Miután álomba sírtam magam, úgy ébredtem, mint valami élő-halott. A szemeim megduzzadtak, alattuk nagy karikák éktelenkedtek, a szám kiszáradt, az orrom pedig teljesen kipirosodott. A tükörbe nézve elszörnyedtem, majd a mosdó fölé hajolva hideg vizet fröcsköltem az arcomba.

Egy hosszú zuhanyzással igyekeztem rendbe tenni a kinézetemet, amin sokat dobott, hogy a hajamat is megmostam. Beszárítottam, aztán halvány sminket kentem fel, az éjjeli zokogásom eltakarása végett.

Pali nem hagyta, hogy dolgozzak aznap, így az egész napomat alvással töltöttem. Délután két órakor kászálódtam ki az ágyból, majd felrendeltem magamnak az ebédet, hogy ne kelljen találkoznom a többiekkel. Pontosabban egy valakivel.

Ádi búcsúbulit szervezett a tiszteletemre, ezért igyekeztem minél szebben kiöltözni, ha egyszer már az lesz az utolsó estém a csapattal. Akármilyen nehéz, kénytelen leszek megválni az új barátaimtól.

Kata most már ténylegesen az egyik legjobb barátnőmmé vált. Tegnap, amikor hazaértem, nem kérdezett semmit, csak megölelt, s felvezetett a szobánkba. Hozott egy doboz fagyit és néhány filmet a kölcsönzőből, hogy elterelje a gondolataimat. Nála jobbat nem is kívánhatnék.

Ádival nem tudtam találkozni, de talán jobb így. Ha látta volna a kiborulásomat, egészen biztos, hogy kiakadt volna Szalaira, azt pedig nem akarom, hiszen ő nem tehet erről. Valószínűleg Pali már beszámolt a történtekről Nagyinak, s igyekezett minél óvatosabban közölni vele a helyzetet, hogy annak ne legyenek következményei.

Levivel az utolsó hívása óta szigorúan üzenetben tartjuk a kapcsolatot, mivel tisztában vagyok vele, mennyire megviselne ha hallanom kellene őt, esetleg anyát. Folyamatosan értesít apu hogylétéről, így nyugodtabban készülődhetek a látogatására.

Az utolsó simítások elvégeztével a tükörbe néztem, s megcsodáltam sötétkék ruhámat, ami már egy ideje a lakosztályunk szekrényében lapult. Felső része spagettipántos, deréktól lefelé folyamatosan bővül, majd nem sokkal a térdem fölött ér véget. Amikor megvettem, tudtam, hogy az egyik kedvenc ruhadarabom lesz.

A masszőrlány mostanság gyanúsan keveset tartózkodik a lakosztályunkban, én pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy ez Balázs érdeme. Nagyon örülök kettejüknek, hiszen Kata mindig is sóvárgott a boldogságért, amit ez a fiú végre megadhat neki.

Nincs még egy olyan őrült, mint személyem, aki képes magassarkúban a lépcsőt választani a lift helyett. Amíg letipegtem, megigazgattam ruhámat, majd a fülem mögé tűrtem egy tincset, ami valahogyan állandóan útban volt.

Az ebédlőbe leérve megpillantottam a csapatot, Dárdaival az élen. Mindannyian mosolyogtak, Böde Dani egy nagy, "Hiányozni fogsz Emma!" feliratot tartott, természetesen fejjel lefelé. Az asztalokon sütik, palacsinták és szigorúan üdítők kaptak helyet, amiknek az előbb említett csatár, Némóval és Kádárral együtt nekikezdett. Komoly süteménykupacokat építettek tányérjukra, melyek perceken belül megsemmisültek.

Amíg én rajtuk mosolyogva szedtem magamnak a cseresznyés muffinból, a szövetségi kapitány elkapta a karomat.

- Hé, minden rendben? - kérdezte kedvesen, őszinte mosollyal, bizonyára feltűnt neki, milyen szótlan voltam az érkezésem óta.

- Persze, csak elgondolkodtam valamin - válaszoltam ugyanolyan barátságosan.

