- A 126-os szoba lesz az öné. Kellemes időtöltést! – mosolyogtam a sztárimitátor kinézetű pasira, miközben átadtam neki a kulcskártyáját. Olivia épp Tony-val vitatkozott arról, hogy ma kellene-e érkeznie egy fontosabb vendégnek vagy jövő héten. Tony egészen biztos volt abban, hogy nem ma jön, mert elvileg anya leadott neki valami papírt, amin más állt. Nem is értettem igazából min vitatkoznak, fejben teljesen máshol jártam.

Most, egy héttel azután, hogy úgy döntöttem befejezem Jacksonnal azt, amit el sem lett volna szabad kezdeni, kicsit sem láttam tisztábban. Olivia azt mondta, adjak időt magamnak, és majd rájövök, hogy helyesen döntöttem-e vagy sem. Hát, kijelenthetem, hogy egyáltalán nem jöttem rá.

Akárhányszor elhaladt mellettem, megláttam őt, vagy csak a kocsiját, rögtön ezer meg egy emlék kezdett el üldözni, ezért inkább megpróbáltam minél inkább elkerülni őt. Pár nappal ezelőtt volt megint egy meccsük, a Rams ellen játszottak, de jobbnak láttam kihagyni, pedig anyáék könyörögtek, hogy menjek velük, ugyanis Mr. Longboardtól az egész családunk ingyen jegyet kapott. Később Tony-tól tudtam megy, hogy a Bears kikapott.

Szóval ha a szívemen múlt volna, már a nászutunkon lennénk, koktéllal a kezünkben a tengerparton, és a leendő Carter-baby nevén vitatkoznánk. De nem tehettem. Az eszemmel kellett döntenem, mert az legalább ésszerű tudott lenni, a buta szívemmel ellentétben.

- Tatum? Mit gondolsz? – ugrasztott ki Olivia a gondolataimból, amikor meglökött a könyökével. Tony-val úgy bámultak rám, mintha az én véleményemen múlna Amerika felvirágzása. Persze azt sem tudtam miről van szó.

- Hogy mi? – kérdeztem vissza, mire mind a ketten felnevettek.

- Olivia azt kérdezte, hogy szerinted a piros vagy a fekete magas sarkúját vegye fel a ma esti alapítványi bálra. – forgatta meg nevetve Tony a szemét. – Nők.

- Az ma lesz? – csaptam a homlokomra, mire megint nevetni kezdtek.

- Merre jársz mostanában Tate? – kérdezte Tony érdeklődve, és a felvillanó telefonja képernyőjére nézett, aztán anélkül, hogy különösebb érdeklődést tulajdonított volna neki, a zsebébe süllyesztette.

- Hát nem itt. – kontrázott Olivia. – De ha jól tudom, még nincs partnered. – kacsintott rám huncutul.

Mire akar ezzel célozni?

- Egyik évben sincs. Mindig apával szoktam táncolni. – néztem rá értetlenül, mert komolyan nem értettem, hogy miért hozakodott elő a dologgal.

- Na, igen, de Tony-nak sincs. Ugye, Tony? – nézett a barna hajú srácra, aki csak zavartan bólintott egyet. – Pillanat. – mondta Olivia aztán gyorsan az egyik érkező vendég elé libbent.

Á, már értem!

Amint leesett, miben mesterkedik, kedvem lett volna a nyaka köré tekerni az ujjaimat, és megfojtani. Persze értettem, hogy miért teszi, ugyanis az elmúlt egy hétben nem voltam épp a legjobb társaság, és ő tényleg mindent megtett, hogy jobb kedve derítsen. Természetesen nem járt sikerrel, mert inkább a munkába temetkeztem, és pár lakást is megnéztem, hátha az majd segít visszarázódni. Nem segített. Helyette csak azt értem el, hogy még csalódottabb lettem, amikor egyik sem olyan volt, mint amilyet elképzeltem. Vagy túl messze voltak a belvárostól, vagy egyszerűen megint abba a problémába ütköztem, hogy nem engedhettem meg magamnak.

