A telefonomon beállított ébresztést kivételesen rezgőre állítottam, nem akartam Katát hajnalok hajnalán felébreszteni. Holnap lesz a srácok első mérkőzése, ezért előző este eldöntöttem, hogy megnézem az utolsó korai edzésüket. Biztos vagyok benne, hogy Ádi nagyon fog örülni. Fél hat van, így még van egy kis időm elkészülni. Aránylag hamar sikerült rendbe hoznom magam a fürdőszobában, majd reggeli nélkül hagytam el a szállodát. A pálya, ahol a válogatott gyakorolni szokott, csupán egy tízperces sétára van, így időben odaértem. Ők akkor már nekiálltak a bemelegítésnek és futották a köröket. Dárdai a terület közepén állt és folyamatosan beszélt hozzájuk. Messziről hallani lehetett a hangját, ahogyan azt is, amikor a sípjába fújt. Pont a megérkezésemkor fejezték be a gyakorlatot, minden figyelem rám irányult. Amint ezt a szövetségi kapitány is észrevette, csak lemondóan legyintett egyet. Nagyi, Böde, Stieber, Dzsudzsák és Király barátságosan integettek, a többiek viszont megrohamozták a vizes palackokat. Miután ők is inni indultak, inkább a szövetségi kapitány felé vettem az irányt és megkérdeztem, hogy lenne-e számomra valami feladata.

- Ami azt illeti, jó, hogy itt vagy. Kéne egy kis segítség. Látod ott azt a férfit? - mutatott egy melegítőbe öltözött fiú felé, aki sportszerekkel volt megpakolva. Odamentem hozzá és kedvesen rámosolyogtam.

- Jöttem megváltani a világot - mondtam, mire felnevetett, a szívem pedig kihagyott egy ütemet. Lerakta az eddig kezében tartott dolgokat, majd felém fordult.

- Bence - mutatkozott be, majd kezet nyújtott.

- Emma - mondtam, tenyeremet az övéhez emelve. Felnéztem rá, s amint szemeim az ő gyönyörű íriszeivel találkoztak, hüvelykujjával megsimította kézfejemet. Érintésétől libabőrös lettem, muszáj volt megszakítanom ezt a pillanatot.

- Nekem is ilyeneket kell akkor cipelnem, ugye? - kérdeztem bizonytalanul, s érezni lehetett a levegőben azt a kínos feszengést.

- Dehogy. Ezek túl nehezek lennének.

- Ó, értem. Szóval mivel nő vagyok, alábecsülöd a fizikai erőnlétemet - vágtam csípőre kezeimet, majd igyekeztem nagyon szúrósan nézni rá, amitől hangosan felnevetett. Tudtam, hogy mindenki, még a pályán lévő fiúk is minket néznek. Úgy tűnt, hogy Bencét ez egyáltalán nem zavarja, sőt tovább folytatta a beszélgetést.

- Nem arról van szó. De ezek tényleg eszméletlen nehezek - mutatott az említett tárgyakra, mire fogtam magam és felkaptam egyet. Basszus. Kicseszett nehéz volt. Nem akartam kimutatni azt a kínt, amit a súly felemelésekor éreztem, próbáltam kedvesen mosolyogni az engem fürkésző srácra. Látszott rajta, hogy hatalmas erőfeszítésébe kerül visszatartania röhögését. A sportszerért nyúlt, de én a hátam mögé tettem, hogy ne érhesse el. Akcióm sikertelen volt, ugyanis Bence közeledni kezdett felém, már csak néhány centiméterre voltunk egymástól. Egyik kezét derekamra csúsztatta, míg a másikkal kisimított egy kósza hajtincset az arcomból. A pulzusom az egekben volt, egyre nehezebben vettem levegőt. Ekkor azonban cselesen kiszedte a súlyt a kezemből, aminek hatására mindketten hátraestünk. Ugyan a fű hihetetlenül puha volt, a fejem és a hátam iszonyatosan fájt a hirtelen zuhanástól. Egyszerre nevettünk fel. Ő állt fel elsőként a földről, majd kezét felém nyújtotta. Könnyedén felhúzott, bár előtte is biztos voltam benne, hogy egy ekkora lány "megemelése", mint amilyen én vagyok, meg se kottyan neki. Hasonlóan jó izomzattal rendelkezett, mint a magyar válogatott tagjai, kizárt, hogy ne sportolna valamit.

