Egy egyszerű nyári ruhát vettem fel balerinacipővel, majd a táskámba gyűrtem egy kardigánt, arra az esetre, ha lehűlne az idő. Nem vittem túlzásba a készülődést, de azért mégis három férfival megyek vacsorázni. Halvány sminkem tökéletesen illett természetes, hullámos fürtjeimhez, karpereceim csilingeltek, amikor a táskámba dobáltam bele a szükséges dolgaimat. Fújtam magamra egy keveset a parfümömből, majd kimentem a folyosóra. Ádi és Szalai már ott tobzódtak az ajtóm előtt, elegánsan felöltözve. Komolyan, jó volt rájuk nézni. Éreztem rajtuk az isteni aftershave illatát, s ez csak egyre erősödött, amint legjobb barátomhoz hajoltam, hogy puszit adjak neki. Ádámhoz természetesen nem mentem oda, de amikor elsétáltam mellette, mintha morgott volna valamit az orra alatt.

Dávid autója már kint állt a szállodánk előtt, viszont a srácok még az előtérben beszélgettek az egyik recepcióssal, direkt húzva az időt. Két percig bírtam, mire megfogtam Nagyi kezét és megpróbáltam kifele húzni magammal. Arra persze nem gondoltam, hogy fergeteges ötletem a nálam sokkal erősebb focistánál elég könnyen elbukik. Megmozdítani sem sikerült, de végül önként megindultak a kocsi felé.

- Monsieur seggfej Renault asszem' nagyon örül nekünk - röhögött a mellettem sétáló Szalai, kénytelen voltam finoman oldalba bökni. Hát igen. Az exem arckifejezése mindent elárult. Szemei nagyra tágultak amint megpillantotta hármasunkat, de rögtön kényszeredett mosolyt villantott, hogy látszólag nyugodtnak tűnjön. Előreültem, a fiúk hátulra és alig bírták visszafojtani nevetésüket az út alatt.

- Azt hittem csak kettesben leszünk - nézett rám Dávid a kormány mögül, majd hátra a "potyautasokra", mire kelletlenül megráztam a fejemet.

- Sajnálom, én sem így terveztem.

Körülbelül negyed óra után be is gurultunk egy hatalmas parkolóba, ahol elkérték az autó kulcsát, majd megindultunk az épület felé.

- Nagyon remélem, hogy nem valami undorító tengeri herkentyűs helyre jöttünk. Már csak az lenne szörnyűbb ennél a... - motyogott Ádi közvetlenül mögöttem, szerencsére egy szúrós pillantással sikerült elhallgattatnom, hogy még véletlenül se fejezhesse be mondatát.

Egész komoly keveredést okoztunk a plusz két főnkkel az étterem számára, mivel már nem volt üres négyszemélyes asztal. Némi várakozás után végül leülhettünk és amíg a pincér nem jött felvenni a rendelésünket, körbenéztem a teremben. Kék falak, gyönyörű fehér bútorokkal és rózsákkal díszítve. Üzletemberek és házaspárok ettek vidám beszélgetésekbe bonyolódva, öltönyös férfiak szlalomoztak a terítékek között.

Miután a kedves Mathéo kihozta az italokat, Dávid közelebb húzta hozzám a székét, a két focista alig tudta türtőztetni magát már akkor is, amikor a fiú felém hajolt a kocsiban, most pedig szabályosan láttam, ahogy mindkettejük keze ökölbe szorul.

- Úgy örülök, hogy itt vagy - mosolygott, kénytelen voltam viszonozni gesztusát. Csokoládébarna szemei izgatottan csillogtak. - Azt hittem már sosem találkozunk - mondta, hangja egyre halkabb lett.

- Én is.

- Tudod, rengeteget gondolkoztam kettőnkön. Azt már úgyis sokszor hajtogattam, hogy mennyire megbántam ezt a kialakult helyzetet, de akkoriban muszáj volt úgy döntenem - sóhajtotta. - Remek állást ajánlottak, egy amolyan kihagyhatatlan lehetőség volt. Mostanra saját irodám lett, elképesztő kilátással és képzeld, már dolgozom az első könyvemen. Franciául jelenik meg, majd később, ha nagy sikere lesz, lefordíttatom. Vettem egy csodás lakást, közel a parthoz - tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, kézfejét az enyémre helyezte.

