-Jaaaaj, nehogy így elmenjé! Gyerünk vissza a szobádba, és öltözz át valami szépbe! De gyorsan!-mutatott szigorú tekintettel az ajtóm felé anyukám, miközben azon próbált meggyőzni, hogy én még véletlenül sem szeretnék olyan "trehányul" elmenni egy buliba. De engem nem éppen érdekelt, hogy mit mondott, csak vállatvontam, és húztam tovább a cipőm.

-Amúgy is szórakozni megyek, akkor meg mindegy miben vagyok.-csóváltam fejem, és minden erőmmel azon voltam, hogy ezt jól is a fejébe véssem, de ha nem is sikerült, így is megszöktem tőlle.-Megyek! Szia Karen!-kiáltottam be növérem szobája felé, és választ persze nem kaptam, amire már meg sem lepődtem, mert tudtam, hogy zenét hallgat a fejesén, és játszik, mint mindig.-Szia!-egy vigyorral az arcomon átöleltem az előttem álló nőt, és becsukva magam után az ajtót, önelégülten távoztam.

-----------------

-Na neee! Te most csak szivatsz...már részeg vagyok, ugye?!-Hyemi nagyra nyílt szemekkel, és tátott szájjal végig mért, a buli bejárata előtt, de válaszul csak egy vállrándítást és nyelvnyújtást kapott. Ő, velem ellentétben teljesen ki volt csicsázva. Vagyis magyarra lefordítva, egy össze-vissza flitteres, fodros, színes meg miegymásszaros ruhában, és sminkben volt, haja pedig szépen be volt állítva. Komplett ellentétek voltunk.-De hogy jöhettél el egy ilyen maskarába, egy buliba?!-fakadt ki teljesen, de erre már nem válaszoltam, csak kinyitottam mögötte az ajtót, majd be léptem rajta, mielőtt még letépte volna rólam a fejem. Vagy a ruhám.

A ház nem volt az a túlzottan nagy lakás, mint a filmekben a gazdagoknak. Csak egy normális kis kuckó, amibe befértünk úgy ötvenen, ami pont elegendő volt ahhoz, hogy egy olyan tömeget alkossanak, amiben meg lehet fulladni. Az ott lévők már mind nagyban nyomták a bulit, így alig volt kivehető hogy melyik személy, hogyan is néz ki, de mondjuk engem nem éppen érdekeltek, így csak mentem tovább Gyuri és a többiek felkutatására. De látszólag ők előbb megtaláltak, öltözködésemnek hála.

Hát..manapság mindenki azt nézi, hogyan nézel ki..

-Paige...tudom, hogy már megittam egy liter sört...de azért még én sem vagyok annyira hülye, hogy ne vegyem észre, hogyan a faszomba jöttél!!?-akadt ki már ő is, aznap este pedig így az addigi lány/nő személyeket meg már teljesen kikészítettem. Már csak a fiúk maradtak. Húha!

-Jó-jó, nektek is sziasztok!-mondtam vállát veregetve, közben pedig mögé néztem, ahol megpillantottam egy kisebb fiú bagázst, amiből kitudtam ismerni Hyunjint, Jisungot és ha emlékezeteim nem csaltak akkor Changbint.

Tudtam, hogy eljön..tch.

Egy aprócsak mosoly kúszott a fiú láttán, akivel egész héten írogattam. És hogy igazat valljak, mikor megpillantottam valahogy sokkal jobb lett a kedvem az addigiaktól, ráadásul még kissé felpörgette a lényemet, mert szívem is picivel szaporábban dobogott. Mintha csak azt szerette volna, hogy oda szökjön az övéhez és jól átöleljék egymást. Ezt elképzelve még cukibb, mint kimondva..

-Mi van? Szerintem tökre normális, hogy így jött bulizni. Nézz ránk!-jött közelebb Hyunjin, majd körül mutatott magán és a fiúkon, de mikor rájött hogy valahogy mégsem mondd igazat, és mikor jobban elnézte az öltözéküket, akkor már látszott az arcán a megbánás. Legalábbis szerintem nem az volt a baja, ahogy én néztem ki, hanem az, hogy ők-némelyikük-öltöztek ki kicsit..szexibben?

-Tee csak meg se szólalj!-mutatta fel ujját a lány, mire a fiú csak felemelte a kezeit, mint aki ott sem lett volna, és nem is látott, hallott és beszélt volna semmit. Inkább terelte a témát.

