Kibontakoztam Jason öleléséből. A többiek felé fordultam. 

-Máskor ha mondok valamit, akkor higgyétek el jó? És nem kell túlesnem még egy ilyen harcon. 

-Jól van. Esedezünk a bocsánatodért, de mondd már el mi történt.-tudtam, hogy Chris nem bír majd magával. 

-Hát nem is tudom...Ha már nem voltatok ott, megérdemlitek, hogy tudjátok az igazat?

-Elene!-már Ekhó agyát is kezdem felhúzni. Ez egyre jobb. 

-Na jó, üsse kő. De üljünk le szerintem mert nem volt egy sima menet.-és elmondtam mindent, azt a női hangot aki a Minótauroszból beszélt, azt, hogy hogyan győztem le a szörnyet és végül azt is, hogy Artemisz elismert engem.

-Ez nem semmi story anyukám. De ha máskor mész hősködni vigyél magaddal.-kacsint rám az unokatestvérem. 

Erre a szememet forgattam. Végül a kocsi romjaira néztem. Hogy így elfogunk-e jutni New Yorkba nem tudom. De menni fog. Ha gyalog tesszük is meg ezt az utat akkor is. 

-Oké. Nekem is van egy kérdésem.-mindenki érdeklődve néz rám. 

-Elene, az érdekel milyen hősiesen húztam ki a többieket a kocsiból?-tipikus Chris. Még ilyenkor is viccel.

-Nem. 

-Vagy az, hogy hogyan nyugtattam mindenkit?

-Chris!

-Esetleg, hogy mennyire viselt meg a hiányod?

-CHRIS!

-Oké, leálltam. Bocsi. 

-Szóval, az lenne a kérdésem hogyan jutunk így el New Yorkba. Mert hosszú lenne az út ha sétálva tesszük meg. 

A csapat értelmes fele elkezdett gondolkodni ezen. De mint például az ikrek ők nem. Egyszerűen csak csodálták a tájat és lökdösték egymást. Reménytelen esetek. Komolyan, mint az apjuk. Látszik, hogy a testvérek közül Artemisz örökölte az észt. 

-Nekem van egy ötletem. De veszélyes, és hatalmas hülyeség is.-Luke, benned bízhatok ha tervre van szükség. 

-Mi lenne az a nagy és veszélyes terv?

-A labirintus. 

-Na nem. Nem. Nem. Nem. Felejtsd el Lucas. Veszélyes.-nem fogok bemenni egy végtelen útvesztőbe, csakhogy eljussak New Yorkba. 

-Tudom.

-Szinte öngyilkosság. 

-Tisztában vagyok vele.

-Nincs más esélyünk ugye?-feladom. Nem mehet másként ez az egész. Ha így kell meghalnunk hát legyen. 

-Nem igazán. Szóval vagy ez, vagy megvárjuk míg Zeusz kifogy a türelméből is háborút indít. Aminek természetesen senki nem örülne.-teljesen igaza van Lukenak. 

-Oké mindenki jöjjön ide.-az a két ökör még mindig játszik.-MOST!-erre persze rögtön jönnek. Mint az idomított pokolkutyák komolyan. 

-Szóval a terv az. Hogy megtaláljuk a labirintus bejáratát.-ami már önmagában kihívás.-És eljutunk onnan az Olümposz kapujához.-Luke úgy mondja mint ha csak egy is kirándulást tennénk az Alvilágba. Mert még az is könnyebb, hogy őszinte legyek. 

Mindenki belemegy. Senki még csak nem is ellenkezik. Csak nekem van létfenntartó ösztönöm ebben a csapatban?

-Hogy jutunk oda?-kérdezi Khalypso. Ez egy nagyon jó kérdés. Én is kíváncsian várom mit felel a mi kis okoskánk. 

-Tudom hol van az egyik kapuja. És nincs messze. Azaz igazság, hogy visszafelé kell mennünk. Majdnem a tábor határánál van. Meg se merem kérdezni honnan tud ennyi mindent. Szinte félelmetes. 

-Mennyi idő alatt érünk vissza?-kérdezem. 

-Hát kicsit kevesebb mint egy nap. De azt mondom siessünk és ne nagyon álljunk meg. Valószínűleg nem csak a Minótaurosz van/volt a nyomunkban. 

Ez egy jó meglátás. De aludnunk is kell valamikor. 

