Mr.Battenhoff átadja a szót Mrs.Twinnek. Úgy látszik ő fogja kihírdetni a győztest. A mellettünk álló másik két csapat is alig áll már a lábán,látszik rajtuk hogy nekik is sokat jelent ez a verseny. Mégjobban szédülni kezdek és, ha sokáig nyúzzák még a dolgot akkor talán el is ájulok. De szerencsére Mrs.Twin beleszól a mikrofonba.
- Én is gratulálni szeretnék minden csapatnak,mindannyian csodásan teljesítettetek, büszke lehet rátok az egyetemetek! - barátságosan elmosolyodik, aztán felnyitja a borítékot,amiben a nyertes neve van.- A nyertes csapat pedig...a Londoni University Collage!
A szívem vadul verni kezd a szám elé kapom a kezem, ugrálni kezdek örömömben és még mindig nem hiszem el mi történt. Egyre csak azt ismételgetem magamba hogy két nap múlva utazok Amerikába!