Szalai a fél svédasztalt felrendelte a szobánkba, így néhány perc múlva már kóstolgattunk.

- Te pontosan miket is rendeltél? - kérdeztem gyanakodva, hiszen rengeteg kaja volt az ágyunkon.

- Hááát, mindenből egy kicsit - nevetett, mire én csak a fejemet csóváltam. Egyszerűen ez a fiú imádnivaló. Ránéztem, de észrevett, ezért elveszhettem a tekintetében. Olyan barátságos volt, kedves és szerető. Nem lennék képes elengedni őt. Annyit harcoltunk már a boldogságunkért, nem hagyhatom ezt veszni ilyen könnyen. Pedig muszáj lesz.

A srácok délelőttre kimenőt kaptak, szövetségi kapitányuk jól tudta, hogy nagyrészük mennyire másnapos. Épp ezért őt is el tudtam érni, Pali volt a legelső, akire gondolhattam a problémámmal kapcsolatban. Kopogtattam a lakosztálya ajtaján, amit szinte rögtön kinyitott. Mintha percek óta ott ácsorgott volna, kitudja, lehet, hogy tényleg ezt tette.

- Ó, Emma, hát te vagy az! - engedett beljebb. - Azt hittem már megint valamelyik idióta zavar. Ezek folyamatosan jönnek és beteget jelentenek, holott pontosan tudom, mennyit ittak tegnap. Hülye állatok - panaszkodott, mégsem volt semmi baja a válogatottal. Szerette őket, tényleg, viszont azzal is tisztában volt, hogy olyanok, mint a kisgyerekek. Vagy néha rosszabbak. Na jó, mindig rosszabbak.

- Hogy érezted magad Böde buliján? - kezdtem egy barátságos kérdéssel, nem akartam egyből a lényegre térni. Az nem lett volna túl udvarias.

- Egész jól megszervezte a kölyök - bólogatott, arcán egy pillanatra átsuhant a büszkeség. - Szóval halljam, miért vagy itt?

- Az már nem is opció, hogy csak szimplán baráti csevelyre jöttem?

- Baráti csevelyre jöttél? - Megjelenő nevetőráncaiból tudtam, nehezére esik visszatartani röhögését. - Emma, több mint tizenöt éve vagyok a szakmában. Munkaidőben még sosem fordultak hozzám azért, mert szimplán beszélgetni támadt kedvük. Na, ki vele!

Elmeséltem neki a teljes sztorit, onnantól kezdve, hogy Levi először telefonált, egészen a mai híréig. Az ádámos részeket sem hagytam ki.

- Tehát azt akarod mondani, hogy nem volt semmi balhé közted és Szala között? Nyugodtan beszámolhatsz róla, ha történt valami!

- Miért történt volna bármi is? Mire gondolsz?

- Tudod, Ádám soha nem volt képes hosszú távú kapcsolatokra. Legalábbis amióta ismerem nem. Többször figyelmeztettelek a hetek során, hogy vigyázz vele. Hamar meg tudja bántani az embereket - Hangjából kiszűrődött a féltés és az aggodalom.

- Tisztában vagyok vele néha milyen tud lenni, de hidd el, nem veszekedtünk, az égvilágon nincs semmi baj. A családomban viszont akadnak problémák, s mégsem csinálhatom azt, hogy itt maradok, mintha mi sem történt volna!

- Értem. Szóval együtt vagytok Szalaival, mégis el kell hagynod, hogy a családoddal lehess? - összegezte a mondanivalómat, mire bólintottam. - Foglalok neked repjegyet!

- Mi? Ennyi? Ezzel meg is oldottad a gondomat? - döbbentem meg, ezért felnézett a mobiljából.

- Igen. Most mit kellett volna csinálnom? Együttérzően megveregetni a hátadat, hogy "jól van Emma, minden oké", aztán hagyni az egészet a francba?

- Nem, de azt hittem, hogy elgondolkodsz a másik lehetőségen - reménykedtem, ő pedig azonnal leintett.

- Nem alapozhatsz Szalaira, kérlek ezt jól jegyezd meg! Az a gyerek érzelmileg hihetetlenül labilis, emellett kurva makacs. Nem akarjuk, hogy megbántson! - jelentette ki ellenkezést nem tűrően, miközben már a járatok között keresgélt.

- Nem akarjuk? Kik azok, akik nem akarják?

