– Na végre, már nagyon vártam, hogy megismerjelek! – ölelt át nevetve Jude anyukája, amikor másnap kora délután becsengettem hozzájuk, "szakmai megbeszélésre", ahogy Jude fogalmazott a Henrik úrnak szervezett jótékonysági buli kapcsán. Az édesanyjuk, egy körülbelül ötvenes éveiben járó nő nyitott ajtót. Gondosan kontyba fogott, eperszőke haja volt, mint a lányának, s olyan szép, barna szeme, akár a fiának. – Judy Moore vagyok, Jude és Augusta anyukája! – mutatkozott be, felém nyújtva a kezét, amit mosolyogva fogadtam el.

– Wendy Roberts, nagyon örülök a találkozásnak! 

– Gyere csak bátran be, Jude már órák óta tűkön ülve várja, hogy megérkezz! – jegyezte meg rejtélyesen, ami nevetésre késztetett. – Vedd le nyugodtan a cipődet, készítettem ki neked papucsot, a kabátodat meg add csak ide, majd én a fogasra akasztom!

– Köszönöm szépen! – hálálkodtam, majd levettem a kabátomat, átadtam neki és a bakancsomat is egy kényelmes, fehér papucsra cseréltem. – Nagyon hangulatos az előtér! – dicsértem meg az igényesen feldíszített helyiséget, ahol a falakon fenyőágak, ezüst-fehér apró gömbök és égősorok ékesítették a teret.

– Köszönöm, de ez mind Augusta érdeme! Ha rajta múlna, már szeptember elején karácsonyi díszekben égne a ház – kuncogott. – Megkérhetlek, hogy segíts felvinni az emeletre néhány harapnivalót? Josh és Berry már megérkeztek!

– Persze, nagyon szívesen segítek! – bólintottam, majd követtem őt be, a konyhába. A házuk hasonlított a nagyiéhoz, két emeletes, gyönyörű, rusztikus lakás volt, gondosan berendezett és karban tartott, főleg sötétbarna és fehér szinekben dominálva. A konyha picike volt, ketten éppen csak elfértünk benne, s Judy egy tálcára szendvicseket és ropit pakolt, míg a másikat poharakkal és egy üveg kólával töltötte meg.

– Lehetek veled kíméletlenül őszinte? – kérdezte, amitől kissé összeszorult a gyomrom, de hangtalanul bólintottam. – Úgy örülök, hogy Jude végre talált valakit, aki ilyen jól bánik vele – mosolyodott el halványan. – Már egy éve nem láttam ilyen felhőtlen boldogságot az arcán, főleg olyat, amivel a tegnapi napon ért haza. Nagyon hálás vagyok neked, a fiam annyira megérdemli, hogy valaki őszintén szeresse, olyannak, amilyen! – nézett fel rám, de már sokkal szélesebb, ragyogóbb mosollyal. – Sokat mesélt rólad, jól esett hallgatni minden szavát. Olyan érzékeny fiú, az apjára ütött. Sajnos az olyan férfiaknak, mint amilyenek ők is, nem egyszerű olyan párt találni, aki úgy értékeli őket, ahogyan azt megérdemlik. Örülök, hogy Jude újra képes szeretni, annyira köszönöm neked! – ölelt át újra, s én is visszaöleltem őt. Alig kettő perce ismertem, de máris belopta magát a szívembe, s rendesen el is érzékenyültem a szavaitól. Annyira jól esett, hogy ilyen jó véleménnyel volt rólam, még úgy is, hogy csak most találkoztunk először élőben.

– Nem kell semmit megköszönnie, Jude az első pillanattól kezdve belopta magát a szívembe, velem még soha senki nem volt ennyire odaadó és figyelmes, mint ő! Lehet, hogy érzelgős lesz amit mondani fogok, de tényleg az az igazság, hogy én még soha nem éreztem így senki iránt sem, ő annyira más mint a többi srác és pont ezt szeretem benne – vallottam be, bugyután mosolyogva magam elé. – Olyan tiszta a lelke és annyira önzetlen ember, tényleg a legjobbat érdemli ebben az életben. Minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy ez mindig így maradjon! – igyekeztem biztosítani róla, mire Judy reakciója csak egy újabb, őszinte ölelés volt. 