A pincér szakította félbe beszédét, megérkeztek az ételek. A fiúk szorgos lapátolásba kezdtek, míg Dávid végig a reakciómat figyelte.

- Ez nagyszerű. Örülök neked - mondtam teljesen összezavarodva, fél szememet Ádiékon tartottam, akik látszólag nyugodtak voltak a kialakult helyzet ellenére is.

- Szeretném, ha odaköltöznél. Olyan jó lenne végre újra veled lenni. Még mindig szeretlek, ugye tudod? - ahogy kiejtette ezeket a szavakat, az asztal megmozdult, a srácok felemelték a fejüket és engem kémleltek. Ahogyan Dávid is.

- Én... én nem is tudom, mit mondjak - tettem le a villámat, igyekeztem valami más irányba terelni a beszélgetést, de a minket körülvevő néma csönd sehogy sem segített. - Bocsássatok meg, ki kell mennem a mosdóba - álltam fel és amilyen gyorsan csak tudtam, kimenekültem a teremből.

A női helyiségben próbáltam összeszedni magam, kezeimmel megtámaszkodtam a mosdókagylónál és nagy levegőket vettem, hogy lecsillapítsam gyorsan emelkedő mellkasomat és pulzusomat.

Amikor először találkoztunk, én tizennégy voltam, ő tizenhét. Akkor kezdtem a gimit és ő segített beilleszkedni, ahogyan Ádi is. Sajnos ő nem tudott mindig mellettem lenni, ezért nagyon sokat jelentett, hogy Dávid ilyen kedves volt velem. Mindig is tetszett, hiszen kinek nem? Régen barna, kócos frizurája volt és bárkit el tudott csábítani. Neki mégis én kellettem. Az egyik nap bevallotta, hogy szerelmes belém és elhívott a sulis bálba. Életem egyik legszebb napja volt amikor összejöttünk. Ő akkor volt végzős, én pedig csak másodikos, ráadásul épphogy betöltöttem a tizenhatot. Később egyetemre ment és szinte minden napomat a kampuszán töltöttem. Addig, amíg el nem mondta, hogy Franciaországba szeretne menni, mert kapott egy állásajánlatot. Nem akartam, hogy menjen, de az egyik veszekedésünkkor kiderült, hogy már döntött. Napokig csak sírtam, nem kísértem ki a reptérre sem. Ádi nem győzött vigasztalni.

Az ajtó kivágódott és egy összezavarodott, feldúlt fiúval találkozott tekintetem. Zavartan hajába túrt és közelebb jött hozzám. Íriszein milliónyi érzelem suhant át, nem tudtam mit gondolhat most rólam. A sminkem valószínűleg már rég elkenődött és semmi másra nem vágytam jobban mint, hogy hazamehessek. Haza, Budapestre.

Megfogta kezemet, majd rám nézett, így kérve engedélyt, hogy magához húzhasson. Aprót bólintottam. Átölelt, ekkor ismét érezhettem azt a jóleső meleget, ami testéből áradt. Ujjaival végigsimított hátamon, szavak nélkül próbált megnyugtatni. Sosem voltam még ennyire hálás azért, hogy mellettem van.

Lépteket hallottunk, de ekkor csökkentette a köztünk lévő távolságot és ajkait az enyémekre tapasztotta. Úgy éreztem, mintha csak mi ketten lennénk a világon, s minden más megszűnne létezni. Talán hiba volt.

- Nem gondoltam volna, hogy pont Szalai Ádám veszi el tőlem a barátnőmet. Ez a bunkó, idegesítő rohadék - szólalt meg Dávid mögöttünk, mire odafordultunk. Kényelmesen megtámaszkodott az ajtófélfánál és engem figyelt.

- Már egy jó ideje nem vagyok a barátnőd, és őt hagyd ki ebből - mondtam, szép lassan kibontakozva Ádám kezei közül.

- Hihetetlen, milyen kis harcias lettél - mosolygott, majd folytatta. - Ti mégis mióta vagytok együtt? - kérdezte, én viszont nem mertem felelni. A mellettem álló fiú teste megfeszült.

- Tűnj már el innen - mordult rá, miközben összekulcsolta ujjainkat.

- Szóval már akkor is vele voltál, amikor tavaly találkoztunk - bólintott lemondóan az exem, folyamatosan az én tekintetemet keresve.