- Sajnálom, hogy nem jött el - mondta a lehető leghalkabban, hogy a közelünkben lévők semmit se érthessenek a beszélgetésünkből. Tudtam, hogy kire gondolod. Még jó, hogy tudtam.

- Nem baj, nem is számítottam rá - vontam vállat. De, rohadtul azt reméltem, hogy itt lesz és elbúcsúzik tőlem. Mégis mit vártam tőle? Jöjjön el a bulimra és ölelgessen meg, amikor kilépek az ajtón? Nevetséges, mennyire szánalmas vagyok. Én szakítok vele és még elvárom, hogy örömmel fusson hozzám?

Ahogyan a férfi megveregette a vállam, mentem elbőgtem volna magam, viszont igyekeztem erősnek látszani, ezért elfojtottam sírásomat.

Böde ezután néhány perccel a terem egyik eldugottabb felébe vezetett, egy apró szekrény mellé.

- Hoztam neked finomságokat, hogy rendesen elbúcsúzhassunk - nyitotta ki mosolyogva a kis bútort.

- De hát annyi édesség van itt, nem kellett volna - kezdtem, viszont ahogyan megpillantottam a tartalmát, a finomság fogalma egészen más értelmet nyert. - Ó, hát, azt eddig is tudtam, hogy nem semmi vagy, erre azért nem számítottam - dicsértem meg, elfogadva tőle a felém nyújtott poharat. Amiben vodka volt. Némi narancslével.

- Igyunk rád, Emma, egy eredmény volt! - emelte poharát, mire összehúztam a szemöldököm.

- Élmény, egy élmény volt! - javítottam ki, miközben körbenéztem, leellenőrizve, hogy Pali nem-e lát minket.

- Ja, meg az is! - nevetett, de arcáról rögtön lehervadt a mosoly, amikor tekintete találkozott a férfiéval a hátam mögött. Megfordultam, egyenesen Dárdai irányába, aki kedvesen biccentett felém. Na jó, ez a kedves biccentés inkább volt amolyan "Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy nem fogom észrevenni?" tekintet.

Az este - ami inkább volt délután, tekintettel a hamarosan induló járatomra - remekül sikerült. Akivel csak tudtam, beszélgettem, s egymásnak meséltük a remek sztorikat. Szomorúságom ellenére rengeteget nevettem, hiszen az elmúlt hetek nem csupán arról a fiúról szóltak, hanem a társaságunkról. Remek embereket ismerhettem meg, akiktől úgy búcsúztam el, hogy még látni fogjuk egymást.

Ezúttak felliftezve értem az emeletünkre, ahol fáradtan, szinte megfeledkezve az utazásról dőltem le a puha ágyra. Végül rávettem magam egy gyors, felfrissítő zuhanyra, majd egy farmert és felsőt magamra kapva néztem körül a lakosztályban.

Annyira megszoktam már ezeket a szobákat, hazaérkezve furcsa lesz, hogy én csinálom a reggelimet, s nem hetente másik ágyban ébredek. Ami mégis a legijesztőbbnek fog bizonyulni, hogy a megszokott csapatom nem lesz mellettem. Az elején még el sem tudtam képzelni, hogy a válogatott az életem részévé válhat. Pedig igen, az előbb könnyes búcsút vettem tőlük. Pontosabban egyedül mi, Katával könnyeztünk. Illetve Kleinheisler, aki az alkalom tiszteletére vizet csepegtetett a szemébe, hogy ne lógjon ki a sorból. A focisták komoly sorfalat álltak előttem, hogy még véletlenül se tudjam kihagyni egyiküket se.

Dzsudzsák Balázshoz érve szomorúan elmosolyodtam, ahogyan ő is. Magához húzott egy nagy ölelésre, majd a fülembe suttogott.

- Nem tudom, hogy mi történt, nem hajlandó róla beszélni, de kérlek ne felejtsd el, mellettetek állok! Szólj, ha valamire szükséged lenne - mondta halkan, mire bólintottam, aztán két puszi után elengedtem.

Miután barátnőmmel szipogva megígértük egymásnak, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, Ádihoz léptem. Szavak nélkül megbeszéltük, amit megkellett, ölelésében benne volt minden, amire vágytam.