- Hmm, kis kavarógép. – mosolyogtam szégyenlősen Tony-ra, mert egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy Jackson után egy másik pasi karjai között szeretném eltölteni az estémet. Abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán ott akarok lenni. Minden évben ugyanaz a program. Pohárköszöntők, halk zene, tánc, és beszélgetés. Különböző szponzorok, hírességek, alapítványok, és persze az éppen itt tartózkodó vendégek. Ami egyet jelentett azzal, hogy a csapat is biztos részt vesz majd, főleg úgy, hogy Longboard is adományozott az egyik alapítványnak.

- Érti a dolgát – mosolygott rám Tony, és a mosolyából ítélve nem ellenezte Olivia ötletét.

Tisztában voltam vele, hogy ezt miért csinálta. Szerinte, ha kimozdulok, akkor majd könnyebb lesz elfelejtenem ezt az egészet. De én ebben egyáltalán nem voltam ennyire biztos, és Tony-t sem szerettem volna megbántani, így már épp azon voltam, hogy elmondom neki, én nem megyek a bálra, amikor a kinti újságírók és rajongók megint őrült visításba kezdtek. Ez volt a jele annak, hogy valamelyik csapattag belépett az épület területére. Jobb volt, mint egy kapucsengő.

Nem is kellett sok, a rendőrök takarásából előbukkant Jackson, ami ha nem lett volna önmagában elég felkavaró a szívemnek, akkor még kaptam mellé egy bónuszt is. Mellette hatalmas sarkú cipőben, és csőtopban tipegett a lány, akit aznap délután láttam a szobájában, amikor először megcsókolt a liftben. Charlotte...

Úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak. A féltékenység és a fájdalom gyújtott tüzet a mellkasomban, habár tudtam, hogy semmi okom rá. Én vetettem véget ennek az egésznek, ő meg csak éli az életét tovább. De akkor is fájt. Ameddig én éjszakákat bőgtem át, és a plafont bámulva hánykolódtam, ő túl gyorsan tovább lépett. Alig egy hét alatt talált valaki mást, akinek nyilvánvalóan ugyanúgy elmondta, hogy különleges számára.

Mégis hogy lehettem ekkora idióta?

- Igen! Szívesen elmegyek veled a bálra! – kiáltottam fel, pont olyan hangosan, hogy a mellettünk elhaladó kis párocska épp meghallja, de a mondatom inkább csak Carternek szólt. Tudtam, hogy gyerekes, amit csinálok, de ha ő így játszik, akkor én miért ne tehetném? Persze nem volt szép épp Tony-t felhasználni erre a célra, de tudtam, hogy vele jól fogom érezni magam.

Tony magasra emelte a szemöldökét, egészen meglepte a hirtelen felindultságom, de aztán hatalmas mosoly terült szét az arcán.

- Ennek igazán örülök, Tatum. Hétre érted megyek. – küldött felém egy bíztató mosolyt, aztán a zörgő telefonja megzavarta, és el is szaladt a dolgára.

Mire körbenéztem Carter és a lány már beszálltak a liftbe, így nem tudtam biztosra, hogy mi volt a reakciója arra, hogy egy másik sráccal megyek a bulira, de elkeseredésemre, valószínűleg nem nagyon izgatta.

- Ez meg mi volt, csajszi? – sikkantott fel mellettem Olivia, akinek habár pont ez volt a célja, mégis meglepte a heves reakcióm. – Jó, hogy nem ugrottál a nyakába, és kérted meg, hogy legyen a férjed.

- Ezt akartad, nem?

- Igen, de nem gondoltam volna, hogy azelőtt igent mondasz rá, hogy feltenné a kérdést. – nevetett fel hangosan

Rámosolyogtam, de nem volt annyira őszinte, amennyire akartam, hogy az legyen. Szívesebben jelentem meg volna Jackson oldalán, ami igazából akkor sem lett volna lehetséges, ha nem dobom ki, de így, hogy egy másik nővel láttam őt, a legpocsékabb volt, amit csak érezhettem az elmúlt időszakban.

- Este találkozunk a bulin, Liv. – paskoltam meg finoman a pult felületét, aztán úgy döntöttem, hogy inkább felmegyek a szobámba, és estig ki sem dugom onnan az orromat. Szükségem volt egy kis gondolkodási időre.

