[Név] - a neved/karaktered neve

☂☂☂☂☂☂☂☂

   Fel sem tűnt, hogy mikor sikerült elaludnod, de egyértelműen elszunnyadtál valamikor, mert másnap reggel egyedül ébredtél. Ötös és Grace sehol sem voltak, az ajtón kívülről pedig Klaus hangját hallottad, ahogy egy csengőt rázva ébreszti a házban lévőket. Fáradtan pislogtál, arra sem emlékeztél, hogyan kerültél az ágyba, amikor utolsó emléked szerint amellett ültél. Odakintről hangokat hallottál, és felismerted Luther és Klaus hangját, de azt nem értetted, miről beszéltek. A csengő néha meg-megcsörrent, ahogy testvéred hadonászott vele, de ezenkívül semmi értelmeset nem sikerült kivenned a beszélgetésből.

   Aztán a csengő hangja távolodni kezdett, mire halkan felsóhajtottál, és lehunyva a szemeid hevertél még egy kicsit. Fáradt voltál. Nem testileg, nem fizikailag, hanem mentálisan. Érzelmileg. Amióta megkaptad azt az üzenetet az apátok haláláról minden a feje tetejére állt, és már napok óta olyan érzésed volt, mintha visszatértetek volna a múltba, amikor ez a káosz mindennapos volt. A múltba, amit minden erőddel megpróbáltál elfelejteni. Ironikusnak tartod, hogy Reginald az életében irányított benneteket, de miután meghalt sem változott semmi. Az orrotoknál fogva vezet benneteket, mert abban biztos voltál, hogy a rejtélyes halála nem véletlen volt.

   Halkan felsóhajtottál, majd megráztad a fejed. Úgy látszik, Luther összeesküvés elméletei hatással vannak rád.

   Percekig hevertél így, magadban átgondolva az elmúlt napok eseményeit, és az elkövetkező időszak problémáját, majd kidörzsölve a szemeidből az álmot felültél, és mit sem törődve azzal, hogy még a tegnapi ruhádban voltál, és nem fürödtél már egy ideje, felálltál a konyha felé indulva. Leérve megpillantottad három testvéredet. Luther úgy nézett ki, mint aki szörnyen másnapos, ahogy Klaus kávét öntött neki, de mielőtt a férfi beleihatott volna, Ötös kivette a kezéből, és leülve mellé beleivott. A kisebb férfi sem tűnt túl jó állapotúnak, de mindenképpen jobban volt, mint Luther, aki szinte alig élt. Ezzel szemben Klaus vidámnak tűnt, élénken töltögette a kávét magának, és legnagyobb meglepetésedre neked is.

   Leülve Luther másik oldalára, hálásan fogadtad a feléd nyújtott kávét. Nem voltál nagy rajongója az italnak, de jelenleg úgy érezted, hihetetlenül szükséged van rá.

   – Jesszus, kit kell megölnöm, hogy normális kávét kapjak? – kérdezte Ötös, és ahogy belekortyoltál a saját italodba, nem tudtál nem egyetérteni vele. Szörnyű volt az íze, de ez nem állított meg attól, hogy ismét igyál.

   – Ez szörnyű Klaus, hol van anya? – kérdezted, noha nem tetted le, a kezedben kellemesen gőzölgő csészét.

   – Nem tudom [Név] – vont vállat a férfi, mire elhúztad a szád, de nem panaszkodtál tovább.

   – Hozzákezdhetnénk végre? – kérdezte Luther, akinek a hangja is éppen úgy hangzott, mint aki alig él. Egyik szemöldököd kérdőn felhúzva néztél Klausra, és fejeddel a melletted ülő felé biccentettél ezzel téve fel a néma kérdést. A férfi csak vigyorogva megrázta a fejét, jelezve, hogy ezt majd később elmeséli.

   – Látta bárki a többieket? Diegot, Allisont? Nem? – válaszolt a kérdésre kérdéssel, mire bólintottál.

   – Tegnap este még itt voltak, de nem tudom, hova mentek – tudattad velük, és csak miután kimondtad ezeket a szavakat tudatosult benned, hogy igazából semmilyen információértékük nem volt.

   – Jó, akkor ennél döntésképesebbek már nem leszünk – mondta Klaus, ahogy az asztalhoz ütögetett egy spatulát. A hangra Luther bedugta a füleit, nyilván nem esett jól neki másnaposan. – Na, figyeljetek! Ezt nem lehet jól tálalni, szóval egyszerűen kibököm. Igen.