Megbillentve a bőröndömet indultam el a taxi felé, mellettem a szövetségi kapitány sétált, folyamatosan a telefonját nyomkodva. Segített beemelni a csomagomat, majd becsukta utánam az ajtót, s megkerülte a kocsit, hogy ő is beszállhasson.

Egy utolsót integetve a többieknek hagytuk el a hotelt, az első percek néma csendben teltek. Én a könnyeimet törölgettem, míg Pali lecsekkolta a gépet, aztán elintézett egy-két dolgot, ami már nem rám tartozott. Láttam, ahogyan egy üzenetet pötyögött, mégsem akartam tolakodóan közelebb hajolni, hogy legalább a címzettet leolvashassam.

Kinézve az ablakon észre vettem az első esőcseppeket, melyek versenytfutva gördültek végig az üvegen. Az idő kissé borús, a nap viszont kitartóan világít, s melegíti a kint járkáló embereket. Az elsuhanó tájat figyelve újra eszembe jutottak azok az emberek, akiket magam mögött hagyok.

Dzsudzsi, Bence, Böde Dani... mostanra ők is a barátaim lettek, s biztos vagyok benne, hogy hiányozni fog az a rengeteg vicc és nevetés, melyet az együtt töltött pillanatok okoztak. Kata ténylegesen egy megbízható barátnőm lett, ezáltal kötelességemnek érzem fenntartani ezt a kapcsolatot. Ádi... annyi szeretet van abban a srácban amennyi törődés, amit mindig megkaptam tőle. Bátyám helyett bátyám volt, amiért nem lehetek neki elég hálás.

És a fiú. Ő. Szalai Ádám. Az a rohadt idegesítő, makacs, mégis édes, ellenállhatatlan idióta. Hiányzik. Olyan piszkosul hiányzik. Ha nem lennének családi gondjaink, továbbra is vele lehetnék. Pár nap jutott nekünk, kettőnknek, s ez alatt a rövid idő alatt éreztem először azt, hogy igen, otthon vagyok. Mert néha az otthon nem feltétlenül egy helyet jelent. Sokkal inkább egy személyt. Nekem Ádámot. Ő az otthonom. Ő volt az otthonom.

Már nem csak az esőcseppek, hanem a saját könnyeim is hullni kezdtek. Igyekeztem észrevétlenül pityeregni, de amikor Pali megsimogatta a hátamat, tudtam, nem vagyok elég jó színész. Egy zsebkendővel megtöröltem az arcomat, a telefonom kamerájában megnéztem mennyire menthetetlen a kinézetem, majd nagy levegőt véve kiszálltam a kocsiból.

Bőrönddel a kezemben fordultam a szövetségi kapitány felé, aki magához húzott egy ölelésre.

- Köszönöm, hogy segítettél! - mosolygott rám kedvesen, mire eszembe jutott valami.

- Sajnálom Pali, de nem hiszem el, hogy pont akkor kellett egy kisegítő, amikor én megjelentem. Miért csináltad ezt? - kérdeztem kétkedve, mialatt ő egyre jobban vigyorgott.

- Tudod Emma, most fején találtad a szöget. Tényleg nem azért vettelek fel, mert égető szükségem volt egy masszőrre. Kipróbáltam mit tudsz, hiszen jó tudni, hogy a jövőben kit alkalmazhatok - mondta, én viszont kicsit megdöntöttem a fejem, szúrós szemmel néztem rá, mire végre folytatta.

- Igen, főleg azért fogadtalak be közénk, hogy Ádi megnyugodhasson és legyen egy biztos embere a bajnokság alatt. Szeretem, ha a játékosaimmal minden a legnagyobb rendben. Illetve... - vakarta meg a tarkóját, s ebből tudtam, van még valami. - Láttam Szalai hogy nézett rád az első pillanattól kezdve. Kénytelen voltam felvenni téged, hiszen mégsem hagyhattam, hogy az egyik kiemelkedő csatárom ne tudjon játszani egy lány miatt, aki túlságosan leköti a gondolatait.

