De hát persze nem megy minden olyan simán, mint ahogy azt te gondolnád, vagy szeretnéd. Az élet mindig amikor nem kéne, pont azért is keresztbe tesz. Szó szerint.

Először arra kellett felébrednem, hogy barátnőm drága lábacskája rajtam pihen, ami megakadályozott abban, hogy legalább megforduljak a másik felemre, de mikor készültem volna leszedeni azt rólam, ő megtette helyettem is, amivel megúsztam egy kissebb fáradalmat. Na igen. Csak hogy ekkor belekönyökölt az oldalamba, báris inkább a hátam szélébe, amitől felkiáltottam volna, ha nem aludt volna mindenki körülöttem. Így csak nagyokat grimaszolva fogdostam a fájó pontot, amire kipróbálnom sem kellett, már tudtam, hogy ha én a kemény földön akarok rajta feküdni, akkor...nem is birok rajta feküdni.

Hát ezt nem hiszem el Hyemi! Menj már el valami alvási orvoshoz, vagy valami!

Magamban szikrákat szórva hitetlenkedtem egy sort, barátnőm rossz szokásából kifolyólag, miközben felültem a földön, még mindig a hátam molesztálva. Tudtam hogy nincs más választásom, de mivel még csak hajnali fél négyet ütött az óra, nekem kellett még az alvás, így arra a döntésre jutottam, hogy felkéne feküdnöm a kanapéra. Na meg a paranoiám is visszatért, mert hahó! Három harmincat ütött az óra!

Lehet nem is Hyemi miatt keltem fel...hmm...

Bocsi Hyemi!

Lassacskán felálldogáltam a földről, mint egy vén banya, majd magamban vettem egy mély sóhajt, és odasétálva az eddigi helyemtől, sokkal kényelmesebbnek tűnő, alvásra tökéletesen megfelelő helyhez, megpöcköltem Jisung karját-inkább ő, mint Seungmin, akit alig ismerek-kinek alvó arca láttán, már hirtelen nem volt kedvem felébreszteni őt, csak hogy kielégítsem a vágyaim, mert így is én vállaltam a keményebb helyet.

Bár mielőtt még meggondolhattam volna magam, az ő szemei egy aprócskát megremegtek, s kissé feljebb nyíltak, már amennyit láthattam belőle. Zavartan beharaptam alsó ajkam és talán egy ici-picivel közelebb hajoltam hozzá, hogy a másik kettőt ne keltsem fel.

-Befeküdhetnék mellétek..? Hyemi tönkre akarta vágni a bordám, és most nagyon fáj..-suttogtam amennyire csak bírtam, de azért úgy hogy legalább hallja, s legyen értelme annak, hogy felébresztettem és szólásra nyitottam a szám. Míg pedig válaszát vártam, ő néhány pillanatig csak bámult, nagy valószínüséggel értetlenül, de miután leeshetett neki, hogy mit kérek, egyik karjával felemelte a paplant, amivel magát takarta, s most neki kellett rám várnia, hogy befeküdjek mellé. Amit egy kissebb hezitálás után, de megtettem, majd mikor ő ezt észlelte rám terítette a takaróját, s mint egy jó kisgyerek, arrébb csusszant, hogy megadja a tisztességes helyet. Minek őszintén szólva örültem, amitől egy apró mosoly jelent meg arcomon, mert kicsit tényleg frusztráló volt, hogy ilyen közel lehetek hozzá, és mert jobb rálátásom is volt arcára. De ne higgyétek azt, hogy egész éjszaka csak bámultam, mintha életemben először látnék szivárványt. Néhány pillanat volt az egész, aztán mégis csak a fáradtság győzött és nem Jisung. Vagyis aludni akartam.