   Ezután a férfi néma csöndben meredt maga elé, és nem úgy nézett ki, mintha folytatni akarná. Kissé felsóhajtottál, majd egy újabbat kortyolva a kávéból grimaszolva megszólítottad.

   – Klaus, folytatnád?

   – Tegnap este megidéztem apát – dobta le a bombát a férfi, mire azonnal megdermedtél, és hitetlenkedve néztél rá. Nem azt nem hitted el, hogy megidézte, hanem, hogy pont őt kellett neki. A többiek hasonlóan döbbentnek tűntek, ahogy Luther Ötösre, majd róla rád nézett. Te csak csendben ültél, és vártad, hogy Klaus részletesebben elmagyarázza, miért tenne ilyet.

   – Nem azt mondtad, hogy évek óta nem idéztél meg senkit? – kérdezte Luther, ezzel megszakítva a döbbent csendet.

   – Ó, igen tudom, de tiszta vagyok – jelentette ki a kérdezett. – Tádá! Tegnap óta, hogy tudjak beszélni valaki fontossal, de végül helyette a drága apukánkkal kellett trécselnem.

   – Van valahol aszpirin? – kérdezte néhány másodperces csend múlva Luther.

   – A felső polcon a keksz mellett – felelte azonnal Ötös, te pedig elgondolkodtál, hogy mi lehet az oka, amiért ő ennyire pontosan tisztában van a gyógyszer helyével.

   – Hé, hé, hé, hé! Ez komoly dolog srácok, oké? – szólalt meg ismét Klaus. – Tényleg megtörtént! Esküszöm!

   – Én elhiszem – jelentetted nyugodtan. Luther és Ötös hitetlenkedve pillantott rád, mire te megvontad a vállad. – Ez Klaus képessége, mégis miért ne hinném el neki, ha azt mondja, hogy megidézte apát? Bár, azt azért jó lenne tudni, hogy mégis mit mondott.

   – Jött a szokásos kioktatása – felelte Klaus. – A kinézetemről, és a kudarcaimról, blablabla. Minő meglepi, még a túlvilág sem tudta meglágyítani a kőszívét. De említett valamit arról, hogy megölték, vagyis, hogy nem annyira, mert... ő ölte meg saját magát.

   Csend.

   Döbbent csend követte a szavait, mind próbáltátok megemészteni a hallottakat, majd komolyan venni azokat. Őszintén szólva, ez a sztori egy kicsit neked is meredek lett volna, ha nem gyanakszol eleve arra, hogy az apátok megrendezte a saját halálát. Így viszont, hogy Klaus megerősített abban a gondolatodban, hogy a férfi vagy megölte magát, vagy megölette magát, máris sokkal magabiztosabb voltál az elméletben, miszerint az apátok tudott valamit, amit ti nem, és emiatt újra összehozott benneteket.

   – Nincs időm a hülye játékaidra Klaus – állt fel Luther, ami kirántott a gondolataidból.

   – Nem, tényleg az igazat mondom! Luther, az igazat mondom! – tiltakozott a férfi.

   – És miért tette? – kérdezte most Ötös.

   – Azt mondta, csak így tudta elérni, hogy mind hazajöjjünk – válaszolt Klaus, mire aprót bólintottál. Éppen ezt gondoltad te is.

   – Nem, apa nem lett volna öngyilkos! – tiltakozott Luther, de te nem voltál ebben ennyire biztos.

   – Te mondtad, depressziós volt, éjjel-nappal az irodájában kuksolt – ellenkezett Ötös.

   – Nem. Nem utalt rá semmi, ilyenkor vannak figyelmeztető jelek – rázta a fejét makacsul Luther. – Furán viselkedik az illető.

   – Ugyan Luther, apa az irodájába zárkózott, ahogy Ötös mondta, te pedig a Holdon voltál – kezdted, próbálva észérvekkel hatni a férfira. – Honnan tudod, hogy nem voltak jelek? Hogy nem viselkedett furcsán? Ráadásul, szerinted puszta családi szeretetből akarta, hogy mind hazajöjjünk? Én simán elhiszem, hogy a célja érdekében még a saját életét is eldobta.

   – Esküszöm Klaus, ha hazudsz... – kezdte Luther, miután nem tudott mit mondani a szavaidra. Mind tudtátok, hogy igazad volt, és éppen ezért egyikük sem próbált megcáfolni többé.

   – Nem hazudok, tényleg nem!