- Semmi közöd hozzá - Ádám előre ment, kifelé vezetve engem. Hátranéztem. Dávid lehajtott fejjel a falnak dőlt, egy karkötőt szorongatva kezében. Még tőle kaptam szülinapomra, a szakításunkkor adtam vissza neki.

A folyosó végéhez érve Szalai elengedte kezemet, én viszont nem hagytam magam ilyen könnyen.

- Köszönöm, de ez... ez mi volt? Miért csináltad?

- Valahogy ki kellett menteni téged ebből a helyzetből - mondta maga elé, rám se pillantva.

Ádi még mindig az asztalunknál ült, teljesen értetlenül. Barátja szótlanul elsétált mellette, a kijárat felé igyekezve.

- Majd elmeséled. Most nem hagyhatjuk egyedül - ment utána, kénytelen voltam követni őket. A fiú már a leintett taxijában várt minket az anyósülésen, esélyt sem adva, hogy mellé üljek és megkérdezzem, mi van vele.

Másnap elég nagy késésben voltam, ami a reggelit illeti. A szövetségi kapitány este úgy fogadott minket, hogy a fiúk aznapra kimenőt kaptak, de mostantól csak a mérkőzésre szabad összpontosítaniuk. Az egész csapatnak kiadta a kötelező hat órai étkezést, a srácok edzése és az utazás miatt. Kata már valószínűleg lent lehetett, a bőröndje pedig összekészítve állt a szobánkban. Amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kapkodtam a ruháimat és elkészülődtem a fürdőben.

Kiérve a lakosztályból - nagy meglepetésemre - Szalait találtam egyedül az emeletünkön, épp a zárral babrált.

- A kurva életbe, ez a kibaszott... - mérgelődött, mire mellé léptem és lazán lehúztam a kártyát a résen, elsőre sikerült bezárnom az ajtaját. - Kösz.

Néma csendben ácsorogtunk a liftben is, a lehető legmesszebb egymástól. Amikor azt hittem, hogy már nem kezdődhet rosszabbul a reggelem, rá kellett döbbenem, hogy mégis. Emma, a kis naiv.

Csipogás. Még egy csipogás. A telefonomat még tegnap este rezgőre állítottam, ezért biztos voltam benne, hogy ez most nem az enyém lesz. Ádám lazán előkapta mobilját, de amint végigolvasta az értesítést vagy üzenetet, lemerevedett.

Az elsőn kilépett a felvonóból, meglepett arckifejezésemre egy halvány mosollyal válaszolt, nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy nem, rám tekintve. Mivel a földszinten szoktunk kajálni, meg is indultam a szokásos helyiség felé.

Beléptem, mire legalább húsz éhes, álmos férfit pillantottam meg. Mindenki előtt legalább egy rendesen megpakolt tányér volt, tele finomságokkal. A nyál összefutott a számban, amint végignéztem az asztalon. Először semmi különöset nem vettem észre a társaságon, ezért a kávéskancsó felé indultam, amit elemeltem Király baljáról és töltöttem magamnak. Leültem Ádihoz, aki - a kapushoz hasonlóan - hitetlenkedve figyelt, majd kivettem egy pirítóst az egyik kosárkából. Miután cukrot és tejet adtam gőzölgő italomhoz, belekortyoltam, s ártatlanul körbenéztem a srácokon. Megvan. Ó, a rohadt életbe.

Közvetlenül Némó mellett ott ült ő. Reggeli, kissé kócos haja össze-vissza meredezett, barna szemei szokásukhoz híven egy másodpercre magukkal ragadtak. Ujjaival babrált a terítő fölött, majd megfogta bögréjét, mikor tekintetünk találkozott. Kivételesen nem vigyorgott, csak egy aprót biccentett felém, de nekem ez épp elég volt ahhoz, hogy kiboruljak. Képtelenség. Nem lehet igaz, hogy már kora reggel valami olyan problémába kell ütköznöm, amit még éberen sem tudok normálisan megoldani.

Ekkor pedig befutott az én másik nagy problémám, Szalai Ádám személyében. Az önelégült focistával alapjáraton most semmi bajom nem lett volna, ha épp nem az én irányomba tartana. Széles mosolyra húzta ajkait, amint feltűnt neki, hogy szemeimmel őt követem. Odalépett hozzám, lehajolt, majd egy puszit nyomott az arcomra.