Miután minden szükséges kelléket kihoztunk a raktárhelyiségekből, leültünk a kispadra. Beindultak az öntözők és csak figyeltük, ahogy a fiúk játszanak és próbálják kikerülni a vízsugarakat kisebb-nagyobb sikerrel. Ádi állandóan engem figyelt, amint akadt egy szabad pillanata és pihenőt kaptak, odajött hozzánk beszélgetni. Úgy tűnt, a focisták észrevették, hogy van egy fiatal, erős segédedzőjük, aki most a masszőrlánnyal van elfoglalva. Az eddigi hetek alatt sosem figyeltem fel erre a fiúra. Fogalmam sincs, hogy vajon eddig is a srácokkal volt-e vagy csupán nemrég érkezett erősítésként. Mindenesetre, örültem, hogy itt van. Kata még az igazak álmát alussza, vagy épp kifosztja a svédasztalt az étkezőben. Biztosan nem jött volna le velem a válogatott edzésére, bármeddig is könyörögnék.

Ezekben a hetekben rá kellett döbbenem, hogy a foci mostanra már jóval többet jelent nekem, mint hónapokkal, évekkel ezelőtt. Eddig is szerettem, mint sportot, viszont sosem értettem meg azokat a szurkolókat, akik mindenhova követik a szeretett csapatukat, csak azért, hogy megnézhessenek egy meccset. Felfoghatatlan volt számomra az a rengeteg mez, amit megvásároltak, az az őrület, ami egy-egy mérkőzésen uralkodott, illetve az öröm, amit akkor éreznek, amikor valaki bevarrja a labdát a hálóba. Most már értem. Nem tudom, hogy eddig ezt miért nem éreztem. Egyre több időt töltök el a fiúkkal és rájöttem, hogy én ezt az egészet mennyire élvezem. Megfogott bennük valami. Hihetetlen az a csapatszellem, amivel ők rendelkeznek, mindig kitartanak egymás mellett. Keményen edzenek a javulás és a jobbá válás érdekében, képesek uralkodni magukon és egyre többet dolgoznak, hogy elérhessék céljukat. Emellett pedig imádnivalóak. Jó, azért akadnak kivételek, de a srácok nagy része kedves, intelligens és barátságos. Talán ez az amitől annyira szimpatikusak és amiért olyan sokan mellettük állnak.

- Emma, akkor kérsz egy kávét? - zökkentett ki gondolatmenetemből Bence, aki, arckifejezését látva, már percek óta próbál visszahozni a jelenbe. Kiszakadva elmélkedésemből, rögtön felfigyeltem rövid borostájára és látszólag puha ajkaira. Muszáj volt megráznom fejemet, hogy végre normálisan tudjak gondolkodni.

- Öhm...igen, persze. Egy kis koffein most jól jönne - mosolyogtam rá, mire egy annál sokkal szélesebb vigyort kaptam válaszul. Felpattant eddigi helyéről és egy számomra ismeretlen irányba indult. Ekkor Ádi ült le mellém izzadtan, kipirosodva, pihegve. Gyorsan egy teli üveget nyomtam a kezébe, amit rögtön megnyitott és nagyokat kortyolt belőle. Nagyon édes látvány volt, ahogy csak az ivásra koncentrált és közben még a szemeit is lehunyta. Majdnem a felét eltűntette, mire visszanyomta kezembe a palackot.