- Ha jól gondolom, akkor mindenki az én véleményemen van. A teljes csapat.  Ebben a helyzetben nem az a fontos, hogy mi a legjobb neki, hanem ami neked. Ami annyit jelent, hogy a családod mellett van a helyed. Ezt ő is megérti majd, amint elmondod. Ugye elmondod Ádámmak?

- Nem. Vagyis fogalmam sincs - zavarodtam össze, majd leültem Pali fotelébe.

- Döntsd el minél hamarabb, hagyok még némi időt, viszont két nap múlva indulnod kéne! - nézett rám sajnálkozva, szomorú mosollyal az arcán. Megköszöntem a segítségét, aztán az ajtó felé igyekeztem, az utolsó pillanatban azonban megtorpantam, s visszafordultam hozzá.

- Egyszerűbb lenne szakítani vele, ugye? - Alig bírtam ezt kimondani, a torkomban hatalmas gombóccal, a sírás határán vártam válaszát.

- Egyszerűbb, viszont fájdalmasabb.

Tudtam, hogy ezt az egészet Ádival is meg kellene beszélnem, mégis csak ő ismer a legjobban az összes srác közül. Beültünk egy étterembe ebédelni, kellemesen elvoltunk, viszont előbb-utóbb bele kellett vágnom a közepébe. Ehhez képest a fiú szólalt meg először.

- Sosem mondtad, hogy van valami köztetek Szalával.

- Tudom, én...

- Ezzel nincs semmi baj, csak meglepett. Ennyi. Tulajdonképpen örülök is nektek - mosolygott, majd kanalazott a leveséből. Ittam egy kis vizet, aztán beszélni kezdtem.

- Jó ezt hallani. Őszintén szólva féltem, mit fogsz szólni hozzá. Tudtam, hogy közeli barátok vagytok.

- Igen, ő hozzád hasonlóan kussolt. Persze feltűnt a viselkedésén, tudtam, hogy valami nem stimmel - morfondírozott.

- Ádi, nehéz döntés előtt állok. Pontosabban teljesen elbizonytalanodtam, fogalmam sincs mit tehetnék - borultam ki, éreztem, ahogyan szemeim könnybe lábadtak.

- Minden rendben? Emma jól vagy? Ugye nem bántott téged? - simított végig a karomon, éreztem milyen ideges lett.

- Dehogyis. Ne aggódj, csak... csak nem szeretném, hogy ennek vége legyen. Nem akarok hazamenni!

- Nem kell hazamenned, ezt honnan veszed?

- Apa... - nyögtem ki, egy sós cseppet letörölve. - Apa kórházban van.

- Ugye semmi komoly? Rendbe fog jönni?

- Nem tudom, vagyis remélem igen - zavarodtam össze, eltolva a tányéromat magam elől, már egy falatot se tudtam volna enni.

- Oké, értem én. Szóval azért vagy ennyire kibukva, mert vissza kell repülnöd, ami egyet jelent a kapcsolatotok végével? - értelmezte a hallottakat, mire bólintottam. - Mikor indulsz? - kérdezte, érdeklődését kedves dolognak hitte, holott szemeimben ez minden volt csak nem kedves.

- Hát ezt nem hiszem el! Miért? Miért gondoljátok azt mindannyian, hogy a kapcsolatunk nem ér semmit? Persze tudom, még el sem kezdődött igazán, de könyörgöm, egyikőtök nem döntene végre másképp? Talán most rendeződhetne az életem, erre rögtön le akarjátok rombolni azt? Vagy ennyire nem bíztok a saját csapattársatokban? - Kérdések millióit zúdítottam szegény fiúra, aki megszeppenten ült a helyén, s a csirkéjét ette.

- Nem erről van szó - rázta meg a fejét, mire széttártam a karomat.

- Akkor mégis miről? Kérlek magyarázd már el nekem! - törtem ki, egyszerűen nem bírtam tovább.

- Jó, igen, Szaláról. Ő az egyik legjobb haverom, mert vicces és sok mindent meg lehet vele beszélni, viszont ismertem a korábbi barátnőit, illetve a kapcsolatait - Az utolsó szónál idézőjeleket rajzolt a levegőbe. - Nem szeretném ha megsértene, mert tudom, hogy akkor összetörnél, s ebben az egészben a te boldogságod az igazán fontos. Ezt meg kell értened.

- Mi... mi volt korábban?

- Tessék?

- Mi történt, ami miatt ennyire megvetitek Ádámot a kapcsolatai miatt?