   – Klaus úrfi most igazat mond – hallottatok meg egy ötödik, ismerős hangot. Mindannyian egyszerre fordultatok a belépő Pogó felé. – Sajnálatos módon. Segítettem Hargreeves gazdának keresztülvinni a tervét.

   – Mi? – kérdezte döbbenten Luther.

   – Akárcsak Grace – felelte a majom, mire most te döbbentél meg. Az igaz volt ugyan, hogy az anyátok minden parancsnak eleget tett, amit az apátok adott neki, de akkor is döbbenetes volt belegondolni, hogy a nő, aki sosem ártana egyikőtöknek sem, elvette az apátok életét. – Mindkettőnk számára nehéz döntés volt. Sokkal nehezebb, mint el tudnák képzelni. Mielőtt meghalt az édesapjuk Grace programját úgy módosította, hogy ne legyen képes elsősegélyben részesíteni őt azon a végzetes estén.

   – Hát, ez elég beteg – jelentette Ötös, míg te csak csendesen emésztgetted a hallottakat. Enyhén dühösnek érezted magad, amiért az apád képes volt ezt tenni Pogóval és az anyátokkal.

   – És a felvétel, amit láttunk? – kérdezte Luther.

   – Az a rejtélyt hivatott elmélyíteni – felelte készségesen Pogó. – Az apjuk azt remélte, hogyha visszajönnek, és közösen megoldják, az újra összekovácsolja az egykori csapatot.

   – Miért? – kérdezted most te. – Miért kellene újra összeállnunk?

   – Hát, hogy megmentsék a világot – felelte a majom, mintha ez teljesen természetes volna.

   – Haha, persze! – nyilatkozott Klaus.

   – Először a holdküldetés, most ez – motyogta Luther. – Tudtad, hogy választ akarok, de hallgattál. Mást is megosztanál még, Pogó? Van még valami titkod?

   – Luther, elég lesz! – szóltál rá, éppen egyszerre Ötössel.

   – Hé, nyugodj meg!

   – Nem, nem nyugszom meg! – kiáltott rátok a férfi, mire azonnal elhallgattál. Nem azért, mert megijedtél tőle, hanem mert ismerted a dühét. – Hazudott a családnak az, akiben végig megbíztunk!

   – Az apja utolsó kívánsága volt Luther úrfi. Nem... – kezdte Pogó. – Nem dönthettem másképp.

   – Mindig dönthetünk másképp – jelentette ki Luther, mire a majom szomorúan lesütötte a tekintetét. Ezzel Luther ellépett mellette, és elhagyta a konyhát. Pár pillanat múlva Pogó is megfordult, és lassan ő is elment.

   – Agyalnom kell – hallottad Ötös suttogását, majd a fiú egyszerűen csak eltűnt. Ezzel téged és Klaust magatokra hagyva.

   – Hát, ez jól ment – motyogtad, bár a válasz csak a csend volt.

☂☂☂☂☂☂☂☂

   Végül, ezt a hirtelen egyedüllétet úgy döntöttél, hogy hasznos dologgal fogod tölteni. Felmentél hát Allison szobájába, és előbányásztál néhány régi ruhát, majd a fürdőbe sétálva nekiláttál a kellemes, lazító fürdőd elkészítésének. A víz meleg volt, a csend kellemes, ahogy belesüppedtél a fürdőkádba, és behunyt szemekkel fejedet hátradöntötted a kád peremére. A meleg fürdő ellazított, és noha a problémák nem tűntek el, legalább pár percig kissé elhalványultak. Ez addig tartott, ameddig ki nem nyílt a fürdőszoba ajtaja, és Ötös meg nem szólalt.

   – [Név], szállj ki onnan, mentsük meg! – mondta, mire ijedten ugrottál egyet, majd értetlenül a fiúra pillantottál.

   – Kit? – kérdezted, az agyad az elmúlt percekben kikapcsolt annyira, hogy ne értsd meg azonnal a fiú szavait.

   – A világot! – hallottál egy kiáltást a fiú mögül, mire tekinteted arra vezetted. Klaus állt ott, kissé távolabb Ötös mögött, és mikor a tekinteted találkozott az övével, csak vigyorogva vállat vont. – Nekem is így indította a beszélgetést.

   – Oké, és hogyan tervezitek megmenteni a világot? – kérdezted a szemeid forgatva, és nem mutattál hajlandóságot, hogy kimássz a vízből.

   – Pogó azt mondta, apa azért lett öngyilkos, hogy összeálljunk – kezdte a magyarázatot Ötös, mire megértően bólintottál.

