– Arról még nem is beszéltünk, hogy mi a te kedvenc karácsonyi dalod! – adta a tudtomra Jude, miközben jobban összehúzta a takarót rajtunk. Josh szobájának ablakában ültünk éppen, ami egy lapos tetőre nyílott és egy takarón osztozva a vállunkon épp az ablakpárkányra állított hamutálca mellett cigarettáztunk. Jude Kristen elől bújkált, én pedig szívesen asszisztáltam ahhoz, hogy a lány ne találhasson rá. 

Már jócskán éjfél múlt, de a csaj legalább hatszor próbálta megkörnyékezni Jude-t ezidő alatt, inkább kevesebb, mint több sikerrel, mert hol én, hol pedig Augusta vagy Brendon zavarta meg a kis "idilljüket". Hogy Kristen miért volt ekkora pióca úgy, hogy Jude láthatóan nem kívánt a társaságában lenni, azt továbbra sem értettem, de a csúnya pillantásaiból ítélve, amiket az irányomba küldött, gyanítottam, hogy igazi riválist látott bennem. Különösen zavarta őt, amikor Jude és én homlok homloknak vetve lassúztunk, mert amint megszűnt közöttünk a varázs, rögtön előtermett megint, de szerencsére a fiú azzal rázta le, hogy elsietett a mosdóba. Nagyon éltem az egész jelenetet, mintha egy film valamiféle kielégító bosszújelenetét néztem volna végig.

– Az enyém? Nos, azt hiszem kicsit érzelgős lesz, de a kedvenc dalom az Anasztáziából a Volt egy régi december – vágtam rá, beleszívva a cigarettámba. Kiskorom óta határozottan ezt imádtam a legjobban, talán John Lennon és a Queen karácsonyi dalai mellett.

– Basszus, az tényleg egy gyönyörű dal. Szomorú, de gyönyörű – értett egyet. – Sokkal jobb, mint ami most megy!

Odalent a buliban a Wham! - Last Christmas című dala szólt éppen, valamiféle irtó cringe, remixelt változatban, ami nem segített sokat ennek az alapból idegesítő és nyálas dalnak a szebbé tételén. Sosem tudtam eldönteni, hogy ez, vagy inkább Mariah Caery klasszikusa volt az, amitől jobban irtóztam. 

– Fú, kiráz tőle a hideg! – borzongtam meg. – Egy faszfej srác jut róla eszembe a kampuszról – húztam el a számat, mert a szöveget tényleg rá tudtam volna húzni Richardra. Jude lopva rám pillantott, ami miatt arra gondoltam, hogy kíváncsi lehet, mégis mire utaltam itt ezzel, de nem akart direktben rákérdezni. Visszanéztem rá, majd halványan elmosolyodtam. – Elmeséljem?

– Csak ha szeretnéd – válaszolta. – Lehet, hogy nem tartozik rám, főleg ha ennyire friss az élmény.

Kinyújtottam a lábam, majd a hóhullást kezdtem el bámulni, ami nemrég indult meg, egyelőre csak szemerkélve. Ugyan szerettem volna már túl lenni ezen a témán, de valóban túl friss volt még ahhoz, hogy elfelejtsem, viszont elmesélni mindenképp el szerettem volna, nehogy már tabukba meg titkolózásokba ütközzünk itt az elején. 