- Örülök, hogy eljöttél. Nem is gondolnád mennyit jelent - mondta, majd szorosan átölelt és már futott is a pályára, ahol a többiek várták. A tömegből csupán egy embert tudtam figyelni. A felpörgött Nagyi mellett ott állt Szalai, teljesen mozdulatlanul. Kék íriszeit mélyen enyéimbe fúrta, pillantásával fogva tartott. Képtelen voltam bármit is kiolvasni tekintetéből, olyan sok érzelem suhant át arcán. Az egész csupán néhány másodpercig tarthatott, de mintha órák teltek volna el így, egymást kémlelve. Hirtelen minden izma megfeszült, eltűnt szemeinek kíváncsi fürkészése. Kezei ökölbe szorultak, méterekről láttam, ahogy egyre nagyobb levegőket vesz. Odafordultam, ahhoz a ponthoz, amit ő is figyelt. Bence két kávéval és némi fánkkal egyensúlyozott, s jött egyre közelebb hozzám. Kedvesen mosolygott, majd átnyújtotta a lattémat. Visszanéztem Ádámra, aki ekkor már engem figyelt. Amint találkozott tekintetünk elfordult és újra a játékra koncentrált. Ha eddig sikerült is bármilyen pozitív megnyilvánulást érzékelnem tőle irányomba, akkor annak most búcsút is inthetek. Rideg volt, nagyon rideg. Sosem láttam őt még ilyen feldúltnak, mint amikor Bencére nézett.

Amikor épp nem a srácokat néztük a mellettem ülő fiúval, akkor igyekeztünk jobban megismerni egymást. Nem az ilyen általános témákkal indítottunk, sokkal inkább meséltünk egymásnak régi sztorikat, vicces helyzeteket. Rengeteget nevettünk, ez az ártatlan beszélgetés feldobta a reggelemet. Nagyon érdekelte az Ádival való megismerkedésem és kapcsolatom, ezért igyekeztem minden lényeges dolgot elmesélni, ami velem és a fiatal focistával történt.

- Kérlek, ne nézz teljesen idiótának... - kezdte, majd sokáig csak habozott, mintha azon gondolkodna, hogy elmondja-e nekem vagy ne.

- Nem foglak, csak mondd már - nevettem fel, így folytatta.

- Szóval...én azt hittem, hogy te vagy az új barátnője - sütötte le szemeit, mire oldalba böktem.

- Semmi baj, ha tudnád régen mennyien hitték azt - vallottam be, majd zavaromban ujjaimmal kezdtem babrálni, ami neki is feltűnt.

- Tényleg?

- Igen. A kezdetektől fogva nagyon közeli kapcsolatot ápoltunk egymással, mindent elmondtunk a másiknak, ami velünk történt. Nyilvánosan is rengeteg időt töltöttünk együtt, közösen mentünk kajálni, szórakozni. Az első pár hónapban a gimiben mindenki azt hitte, hogy járunk, pedig egyáltalán nem erről volt szó. Ádi olyan nekem, mintha a bátyám lenne - mondtam, ekkor már a könnyeimmel küszködve. Eszembe jutott az a milliónyi gyönyörű pillanat, amit azzal a fiúval töltöttem.

Lassan már tíz óra lett, mire visszaértem a hotelbe. Kata még mindig aludt, ezért kénytelen voltam egy kicsit megrázogatni, hogy ne kelljen egyedül elütnöm az időt. Az ebédig még elmagyarázott egy-két dolgot a masszírozással kapcsolatban, illetve megmutatta azokat a gyakorlatokat, amiket a válogatotton szokott elvégezni meccs előtt. Ebédelni indultunk, amikor a szálloda előterében a szövetségi kapitányba ütköztünk.