✿

Amikor kiléptem a szobámból, anya épp apa csokornyakkendőjét igazgatta, aztán nyomott egy puszit a szájára. Gyönyörű volt, hogy ennyi év együttélés után is megvan bennük az a tűz a másik iránt. Mindig is ilyen kapcsolatra vágytam valakivel, és egy idiótának éreztem magam amiatt, hogy elhittem akár egy percig is, hogy ez a valaki lehet esetleg Jackson.

- El sem hiszem, hogy az én kislányom nem velem jön a bálba. – szorította az egyik kezét a szívére apa, a másikkal pedig átkarolta anyát. – Felnőttél.

- Mit gondoltál, drágám? Élete végéig veled akar majd táncolni? – nevetett fel anya, amitől egyből jó kedvem lett. Imádtam a szüleimet.

- De ajánlom Tony-nak, hogy vigyázzon rád! – emelte meg apa a mutatóujját, tetettet szigorúsággal.

- Úgy lesz.

- Gyere ide, hadd nézzelek meg közelebbről. – nyújtotta ki anya a kezét, apa pedig addig lehajolt, hogy megszorítsa a barna lakkcipőjének a fűzőjét.

Odalibbentem anyához, aki azonnal szemügyre vett minden szempontból. Egy ezüst, csillogós ruhára esett a választásom, ami a combom közepéig ért, és tökéletesen kiemelte a napbarnított bőrömet. A cipőm egy fekete tűsarkú volt, aminek a pántja erősen fogta a bokám, hogy ne bukjak fel tánc közben. Tőlem sajnos elvárható volt az ilyesmi.

Anya megpörgetett kétszer, aminek hála a hajam kicsit összeborzolódott, és most még természetesebben omlott a vállamra.

- Gyönyörű vagy. – mosolygott rám anya. – Tony biztosan odalesz érted.

- Nincs köztünk semmi. – hárítottam anya gyanakvását, ő pedig bólintott, de tudtam, hogy egyáltalán nem győztem meg, és ugyanúgy azt gondolja, hogy tuti alakul köztünk valami. Ashton óta nem igazán látta, hogy nyitnék bárki felé is, így biztos voltam benne, hogy a fejében már összeboronált minket.

Igazság szerint kedveltem Tony-t, és nagyon jó srácnak tartottam, de kizárólag csak, mint barátot. Mindig nevetettem a viccein, és a legborzalmasabb napjaimat is fel tudta dobni pillanatok alatt. Egy olyan lányt érdemel, aki határozottan tudja, mit akar, és nem használ fel senkit arra, hogy egy hazug tuskót féltékennyé tegyen.

Mégis mit művelek?

Apa felállt, belénk karolt és már indultunk is a lifthez, hogy kezdetét vegye a bál. Az első mindig a pohárköszöntő volt, aztán követte a vacsora ahol kivételen felszolgálás helyett svédasztalra került az étel, és utána az igazi buli. Tánc, ivászat, majd amikor már mindenki kellőképpen berúgott, vagy elfáradt, akkor szép lassan elszállingóztak az emberek. A szálloda vendégei a szobájukba mentek, a meghívott emberek pedig haza, vagy az itt kivett szobákba, ha esetleg kocsival érkeztek, és túl részegek voltak ahhoz, hogy vezessenek.

- Nézd, itt van Joyce, és a szülei is! – simogatta meg anya a hátamat, amikor beléptünk a hatalmas, kivilágított közösségi terembe. A zene halkan szólt a háttérben egyelőre még hangszórókból. A zenekar, ami majd élőzenét fog játszani, még nem érkezett meg, így valamivel pótolni kellett.

Amikor a tekintetemet a legjobb barátnőmre vezetettem, újra szíven ütöttek azok az érzések, amiket a délután folyamán sikerült kiűznöm magamból. Egy sötétzöld estélyit viselt, a haját pedig begöndörítette. A szülei mellett álldogált, és amikor ők felénk fordultak, Joyce direkt kerülte a tekintetem, majd odébb is lépett tőlünk. Nem tudtam eldönteni, hogy menjek utána, és próbáljak meg beszélni vele, vagy egész egyszerűen hagyjam, hogy levegőnek nézzen. Végül aztán hagytam, mert valaki a tömegben megkocogtatta a poharát, ezzel pedig elindította a pohárköszöntők végtelen sorozatát.

