Jude Moore

Jó reggelt! 🥰 Annyira sajnálom, hogy csak most válaszolok, de lemerült a telefonom tegnap a melóban és nem volt nálam a töltőm, este meg csak gyorsan zuhanyoztam és lefeküdtem aludni, húzós egy nap volt sajnos 😩 Tiszta hülye vagyok, hogy így elszalasztottam az esélyt, hogy láthassalak, de mit szólnál hozzá, ha ma bepótolnánk? Szabadnapos vagyok! 😁

Wendy Roberts

Látta: 09:12

Nem volt sem kedvem, sem erőm válaszolni Judenak. Úgy éreztem, minden egyes szó, amit leírt az hazugság volt. Na jó, szinte minden, ennyire savanyú én sem vagyok... Csak a párnám alá dugtam a telefont és a hátamra feküdtem, a plafonra meredve. Az, hogy álomba sírtam magam meredek kijelentés lenne, de azért el-elpityeredtem pár Hozier meg Kodaline szám hallgatása közben. Képtelen voltam aludni, csak forgolódtam a takaróréteg alatt zaklatottan. Valamikor hajnali három körül nyomhatott el az álom, akkor fáradtak el a démonok a fejemben is. 

Újra megrezzent a telefonom, s a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, ezért feloldottam a képernyőt. Ott viszont nem egy újabb üzenet állt Judetól, hanem a bátyám neve villant vissza rám. Felsóhajtottam. Nyilván kíváncsi volt a tegnapi nap részleteire. Tiszta kár volt, hogy csak rossz hírekkel tudtam neki szolgálni.

Warren Roberts

Na? Hogy ment? 😁 Sógor-material már? 😌

Wendy Roberts

Inkább nem akarok nyilatkozni...

Warren Roberts

Hoppá. Mi történt? 🙃

Wendy Roberts

Nem úgy alakult az este, ahogy elterveztem...

Brett Murphy

Wendy!!!!! 😱 Meg kell verni a gyereket???? 😡  Visszautasított? 😩

Wendy Roberts

Még egy légynek sem lennél képes ártani, Brett, de cuki tőled :)))) Amúgy nem, nem volt alkalmam szerelmet vallani sajnos. Valaki mással volt már, amikor a helyszínre érkeztem

Már csörgött is be a FaceTime hívás. Tudtam, hogy nem voltam kamera-kompatibilis, de Warren és Brett előtt nem zavartattam magam ilyen dolgokért. Válaszoltam a hívásra, pedig semmi kedvem sem volt arra, hogy sajnálkozásokat vagy kioktatást halljak.

– Mit jelent az, hogy valaki mással volt? – ordított bele a kamerába Warren azonnal. – Enyelgett valami nővel?

Azt hittem, nem fáj ennyire, de amikor Warren feltette a kérdést, rögtön ellepték a szememet a könnyek. A jelenet, ahol Kristen végighuzza az ujjait Jude karján, örökké a retinámba égett. 

– Valami olyasmi. Nem enyelegtek, de... bonyolult, hogy ki ez a csaj, ahhoz túl sok mindent kellene megosztanom, de nagyon mély dolgokról van itt szó, amiket nem akarok csak úgy kiadni. A lényeg annyi, hogy ez egy lány, aki borzasztóan viselkedett Jude-al a múltban, tudod, akiről meséltem, hogy ott legyeskedett körülötte a bulin... Egy igazi picsa. Jude látni sem bírta eddig, de tegnap ott nevetett meg ölelkezett vele a kávézóban. Az ablakon át néztem őket, Warren. Mint a filmekben! Az üzenetemre is ma reggel válaszolt. Te mire gondolnál a helyemben?

Warren csak pislogott, mint aki még emésztgette a kérdést, a képernyőn viszont megjelent Brett feje is, aki átvette a bátyám telefonját. Imádtam, hogy neki mindig mindenre volt válasza, mint egy jó terapeutának. Lehet tényleg pályát tévesztett és pszichológiára kellett volna mennie. 

– Nem biztos, hogy arról van szó, amire gondolsz, addig nem tudhatod, ameddig nem beszéled meg vele. Az őszinteségnél semmi sem fontosabb. Eddig pont az volt a legfrankóbb a kapcsolatotokban, hogy nem voltak tabuk meg titkok. Ne az alapján ítélj, amit láttál! – emlékeztetett arra, ami a leglényegesebb volt, s tudtam, hogy igaza van, de attól még ott volt a fejemben minden más kétely, ami megakadályozott abban, hogy a józan eszemre hallgassak.