Pillanatokkal később már a lépcsőkön sétáltunk felfelé, mert a nő azt mondta, eleget zaklatott már, nem akar kisajátítani, így gyorsan felsiettünk az emeletre a tálcákkal. Amikor Jude ajtót nyitott, az anyukája vigyorogva pillantott rá.

– Hoztam neked egy meglepit is – mondta, majd kissé félre állt, hogy én is láthatóvá váljak, mire Jude megszeppenve pislogott rám, de nem kellett sok, hogy felkússzon az arcára a nekem címzett, jellegzetes mosolya.

– Szia! – köszöntött édesen, s én rögtön elpirultam. Annyira más érzés volt annak a tudatában látni őt, hogy már nem csak barátok voltunk.

– Szia! – köszöntem vissza, ugyanazzal a mosollyal, amivel ő ajándékozott meg engem.

– Szia, Wens, ezt majd én átveszem! – jelent meg Augusta is az ajtóban, majd elvette tőlem a tálcát. – Az én lovagom? – intézte a szavait Judyhoz, aki csak tanácstalanul a fejét rázta.

– Még nem érkezett meg, drágám, de alig várom, hogy vele is beszélhessek végre!

– Vele is? – vonta fel a szemöldökét Jude. – Várj, mit beszéltetek Wendyvel?

– Az titok – kacsintott rám cinkosan Judy, majd szólt, hogy dolga van és lent lesz, ha bármire szükségünk lenne, elhagyva a terepet. Judera néztem, aki szégyenlős mosollyal nézett vissza rám.

– Bocsi, ha anya letámadott, néha sok tud lenni!

– Nagyon aranyos volt, ne aggódj! – biztosítottam róla, majd közelebb léptem hozzá, picit lábujjhegyre emelkedtem és egy apró csókkal ajándékoztam meg.

– Hoppá, emberek, csak nem egy csókocskát láttam ott? – szólalt meg valahonnan a szobából Josh, ujjongva, amire Berry is kíváncsian felkapta a fejét. Erre Jude összekulcsolta a kezeinket és mosolyogva közölte velük a híreket.

– Tegnap óta Wendy és én hivatalosan is járunk!

Üdvrivalgás tört ki a két emberke részéről, s maga Augusta is lelkesen fogadta a bejelentést,  de nem volt számomra titok, hogy ő már tudhatta mi az ábra, mert én is rögtön Warrent és Brettet hívtam, amint tegnap elváltak útjaink Jude-al. Mondanom sem kell, hogy a két srác annyira örült nekem, hogy hangosan kiabálva ugrálgattak a szobában – na jó, ez inkább Brett volt –, mintha minimum a kedvenc csapatuk focimeccsén gólt rúgtak volna éppen és ennek lettek volna szemtanúi.

– Gratula embik, én nagyon szurkoltam! – tapsolt meg bennünket Josh lelkendezve. Kedveltem a srácot, mindig olyan pozitív és kedves kisugárzása volt.

– Én is gratulálok nektek! Na meg... nem akarom elrontani a hangulatot, de azért muszáj megkérdeznem, hogy nem lesz kínos, ha Kristen is itt lesz hamarosan? – tűnődött el Berry hangosan. 

Ez az információ nem lepett meg, Jude ugyanis előre szólt, hogy a lányt is meghívta, aki nagyon szeretett volna segédkezni a jótékonysági parti megszervezésében, viszont jogos volt a kérdés, hogy mennyire lesz kínos a dolog. Én mindendesetre felkészítettem magam lelkileg mindenre és eldöntöttem, hogy ha Kristen itt lesz, csak simán átsiklok majd felette a pillantásommal, mert egyrészt nem akartam elrontani a hangulatot, másrészt viszont féltem, hogy csúnyán néznék rá, így ez tűnt a legjobb megoldásnak.

– Ha kínos lesz neki, akár haza is mehet! – jegyezte meg Augusta cinikusan, helyet foglalva Berry mellett a földön.

– Aug! – szólt rá Jude, de a lány csak vállat vont.