- De jó, hogy itt talállak titeket, lányok! - sóhajtott, majd körbe nézett, meggyőződve róla, hogy senki nem hall minket. - A mai kezeléssel kapcsolatban szeretnék beszélni veletek - mondta, majd szinte ugyanúgy vakarta meg tarkóját, mint ahogy azt Dzsudzsák is szokta. - A srácoknak nagyon fontos, hogy a lehető legjobb formájukat tudják hozni az első mérkőzésükön és persze a továbbiakban is. Ezért kérlek titeket, hogy az átlagosnál hosszabban masszírozzatok, hogy minden rendben legyen holnapra. Illetve szóltam nekik, hogy ha a meccs előtt még lenne valami problémájuk akkor forduljanak hozzátok, remélem ez nem gond.

- Nem, dehogy. Most az ő egészségük a legfontosabb - helyeselt mellettem Kata, mire én is bólintottam, Dárdai pedig felém fordult. - Emma, olyan hálás vagyok, hogy el tudtál velünk jönni. Ráadásul ahogy hallottam, elég ígéretesnek tűnsz, ami a masszírozást illeti - mosolygott rám kedvesen, majd ismét a lányra nézett, aki valószínűleg beszámolt rólam.

- Köszönöm, de azért még elég sokat kell gyakorolnom.

- Nekem bőven elég volt annyi is, amennyit Ádi mondott. Percekig a masszírozásodról áradozott - nevetett fel, ahogyan én is. Nagy Ádám, édes, drága, imádnivaló hülyegyerekem.

Egy apró, francia étterem mellett döntöttünk, ami csak néhány utcányira volt a szállásunktól és amint a fiúk meghallották tervünket, rögtön csatlakozni akartak. Kisbusszal mentünk kajálni. Megkértük az egyik sofőrt, hogy vigyen el minket és az összes helyet elfoglaltuk ami akadt a járműben. Így történt, hogy alig kaptam levegőt, úgy be voltam szorítva a focisták által. Némó és Priskin között ültem, míg a mögöttünk lévő üléseken Kata, Szalai, Stieber és Kádár végigveszekedték azt a pár perces utat. Senkinek sem volt mindegy, hogy melyik helyen ül mindössze négy perc erejéig.

Az ebéd után kaptam egy kis pihenőt, hogy összeszedhessem magam és előkészüljek a munkámhoz. Még a pesti napjaink alatt meglátogattunk egy üzletet, ahol mindenféle krémet és kelléket árultak, így kellőképpen fel voltam készülve a srácok fogadására. Elsőnek Gera érkezett, majd további hat játékos. Kellemesen el tudtam velük beszélgetni, de a kezelések második fele egészen más hangulatban telt. Ádi jött be hozzám és majdnem egy órán keresztül beszélgettünk, miközben masszíroztam. Elmesélte, hogy mennyire jó érzés volt kimenni a családtagjaiért a reptérre és, hogy milyen szuper lesz majd látni őket a lelátón. Épp a szüleivel való első találkozásomat elevenítettük fel, amikor nyílt az ajtó. Nem lepődtem meg, amikor Ádámot láttam meg, a legtöbben vannak olyan illedelmesek, hogy kopognak mielőtt benyitnak valahova. Nagyi már fel volt öltözve és az ágyamon üldögélt, miközben a minibáros kólát tanulmányozta.

- Hát te? - kérdeztem, s próbáltam egy kedves mosolyt erőltetni az arcomra. Nem igazán sikerült.

- Jöttem, hogy megmasszírozz - vont vállat, majd már húzta is volna le a pólóját, amikor ismét megszólaltam.

- Tudod, bármikor szívesen fogadnálak, de még Ádival...

- Ha jól látom, akkor az asztal, ahol feküdnie kéne jelenleg üres, szóval szerintem már befejezted a munkát.

- Szala! - szólt rá az előbb említett fiú - Mindjárt megyek, ne legyél már ilyen.

Még pár percig beszélgettünk Ádival, de megint félbeszakítottak minket. A focista immáron a masszírozópadon volt és nagy, látványos köhögéseket imitált. Nyomtam még egy puszit Nagyi arcára, majd ő magára hagyott életem legidegesítőbb emberével.