- Régi sztori, nem szeretném kiszivárogtatni. Majd ő elmeséli, ha úgy dönt - fogalmazott diszkréten, engem pedig egyre jobban kezdett érdekelni a téma.

- Szóval te is Dárdai mellett állsz? - kérdeztem félve, előre tudva a választ.

- Ha azt mondta, hogy menj haza, akkor igen, mellette. Sajnálom, Em, ez lesz a legjobb mindenkinek - Áthajolt az asztal fölött, hogy megöleljen, még mindig nem hittem el, amit hallok.

Már megkérdeztem két olyan embert, aki közel áll hozzám, de hasonlóan jóban vannak Ádámmal, ők pedig mindketten ugyanazt felelték. Mást szerettem volna tőlük hallani, viszont ez nem így működik.

Bekopogtattam Szalai szobájának ajtaján, ő pedig szinte azonnal, mosolyogva fogadott. Beljebb léptem, de alig sikerült becsuknia maga után a bejáratot, ugyanis nekirontottam. Karjaimat köré fontam, s percekig nem engedtem el. A könnycseppek már folydogáltak le az arcomon, egyenesen a fiú pólójára.

- Úristen, Ems, minden rendben? - Aggódó tekintete csak még jobban elszomorított. - Történt valami?

- Nem, semmi. Csak... - Nem tudtam befejezni a mondandómat, képtelen voltam rá.

- Gyere, ülj le szépen, hozok neked egy kis vizet, jó? - irányított, mozdulataiból végtelen törődés áradt.

- Köszönöm! - vettem el tőle a hideg italt, míg ő mellém ült, s puszikkal halmozott el. - Máris jobb - feleltem egy halvány mosollyal, mire egy nagy sóhaj hagyta el ajkait. Megcsókolt, akkora már vigyorogtam.

- Látod? Dr. Szalai mindenre képes!

- Hát, azért a repülőn tett szolgálata elég kevés volt - húztam el a számat játékosan, de csak felnevetett.

- Mégsem kaphattalak le az első hivatalos találkozásunkkor - csóválta a fejét.

- Miért ne? - mentem bele a játékba.

- Hát nem is tudom. Azt hiszem, az ennyire jó dolgokra várni kell - játszotta az agyát, végül sikerült elhallgattatnom. - Na, ez sem olyan rossz.

- Mi az, hogy nem olyan rossz?

- Megy ez jobban is - incselkedett, ajkait az enyémekre tapasztotta, ezzel megzavarva a pillangókat a hasamban.

- Hmm, igazad lehet - motyogtam, kissé kábán a hosszú csókoktól.

- Nekem mindig igazam van.

- Na azért na! - intettem le rögtön, viszont ő tovább mosolygott.

- Mit szólnál, ha elvinnélek valahova?

- Hova?

- Meglepetés - suttogta, miközben közelebb mentem hozzá.

- De most komolyan!

- Te lány, hát tudod mi az a meglepetés? - röhögött fel, ezzel én itt el is vesztettem a csatát.

A szálloda elé érve összekulcsolta kezeinket, majd a legkeskenyebb utca felé vezetett. Az egész olyan idilli volt. Világos, mégis tarka színekben pompáztak a kis lakóházak, hátul apró udvarral, veteményessel. A nagyobb fákra madarak telepedtek, csilingelő hangjuk volt az egyetlen életforrás a környéken. Madzagon kifeszített ruhák, öntözőkannák, foltos macskák mindegyik lakásnál megtalálhatóak voltak. Egy darabig még élvezni tudtam volna azt a csendet.

Ádám mellettem egy számomra ismeretlen dalt fütyörészett, hüvelykujjával kézfejemet simogatta. Néha rám pillantott, akkor édesen elmosolyodott, de az idő nagy részében csak az utat figyelte. Úgy tűnt, hogy nagyon gondolkozik valamin.

- A segédedző már nincs a képben, ugye? - kérdezte végül, én pedig hirtelen nem tudtam mire gondol.

- Mármint Bence? Mi van vele?

- Szóval nem találkozgatsz vele többet? - Hangja olyan bizonytalanul csengett, ritkán hallhattam ennyire kétségbeesettnek.

- Dehogy. Sosem volt köztünk semmi.

- Biztos?

- Biztos. Miért hazudnék neked?

- Látod ez igaz, ráadásul ki tudna ellenállni nekem? Amint megláttál rögtön a lábaim előtt hevertél - Kijelentésére elvettem tőle a kezemet. - Most mi van?