– Mi van? Nem fogok úgy tenni, mintha kedvelném! Tudom, hogy megbocsájtottál neki, de attól nekem még nem kell!

Jude csak felsóhajtott, majd hozzám fordult és megfogta a kezem, bevezetve a szobájába, majd becsukta az ajtót mögöttünk.

– Nem lesz balhé, ígérem – biztosított róla, de én csak a fejemet ráztam.

– Ezt inkább nekem kell megígérnem, de nyugi, tényleg nem lesz! – kuncogtam, s ezen ő is jót mosolygott, majd helyet foglaltunk a többiek mellett a földön. Alig hogy a fenekem a földet érintette, egy ismerős nyávogást hallottam meg, majd az ölembe máris beférkőzött egy narancsszínű pamacs. – Paul! – kiáltottam fel, magamhoz ölelve a cicát, aki egy hét elteltével már nagyobbacskának tűnt mint amikor találtuk. Sokkal jobban is nézett ki, tiszta volt és jól táplált, ráadásul nagyon játékos is, mert rögtön az ujjaimat kezdte el rágcsálni, amint elterpeszkedett az ölemben. – Istenem, úgy szeretem ezt a cicát!

– Nézd csak, nem ő az egyetlen rajongód! – mutatott Jude az ágya irányába, ahonnan egy szürke csíkos cicus, név szerint Marty ugrott le éppen, s közelített meg engem, kissé megilletődve ugyan, de annál kíváncsibban. Óvatosan lépkedett egyre közelebb és közelebb, majd amint karnyújtásnyira volt tőlem, a tenyeremmel nyúltam ki elé, hogy megsimogassam a fejét, ő pedig hagyta. Pillanatokkal később már ő is a karomnak dörgölőzött, s kórusban doromboltak Paullal nemsokára, a lábamnál ücsörögve, amin a többiek jót nevettek.

– Kopp-kopp! – hallatszott egy kopogás és egy hang is vele együtt, majd Brendon dugta be a fejét a szoba ajtaján. – Bejöhetünk?

– Bren! – sikított fel Augusta, s majdnem feldöntötte Josh kóláját, olyan gyorsan pattant fel és szaladt az ajtóhoz. Brendon boldogan ölelte át a lányt, majd amint elengedték egymást, Augusta szeme a fiú mögé siklott és az arcára fagyott a mosoly. Aztán fanyarrá vált. – Szia, Kristen!

Kicsit megfagyott a vér az ereimben, amikor Kristen besétált és halkan odaköszönt a társaságnak. Bizonytalannak tűnt és szendének, ha nem tudtam volna, hogy ő az, azt hittem volna, hogy van egy ikertestvére, mert minden volt, csak olyan nem, mint ahogyan a bulin meg a kávézóban láttam. Ha így találkoztunk volna iniciálisan, talán még szimpatizáltam is volna vele.

– Sziasztok! – köszönt vissza Jude, Berry és Josh, majd én is visszaköszöntem, kissé halkabban. Én és Kristen csak épp egy futó pillantást vetettünk egymásra, aztán én a cicákkal kezdtem el tovább játszani, amikor Brendon helyet foglalt mellettem.

– Szia, Wendy! – köszöntött vigyorogva.

– Szia, Brendon! – köszöntem újra. – Mizu?

– Minden okés. Veled? Sikerült megfogni a lazacot? – ugratott, mire játékosan vállon löktem.

– Jaj ne mááááár! – nevetgéltem kínosan. – Ezt már sosem mosom le magamról!

– Soha! – rázta a fejét büszkén, mire felsóhajtottam. – Nos, mind megvagyunk? – nézett körül a fiú, majd le is vett a tálcáról egy szendvicset és majszolni kezdte.

– Igen – bólintott Jude, majd szélesen elmosolyodott. – Nagyon szépen köszönöm, hogy mind eljöttetek, baromi jófejek vagytok! Luke is itt lett volna, csak ma ő dolgozik a kávézóban a főnivel, úgyhogy sajnos nem tudott eljönni, de felajánlotta, hogy ő majd foglalkozik a felszolgálók toborzásával az eseményre, illetve a Coffee&Cream is beszáll majd támogatóként az eseményre, szóval a kávé az ezer százalékosan be lesz biztosítva. Az a kérdés, hogy vajon milyen céget lehetne még felkeresni, aki italokat meg ételeket tudna biztosítani az eseményre? – tűnödött el, mire Brendon újra megszólalt.