✿

A vacsora szerencsére zökkenőmentesen ment, finom volt a kaja is, és Joyce gyilkos pillantásaitól, meg Jacksontól és a macájától is elég messze ültem, így nem gondolkodtam állandóan a szarságokon. Tony jelenléte kimondottan üdítő volt. Folyton tolta a vicceit, amiktől már néha a könnyeim potyogtak, annyira nevettem. Teljesen kiűzte belőlem a negatív gondolatokat.

- Jössz? – nyújtatta a kezét nekem, amikor páran felálltak, és táncolni kezdtek. Először semmi kedvem nem volt menni, bénán táncolok, és biztosra vettem, hogy abban a pillanatban, ahogy elkezdjük, én hatalmasat fogok esni. De aztán amikor megláttam anyáékat önfeledten ringatózni, megjött a kedvem.

- Persze. – mosolyogtam Tony-ra, és hagytam, hogy felhúzzon a székről. Kicsit ingatag volt a járásom a hatalmas sarkakon, ezért Tony finoman a derekamra csúsztatta a kezét, hogy biztos pontot nyújtson. Mosolyogva átkaroltam a nyakát, és elkezdtem ringatni a csípőm a kezei között. Lassú volt a zene, így szerencsére nem kellett olyan mozdulatokat tenni, amiknek hála eleshettem.

Mögöttünk táncoltak anyáék, tőlük kicsivel odébb pedig Olivia táncolt egy számomra teljesen ismeretlen sráccal. Tud élni, az egyszer biztos. Joyce-t nem láttam sehol, de egyáltalán nem is bántam.

- Gyönyörű vagy ma este. – súgta Tony a fülembe.

- Csak ma este? – élcelődtem, mire ő felnevetett.

- Nem, de ma különösen. – válaszolt, én pedig a mosolyogva a vállára hajtottam a fejem. A zene mindenemet átjárta, és különösen tetszettek a feldolgozások, amit a zenekar női, és férfi tagja adott elő.

Tony ekkor hirtelen megfogta a kezem, és megpörgetett a tengelyem körül, majd ismét magához húzott. Nevetve vetettem hátra a fejem, aztán újra a nyakába kapaszkodtam. Ahogy a vállához ért az állam, és megláttam kik táncolnak mögöttünk, elfogott a hányinger. Az eddigi laza, és önfeledt mozdulataim átváltottak görcsös toporgásba. Jackson épp megforgatta azt a ribancot, amikor én rájuk néztem. A lány hatalmasakat kacagott, miközben Jackson ujjai a vékony derekán pihentek. Barna haja tökéletes loknikban omlott a hátára, és azt nem vehettem el tőle, hogy szép volt. Nagyon szép. Olyan nő, aki után nem véletlenül fordulnak meg a pasik, és nagyon is jól tudja, hogy hívja fel magára a figyelmüket. És nyilván Jacksonnak sem kellett túl sokáig könyörögni.

Izzadt a tenyerem, és elfogott a szédülés. Képtelen voltam levenni róluk a szemem. 

Ez most komoly?

A bámulásom valószínűleg Jacksonnak is feltűnt, mert amikor a lányt úgy fordította, hogy háttal legyen nekem, és ő átlásson a válla felett, egyenesen a szemembe nézett. Fájdalmat láttam a tekintetében, és csalódottságot, de az a tűz, ami a csókunk után ott lobogott, most teljesen kihunyt.

Éreztem, hogy egy könnycsepp próbál szabadulni, ezért gyorsan elkaptam a tekintetem, és úgy irányítottam Tony-t, hogy én kerüljek háttal nekik.

- Jól sejtem, hogy Joyce-al mostanában nem vagytok túlságosan jóban? – tette fel Tony hirtelen a kérdést, aminek a váratlansága úgy kólintott fejbe, hogy azonnal elfelejtettem Cartert meg a lotyóját.

- Maradjunk annyiban, hogy már nem valószínű, hogy én töltöm be a legjobb barátnő szerepét. – néztem a szemébe, és keserűen elmosolyodtam.

- Akarsz róla beszélni?