-------Jisung szemszöge-------

Ha valaki egyszer azt mondja nekem, hogy egyszer, majd egy éjszaka, pontosabban hajnalban, egy gyönyörű, és ártatlan lány fog felébreszteni, azt kérve, hogy mellém feküdjön..biztos nem hinném el. De ami igaz, az igaz. És tényleg ez történt. Bár félálmomban nem teljesen voltam az eszemnél, ami azt jelentette, hogy nem nagyon tudtam mit reagálni, vagy hogy esetleg normálissabban nézni rá, mint egy halálból visszatért múmia. Csak tettem amit kért, mert egyrészt semmi akadálya nem volt annak, hogy miért ne feküdhetne a kanapéra, másrészt meg..én csak örülni tudtam annak, hogy pont engem keltett fel, nem Seungmint, és pont mellém akart befeküdni-ha ezt mondhatjuk így-és hogy mikor már elhelyezkedett, egy aranyos mosolyt villantott felém, amire nem tudtam én is nem elmosolyodni. És mikor egyre tovább figyeltem arcát, mi közben már lehunyta szemeit és látszott mély, s egyenletes szuszogásán, hogy alszik, egyre jobban szerettem volna magamhoz húzni, hogy átölelhessem. Hogy magamhoz zárhassam, ameddig csak birom, ameddig csak engedni. Hogy beszívjam kellemes illatát. Hogy csak tudjam, hogy ott van, mert szüksége van rám. Meg nekem ő rá.

Akaratom, vagy nem akaratom ellenére, de mikor már realizálódott az elmémben, hogy mit csinálok, kezem már réges régen az ő derekára szorult rá, amivel lassan, s óvatosan közelebb húztam magamhoz. Egyszerűen nem tudtam ellenálni neki. Muszály volt, hogy a közelemben tudjam, mert olyan törékenynek és sebezhetőnek tűnt, hogy minden áron megakartam őt védeni.

És most kicsit ki tudtam használni a lehetőséget, hogy ott, úgy agyon szorongassam, mert csend volt, mindenki aludt és álmodott az ő világában, míg én az enyémet szorongattam.

-------Paige szemszöge-------

Reggel, mondhatni nagyon csodálatosan keltem. Hát vajon kinek a hibájából is?

Hyemi ezt még visszakapod a hátamért!

Kissé fájdalmasan megfordultam a másik felemre, mert attól függetlenül, hogy úgyérezte a szervezetem, hogy neki nem kell több alvás, én úgy véltem, hogy nekem akkor is kell még alvás. De mikor csak egy pillanatra nyitottam ki a szemem-véletlenül-annyira megijedtem az elébem táruló arctól, hogy már nem csak egy pillanat volt abból az időből. Persze nem is azzal volt a gond, hogy kinek az arcát láttam meg, mert emlékezet kieséseim még tudtommal nincsennek..hanem hogy mennyire is közel voltunk egymáshoz. Alig tíz, maximum húsz centire volt az ő orr hegye, az enyémtől. Katasztrófavédelem.

Igazából abban reménykedtem, hogy még álmodom, de sajnos néhány pislogás után-mintha az segített volna-sem tűnt el az arca, így biztos voltam abban, hogy már reggel van, és minnél gyorsabban eltűnök onnan, annál kevésbé lesz kínos, ha a többiek észrevesznek.

Így ahogy ki is gondoltam ezt az okos és tökéletes tervet, már ott sem voltam a helyszínen, s a fürdőt vettem célpontomnak, hogy majd én ott kicsit rendberakom magam. Legalább nagynehez, de bejutottam a helyiségbe, a hátamnak..vagyis helyesbítek. Hyeminek köszönhetően, majd magamrazártam az ajtót. Útközben láttam egy-két embert lófrálni valahol a házban, de nem vetettem sok figyelmet feléjük, mert nem is az volt a célom.

És miután ott szépen lassacskán végeztem, már sokkal felfrissültebben, s nyújtózkodva lépkedtem ki az ajtón, de ekkor sikerült belebotlanom egy erőssebb és izmosabb mellkasba, amitől karjaim leeresztve magammellé, hátrahőköltem.