– Nem vészes, már csak keveset rágódom rajta, főleg mióta megismertem valakit december elsején ebben a városban – böktem oldalba a könyökömmel, előcsalogatva belőle a kedvenc mosolyomat. – Richard Carmichael a neve, egy utolsó, elitista sznob az NYU menedzsment szakáról, aki minden lányt megpróbál felszedni a kampuszon, aki csak él és lélegzik. Persze ennek az információnak csak azután jutottam birtokába, hogy elkezdtünk együtt kijárni és a saját szememmel tapasztaltam meg – húztam el a szám. – Az a baj a hozzá hasonló fiúkkal, hogy egyenesen élvezik, ha játszadozhatnak a lányokkal, s sajnos a kampuszon a legtöbb lány engedi is, hogy ez a seggfej játszadozzon velük, sőt, ugyanannyira élvezik a helyzetet, akárcsak ő. Először azt hittem, hogy egy jóravaló, intelligens sráccal van dolgom, akivel egyébként baromi jókat lehet beszélgetni, de minél többet mentem vele bulizni vagy akár csak sétálni, annál jobban kinyílt a szemem; neki én csak egy potenciális trófea voltam, akit büszkén tett volna a polcra a többi mellé, ha hagytam volna magam. Nem hagytam. Nem azért, mert én nem vagyok olyan, mint a többi lány, hanem mert az én értékrendembe nem fér bele az, hogy valakinek egy pótlék legyek a sok közül, akit akkor vehet elő, amikor szeretne. Tudom, hogy egyeseknek tényleg az az etalon, ha minél több srác ágyában megfordulhatnak, mert hát a szex is a fizikai szükségletek egyike, de nekem ez nem megy érzelmi kötődés nélkül, egyszerűen nem bírná ki a lelkem azt, hogy valaki olyannal feküdjek le, aki minden este más ágyában hempereg, hangozzon ez akármilyen konzervatívnak – magyaráztam, amire Jude végig csak bólogatott.

– Hogy ismerted meg ezt a srácot?

– Az egyik hirdetőtáblánáll álltam egy hétfő reggel, amin épp a The Vaccines koncertje volt reklámozva, akik a kampusz évnyitó bulijának sztárvendégeiként voltak meghívva. Mivel imádom a bandát, ezért egészen fellelkesültem, ami kiülhetett az arcomra is, mert Rich ekkor környékezett meg valamiféle flörtölő szöveggel arról, hogy még sosem látott ilyen szép lányt akinek még a zenei ízlése is top 10-es volt, ami most, ha belegondolok, egy igazi red flag volt, de hát akkor csak az járt a fejemben, hogy úristen, egy helyes pasi hozzám szólt, végre engem is észre vett valaki... Na igen, kicsit szánalmas, tudom, de hát jóképű a gyerek, a fél kampusz döglik utána, de szerintem a fél New York is. Különlegesnek éreztem magam abban a pillanatban, gondolhatod. Aztán szó szót hozott és összefutottunk ezen a koncerten, ami a mai napig nagyon jó emlék számomra, mert akkor még nem tudtam, hogy egy tuskóval volt dolgom, meg hát azért Justin Hayward-Young is egy szórakoztató frontember, fergeteges volt a buli – kuncogtam. – Másnap Rich randira hívott, de már akkor is a pincércsajjal flörtölgetett, ami nekem fel sem tűnt, mert nem voltam akkor még fogékony ezekre a szubtilis jelekre. Viszont minél többet kezdtünk eljárni bulizni, annál többször éreztem magam rosszul a társaságában. Ha megkérdezed mennyit sírtam miatta a nagyinak meg Warrennek, el sem fogod hinni a válaszukat – húztam szomorú mosolyra az ajkam. – Végül Roxanne volt az, aki segített véget vetnem a találkáknak, mert látta rajtam, hogy rosszul érinti a mentális és a lelki egészségemet és hát sem a nagyi, sem pedig Warren nem voltak a közelemben eléggé ahhoz, hogy hallagtni tudtam volna rájuk, pedig ők is megmondták, hogy hagyjam ezt a srácot a fenébe, cseppet sem éri meg egy érzéketlen fasz miatt bőgnöm. Röviden és velősen, valami ilyesmi a sztori – zártam le, majd eloltottam a cigarettámat, amit mesélés közben sikerült is elszívnom. Jude először hallgatott, majd megköszörülte a torkát.