Megráztam a fejem. Nem lettem volna képes végigtáncolni újra azon, amit átéltem. Ezen az estén nem. Túl sok lett volna.

Egy pillanatra elhallgatott a zene, amit arra akartam kihasználni, hogy kicsit kiszakadhassak innen, de Tony gyengéden visszahúzott.

- Na, na! Ennyivel nem úszod meg. – vigyorgott rám. – Még nem is láttalak rendesen táncolni. – pörgetett meg újra.

- Nem is fogsz. – böktem oda neki vigyorogva. – Lassú zene szól. – mondtam, ahogy meghallottam a következő zene alapját. Aztán amikor az énekesnő elkezdett énekelni, a szívem azonnal kihagyott egy ütemet. A zenekar irányába kaptam a fejem, és láttam, hogy Jackson mellettük áll. Az a Coldplay szám szólt. Valószínűleg ő kérte tőlük. Ha most erre a számra elkezd azzal a... lánnyal táncolni...

Nem tette. Csak állt ott, engem bámult. Besokalltam.

- Ne haragudj, Tony. Friss levegőre van szükségem – mondtam a srácnak, és eltoltam őt magamtól, majd gyorsított léptekkel egyenesen a bálterem kertje felé vettem az irányt. Muszáj volt levegőhöz jutnom, és kikerülnöm a fullasztó környezetből, mert úgy éreztem, nem sok választ már el a teljes összeomlástól.

Odakint hála égnek nem volt senki, amikor kimentem. A zenét még tompán ugyan, de hallottam. Reménykedtem benne, hogy Tony nem jön utánam kérdezősködni. Nem tudtam volna értelmes magyarázattal szolgálni neki. Mégis milyen magyarázat lett volna az, hogy igazából nem is miatta akartam itt lenni, és táncolni vele?

A kert mellett húzódott egy kőfal, amit egy részen borostyán nőtt be, így könnyedén fel tudtam rá mászni. Onnan aztán kilátásom nyílt Los Angeles egészére. Egyszerűen káprázatos látvány volt.

A cipőmet ledobtam a puha fűre, aztán belekapaszkodtam a kőfal egyik részébe, hogy felhúzzam magam, amikor egy férfihang megszólalt mögöttem.

- Ugyan, mit ártott az neked? – kérdezte, utalva ezzel a földre szórt cipőmre.

Szusszantam egyet, és megfordultam.

Mike az öltönynadrágja zsebébe rejtette a kezét, a haja valamivel a tarkója felett volt egy kontyban összefogva. Lazán álldogált velem szemben, nem igazán értettem, hogy mit akar. Ugyanis azon kívül, hogy tisztában voltam vele, hogy a csapatból ő áll a legközelebb Jacksonhoz, nem igazán tudtam róla semmit, és nem is beszéltünk. Talán akkor, amikor ő mentett meg a tömegtől, aztán pedig neki rohantam a hallban.

- Próbáltál már ekkora sarkakon élni? – ugrattam halkan, de Mike nem nevetett. A szeme komor maradt, és már vártam a lecseszést. Tudott a kapcsolatunkról, és nyilvánvaló volt, hogy a barátjaként, Jackson oldalán áll majd.

Mike csendben maradt pár pillanatig, majd mellém lépett, és a bálterem fele nézett, ahol már egy másik zene szólt, és az emberek vidáman táncoltak. Egy nagy levegőt vett, mintha készült volna valami fontosat mondani.

- Tatum, nem tudom, hogy jó ötlet-e, de... – kezdte, mire ösztönösen összeszorítottam az ajkaimat. Éreztem, hogy komolyabb beszélgetés következik. – Szeretnék beszélni veled Jacksonról.

- Ha el akarsz küldeni a fenébe, megértem. A barátja vagy, és...

- Jackson nincs jól, mióta szakítottatok – vágott közbe, a hangja komoly volt.

- Hogy érted ezt? – kérdeztem. A torkomban gombóc keletkezett, és bár igyekeztem tartani magam, éreztem, hogy a térdeim remegni kezdenek. Hálát adtam az égnek, hogy levettem azt a rohadt cipőt...