- Tisztázzunk valamit Mr. Szalai Ádám! Attól még, hogy válogatott focista vagy és játszol a Bundesligában, az nem azt jelenti, hogy egy istencsászár vagy és mindenki rád akar mászni, ahogy megpillant! - fakadtam ki mosolyogva, képtelen voltam elhinni, mekkora egoistával állok szemben.

- Szóval nem? Te se akartál azonnal?

- Lehet, hogy nehéz elképzelni, de nem! Utáltalak, nem is kevés ideig - vágtam duzzogóra a formát, ő pedig elém vágott. Lehajolt hozzám, ajkai kínzóan közel voltak az enyémekhez. Illata megbabonázott, szemei szikráztak.

- Én sosem utáltalak. Az elejétől fogva tudtam, hogy mennyire gyönyörű, barátságos, intelligens és lenyűgöző vagy - suttogta, nekem pedig elakadt a lélegzetem. Megcsókolt, s azt hittem, a felhők felett járok. - Na jó, csak annyit tudtam, hogy kibaszott dögös vagy - vigyorgott, mire eltoltam magamtól. - Hé!

- Idióta! - röhögtem el magam, de aztán felkapott, majd végigvitt az utcán, miközben én a hátát csapkodtam, azt visítva, hogy engedjen el.

- Na és az a betongyerek? - fintorgott a név kimondásakor. Összehúztam a szemem. Ez a fiú teljesen hülye.

- Beton? Ja, hogy Eaton! - esett le. - Nagyom szimpatikus és...

- És?

- Jóban vagyunk, de semmi több - jelentettem ki, Ádám pedig letett. - Na megnyugodtál, csődör? Ó, hát tényleg! Mi van azzal a szőkeséggel, akit az egyik este a szobádba kísértél?

- Melyik szőke? - Kérdésére szemeim rögtön kikerekedtek, aztán a játékost kezdtem ütlegelni.

- Téged is bevezettelek. Azt a lányt éppen a tapétám érdekelte.

- Aha, szóval a tapétád?

- Igen, a tapétám - nevetett, majd folytatta. - Ő Zsuzsi volt, az unokatestvérem.

- Értem. Tehát a többi cicababa ugyanúgy a rokonod?

- Nem volt több. Azóta amióta ismerlek, nem - rázta a fejét, ezzel együtt mondata hatalmas boldogsággal töltött el.

- Miattam mondtál le a többiről?

- Nem Emma. Miattad mondtam le az összesről - mosolygott, ahogyan egy nagy, cuppanós puszit nyomtam az arcára. - Megérkeztünk.

Kiértünk a város szélére, ahol egy apró, virágos rét fogadott minket. Szalai az eddig hátán hordott táskát ledobta a földre, s előkapott belőle egy  szépen összehajtogatott sátrat. Benéztem a felszerelései közé, majd megpillantottam egy piknikkosarat.

- Te mégis mennyi időre terveztél, hm? - kérdeztem, miközben a mező széle felé tartottam, ahonnan gyönyörű kilátás tárult elém a városról.

- Ha szeretnél, akár itt is éjszakázhatunk - mosolygott, épp egy szöget verve a földbe, hogy azzal kibiztosíthassa a sátrunkat. - Kaptam engedélyt - kacsintott rám, én pedig nem hittem a fülemnek. Dárdai beleegyezett, hogy Ádám kihagyja az aznapi edzését és kint aludjon a szabadban. Kétségtelenül a legjobb edző, akit a világ valaha látott.

Sajnos valószínűleg döntésében az is közrejátszhatott, hogy tudta, nincs már sok időnk együtt. Ebben pedig a legszomorúbb, hogy Ádámnak fogalma sem volt róla. Nem tudom meddig bírom eltitkolni előle ezt az egészet.

Drágáim!!💕
Hát itt is lennék, a friss, ropogós új fejezettel, ami remélem elnyerte a tetszéseteket! (Én mondjuk nem vagyok vele megelégedve😕) Csupán azt tudom mondogatni, hogy mennyire, de mennyire imádom az olvasóimat (igen, titeket!!), amiért ilyen régóta támogatnak! Nagyon köszönöm a kedves kommenteket, a feliratkozásokat és a szavazatokat!❤ Ezen kívül már csak két részt fogok publikálni, ami egyet jelent a történet végével.😣 Nem elfelejteni, hogy utána pár héttel érkezik a második évad!!! Kitartást a sulihoz, egy pénteket kell kibírni és hétvégeeee!!! Szeretlek titeket!!!💕💕💕