- Így inkább összezártál minket hetekre, hogy civakodjunk, ezáltal javítva a teljesítményén - fejeztem be helyette, immáron csípőre tett kezekkel.

- Pontosan - mosolygott kedvesen, majd megragadta a poggyászomat és az épülethez kísért. - Biztos, hogy ne menjek veled? - kérdezte sokadszorra, én pedig újra megráztam a fejem. - Rendben. Akkor jó utat, remélem, még találkozunk! - Ölelt meg két puszi kíséretében, majd intett egyet, aztán visszaindult a taxi felé.

Egyedül maradtam a csomagjaimmal, majd belépve a hatalmas repülőtérre ismét elállt a szavam. Nem csupán a csodálkozás, de a félelem is megjelent arcomon, azt hiszem elhamarkodottan döntöttem úgy, hogy egyedül repülök.

Be akartam csekkolni, ezért az egyik pulthoz léptem, ahol az elegánsan felöltözött nő épp a foglalásomat nézte. Pali neve volt a papírokon, így csak most derült ki, hogy az én adataimmal valami nincs rendben. Vagyis azt hittem, ez a probléma.

- Sajnálom hölgyem, Ön nem repülhet az Air France járataival. Az előző utazása alkalmával tiltólistára került, ami azt jelenti, hogy egy évig nem szállhat fel a társaságunk gépeire. Figyelmébe ajánlom... - folytatta magyarázatát angolul, ekkor viszont már képtelen voltam rá hallgatni. Nem tudok repülni? Kell, hogy legyen valami megoldás! Én lennék a legboldogabb ember, ha megúszhatnám ezt a kört, mégis az apám mellett a helyem. Kétségbeesésemben az edzőt tárcsáztam.

- Tessék? Mit értenek az alatt, hogy nem repülhetsz velük? - idegeskedett a vonal végén Dárdai, az autó zúgását a telefonon keresztül hallottam.

- Amikor ugyebár hánytam a gépen, elveszítettem a csomagomat, veszekedtem egy kicsit a stewardessel, Szalai parádézott és miniatűr alkoholt loptam tőlük, meglepetésszerűen letiltottak. Nem is értem miért - panaszkodtam mosolyogva, bár ezt a vonal másik végén a férfi nem láthatta, biztos voltam benne, hogy ő ugyanígy tett.

- Ja, mekkora barmok - röhögött fel, ezért vele nevettem. - Viccet félretéve, megnézem mikor indul a következő gép Pestre, átiratom a jegyedet, aztán küldök egy mailt.

- Köszönöm Pali! Fogalmam sincs, hogyan tudnám ezt meghálálni.

- Egy hátmasszázs most igazán jól jönne, szétvet az ideg a belgák miatt - mondta, mire lesütöttem a szemem. Biztos Ádám is aggódik. Bárcsak mellette lehetnék.

- Majd utólag megkapod. Csak ügyesen! - köszöntem el, majd bontottam a vonalat.

Percek múltán meg is érkezett az üzenetem a járatról, ami New Yorkból jön, és tíz óra húszkor ér ide. Hát ezt nem hiszem el.

'A közvetlen utakon nem volt hely. Sajnálom Emma, be kell érned ezzel. Egyél valami finomat!'

Küldte az smst, melyet mosolyogva olvastam el. Már egy ideje a fahéjas csiga körül forogtak a gondolataim, így tényleg kénytelen voltam beülni valahova. Nem volt fahéjas csigájuk. A fenébe. Kókuszos meg kinek kell?

Ezért inkább a megszokott, isteni málnás sajttorta mellett döntöttem egy nagy csésze kávéval. Írtam Leviéknek, hogy valamivel később érek a reptérre, mivel megígérte, hogy kijön értem anyu kocsijával.

A terminálban leülve túl sok időm akadt. Sajnos még csak egy könyv sem volt nálam, angol nyelvűhöz az újságostól valahogy semmi erőm nem volt.

A ruháim között kutattam, amikor a kezeim közé akadt Szalai inge. Az orromhoz emeltem, hogy beszippanthassam azt a zseniális illatot, ami ő maga volt. Semelyik parfüm nem képes erre az aromára. Miután megtöröltem könnyes szemeimet, teljes csomagommal a mosdóba mentem, ahol az egyik fülkében átcseréltem a pólómat, hogy felvehessem Ádám felsőjét. Amint lesimítottam az alját és a tükörbe néztem, egészen máshogy éreztem magam.

