Csipogásra lettem figyelmes. De nem az ébresztőmé volt, hanem ez monoton volt és mintha valaki fogta volna a kezemet. Lassan résnyire nyitottam a szemeimet. Minden fehér volt körülöttem, kivéve egy nagyobb fekete foltot mellettem. Kinyitottam a szemeimet és lassan körbe néztem. Kórházban voltam. De mégis mi történt velem? A tekintetem a kezemre vándorolt. Két hatalmas kéz fogta az én apró kezemet. A két kéz tulajdonosa pedig Brian volt, aki épp aludt. Mit keres itt? Óvatosan kiszedtem a kezemet a kezei közül és felültem az ágyban. Lelógattam a lábaimat és óvatosan a kórházi papucsba dugtam. Leszálltam az ágyról és halkan kisétáltam a kórteremből. A folyosón összevissza rohangáltak az orvosok és a nővérek. Pár beteg sétálgatott az ápolókkal a folyosó egyik végéről a másikra vagy épp mosdóba mentek. Bizonytalanul indultam el felfedezni, hogy mi merre van. A baloldali folyosó végén volt a mosdó azontúl pedig egy személyzeti öltöző. Visszafordultam és elindultam a jobboldalra. Ott volt egy ital automata. Végignéztem a kínálatot, de pénz híján tovább mentem.
- Hogy érted azt, hogy eltűnt?! - hallottam egy roppant ideges férfi hangot. - Hát úgy, ahogy mondom! Reggel még ott feküdt, de pár órával később meg már nyoma veszett! - magyarázta a másik férfi. Lassan mentem feléjük, mikor már észrevettem őket rájöttem, hogy én vagyok a "szökött beteg", mert Brian és Jason veszekedtek.
- Úristen, Evelyn! - vett észre elsőként Jason, majd felém jött és szorosan megölelt utána eltolt magától és szigorúan nézett rám. - Mégis miért tűntél el?! Hogy gondoltad, hogy csakúgy lelépsz?! Hm??
- Bocsánat, csak a mosdóba voltam.
- Szólhattál volna Brian-nek, hogy ne keressünk idegbetegen.
- Tényleg sajnálom. Többé nem fog előfordulni.
- Remélem is, ifjú hölgy - ezen majdnem elnevettem magam, mert fura volt Jason szájából ezt hallani.
- Na szép, itt kiakadok, ő meg kiröhög. Jól van, ezt megjegyeztem - nézett rám tetetett sértettséggel, majd megfogta a karom és visszavezetett a kórtermembe. Brian halvány mosollyal követett a tekintetével. A kórteremben azonnal az ágyhoz mentem és visszamásztam bele.
- Nagyon aggódtunk érted! - vette át az aggódó hím szerepét Brian.
- Ezt már Jason is elmondta... - forgattam a szemeimet. - Én az éjszakára gondoltam - pontosított Brian, mire döbbenten néztem rá.
- Mi történt az éjjel?
- Sikítoztál és sírtál, majd utána elvesztetted az eszméletedet. Kihívtam a mentőket és Brian-nel siettünk be hozzád - mondta Jason, mire eszembe jutott az álmom. Ismét könnyezni kezdtem az emlékek hatására. - Hé, mi a baj?
- Ha valami másképp alakult volna, akkor... talán most ők is itt lehetnének velem - néztem a két férfire könnyezve. - Vagy pedig te is otthagytad volna a fogad.
- Volt ami volt, de a lényeg az, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni. Hagyd magad mögött és éld tovább az életed, mert te előre mész - szólt bölcsen Brian. - Na tessék, most filmekből idézget. Énekelni nem akarsz? - röhögte el magát Jason, ahogy Brian dalra fakadt.
- Hakuna Matata! Milyen gyönyörű szó! Csak annyit jelent, tiszta az ég itt fenn, tiszta élvezet, a bölcselet, hakuna matata - énekelte Brian az Oroszlánkirály egyik ikonikus dalát, amin elnevettem magam.