– Anyukámnak van egy catering cégtulajdonos barátnője, szerintem ők szívesen bevállalnák a dolgot, biztos vagyok benne, hogy olcsóbban is el tudom intézni, Elaine egy tündér, nagyon segítőkész!

– Hát ez remek, nagyon köszi, Brendon! Akkor az okés, ha te meg Augusta foglalkoznátok ennek az intézésével a jótékonysági parti alatt? – érdeklődött Jude.

– Nekem több, mint okés – kacsintott Brendon Augustára, aki csak kuncogott, s ő is bólogatott, hogy részéről rendben van.

– Szuper, köszönöm! A zene akkor a te reszortod, ugye, Josh? Meg a kellékek: asztalok, székek, satöbbi? – fordult Jude ekkor a másik srác felé, aki szintén bőszen bólogatott.

– Igen, már beszéltem is a barátommal, Angeloval, azt mondta, a legütősebb karácsonyi lejátszási listájával készül majd! – biztosított róla bennünket, mire Jude elismerően bólintott.

– Köszi, Josh! Berry, Kristen? Mivel foglalkoznátok szívesen? – érdeklődött a fiú, a lányok között ingatva a tekintetét.

– Én szívesen kidekorálnám a termet, ha lehet – próbálkozott félve Kristen. – Jó vagyok az ilyen vizuális-esztétikai dolgokban!

– Én is ide csatlakoznék! – ajánlotta fel Berry. – Van is egy tök jó koncepció a fejemben!

– Remek, akkor ezt rátok bízom! Nos, úgy tűnik, mi megint megyünk fát vadászni – fordult felém Jude mosolyogva. – És szórólapozunk a városban!

– Szuper, szórólapozásban verhetetlen vagyok! – húztam ki magam.

– És UNO-ban! – tette hozzá Brendon a szemeit forgatva, mire a társaságból egyöntetűleg előtört a nevetés, kivéve Kristenből, aki nem értette a célzást. Egy ideig még beszélgettünk, ettünk, ittunk és nevetgéltünk, aztán Brendon és Augusta átvonultak a lány szobájába, s Joshnak meg Berrynek is hamarosan menniük kellett, előbbinek állítólag valamiféle randija volt, utóbbi pedig az esti műszakra igyekezett beugrani a főnök helyett. Mivel Jude kikísérte őket, sorsszerűen csak Kristennel maradtunk a szobában pár percre, aki rögtön ki is használta az alkalmat arra, hogy beszélgetésbe elegyedjen velem, aminek annyira nem örültem, de tudtam, hogy elkerülhetetlen volt.

– Melléd ülök picit, ha nem haragszol meg! – mosolygott rám megilletődve, majd átlépett a tálcák fölött és helyet foglalt mellettem, körülbelül két kartávolságnyira. – Szándékosan nem mentem haza most Berryékkel, előbb szerettem volna beszélni veled – vallotta be, mire éber figyelemmel tekintettem rá. – Tudom, hogy megvan rólam a véleményed, Wendy, ahogy azt is, hogy Jude mesélt már neked a kettőnk közötti helyzetről. Valóban nem vagyok a legjobb ember és nyilván néhány nap alatt nem változtam sokat, de őszintén szeretnék bocsánatot kérni azért, ahogyan ismeretlenül beszéltem veled. Nyilván csak a konkurenciát láttam benned és én nem viselem túl jól, ha vetekedni kell valakivel! – nevetett fel kínosan. – A lényeg az, hogy nem kell félned miattam, békén fogom hagyni Judet, látom, mennyire szeretitek egymást, le sem bírja venni rólad a szemét... annyira csodálatos, ahogy így egymásra találtatok, a világ picsája lennék, ha ezt megpróbálnám szétválasztani – sóhajtotta, szomorú mosollyal. – Becsüld meg, amit én nem tudtam, Wendy. Borzasztóan bánom, amit tettem és ezt már nem hozhatom soha helyre. Az egyetlen amit tehetek az az, hogy megváltozom és azon vagyok, tényleg, de ehhez idő kell. Azt hiszem az jó kezdet, ha bocsánatot kérek mindkettőtöktől. Őszintén örülök Jude boldogságának és hogy ezt melletted megtalálhatta!