– Nos, ez a Richard gyerek egy emeletes faszfejnek hangzik – fejtette ki a véleményét, majd megfogta a kezemet és halványan elmosolyodott. – Nem érdemelt meg, egy percig se hibáztasd magad azért, ahogy veled bánt. A legtöbb ember ilyen felszínes manapság, azt akarják, ami könnyen kapható. Fogékonyak a kihívásokra, de sosem elég kitartóak, hihetetlenül gyorsan ráunnak mindenre, az élvezeteket hajszolják és nem az érzelmeket vagy az értékeket. Mondjuk valahol ez a hedonizmus is érthető álláspont, ahogyan te is mondtad. Nem mindenki elég érett érzelmileg arra, hogy valami komolyabbat keressen, főleg huszonévesen. De attól még egy utolsó segg húzásnak tartom, ha valaki folyamatosan szédít meg ámít egy lányt, akiről tudja, hogy kedveli a társaságát. Sajnálom, hogy ezen kellett keresztülesned és sajnos azt kell mondanom, hogy pontosan tudom miről beszélsz. Kristen ugyanez, ráadásul őt még a Wham! dalához is konkrétan kapcsolni tudom, ezért utálom annyira ezt a számot – vallotta be, én pedig érdeklődve pillantottam rá, picit megszorítva a kezét, hogy nem kellett félnie, ha meg akarta osztani ezt.

– Egy pióca az a csaj, ne haragudj – adtam ki a véleményem, amire a fiú csak egyetértőn bólogatott.

– Tényleg az, mindenkire rátapad ő is, mint ez a Rich, de amit velem művel most az egyenesen gyomorforgató számomra és azért láthatod rajtam, hogy ennyire el vagyok veszve miatta, mert őszintén szólva nem is tudom, hogy hogyan tudnám ezt a helyén kezelni. Olyan szinten ki lettem használva érzelmi alapon általa, hogy a mai napig magamat hibáztatom miatta, pedig én voltam a kipécézett áldozat. De a gondolat, hogy okosabb is lehettem volna...

– Hé – simítottam végig finoman a fiú arcélén. – Mindannyian borzalmasan vakok és buták tudunk lenni, ha a romantika potenciális felvillanását is érezni véljük. Ne savazd magad olyasmi miatt, amit te szívből éreztél, de mások undorító módon széjjelzúztak. Ez nem a te jellemedről árulkodik, hanem csakis az ő gerinctelen semmitmondó személyiségükről!

– Tudom, hogy igazad lehet, csak olyan nehéz elfogadnom – motyogta. – Antidepresszánsokon éltem legalább egy fél évig miatta.

Elkerekedtek a szemeim a szavai hallatán.

– Mi a fenét művelt veled?

Jude elfordult egy pillanatra és behunyta a szemét. Idegesen túrt bele a hajába. Aztán egy mély levegőt vett és belekezdett a mesélésbe.