-Aludni mikor fogunk? A kicsi Chris nagyon fáradt.-mondja maga Chris(!!). Komolyan, néha azt hiszem valami agyirendellenessége van. 

-Ha a kapunál vagyunk. Ott pihenünk egyet. És aztán besétálunk a halál kapuján. 

-Elene, ne legyél már ennyire bizalmatlan. Menni fog.-az este folyamán most szólalt meg először Jason ami nagy teljesítmény tőle, tekintve, hogy állandóan beszél. 

Bízni akarok a sikerünkben. Hiszen a táborból a legjobb embereket tudhatom a csapatomban. De a labirintus...Nem sokan jutnak túl rajta élve, vagy épp ésszel. Nem válaszolok semmi Jasonnek. Csak haladok tovább az úton. 

Mindenki egy helyen megy. Nem válunk szét, mintha mindenkit megviselt volna a Minótaurosz támadása. Pedig nekik még csak nem is kellett megküzdeni vele. Nem dicsekvésből mondom. De ez az igazság. 

Gyorsan haladtunk. Már kezdet hajnalodni. Bár az útnak még csak a felét tettük meg. Délután megérkezünk a kapuhoz és alszunk egyet. Aztán pedig elindulunk a végzetünk felé. 

Lucas mellé csapódtam megint séta közben. Úgy tűnik mától ez lesz. Vele sétálok mindig. De be kell, hogy valljam jó társaság. 

-Mizu van?-kérdezem. 

-Semmi, azon gondolkozok, hogy hogyan jutunk majd ki az útvesztőből élve. Mert hidd el annak ellenére, hogy Én javasoltam tisztában vagyok a veszéllyel. 

-Ezt azért jó tudni, hogy nem vezetsz be minket vakon a halál kapuján. De csak, hogy tudd Én bízok benned. De nem vágyom rá, hogy bent legyek. És kitudja milyen lények lesznek ott. 

-Hát kitudja. Majd ha bementünk meglátjuk. Sok mindenen múlhat mit találunk benn. 

Elgondolkoztam Luke szavain. Igaza van, nem tudhatunk semmit míg át nem éljük. Ez volt velem is. Azt hittem mindent tudok a szerelemről. Olyan sokszor láttam filmeken, és könyvekben is olvastam jó párszor róla. De a valóságban, sokkal jobb minden. Hiányzik ez az érzés. Hiányzik maga Jason. De nem tehetek semmit ellene. Nem adhatok új esélyt neki. A barátja szívesen leszek, de a barátnője soha többé. 

De, hogy a labirintustól hogyan jutottam el megint Jasonhöz nem tudom. Valami isteni tehetsége lehet a srácnak ha csak rá tudok gondolni. 

A nap haladtával nem találkoztunk más szörnnyel aki a vérünkre szomjazna. Sőt, még emberekkel sem találkoztunk. Ami természetesen nem baj, inkább aggasztó. Hova tűnhetett el minden erre felé élő lakos. 
A kocsiból mikor nézelődtem jó párszor haladt el mellettünk autó. Vagy más közlekedési eszköz. De most minden ki van halva. 

-Luke. Te is észrevetted, hogy nem jár erre senki? Kezd ez kicsit furcsa lenni. 

-Igen, Én is ezen gondolkoztam. Talán történt valami ami megbénítja a forgalmat. Nem tudom. De nem is baj, legalább senki nem áll meg kérdezősködni. 

Bólintok egyet majd úgy mint az előbb csendben haladok tovább mellette. Ismét megszólalok. 

-Talán köze vagy a Minótauroszhoz?-kitudja mennyi embert pusztított el míg utánunk kutatott. 

-Nem hiszem. De lehet. Figyelj Elene. Nem mindennek van köze egymáshoz. Lehet, hogy csak ünnep van a közeli városban.-és megint igazat kell adnom neki. De nem tehetek róla, rossz előérzetem van.

-Én csak...Valami nem stimmel. Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. De rendben. Nem csinálok belőle nagy ügyet.

Innentől már nem beszéltünk. A nap is gyorsan eltelt. Délután három körül lehetett mikor megérkeztünk a kapu ajtajához. Vagyis Luke szerint itt vagyunk. Sajnos hiszek neki. Érezni, hogy van itt valami természetfeletti. 

Oké, itt vagyunk. Most mindenki feküdjön le és aludjon.-a többiek megfogadták Lucas tanácsát. De Én nem tudtam, nem mertem lehunnyi a szemem. Mi van ha megint megtámad minket valami lény?!