- Igazán felkelthettél volna, édes. Kiábrándító egyedül ébredni - mondta, miközben elfoglalta a mellettem lévő helyet. Én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Az asztalnál ülők kíváncsian figyelték párosunkat, Ádi és Király mindent tudóan vigyorgott, Dávid tekintete szinte égetett. Hát persze. Ez az egész miatta van. Legjobb barátom valószínűleg megüzente Szalainak, hogy itt van az exem, a hülyéje meg folytatta a színjátékot, amit tegnap este elkezdtünk. Remek.

Várjunk csak. Mit keres itt a volt barátom? Mégis hogyan került ide? Az még rendben van, hogy a szállodánkba jött, de miért pont kora reggel? Németh Krisztián mintha kitalálta volna a gondolataimat.

- Srácok, el is felejtettem bemutatni nektek a haveromat, Illés Dávidot. Dávid ingatlanokkal foglalkozik Dél-Franciaországban és még nálam is jobban hajózik - nevetett fel Némó, s folytatta. - Beugrott, mert Bordeaux-ban akadt valami elintéznivalója.

Elintéznivaló. Nyilván.

A reggelit kínos csöndben fogyasztottuk el, a többiek érzékelhették a levegőben uralkodó feszültséget. Ádám gyakran rám pillantott, esetleg suttogott valamit a fülembe, minden egyes halk szavával Dávidot szidva. Meleg lehelete csiklandozta bőrömet, kiejtett betűitől libabőrös lettem.

Busszal indultunk Marseille-be, a következő helyszínre. Dárdai Pál nem hagyta aludni a fiúkat, végig az izlandiakkal való mérkőzésről beszélt és az ellenfél erősségeiről. Nem sokkal fél kettő után megérkeztünk a csodálatos francia városba. Az ablakon kinézve gyönyörködtem a hatalmas kikötőben és alig vártam, hogy végre kiszállhassak a járműből.

Még az utunk elején csendes búcsút vettem Bordeaux-tól, ami annak ellenére, hogy a drámáink városa volt számomra ami az elmúlt napokat illeti, mély nyomot hagyott bennem. Most pedig köszöntem Marseille-nek, a helynek, amit remélhetőleg napokon belül emberek ezrei árasztanak el énekelve, szorítva a magyar válogatottnak.

Amikor az újonnan megvásárolt bőröndömet húztam a betonon - a szintén új ruháimmal és egyéb dolgaimmal feltöltve -, a szállodánk felé tartva, kénytelen voltam elgondolkozni az elmúlt napok eseményein. Hiszen minden olyan hirtelen történt.

Egy nap végre elhatároztam, hogy benézek "volt" legjobb barátom edzésére, és tudomásul veszem, hogy ő továbblépett, ezért nekem is ezt kell tennem. Azt hittem, hogy arra, hogy nem voltam képes elengedni őt, nincs bocsánat. Viszont Ádi belátta, - legfőképp azért mert olyan hatalmas nagy szíve van -, hogy nem csupán a én hibám mindaz, ami köztünk történt. Újból része lehettem az életének, megismerkedtem a barátaival. A barátaival, akikkel ilyen rövid idő alatt rengeteg nevettem, mellettük úgy érezhettem, mintha már régóta közéjük tartoznék.

Így volt lehetőségem megismerkedni Szalai Ádámmal, aki életem ezen heteiben a legnagyobb fejtörést okozta számomra. Persze, nem feltétlenül rossz értelemben. Hiszen elég sok előnye akad annak, ha egy sikeres, tehetséges, jóképű focista öleli át a derekadat Marseille utcáin egy napsütötte délutánon.

Sziasztok drágáim!! :)
Most sikerült egy kicsivel hosszabb fejezetet írnom, talán, mert mondjuk hihetetlenül boldog vagyok! :D Egyrészt, mivel vettem egy elképesztően jó magyar focis könyvet (😍❤), másrészt, mert csodálatos olvasóim vannak! Köszönöm a megjegyzéseket és a vote-okat, illetve, hogy ennyien érdeklődtök a történetem iránt! A folytatás hamarosan érkezik, addig is, kérlek írjátok meg a véleményeteket a könyvvel kapcsolatban és szavazzatok! 😘