– Tulajdonképpen a személyes ölebe voltam tavaly karácsony környékén – vallotta be. – Valamikor november elején, amikor még a sarki pékségben dolgoztam, ő is betévedt oda, végtelenül szomorú volt és ez kiült az arcára is, szóval csak jófej akartam lenni és beszélgetésbe elegyedtem vele, próbáltam megnevettetni meg ilyesmik, tudod. Ez be is jött, utána ugyanis gyakrabban megfordult a pékségben és egyszer fel is vetette az ötletet, hogy menjünk el mozizni. Nos, ez volt a vesztem, ezt követően ugyanis olyan érzelmi manipulációk sorozatának lettem az áldozata, hogy azt el sem tudod képzelni. Nyilván tökre bejött nekem Kristen, hiszen tagadhatatlanul gyönyörű lány, okos is, már a suliban is tetszett, de ott esélyem sem volt szóba állni vele. Szóval igyekeztem a kedvére tenni mindenben, arra gondoltam, hogy talán lehet köztünk valami később, ha nagyon igyekszem, csak az nem tűnt fel közben, hogy Kristen nem érzett semmit irántam és csupán kihasználta a szeretetemet és az odaadásomat, amit otthonról nem kapott meg, ugyanis a szülei miatt volt annyira feldúlt aznap is, amikor betévedt a pékségbe. Folyamatosan hitegetett és ámított, elhúzta az orrom előtt a mézesmadzagot homályos utalgatásokkal, de valahogy sosem tudtam összeegyeztetni a szavait a cselekedeteivel – oltotta el ő is a cigarettáját, majd a távolba meredt. – Azt megtanultam egy életre tőle, hogy ha valaki bizonytalan jeleket küld a másik felé, akkor hagyni kell a fenébe, mert nem érdeklődik igazán. Kristennel is ez volt, csak vakon voltam, mert annyira behálózott, hogy fülig bele voltam esve, még az sem tűnt fel, hogy egyébként a barátai előtt fel sem vállalta, hogy ismerne engem. Ha ők és én is ugyanott voltunk, úgy kezelt, mint egy lábtörlőt. Én meg... én meg csak hagytam – Nem bírta elkerülni a figyelmemet, ahogy a markát egy pillanatra összeszorította. – Aztán egy karácsonyi buli alkalmával végre felnyílt a szemem. Együtt mentünk volna a bulira, ami miatt nagyon izgatott voltam, mert ez végre azt jelentette volna számomra, hogy mindenki más is látni fog bennünket együtt és akkor nyert ügyem lesz. Hát igen, amikor besétáltam a terembe és megláttam őt, éppen a Wham! száma ment, ő pedig ott smárolt a táncparkett közepén az exével akit két hónapon keresztül savazott nekem, aki megcsalta és kihasználta őt. Sose felejtem el azt az elégedett arckifejezést és azt a kacér integetést amit felém intézett, miközben a pasi a nyakát csókolgatta. Minden egyes pillanat, amit arra "pazaroltam" el, hogy őt vigasztaljam, az őt annyira helyretette lelkileg, hogy kapott is az alkalmon és visszaszaladt vele a toxikus kapcsolatába – egy pillanatra elhalgatott, de nem szóltam semmit, mert éreztem, hogy nem itt volt vége. – Az, hogy összetörte a szívemet semmi sem volt ahhoz képest, ami az önbecsülésemmel történt. Szó szerint kimenekültem a teremből és fizikailag elhánytam magam az egyik sikátorban. Annyira össze voltam zavarodva, hogy csak annyira emlékszem, hogy az agyam üres volt, nem is tudom, milyen erő irányított abban a pillanatban, csak annyit fogtam fel, hogy valamikor felhívhattam Augustát, aki összeroskadva talált rám egy kuka mellett, kisírt szemekkel, némán. Gondolhatod mi jöhetett ezután: terápia, antidepresszánsok, teljes elzárkózás minden és mindenki elől... És Kristen elkerülése. Ami sikerült, egészen a mai napig – fejezte be a mesélést, de ekkor már egész testében remegett. 

Az, hogy mit éreztem minden után amit hallottam... nos, maradjunk annyiban, hogy annyira szorongatta a lelkemet, hogy legszívesebben zokogásban törtem volna ki, főleg azt látva, hogy még most is mennyire megviselte őt ez a történet, egy teljes évvel később. Mi a fenét képzelt magáról ez a csaj?

– Hallod én mindjárt lemegyek és megtépem ott mindenki előtt, hogy tehetett ilyet veled? – fogtam a két keze közé az arcát és éreztem, hogy menten elsírom magam. Dühös voltam és undorodtam ettől az egész helyzettől, amiben ennek a fiúnak ennyire kicsavarták a lelkét és minden magába vetett hitét. Kristen egy utolsó szemét alak volt, még Richnél is nárcisztikusabb és toxikusabb személyiségjegyekkel – Jude, figyelj rám, az a csaj ott lent egyetlen könnycseppet sem ér meg, érted? Egész biztosan ő is egy lelki sérült, aki így vezeti le a benne őrlődő keserűséget, ami lehet, hogy más fényben világítja meg őt, de az alól nem menti fel, amit veled tett. Sokkal többet érsz ennél, Jude Xavier Moore, a világ pedig nem elég tág kifejezés erre – A monológom már-már felért egy szerelmi vallomással, de igyekeztem óvatosan bánni a szavakkal, mert nem akartam, hogy összekapcsolja mindazt, amit neki mondtam abban a pillanatban azzal a fájdalommal, amit Kristentől kapott. – Olyan ember vagy, akit nem mindenki érdemel meg. Ő egész biztosan nem, talán még én sem...