Egy ideig csendben emésztgettem a szavait. Őszintének tűnt, a testbeszéde is erről árulkodott, nem volt benne az a megjátszás ami aznap este a bulin vagy a társasjátékesten. Biztos voltam benne, hogy tudta, mennyire toxikus volt, ahogyan viselkedett. Judenak volt igaza: mindenki érdemelt egy második esélyt.

– Köszönöm az őszinteségedet! – feleltem végül. – Valóban nem volt szép, ahogyan hozzáálltál a dolgokhoz, de kívánom, hogy te is megtaláld a boldogságodat és helyre tudd hozni ami félresiklott az életedben! 

Kristen egészen elérzékenyült a szavaimtól, amiből már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy komolyan gondolta minden egyes szavát. A következő pillanatban meg is ölelt, majd elnézést kért és mondta, hogy most már neki is mennie kell. Jude őt is kikísérte, aki éppen akkor érkezett vissza, amikor Kristen szedelőzködni kezdett, majd amint visszatért, mosolyogva nézett rám. 

– Maradsz még?

Játékos tekintettel pillantottam rá.

– Szeretnéd, ha maradnék?

Jude gyorsan bezárta az ajtót maga mögött, majd lehuppant mellém a földre és hezitálás nélkül, hosszasan megcsókolt, amitől az egész gerincemen jóleső borzongás futott végig. Természetesen visszacsókoltam őt, teljesen elveszve ebben az érzésben, ujjaimmal a fiú hajába túrva, aki közelebb húzott magához. Mosolyogva váltunk el egymástól pillanatokkal később.

– Imádom a szobádat! – jelentettem ki, mert nagyon is hasonlított a korábbi képzelgéseimhez. Szürke színűek voltak a falai, tele filmes poszterekkel, könyvespolcokkal, egy lemezlejátszóval és egy egész bakelitlemez-kollekcióval, valamint azzal a bizonyos szintetizátorral a sarokban és rengeteg növénnyel. Imádtam minden egyes zeg-zugot benne. – Itt szoktál ugrándozni, ezen a szőnyegen?

– Naná! – bólintott. – Paul és Marty is itt ugrálnak velem együtt! – jegyezte meg nevetve. – Na de mit szólsz a polcokhoz? Tetszenek a könyveim?

– Remélem, meg kell őket néznem közelebbről! – pattantam fel, majd a könyvespolcához siettem. 

– Játsszuk azt, hogy leveszel róla minden olyat, amit már olvastál! – javasolta, majd ő is feltápászkodott, s inkább elterült az ágyán, onnan figyelve engem. 

– Biztos vagy benne? Mert pakolhatod vissza majd a végén az egészet! – nevettem fel, majd neki is láttam a rámolásnak. Mohó élvezettel gyűjtögettem a könyveket Jude mellé az ágyra, miközben fennhangon bejelentettem, melyikre hány csillagos értékelést adtam anno a Goodreadsen. Persze olyan is volt közöttük, amiket korábban nem olvastam, így Jude polcának nem a teljes tartalma, de a felénél picit több könyv azért ott kötött ki mellette.

– Jézusom, nagyon hardcore vagy! – nevetett a fiú. – Ezeket tényleg mind olvastad?

– Szeretnéd letesztelni a tudásomat? – fordultam felé magabiztosan, mire ő csak a fejét rázva elvigyorodott.

– Nem-nem, hiszek neked!

– Helyes! – bólogattam büszkén, majd az ujjam megakadt valami érdekesen. – Na és ez micsoda? – vettem elő egy bőrkötéses valamit, ami nem könyvnek tűnt, hanem sokkal inkább valamiféle naplónak. – "Egy egész életre való kaland" – olvastam fel a címet hangosan. – Nincs egy ilyen dal is?