– De hát Brett, a szívem hasadt bele! Ráadásul üzenetet is írtam neki, de csak ma reggel válaszolt, azt mondta le volt merülve a tegnap és sok volt a meló, pedig szinte senki nem volt a kávézóban amikor ott voltam, csak Kristen – fakadtam ki, mint egy kislány, aki minden áron a saját igazát próbálta bizonygatni. A legrosszabb hozzáállás volt, tudtam. De annyira fájt az egész helyzet, hogy semmi jóra nem tudtam gondolni abban a pillanatban.

Brett felsóhajtott, majd Warrenre nézett, aki csak tanácstalanul a vállát vonogatta. 

– Nem tűnik kamunak, én is sokszor otthon felejtem a töltőm és lemerülök, de hát na, te jobban ismered. Az is lehet, hogy miután elmentél, tényleg sok lett a meló. Próbálj meg racionálisan gondolkodni!

Igyekeztem nem felhúzni magam az utolsó mondatán. Minden korábbi randizós problémám pont abból fakadt, hogy túlságosan racionális voltam mindig a partnereimmel szemben, bemagyaráztam mindenfélét magamnak, csak hogy őket továbbra is tökéletesnek, általam idealizáltnak láthassam. Belefáradtam ebbe. Pedig mindegyikük közül pont Jude volt az, aki megérdemelte volna a racionális gondolkodásomat.

– Húgi, figyelj, igazat adok Brettnek. Beszélj a gyerekkel, ez tuti félreértés, én nem hiszem el, hogy egy olyan csaj miatt pattintana le, aki bántotta őt. És még írt is neked ma reggel! Szerintem meg tudja különböztetni azt, ahogyan érzi magát, amikor veled van és azt, ahogyan vele érezte magát anno. Nyugodj meg, ha kell, aludj rá még egy napot, de ne ásd el a gyereket egy ilyen félreérthető helyzet miatt. Megkíméled őt és magad is felesleges sérelmektől. Hidd el, pontosan tudom, miről beszélek! – mosolyodott el halványan, s nagyon jól tudtam, mire akart utalni ezzel. 

– Na jó, jól megtapostátok a lelkiismeretemet. Igazatok van! – sóhajtottam fel, s mindketten megnyugodni látszottak a válaszomtól. – De lehet adok egy napot magamnak erre, ahogy javasoltad, Warren. Addig lenyugszom valamennyire, nem akarom elzokogni magam Jude szeme láttára, nem azért, mert ciki lenne, ha sírni látna, hiszen én is láttam már így őt, de attól félek, hogy felmérgelődnék és valami olyat mondanék neki, amit utána megbánok. És még ezek után is... úgy gondolom, hogy nem azt érdemli, hogy mindent a fejéhez vágjak.

– Ez a beszéd, Wendy! De büszke vagyok a húgodra! – rázta meg a vállát Brett a bátyámnak, aki csak nevetett ezen, de egyetértőn bólintott.

Miután bontottam a hívást, lebattyogtam reggelizni, ahol a nagyi és Henrik úr már élénken nevetgéltek meg beszélgettek, a nagyi épp a férfi gyógyszerét készítette ki az asztalra. Köszöntem nekik, majd szótlanul kezdtem el eszegetni mellettük.

– Miért ilyen csendes ma a kisasszony? – tette fel a kérdést Henrik úr, s meglepett, hogy így feltűnt neki is a dolog. A nagyi is rám nézett, aggodalmas szemekkel vizslatva, amitől alig tudtam lenyelni a pirítósomat. Csak a fejemet ráztam.

– Semmi különös, csak lefáraszt a sok tanulás, ennyi az egész – motyogtam.

– Lehet jót tenne neked, ha sétálnál egyet a Moore fiúval, nem gondolod? – tapintott rá a lényegre a nagyi azonnal, mire ismét azt éreztem, hogy menten elsírom magam.

– Most nem akarok vele lenni. Sőt, ha nem nagy kérés feléd, ha ő vagy bárki más keresne... mondd nekik azt, hogy nem vagyok itthon!

A nagyi és Henrik úr összenéztek, s először nem szóltak semmit, de hamarosan beindult a faggatás-vonat a nagyi részéről, aminek az lett a vége, hogy sírva fejtettem ki neki is és Henrik úrnak is a szívfájdalmamat, amit ők türelmesen végig is hallgattak.