Valamelyest megnyugodtam, mégis bennem volt az érzés, hogy ezt nem szabadna. Egyrészt teljesen véletlenül raktam el magamhoz a darabot, másrészt nem vagyunk együtt, ezt már nem tehetem meg.

Kettő. Összesen két napom, negyvennyolc órám akadt arra, hogy megtapasztaljam, mennyire csodálatos a barátnőjének lenni. Tényleg az volt. Kellett nekem elszúrnom.

Nagy levegőt véve léptem ki újra a hatalmas terembe, ahol lehuppanva az egyik székre, kezeimet az arcomba temettem és próbáltam megnyugodni.

Pörögtek a percek, melyek alatt visszaidéztem Szalai Ádámmal töltött pillanataimat.

Ismét a bunkó stílusán bosszankodtam, mikor a repülőn veszekedtünk, majd a makacs hozzáállásán, ahogyan először masszíroztam, s eszembe jutott, hogyan akadt el a lélegzete, amikor közel kerültem hozzá.

A dühös pillantásai, miközben Bencével beszéltem, majd azok a kíváncsi, fürkésző tekintetek az edzése közben. A veszekedések, az a rengeteg veszekedés, melyek alatt a világ másik felére küldtük volna a másikat, aztán a délután, amikor megvédett a volt barátomtól.

Az osztrákok elleni meccs, az azt követő buli Paradis des dieux-ben, az első csókunk, a sok tánc. Akkor kezdett Ems-nek hívni, amit utána sokáig nem hallottam.

A közös vacsora, ahol újra kiállt mellettem. Még egy csók. A színlelés Dávid előtt, miszerint együtt vagyunk, újabb vita, az eltűnése, aztán Ádi bulija és a hajnali sétánk, bujkálás Dárdai elől. Majd elmesélte, hogy a tudtom nélkül, a megismerkedésünk előtt segített rajtam.

Bevasalta azt a bizonyos egy órát, babynek hívott, s fagyizni mentünk. Egy jó darabig nem beszéltünk, amikor megmasszíroztam, ő pedig viszonozta, bocsánatot kért. Levi hívott apuval kapcsolatban, megláttam Ádámot azzal a lánnyal - aki, mint kiderült az unokatestvére volt -, és az volt az utolsó csepp a pohárban. A portugál mérkőzés előtti féltékenykedése Cristiano Ronaldoval szemben, aztán összejöttünk.

Rögös út a miénk, de mennyire megérte. Az a két nap életem legszebb napjai közé tartozik. Bárcsak újra átélhetném őket.

Negyven perc volt a gépem indulásig, amikor valaki berontott a terminálba és a nevemet kiáltotta. Libabőrös lettem, először képtelen voltam reagálni, annyira ledöbbentem. Végigfutott a hatalmas termen, majd lefékezett előttem. A kezemnél fogva felhúzott, hogy mélyen a szemeimbe nézhessen. Kék, gyönyörű íriszei szikráztak, mintha eltévedt könnyek csillogtak volna bennük.

- Ems... miért nem mondtad el, mi történt édesapáddal? - kérdezte rögtön, hirtelen a hangomat sem találtam.

- Nem... nem akartam, hogy ezzel foglalkozz. A tanulás amúgy is bezavart volna.

- Ha még mindig szeretnéd kettőnket, ahogyan én, akkor kérlek bízz bennem, mert tudom, hogy meg tudjuk oldani. Együtt képesek vagyunk rá. Csak az a kérdés, hajlandó lennél-e velem tartani.

Nem válaszoltam, csupán csökkentettem a köztünk lévő távolságot és ajkaimat az övéire tapasztottam. Látszólag teljesen megnyugodott, meleg kezeit végigvezette oldalaimon, majd átkarolt, míg hajába túrtam. Megfeledkezve a tömegről, meg úgy általában mindenről, kizártuk a külvilágot, mintha nem létezne más a Földön rajtunk kívül. Aztán már csak ölelt, ami alatt újra érezhettem azt az isteni illatát.