– Ne! Ezt ne mondd! – rázta a fejét hevesen. – Te vagy az oka annak, hogy újra képes vagyok megnyitni a szívemet, érezni... Akkor robbantál be az életembe, amikor nem is számítottam rá, a lehető legjobbkor. És úgy érzem, én is jókor léptem bele a tiedbe. Én hiszek ebben, hogy ez tényleg sorsszerű volt, ennyire nem lehet semmi a véletlenek játéka!

Aprót bólintottam, mélyen a szemébe nézve. A szívem a torkomban dobogott, kezeim még mindig az arcát fedték, s legszívesebben közelebb hajoltam volna hozzá, hogy megszűntessem az űrt közöttünk. De ez nem történt meg, ugyanis hangzavar érkezett az ajtó elől, amelynek hatására mindketten odakaptuk a fejünket.

– Csak hogy végre megvagytok! Megzavartunk valamit? – lépett be Berry a szobába, nyomában egy ázsiai vonásokkal megáldott sráccal, akit láttam korábban is, Brendon haverjainak egyikeként elkönyvelve őt.

– Dehogy, gyertek csak! – rázta meg a fejét Jude, bár azért láttam rajta, hogy picit csalódott volt. Várnunk kellett még azzal az első csókkal.

– Csak be szerettem volna mutatni Wendynek is Josht, az este házigazdáját. Állítólag ismeri a bátyádat... Warrent? – tette fel a kérdést Berry, mire meglepetten pislogtam a fiúra.

– Ismered Warrent? Vagyis... bocsi, Wendy vagyok, Wendy Roberts! – nyújtottam felé a kezemet, mire ő is bemutatkozott.

– Josh Wu, örvendek! – mosolygott. – És igen, néhány éve futottunk össze egy házibuliban, nagyon nagy arc a pali, meg baromi művelt, megjegyeztem egy életre, akkora hatással volt rám! – jelentette ki, s valahol megértettem a dolgot. Warrent tényleg nehezen lehetett elfelejteni, főleg ha az ember meglátta a bamba képét... Jól van, ez a gondolat megosolyogtatott, a fenébe is! – Sikerült bejutnia végül a Yalere?

– Ó, igen, most kezdte a harmadik évet az alapképzésen – bólintott. – Nahát, nem tudtam, hogy már néhány évvel ezelőtt is a Yale volt a terve!

– Jaj, mert nem is. Én javasoltam neki, mert a nővérem is ott végzett. A bátyád attól félt, hogy nem lesz elég sziporkázó az interjún, de hát nem is értettem, mindenhez IS hozzá tudott szólni amit az este folyamán felvetettem. Sajnálom, hogy nem tartottuk a kapcsolatot, de örömmel hallom, hogy megvalósította a tervét. Tényleg, ő nincs most itt? – érdeklődött.

– Nincs, de elviekben két hét múlva már itt lesz. Ha gondolod, megemlítem neki, hogy keressen fel!

– Á, nem szükséges, majd csak összefutunk a városban! De azért üdvözlöm, ha netán nem így lenne és kívánom neki a legjobbakat!

– Átadom! – bólintottam, majd mosolyogva bámultam magam elé. Tetszett, hogy minden ember valamiféle hatással volt a másikra, s hogy Warren is egy tök idegen gyerek hatására lépett végül az újságírói útra. Élete legjobb döntése volt több szempontból is, jól tudtam.

Úgy, ahogyan életem legjobb döntése volt nekem is, hogy hallgattam a nagyira és hagytam, hogy megismertesse velem Jude-t.