– Fiatalság, bolondság, jaj! – rázta a fejét a nagyi, vigasztalón fogva a kezemet közben. – Szerintem butaság ezt így szívre venni, kincsem. Inkább beszéld meg vele! – javasolta.

– Meg fogom. De nem ma. Nem érzem magam jól – vallottam be, mert amúgy is ez volt az igazság.

– Nehéz dolog a szerelem, Zarah, te is tudod nagyon jól – mosolyodott el Henrik úr, mire a nagyi is egyetértőn bólintott. – Vannak dolgok, amiket az ember szívének meg kell gyászolnia, mielőtt tovább tudna lépni belőlük. 

Aprót biccentettem, mert azonosulni tudtam azzal, amit mondott.

– Volt már ilyen helyzetben? – tettem fel a kérdést, mire a férfi szomorúan elmosolyodott.

– Voltam. Így veszítettem el a nejemet – suttogta. – Én nem hagytam időt a szívemnek gyászolni, rögtön megvádoltam őt mindennel, amikor egy másik férfival láttam együtt nevetni. Soha nem volt semmi köztük, de én nekitámadtam a feleségemnek is, a férfinak fizikailag is és a vége válás lett. Ez már a sokadik húzásom volt, ezt alá kell írnom, tehát ne riadj meg a szavaimtól, ez csak a hab volt azon a tortán, amit magamnak sütöttem. A lényeg az, hogy okos dolog néha időt hagyni magadnak. A hirtelen harag csak több fájdalmat szül. Ha a fiú szeret, meg fogja érteni az érzéseidet. Kommunikálni viszont mindennél fontosabb, így amint úgy érzed, készen állsz beszélni vele róla, keresd fel őt – javasolta. – Vétek lenne elrontani egy olyan tiszta kapcsolatot, mint a tiétek. Manapság olyan ritka olyasmit találni, ami a kezetekben van. Ne törjétek szét!

Tetszett, hogy Henrik úr elkezdett megnyílni, még akkor is, ha egy ilyen szörnyű információt osztott meg a múltjából. Tudtam, hogy valami sötétebb oka volt annak, hogy utcára került, s a szavaiból ítélve az jött le, hogy valószínűleg nem volt mindig ilyen szelíd és jóindulatú ember, mint amilyen most volt, de ennek ellenére értékeltem, hogy tudott erről úgy beszélni, hogy abból én most építkezhettem. Nagy értékkel bírt, hogy nem fojtotta ezt magába, hanem segíteni próbált általa. 

– Köszönöm szépen, nagyon értékelem a tanácsát, igyekszem megfogadni! – bólintottam, majd befejeztem a reggelimet, s éppen visszavonultam volna a vendégszobába, amikor kopogás hangzott fel a bejárati ajtótól. Kicsit összerándult a gyomrom, mert féltem, hogy Jude lesz az, de amikor nyílt az ajtó magától anélkül, hogy bárki odasietett volna közülünk, már tudtam, hogy valaki olyan lesz, aki a családunk része. És nem is tévedtem.

– Apaaaaaa! – sikítottam lelkesen, majd vihogva ugrottam apa nyakába, aki maga is felnevetett és jól megszorongatott.

– Szia, Wendy! – válaszolt, majd a szoros ölelés után el is engedett. Szinte semmit sem változott az egynéhány hónap óta, amikor utoljára láttuk egymást, ugyanolyan gesztenyefényű volt a haja és optimista a mosolya, csak egyetlen dolog zavarta meg az összképet.

– Jaj ne, már megint visszanövesztetted a bajszodat? – fogtam a fejem kiborulva, mert a Freddie Mercury-bajusz csak Freddie Mercurynak meg Rami Maleknek állt jól, mindenki más úgy nézett ki vele, mint valami olasz alvilági maffia-tag. Apa is.

– Most miért? – sóhajtott fel apa csalódottan, de én addigra már anya nyakán csimpaszkodtam egy szoros ölelésre. Anya inkább rám hasonlított, szőke, vállig érő hajával és a kék szemével, de a temperamentuma totál Warren volt.

–  Helló, anyu!

–  Szia, Wendy! – ölelgetett meg jó hosszasan és esküszöm, sírni támadt volna kedvem abban a pillanatban. A lehető legjobbkor érkeztek, ráadásul teljesen váratlanul, mert csak estére vártuk a őket. 