- Fogalmam sincs, hogy mégis miért kell ennyire irritálóan viselkedned - motyogtam magam elé, hogy lehetőleg ne hallja, még is neki címeztem szavaimat.

- Mondjuk azért, mert nem akarok lesérülni a következő meccsen egy amatőr masszőr hibájából? - Tehát hallotta.

- Ha valaki esetleg felrúgna vagy megbotlanál a saját lábadban az nem miattam lenne - mondtam, majd elkezdtem beledolgozni hátába az olajat. Erősebben nyomkodtam, mint ahogyan másokat szoktam, egyszerűen kötelességemnek éreztem. Persze neki meg se kottyant. Beszélt tovább.

- Nem vagyok olyan szerencsétlen, hogy magamtól elessek - mérgelődött, majd folytatta - Én már akkor fociztam, amikor te még meg se születtél - motyogta, kijelentésére pedig muszáj volt felnevetnem.

- Annyival csak nem lehetsz idősebb nálam.

- Emma, kilenc év van köztünk - nézett rám szemrehányóan, mintha pontosan tudnom kellett volna.

- Öreg vagy - mondtam, majd combjait kezdtem masszírozni. Megérintettem azt a pontot, ahol egy lilás foltot láttam, mire az egész teste megfeszült.

- Óvatosan, kislány. Holnap játszanom kell - nevetett, majd a fájó területhez értem és lassabban folytattam a masszírozást. Dörömbölést hallottam, s véletlenül megnyomtam combját, mire felszisszent.

- Basszus, Emma - tovább szitkozódott, de nem tudtam figyelni rá. Kinyitottam az ajtót, ahonnan a hangokat hallottam, de ekkor nem várt látvány terült elém. Rá néztem arra az emberre, akit már olyan régóta nem láttam, íriszei rabul ejtettek, de csak egy pillanatra, amikor is oldalról egy ököl lendült a férfi irányába. A támadóra vezettem tekintetemet, aki véres kézfejét tanulmányozta, ezennel pedig őt célozták meg. Gyomorszájon vágták, s összegörnyedve esett a padlóra.

- Ádi, istenem - térdeltem le mellé, kétségbeesett kiáltásomat Szalai is meghallhatta, mert rögtön kirontott a szobából. A nyakánál fogva rántotta falhoz a számára teljesen idegent, majd fenyegetően intézte hozzá szavait

- Te mégis mi a francot csinálsz? Nem volt elég a múltkor? - ordított rá, majd ütésekkel kezdte őt ostromolni. Én továbbra is a földön fekvő fiú mellett voltam, de szemeimet képtelen voltam levenni a harcias Ádámról. Tehát ismerte. Fogalmam sem volt, hogy ők ketten mégis mikor találkozhattak, hiszen abban biztos voltam, hogy a legjobb barátom sem bírja elviselni a férfit. A focista újabb csapásokat mért rá, ezúttal viszont ő sem hagyta annyiban. Ütötte Szalait, ahol csak érte és most már muszáj volt közbeavatkoznom.

- Hagyjátok abba mindketten! - kiáltottam, s közéjük léptem. Rögtön elengedték egymást, kérdőn figyeltek engem. Először Ádám megzavarodott tekintetét vizsgáltam, majd áttértem azokra a barna szemekre, amiket már három éve nem láttam. Amint rám nézett, halvány mosolyra húzta véres ajkait, én pedig rögtön megborzongtam. Soha nem akartam őt viszontlátni.

Sziasztok!! Meghoztam a folytatást, ami ismét egy kicsit hosszabbra sikerült az átlagosnál. Nagyon köszönöm azt a rengeteg támogatást, amit tőletek kapok, illetve a szavazatokat, megjegyzéseket! Ne aggódjatok, hamarosan már az EB-ről is lesz szó, nem csak az edzésekről. Arra kérlek titeket, hogyha van egy kis időtök, írjátok le nekem a véleményeteket a történettel kapcsolatban, sokat jelentene! :)