-Ha már így mindannyian összegyűltünk..-köszörülte meg a torkát, mint valami igazi úriember, s próbált mindenkin körbemutatni. Addigra már szinte egy egész körben állltunk. Mintha csak sátánt idéztünk volna-:)-.-Lányok, ők itt a banda többi tagja. Woojin, Minho, Jeongin, Seungmin, és Bang Chan nagy okostolyás, a csapat feje.-tapsolta meg elismerően az utóbbi tagot, aki megtisztelve meghajolt, mire néhányan elkuncogtuk magunkat.-És fiúk. Paige, és Hyemi.-ismét mindenki köszönt egymásnak, csak hogy meglegyen a hatás, aztán egy kissebb beszélgetésbe keveredtünk, amiből én lassan kislisszoltam, csakhogy végre célpontnak vegyem az alkoholokat. Mert "szomjas" voltam.

Mikor szereztem magamnak egy üveg sört-kezdetnek az mindig jó-rögtön bele kortyoltam, ami sikeresen lehűtötte már kissé megsült lényemet, így jólesően tudtam egyet sóhajtani, mikor is már mentem volna vissza a nagy csapathoz, de ahogy megfordultam tengelyem körül, Jisung termedt előttem. Nem is kell mondanom, hogy egy apró szívrohamot kaptam, de arca láttán egy aprócska mosoly azonnal a számra kúszott, mint ahogy neki is.

-Te láttad egész véletlenül Han Jisungot?-kérdezte vigyorral az arcán végig a tekintetem fürkészve, ami valahogyan cseppet sem zavart. Sőt, még örültem is neki. De a magyarázatot rá már én sem tudtam.

-Nem is tudom..nekem azt mondta nem jön, mert én itt leszek a buliban.-játszottam én is a szerepem, kissé elgondolkozva a tegnap esti üzeneteken, majd beleittam ismét az üvegembe, és megtöröltem a szám a néhány csepp ital maradványtól. Én pazarló.

-Oh, tényleg?-húzogatta szemöldökeit, mint valami marha, amire csak bólogattam, majd felé nyújtottam az üveget, ezzel azt jelezve, hogy ihat belőle. -Hát ha már így kínálod..-kósza mosoly kíséretében kivette a kezemből az italt, de úgy, hogy kezeink teljes mértékben súrolták egymást, amitől az érintett rész szinte azonnal bizseregni kezdett, mintha csak megrázott volna az áram. Egy kellemes érintésű áram.

Végig néztem ahogy kortyolja a sörömet, és konkrétan mire vissza adta nekem, már csak negyed üveggel maradt, amire szikrákat szóró tekintettel pillantottam fel rá. Ő ártatlan tekintettel vállat vont és zsebre vágva kezeit, vissza bandukolt a csapathoz, közben fejével intett, hogy menjek én is utána, amire egy rosszalló sóhajtás hagyta el a számat, de azért oda mentem én is.

---------------------

Mikor már pedig a harmadik üveg sörömet is megittam, az életkedvem ott volt a tetőponton, és teljesen belemerültem a jó társaságba, meg a zenére is azért egy-kétszer megmozdítottam a testemet, de nem vittem túlzásba. Még leégettem volna magam a fiúk előtt. Bár tudtam, hogy ha még többet iszok, előbb vagy utóbb más lesz a véleményem.

És persze nem emberek vettek volna körül engem, ha nem bámult volna meg mindenki aki elment mellettem. Legyen az lány, vagy fiú. Mármint. Komolyan. Még én is azt gondoltam, hogy ki lehet olyan őrült, hogy egy hétköznapi szerelésben menjen el egy buliba? Csakis én. De engem nem zavart, hogy úgy néztek rám, mint aki most tért volna vissza a halálából. Amúgy sem az ő dolguk, hogy én mit teszek, vagy viselek. Az én életem. Én döntéseim. Mindig is ilyen fejjel gondolkodtam. Barátnőim meg már hozzá szoktak, de azért némikor ki tudtak akadni, és azt mondani, hogy azért ne szaladjak a ló tuloldalára, de mire rám szóltak, persze addigra én már rég elkövettem egy-két dolgot. Hogy megbántam? Igazság szerint annyira nem. Mert..addig amíg megtudom tenni amit akarok...addig tudom, hogy élem az életem.

