Már ott időztünk a házban egy ideje, és azóta, amióta Jisung azt a hülye kérdést felrakta, már én is kissé felszabadultabb voltam, így valamennyira tudtam élvezni azt, hogy legalább jókat beszélgetünk egymással. Mondjuk a hideg padló már kezdett az idegeimre menni, és Hyemiék is befejezték a játékukat, így mindenki visszaült a helyére, majd azon kezdtek tanakodni, hogy ki fog játszani a következő körben. Persze egyértelműen én "nem"-et válaszoltam, de úgy tíz perc nyaggatás után valahogy sikerült beleegyeznem. Hát igen...ilyenek a gyenge szívűek. Vagy csak a hülyék, akik hadják magukat belerángatni minden marhaságba.

Így a második játszmában Changbin, Hyemi, Jisung és én játszottunk. Gyorsan elmagyarázták nekem a szabályokat, annak ellenére is, hogy tudtam őket, meg hát hahó! Előttem játszottak az előbb! A két gerlepár pedig addig kiment az udvarra sétálni. Mondjuk én is kimentem volna kiszellőztetni a fejem, de hát ugye nem hagytak, így be kellett telnem azzal a kis oxigénnel, ami a törött ablakokon áramlott befele.

Előbb megvártuk Jisungot, hogy a cipőjének a fűzőjét bekösse, mert állítása szerint, nagyon zavarta, hogy "gyengén tartja" a lábát. Addig én egy röpke pillantást terveztem csak vetni rá, de ehelyett jól megfigyeltem az arca minden egyes szegletét. Túlságosan is tökéletes volt az átlagemberekhez képest. És azon tanakodtam, hogy hogy nem futottam én még össze vele, vagy hogy egyáltalán egy ilyen szépséggel. Hyunjin már nem is számít szépnek mellette. Bocsi Gyuri..

Bár már nem tudtam többet őt figyelni, mert befejezte amit eddig csinált, így bele is kezdhettünk a játékba. A többiek raktak fel előbb kérdéseket, amikre valahogy elég gyorsan érkeztek válaszok és kicsit fura érzés volt, ahogy az a kis nyilacska-vagy mi az isten-mozgott. Persze a szívem ismét csak heves dobogásba kezdett, és kezdtem elég feltűnő lenni az arckifejezéseimmel, de ezt gyorsan próbáltam orvosolni, hogy még esetleg a szellemek sem tudják leolvasni róllam.

-Te jössz Paige.-szólított meg a mellettem ülő Jisung, kinek ujjai, pont hogy súrolták az enyém, amit valahogy csak abban a pillanatban vettem észre, de bár annyira nem foglalkoztatott, mint az hogy én éppen egy szellemes játékkal játszok, az éjszaka közepén. Egy elhagyatott házban, persze.

Talán mégsem volt ez olyan jó ötlet...?

Tanakodtam magamban, ahogy próbáltam egy kérdést megformálni a fejemben, de hirtelen ebben a pillanatban megmozdult a tárgy, amin az ujjunk tartózkodott, amire lassan kezdett kitágulni a szemem, akkorára, mint egy alma.

-M-még nem is...-kezdtem bele, remegő hanggal, s sokkoltan, ami a többiek arcáról is leolvasható volt, csak nem olyan mértékben mint az enyémről.-Na jó! Ennyi! Én nem folytatom!-hirtelenjében felemeltem a kezeim, és helyemről olyan gyorsan felpattantam, ahogyan csak tudtam, majd zsebrevágtam őket és elhátráltam.

-Ne, ne, ne! Paige! Most megszegtél egy szabályt!-akadt ki teljesen barátnőm, de csak süket fülekre talált, mert már ez is éppen elég trauma volt nekem, így fogtam magam és amilyen gyorsan csak tudtam, elhúztam a csíkot.

Rengeteg érzelem kavargott bennem, köztük düh is jelen volt, meg persze a legalább hetven százalékos félelmem volt az első helyen, de abban a pillanatban az volt a célom, hogy bárhogy, bármilyen gyorsan, csak jussak haza.

Eleve nem szerettem volna jönni, mert tudtam, hogy úgyis megfutamodom, vagy legfeljebb szívinfarktust kapok, de nem. Barátnőimnek akkor is el kellett rángatniuk..

És mikor már azt hittem ennél rosszabb nem is jöhetne...na persze. Hinni a templomba kell. Ezért is jártam úgy, hogy miközben az egyik jelzőlámpánál vártam, megéreztem egy csíkban kicsordulú folyadékot az orromból, amit értetlenül a kezembe töröltem, és megpillantva azt, nem is kellett több, hogy az eddig elfolytott könnyeim is a vérremmell együtt folydogáljanak tovább az arcomon.

--------------

Egész éjszaka csak forgolódtam az ágyamban, egyrészt a történtek miatt, másrészt meg valami teljesen másik ok miatt. Ha le is hunytam a szemem, maximum fél órát bírtam ki alvással és ismét felébredtem. Reggel pedig ahogy kikeltem az ágyamból, rögtön megszédültem, és a fejem is csak úgy lüktetett.