- Baromira megviselte ez az egész, és ez a játékán is meglátszik. Sosem játszott ilyen rosszul. Már az sem érdekli, hogy elbuktuk a meccset. Tudod, hogy ez mit jelent? – kérdezte halkan, és a szemembe nézett. – Ő, aki minden porcikájával a játékért élt, most semmi más nem számít neki.

- Sajnálom... – nyeltem nagyot, próbáltam a feltörni készülő sírást jó mélyre lenyomni.

Mike egy pillanatra elhallgatott, mintha mérlegelné, hogy elmondja-e egyáltalán. Láttam rajta, hogy nehéz neki erről beszélni. Mély levegőt vett, majd folytatta:

- Az, hogy a meccset is elveszítettük, csak a jéghegy csúcsa. Nem alszik rendesen, nem eszik... Teljesen szétesett, Tatum. Próbáltam vele beszélni, de nem enged közel magához senkit. Csak... elmerül ebben az egészben, és nem tudom, hogyan tudna kijönni belőle.

Éreztem, hogy a mellkasomban valami összeszorul. Magam előtt láttam Jacksont, hogy épp úgy szenved ettől az egésztől, ahogy én, és hirtelen bűntudatom támadt. Mindig is fontos volt neki a játék, abba menekült, amikor valami nem ment jól az életében. De most már ez sem segített rajta.

Levegő után kaptam, és mondani akartam valamit. Bármit, ami segíthet, de Mike közbe vágott, és folytatta:

- Nem engedi, hogy segítsünk. És tudod, mi a legrosszabb? Hogy még magamnak sem akarom beismerni, de lehet, hogy csak te tudnál neki segíteni.

Úgy éreztem magam, mintha egy szakadék szélén álltam volna. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne törjek össze ott helyben.

- É-én nem tudom... – dadogtam. – Mégis mit tehetnék?

- Nézd, én nem akarok nyomást gyakorolni rád – folytatta Mike. – De talán segíthetne, ha beszélnétek. Nem kell most. De azt hiszem, mindkettőtöknek jobb lenne, ha tisztáznátok a dolgokat.

- Nem hiszem, hogy kíváncsi rám azok után, hogy kidobtam. – feleltem, és reszketve dörgöltem meg a karomat. Az egész testem remegett, pedig meleg, nyári este volt. – Ráadásul, én nem gondoltam meg magam. Jobb lesz így. Jobb, ha elkerüljük egymást, mindkettőnk érdekében. El sem lett volna szabad kezdeni ezt az egészet.

Mike arcán csalódottságot láttam, de nem próbált tovább győzködni. Csendben bólintott, elfogadta a döntésemet, habár fogalma sem volt róla, hogy legbelül épp min megyek keresztül. Hogy épp úgy fáj ellöknöm őt magamtól, mint neki az, hogy ellököm.

- Rendben. – mondta halkan. – Akkor hát, legyél boldog, vagy mit szoktak ilyenkor mondani. – indult el, majd mégiscsak visszafordult: - Ja, és csak hogy tudd: nagyon régóta ismerem őt, de egy nőért sem volt úgy oda, mint érted.

Mielőtt bármit mondhattam volna, a bálterem ajtaja kinyílt, és Tony lépett ki rajta, egyenesen felénk tartva. Ahogy közelebb ért, barátságos mosoly ült az arcán, és a hangja nyugodt volt, amikor megszólalt.

- Hé, minden oké itt kint? Már azt hittem, itt hagytál. – mondta nevetve, miközben a karját átvetette a vállamon, és Mike után nézett, aki épp akkor sétált vissza a bulira, majd hamarosan el is nyelte a tömeg.

- Persze, csak... egy kis friss levegőre volt szükségem. – válaszoltam, próbálva visszanyerni a nyugalmamat, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Tony óvatosan megszorította a vállam, és kedvesen nézett rám.

- Akkor menjünk vissza táncolni, mielőtt lemaradunk arról, ahogy Olivia és az új pasija épp az új párzási rituáléjukat gyakorolják.

- A párzási micsodájukat? – pislogtam rá, és bár a megtépázott lelkem nem volt épp olyan állapotban, hogy mosolyogni legyen kedvem, Tony mégis elérte, hogy elvigyorodjak.

- Majd meglátod. Amúgy mit akart tőled Mike Harrison?