– De, de van! – bólogatott Jude nevetve. – Van egy karácsonyi meg egy Coldplay szám is, csak abban nem ilyen sorrendben vannak a szavak a címben. Az a gyerekkori noteszom, egyébként. Felolvashatok belőle neked valamit?

– Úúú, a titkos feljegyzéseidből? Naná! – nevettem, majd átadtam neki a noteszt és mellé feküdtem az ágyban. Jude gyorsan végiglapozta a feljegyzéseit, majd megállt egy oldalnál és egy sokat sejtető pillantást küldött felém, mielőtt olvasni kezdett:

2008. december 18.

Ma szuper napunk volt Augustával! Vagyis nekem szuper, Augustának kevésbé, mert szegényt beterítette egy valóságos hólavina :( Na de ne szaladjunk ilyen előre! Ma a papa átvitt bennünket a legjobb barátjához, Harold Robertshez, akinél itt karácsonyoznak idén az unokái, Warren és Wendy. Tök jót játszottunk ma velük! Hócsatáztunk, én Wendyvel voltam egy csapatban, Augusta pedig Warrennel. Wendy nagyon szép lány, bár ciki ilyen nyálas dolgokat írni ide, de ő tényleg az és én nagyon kedvelem, akkor is, ha ciki így kijelenteni ezt. Warren is jófej, pedig az idősebb fiúk általában bunkók szoktak lenni. Wendyvel a McCartney tábornok becenevet adtuk nekem és megnyertük a hócsatát, de sajnos túl erősen dobtuk meg Warrenék erődjét, ami leborult és betemette Augustát, aki sírni kezdett, de Zarah nénitől kaptunk forrócsokit és így jó vége lett a napnak. Remélem még játszani fogunk velük valamikor! 

Jude, azaz McCartney tábornok

– Hallod, hát megzabállak, ez mennyire aranyos volt! – fordultam a fiú felé vigyorogva. – Már akkor is crusholtál rám! – böktem oldalba játékosan. – Mennyire kár, hogy utána évekig nem találkoztunk!

– Hát igen, én is nagyon bánom! – mosolyodott el szomorúan, majd nagyon kis cselesen megfogta a kezemet. – De látod, mennyire sorsszerű ez is? 

– Kezdek lassan hozzászokni – kuncogtam helyeselve, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy egy apró csókkal ajándékozhassam meg. – Annyira szeretlek, Jude Xavier Moore!

– Én is szeretlek, Wendy Roberts! 

– Sage.

– Hm?

– Wendy Sage Roberts! – tettem hozzá kuncogva. – Nekem is van második nevem!

– Na, miket meg nem tudok! – nevetett fel Jude is. – Wendy Sage Roberts. A szüleid gyönyörű nevet adtak neked!

– Neked is! – bólogattam hevesen. – És Augusta nevét is imádom!

– A bátyádnak is van második keresztneve?

– Ühüm. Ő Warren Martin Roberts! – világosítottam fel. – Brett, a szobatársa folyton Martininak cikizi, amikor vitatkoznak. Imádnád a srácot! – kuncogtam.

– Holnap jön a bátyád, ugye? – érdeklődött.

– Igen, és az említett szobatársát is hozza magával. Már alig várom! Holnap reggel fel fogok autózni Denverbe, kimegyek eléjük a reptérre!

– Szeretnéd, hogy elkísérjelek? Majd én vezetek és akkor több időd lesz beszélgetni velük. Tudom, mennyire sokat jelent ez neked! – ajánlotta fel, aminek hatására elkerekedtek a szemeim.

– Tényleg szeretnél velem tatani?

– Még szép! Szívesen megismerném őket, persze csak akkor, ha ez neked is okés!

Elmosolyodtam, mert hát ennél végtelenebbül aranyos már nem is lehetett ez a fiú.

– Hogy Brendon szavaival éljek: ez több, mint okés! – nevettem fel hangosan, majd engedtem, hogy ajkai az enyémre tapadjanak és egy hosszú csókban forrjanak össze. 

Leírhatatlanul boldoggá tett Jude-al lenni, sokkal boldogabbá, mint azt valaha elképzeltem volna.