- Jól látom, hogy elloptad az ingemet? - ocsúdott fel, majd kissé elhajolva vigyorgott rám.

- Jól látod. Neked már úgysem kellett - néztem a ruhára, majd kislányosan billegtem benne.

- Igazad van. Rajtad sokkal jobban áll - kacsintott, aztán magához vont, elvesztem ellenállhatatlan csókjában. Azt hiszem, abban minden benne volt, amit el akartunk mondani egymásnak.

- Pali beárult, mi? - kérdeztem arra célozva, hogy mégis honnan tudhatta, mikor indulok. Bólintott, mire megcsóváltam a fejem. - Férfiak - sóhajtottam.

- Te lány! Nem is tudom mit tehetnél nélkülem. Enélkül a férfi nélkül itt előtted - mutatott magára, de csak fintorogtam. Pedig tényleg így van. - Tudod, tegnap sokat gondolkodtam kettőnkön és arra jutottam, hogy már nehezen tudnék nélküled létezni. Arról nem is beszélve, hogy senki mással nem lehet ilyen jót veszekedni - nevetett fel, amit megmosolyogtam. - Túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy ne lehessek veled. Egyszerűn kellesz nekem. Szükségem van rád. Úgy szeretlek, Ems! - suttogta, miközben hüvelykujjával letörölte az arcomon végigfolyó könnyeket. Megcsókolt, derekamnál fogva kissé megemelt, lábaim már a levegőben voltak. Mert tényleg szárnyaltam. Szárnyaltam a boldogságtól.

- Na, mit mondasz? Hajlandó vagy egy jóképű, gazdag, izmos, elbűvölő férfi mellett ébredni minden reggel? - kérdezte teljesen komoly ábrázattal, én pedig résnyire nyitott szemekkel szuggeráltam. Végül csípőre tettem kezeimet és válaszoltam.

- Igen, hajlandó vagyok, ha az az ember nem olyan egoista, mint amilyennek most tűnik.

- Nem, nem olyan. Csak fel akar érni az angyalához. Ahhoz a lányhoz, aki a szárnyai alá vette, hogy a fiú megjavuljon és boldogabb legyen, mint valaha.

Vége

KÉRLEK OLVASSÁTOK EL, FONTOS! ⬇⬇⬇⬇⬇

Drága Olvasóim!!💕
Nagy szomorúsággal tölt el, amiért most az utolsó fejezetet kellett publikálnom, mégis érzek emellett valamiféle örömöt, mivel ilyen sokáig eljutottunk. Eljutottak. Szalai Ádám Emmával. Meg persze mi is végig velük voltunk és szurkoltunk nekik, jelenleg pedig lehet vigyorogni - mintha én nem azt tenném😂 -, hiszen happy end lett, mindketten kicsattannak a boldogságtól. Az írói utószón kívül - amit remélhetőleg napokon belül közzéteszek -, ebben a bejegyzésben ugyanúgy meg szeretném köszönni a támogatásotokat, és azt, hogy kitartottatok. Továbbá nem győzöm hangsúlyozni mennyire hálás vagyok a csillagokért, megjegyzésekért, feliratkozásokért, üzenetekért. Ez lett a második leghosszabb fejezet, az ilyet nem lehet röviden lezárni, de a statisztikával majd később jövök. A korábban említett írói utószó mellett lesz egy meglepi, amit még előtte publikálok. Vegyük úgy, hogy az egy ajándék. Tőlem. Nektek.❤ Most pedig, így a végére szeretnélek megkérni titeket, hogy amennyiben szánnátok rám és a könyvre egy percet, kérlek írjátok le nekem a véleményeteket a történetről! Aki eddig még sosem tette meg, itt a lehetőség! Számomra mindig is a ti megjegyzéseitek voltak a legfontosabbak, ezért örülnék, ha tudnám, milyen hatással volt rátok Emma és Ádám története. Amely még koránt sem ért véget. Csak úgy halkan megjegyzem. Imádlak titeket!!!😘❤