- Semmit, csak épp összefutottunk. – feleltem, majd megálltam az italosasztalnál, és a kezem ügyébe kerülő, legelső pohár tartalmát azonnal felhajtottam. Az édeskés, alkoholos ital azonnal marni kezdte a gyomromat, de legalább egy pillanatig nem agyaltam azon, hogy Tony vajon elhiszi-e ezt az elég egyértelmű hazugságot. Letettem a poharat, majd egy újabbért nyúltam, aztán még egyért.

- Hű, oké, nem lesz ez már kicsit sok így egyszerre? – Tony finoman megfogta a csuklómat, de nem tudott megállítani. Köhögve vágtam le az asztalra a poharat, majd elkaptam őt a zakójánál fogva, és az emberek gyűrűjébe húztam. Éreztem, hogy az alkohol végigszáguld az ereimben, és már nem is akartam tiszta fejjel gondolkodni.

- Táncolj velem. – ringattam meg a megilletődött fiú előtt a csípőmet, és bár láthatóan nem értette, mi zaklatott fel ennyire, a kezét a derekamra csúsztatta, és hagyta, hogy én diktáljam a ritmust.

- Biztos, hogy minden oké?

- Persze, csak jól érzem magam. – feleltem, de nyilvánvaló volt, hogy ez nincs így. Figyeltem magam körül az embereket, és hirtelen fojtogatóvá vált a boldogságuk. Nem messze tőlem Olivia táncolt az új partnerével, aki nagyon magas volt, és már-már világított a feje, annyira szőke volt a haja. Viszont ritmusérzéke az pont annyira nem volt, mint nekem szerencsém az életben. Úgy dörgölte magát Olivia fenekéhez hátulról, mintha tényleg párzási rituáléra készülne, azzal a különbséggel, hogy a mozgása olyan volt, mint egy jéggé fagyott botnak.

Lehajtottam a fejem, és Tony mellkasába kuncogtam.

- Mi az?

- Semmi, csak...– lendítettem meg a karom Oliviáék felé, de aztán a szemem megakadt valaki egészen máson, és a szavak bent rekedtek. Jackson a terem közepén állt, és a tekintete azonnal megtalált. Egy pillanatra megpördült velem a világ – bár ezt okozhatta a pia is – és úgy éreztem, a tekintete a legsötétebb feneketlen kút, amibe épp belezuhanok.

Az arckifejezése megkeményedett, amint meglátta, hogy Tony-t ölelem. A szemei összeszűkültek, és szoros vonallá préselte az ajkait.

- Csak? – Tony lehajolt, egészen közel az arcomhoz, és derűs pillantásokat vetett rám. – Föld hívja Tatum-öt! Velem vagy még?

Nem, nem voltam. Tony ingébe kapaszkodtam – akinek a keze még mindig a derekamon pihent – ahogy Jack egy keserű pillantás kíséretében hirtelen megfordult, és egyenesen Charlotte-hoz lépett. A lány a bárnál ült, a koktélját kortyolgatta, amikor a tajtékzó Jackson megjelent mellette, és lehúzta a székről. Berántotta a táncparkett kellős közepére, aztán olyan erővel csattant az ajkára, hogy a szívem is beleremegett. Charlotte csak mosolygott, láthatóan élvezte a kitüntetett figyelmet. A világ minden hangja elhalványult körülöttem, a szívverésem felgyorsult, a táncparkett egy kicsit elmosódott előttem, ahogy a gyomromban forróság kezdett el terjedni. Tony, aki nem tudta, mi történik velem, csak finoman megérintette a vállamat.

- Tatum? – kérdezte, de én már nem tudtam válaszolni.

Annyira megsemmisítő érzés volt látni, hogy Jackson egy másik nőt csókol, hogy semmi mást nem akartam, csak eltűnni onnan. Úgyhogy egész egyszerűen csak eltoltam magamtól Tony-t, majd amilyen gyorsan csak tudtam, a személyzetnek fenntartott mosdóba menekültem.

Tessék, ezt megkaptam... Ennél egyértelműbben nem is fejezhette volna ki, hogy menjek a pokolba.

Erősen ajkamba haraptam, arcomat a kezembe temettem, és zokogva a fölre csúsztam a hideg fal mentén.