De az öltözetem annyira nem is volt rossz. Egy fekete, szaggatott farmer, és egy fEnSzI (Fancy~ youu~) piros kockás, túlméretezett ing. Meg egy random cipő.

Persze egy idő után nem bírtam ki, hogy ne menjek el már a következő italomért, így szépen lassan, nem sietve oda battyogtam az italokhoz, és elvettem egy Soju-t, semmi pohár, vagy akármi nélkül, majd gyorsan kortyolgatni is kezdtem. Nem nagyon voltam az az ember aki a sörön kívül mást iszik, de ha kellett, akkor kellett. Persze már rég a fejembe szállt az alkohol, és éreztem, hogy forog velem a világ, főleg azután a soju után, aminek a felét se perc alatt kiittam, de mire bele kezdtem volna a másik felébe, valaki félbe szakított azzal, hogy megragadta az üveget, bár nem vette ki a kezemből. Részeges tekintetem egésszen az illető kezétől felvezettem az arcáig, majd mikor felismertem, hogy ki az, egy aprócska mosoly kúszott az arcom szélére.

-Ezt már nem engedem...hogy elvedd..!-mondtam kissé túlságosan is kivirulva, de nem úgy mint aki már azt sem tudja mit csinál, de nem is érdekli, csak szerettem volna egy kicsit szórakozni. És inni is még.

Megpróbáltam felemelni az üveget, de azzal a gyengécske erőmmel amim maradt, és amilyen erős volt ő..úgy nem jártam a legnagyobb sikerrel. Csakhogy nem értettem miért nézett rám olyan kifejezéstelen arccal. És hogy miért nem engedte hogy igyak még. Vagy ezt csak azért láttam így, mert már részeg voltam..

-Nem akarod meginni...ugye?..-biggyesztettem le ajkaim, közben felültem eddigi helyemről, így közelebb kerülve hozzá, ami folytán jobban kitudtam venni arca minden szegletét. Gondolataimban csak azon voltam, hogy nehogy akkor veszítsem el az eszem, mert különben olyan dolgokat tettem volna amiket aztán egy életre megbántam volna-persze ilyenkor azért kicsit megtudom bánni az életem, de egy idő után elmúlik-. És szerintem ő sem díjazta volna, de akkor inkább magamra koncentráltam és az én hogylétemre. A hogylétemre, ami akkor elkezdett rosszabbodni. És feltűnően is.

-Baszki! Már megint vérzik az orrod...-másik kezével idegesen beletúrt selymesnek tűnő hajába, majd egy hirtelen mozdulattal kiszedte az üveget a kezemből, és az asztalra helyezte nemérdekelve hogy mi lesz vele. Amire én elkezdtem sajnálni szegény italt, de eszembe jutott, hogy valaki más úgyis megissza, így nem lesz egyedül. Finoman megragadta a csuklóm, majd óvatosan átviharzott velem a tömegen, ügyelve arra, hogy nehogy valami más bajom is essen, azon kívül már amim van.

Mikor kiértünk a hátsóudvarra-ahol nemmellesleg még volt néhány ember, de hát akkor kit érdekelt-már én is megéreztem egy kissebb fejembe nyilaló fájdalmat, és az eddigi szédülésem ez csak jobban fokozta, ami miatt a fejemhez kellett hogy kapjak a másik, nem Jisung által szorított kezemmel. Kezdtem belegondolni, hogy ez a buli akárhogyan is próbálta feldobni a kedvem, hogy akármennyit is ittam, ez az egész szellemes rosszullétem akkor is előjött és nem hagyott nyugodni, annak ellenére, hogy egy ideig jól éreztem magam.

Néhány pillanat elteltével megálltunk egy kicsit messzebb mindenkitől, persze még így is láthatáron voltunk, de hát elszökni amúgy sem tudtunk volna, de engem annyira már nem is érdekelt az egész. Életkedvem is kissé gyatra lett, bár ahogy éreztem a fiú közelségét, az nem tudta hagyni, hogy a depresszió felülkerekedjen rajtam. Főlleg, hogy mikor megéreztem egy anyagot az orromhoz érni, rögtön visszatértem a valóságba, ahol megpillanthattam az éjszakában szinte csillagként kitűnő arcát, ami sikeresen le tudta foglalni tekintetem. Meg az agyam is letudta blokkolni, azzal, hogy ennyire gondoskodik rólam. Olyan volt, mint a második anyukám.