Miután a nagyit is jól megölelgették – a hiedelemmel ellentétben anyunak és a nagyinak nem volt ellenséges meny-anyós viszonya, sőt, együtt szerették gyötörni apát – és végre megismerték személyesen is Henrik urat – a történetét már hallották telefonon –, leültettük őket és kezdődhetett a vallatás. Anya angolt tanított egy otthoni iskolában, s mivel tegnap hivatalosan is lezárta az összes diákot erre a félévre, hamarabb elengedték szabadságra és így már késő délután kocsiba szállhattak apával, hogy leutazzanak Montanából Coloradóba. Apa egy autóalkatrész-gyártó cég vezérigazgató-helyettese volt, s lelkesen mesélte, hogy úgy tűnik, sikeresen zárják majd eladási szempontból ezt az évet és ez potenciális fizetésemeléssel is jár majd. Ő már három napja a szabadságát élvezte, ezidáig csak anyára várt, hogy végre elindulhassanak. 

Aztán jött a feketeleves és elkezdtek engem faggatni Juderól. Nyilván tudtak már róla. Nem tőlem, de tudtak. Szóval nekik is elmeséltem a tegnapi felfedezésemet, de tőlük is csak ugyanazt a tanácsot kaptam, mint mindenki mástól, vagyis, hogy beszéljek Jude-al. Szerencsére a téma hamar kimerült, így kezdődhetett a nap murisabb része, amikor anya és a nagyi forralt bort készítettek, apa és Henrik úr pedig olyan önfeledten beszélgettek valami számomra teljesen ismeretlen futtbalcsapatról, mintha ezer éve jóbarátok lennének. Ami engem illetett, én csak a konyhában írogattam tovább a dolgozatomat, miközben a nagyi és anya diskúcióját hallgattam arról, hogy vajon milyen ajándékot kellene venniük Brettnek karácsonyra. Jó érzés volt hallani, hogy ennyire tárt karokkal és szeretettel várták a srácot, mintha mi lettünk volna annak a valódi családja és nem a saját szülei. Rosszul voltam a gondolattól, hogy szegény srác mennyit szenvedhetett odahaza, de minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább eszembe jutott Jude is és az ő hajdani szenvedése, amiről eszembe jutott Kristen és a tegnap történtek, ettől pedig elment az életkedvem.

De rettenetesen hiányzott Jude és nagyon is szenvedtem miatta. Rendesen megéreztem, hogy két napja nem voltam már a közelében, hiányzott az érintése, a hangja, a nevetése, a tekintete, a viccei... beleszorult a mellkasom, ha eszembe jutott, hogy mennyire rendben volt még minden pár napja. Annyira álomszerű volt az egész, annyira tökéletes, hogy tényleg csak idő kérdése volt, hogy valami megbolygassa a helyzetet. Utáltam ezt. És magamat is utáltam amiatt, hogy nem voltam képes összeszedni magam és túlesni azon a bizonyos beszélgetésen.

Akkor eszméltem csak fel újra, amikor anya letett elém egy bögre forralt bort, majd megsimogatta az arcomat és kedvesen rám mosolygott.

– Olyan borzasztó így látni téged – Szája sarka lefelé görbült. – Bárcsak tudnék segíteni neked, de ebben a helyzetben csak magadra számíthatsz. Bátorság, kincsem! Abból, amit hallottam, ez a srác megér annyit, hogy legalább esélye legyen megmagyarázni a helyzetet.

Aprót bólintottam, mert mint mindenki másnak körülöttem, anyának a szavai is igazak voltak. Csendben iszogattam a bort és igyekeztem nem Judera gondolni, de mintha a srác megérezte volna, hogy róla volt szó, mert a következő pillanatban egy üzenetem érkezett tőle:

Jude Moore

Minden rendben? Nagyon haragszol a tegnapi miatt? 🥺 Ígérem, hogy jóvá teszem, tényleg nem volt szándékos! ❤️

Wendy Roberts

Bocsi, de ma érkeztek meg a szüleim, velük töltöttem a napot, most nem igazán érek rá beszélni...

Jude Moore

Jaj, bocsii, akkor nem is zavarok tovább! 🙈  Azért ha majd lenne kedved találkozni valamikor, csak írj ☺️

Lezártam a telefonom, majd a zsebem mélyére rejtettem azt és felsóhajtottam. Abban egyeztem ki magammal, hogy majd holnap felhívom. Bíztam benne, hogy addigra bennem is leülepszik, hogy hogyan szeretnék fogalmazni az üggyel kapcsolatban. Jude megérdemelte, hogy ne azt érezze, hogy alaptalanul van megvádolva. Mindenképp szerettem volna elkerülni az ujjal mutogatást.