Reméltem, hogy ez az egész nem fog sokáig tartani, de a nap hátralevő részében sem javultam valami sokat, és a suliban ismét megeredt a vérem az orromból, amire Hyemi és Gyuri is felfigyelt, így már nem bírták tovább nézni szótlanságom, és bekisértek a női mosdóba.

-Mi tényleg nem így akartuk, és nagyon sajnáljuk...csak szerettük volna, ha te is szórakozol egy kicsit..-Hyemi ajkai szomorkásan lefele hajlottak, s vele együtt kobakja is, hangjából pedig tisztán kivehető volt, hogy nagyon megbánta a történteket.

-Tudjuk mennyire paranoiás vagy, és mégis ez lett a vége..-csóválta rosszallóan a fejét, Gyuri, közben a pulcsija zsebébe vágta a kezeit, míg azt figyelte ahogy a vérem próbálom "felitatni" egy papírzsepivel.

-Mindegy..-sóhajtottam egy mélyet, ahogy megpillantottam a fehér anyagon száradó vörös foltokat.-Mostmár nem lehet visszafordítani.

Ezek után már nem teljesen javult a napom, de legalább bocsánatot kértek, és többet már nem véreztem el, de a rosszul lét továbbra is kerülgetett, míg haza nem értem, és elmentem aludni.

--------------

Másnap, szerencsémre épen és egészségesen ébredtem. Röviden. Még nem haltam meg. Az éjszakát is végig aludtam, és már a fejem sem lüktetett úgy, mintha a harmadik világháborús stratégiákat akarná kitalálni. Mondjuk már lehet a negyediket is elkezdte tervezgetni, de azt már egy másik világban.

Suli után, Gyuri elhívott egy kávéra kiengesztelés képpen, és hogy ismét találkozzak a fiúkkal, azért hogy próbáljak meg szociálisabb életet élni, bár nem is azért kezdtem el ellenkezni, mert nem volt kedvem az egészhez, hanem átfutott az agyamon, hogy már így is eléggé beégtem előttük, és ha most találkoznánk, akkor már tényleg kitörne a kilencedik világháború. A többi ötöt ne kérdezzétek hova tűntek.

De persze, mint mindig, itt is beadtam a derekam, meg nem akartam annyira antiszociálisnak tűnni, így persze elmentem vele, azzal az ürüggyel, hogy ingyen kávéjért bármit. Barátnőm erre azonnal kivirult, amivel nekem is mosolyt csalt az arcomra, s így mentünk végig az utcán, meg persze minden féle badarságokon fecsegve, ezzel is már szinte teljesen kitörölve a hétvégén történteket a fejemből. Jó volt ismét egy kicsit felszabadultabbnak lenni, azután a sok stressz után, és minden problémát félre tévve beszélgetni. Úgy szerettem volna egész életemben élni. Minden baj nélkül, és csak élvezni hogy létezhetem. Minden pillanatát úgy kitölteni, ahogy én akarom. És azokkal az emberekkel lenni, akiket szeretek. Boldogan.

A kedvenc kávézónkhoz megérkezve, kissé lejjebb görbült az ajkam, de inkább elhessegetve minden negatív, és gyerekes gondolatot mentem be Gyuri után, aki szinte se perc alatt rátalált a fiú bandára, kik valahol a világ végén ücsörögtek, de legalább a legjobb helyen, ami csak létezhet egy kávézóban.

És akkor én vagyok az antiszociális...tch..

-Sziasztok..-köszöntem egy aprócska félelemmel a hangomban a lány után, ki már a fiúja mellett ücsörgött, agyon ölelgetve egymást, így nekem nem volt más választásom, minthogy Jisung mellé ülljek. Meglepő mód, csak ők kettőjüket láttam, Changbint valószínüleg elnyelték a szellemek. De legalább eggyel kevesebb ember előtt alázhatom meg ismét magam. És eggyel kevesebb emberrel kell szocializálódnom.

-Reméljük nem terveztetek be ez utánra semmit, mert Hannal gondoltuk, hogy elmehetnénk egy karaoke bárba.-kacsintott a barátnője felé Hyunjin, kinek vállain pihentette kezeit, ezzel azt a hatást radiálva felénk, meg általánosságba mindenki felé, hogy még véletlenül se merészeljen más hozzáérni, mert leharapja a fejét.

Ha nekem lenne egy ilyen fiúm...vagy ha lenne egyáltalán fiúm!

-De ha most kávézunk akkor utána nem fogunk bírni inni.-pislogott értetlenül Gyuri, de azért egy kis szomorúság is vegyült a tekintetében, mert tudta, hogy állítása igaz. A fiúk elhúzták a szájukat, majd egymásra tekintettek.

-Akkor menjünk rögtön!