-Kicsit túl sokat ütközünk egymásba..-vakarta meg szanaszét álló hajas fejét Changbin, ki amúgy szinte majdnem olyan magasságban volt, mint én, talán csak öt centivel magasabb lehetett, s ahogy elnéztem konkrétan földig lógó ruháit, muszály volt egy aprót elmosolyodnom, mert valamiért aranyosnak tűnt. Mint valami kis minion. Csak koreai változatban.

-Egyébként neked is jó reggel!-karjaim keresztbetéve vettem fel egy aprócska gúnyos mosolyt, miközben valamin nagyon agyaló fejét bámultam, mi ide-oda mozgott, kezeivel együtt a levegőben.

-Tegnap nem is pacsiztunk le, de most valahogy nem jut eszembe a kézfogásunknak a vége..-adta egy kis idő után a tudtomra, aznapi legnagyobb gondját, reggelek reggelén, közben tovább mutogatott össze-vissza, csak hogy nem éppen azt amit kellett volna. Bénáskodásán halkan elkuncogtam magam, majd szétszedve kezeim, lassan, s elmagyarázva minden egyes lépést, megmutattam neki, hogy pontosan melyik is volt a mi kézfogásunk, amit néhány napnak ezelőtt találtunk ki.-Jaaj, tényleg basszus! Teljesen összekevertem Jisungéval!-saját magán bosszankodva, fejéhez csapott, aminek a látványa valahogy fájdalmasnak tűnt számomra és csak örülni tudtam, hogy nem nekem kellett megkóstolnom tenyeret. Közben pontosan abban a pillanatban tért közénk az említett ember, kit mikor megláttam, nem kellett se több, se kevesebb, megéreztem alattam a földet süppedni, miben legszívesebben kínomban ástam volna el saját magam, de az álmok nem válnak valóra olyan könnyen. Így szembesülnöm kellett a keserves valósággal, miszerint én belefogok pusztulni a zavaromba.

De ahogy az ő életvidám, s mosolygós arcát elnéztem, picivel nyugodtabb tudtam lenni, s kevésbé kínosan tekinteni rá, vagy akárhova máshova a helyiségben. Legalább a fiúknak nem olyan kínos általában a helyzet, mint a lányoknak.

-Mit kevertél össze teljesen?-kérdezte érdeklődéssel a hangjában, miben szinte egyetlen csepp fáradtságot sem lehetett találni, ami hozzá képest meglepett. Meg ahhoz képest, hogy alig kilencet ütött csak az óra.

-A kézfogásunkat. Ú, Paige! Mutassuk meg a miénket!-Changbin válaszolt az előbb megérkezett fiúnak, majd felcsillanó szemekkel tekintett vissza felém, miközben kinyújtotta egyik kezét. Egy apró bólintással beleeggyezve én is kinyújtottam az imént említett testrészem, s néhány röpke másodperc után, mikor megmutattuk kreálmányunkat, vissza is eresztettem őket magam mellé.

-Szóval Changbinievel van kézfogásod, de velem nincs?-kérdezte legiggyesztett, szomorkás, de annál inkább hitetlen hangon a mellettem álló Jisung, miután bemutattuk neki mint tudunk, kezeit eközben értetlenkedve kissé széttárta a válaszra várva.

-Felőlem lehet veled is egy.-hanyagul vállat vontam ahogy hirtelen ismét örömbe ugró arcát pásztáztam, amire nekem is egy aprócska mosoly kúszott a szám szélére.-De nem most.-mókásan felé nyújtottam nyelvem, majd intve egyet, otthagytam őket a felébredt Hyemi barátném láttán, amivel lehetőségem nyílott kimászni a kissé kínos szituációból. Amit még mindig Jisung miatt tartottam olyannak. Vagyis nem miatta, hanem magam miatt, amit kértem este. De pont ezért volt kínos...na mindegy..haggyuk! Mert még megőszülök.

Nézzétek el, már nem tudtam milyen zenét betenni, úgyhogy ezt most túlélitek xD