   – Igen, és? – kérdezted.

   – Elgondolkoztam – felelte a fiú. – Én jártam a jövőben, onnan tudok róla. De apa nem tudott utazni az időben. Honnan tudta a vén gazember, hogy a világvége előtt egy héttel kell megtennie?

   – Öhm, nem tudom... – kezdted, de a fiú félbeszakított.

   – Ne válaszolj, ez költői kérdés volt. – Megvontad a vállad, és tovább hallgattad a magyarázatot. – Egész életünkben azt mondogatta, hogy mi akadályozzuk meg a közelgő apokalipszist.

   – Igen, mert paranoiás volt – motyogtad.

   – Igen, én is ezt hittem – mondta a fiú, majd folytatta. – De mi van, ha az öreg tényleg tudta, mi fog történni?

   – Oké, de honnan tudta volna? – kérdezted, abban a reményben, hogy Ötös erre a kérdésre is tud kielégítő választ adni.

   – Azt nem tudom – mondta, mire csalódottan felsóhajtottál. – De tény, hogy az ócska terve bevált. Mind hazajöttünk! Akár meg is menthetnénk a világot.

   – Én benne vagyok, de azt hiszem mi hárman nem fogunk túl nagy hatást gyakorolni a dolgokra – mondtad, és magadra, majd a két testvéredre mutattál.

   – Remélhetőleg nem csak hárman – felelte, majd intett neked. – Felöltöznél végre?

   – Kimennétek végre? – kérdeztél vissza, mire a fiú megforgatta a szemét, de megfordulva kilépett a szobából, maga mögött becsukva az ajtót. Te halkan felsóhajtottál, majd a fejed ingatva kiemelkedtél a vízből, és megtörölközve gyorsan felöltöztél. Amikor készen voltál, kinyitottad az ajtót, és kiléptél a szobából. Két testvéred még ott várt rád. – Jó, szóval, most mi is a terv végül is?

   Ötös szóra nyitotta a száját, azonban ekkor futó lépteket hallottatok, mire mindhárman a szobájába rohanó Diegora néztetek.

   – Hali – köszönt a férfi, meg sem állva.

   – Hol voltál? – kérdezted.

   – Börtönben! – jött a felelet. Összenéztél a fiúkkal, majd a férfi szobájához léptetek, és figyeltétek, ahogy a ruháját ledobálva újat húz. – Ne menjünk bele! Hol van Luther?

   – Reggeli óta nem láttam – felelte Ötös, míg te csak a vállad vonogattad.

   – Ja, két nap múlva világvége, és pont most kellett felszívódnia – panaszkodott Klaus.

   – Basszus – morogta Diego, becsatolva a fegyvertáskáját. – Allison veszélyben van.

   – Hogy mondod? – kérdezted feszülten.

☂☂☂☂☂☂☂☂

   Diego magyarázata megdöbbentett, de nem volt idő arra, hogy az elmondottakon agyalj. Meg kellett találnotok Luthert, majd megmenteni Allisont. Minden más ráért, miután a testvéreidet biztonságban tudhattad. Elindultatok hát a férfi keresésére, ami meglehetősen nehéz volt, mert fogalmatok sem volt róla, hol lehet. Szerencsére Klaus jól tájékozott volt a másnaposság és hasonlók terén, így az első tippjére hallgatva olyan helyeket néztetek meg, ahol kapható volt alkoholos ital. Néhány bárral és kocsmával később pedig rá is akadtatok a keresett személyre.

   – Nézzétek – mondta Klaus, ahogy benyitva egy bárba előre mutatott. Átlesve a válla felett megpillantottad a magányosan iszogató Luthert. – Kutyaharapást szőrivel, mi?

   – Ez nem tűnik megoldásnak – mondtad, ahogy kis négyesetek közelebb lépett Lutherhez.

   – Hagyjatok békén – morogta Luther. Diego leült mellé, majd intett nektek.

   – Menjetek!

   – Oké, gyertek, hagyjuk, hogy halálra busongják magukat – mondta Ötösnek és neked Klaus, majd ti hárman kissé odébb álltatok. Még ebből a távolságból is jól hallottad, hogy másik két testvéred miről beszélt.

   – Az, hogy apa hazudott neked, helytelen volt – kezdte Digeo, de Luther úgy tűnt nem kér a sajnálatából.

   – Figyelj, eleget güriztem, rendben? – mondta a férfi. – Négy évet csücsültem odafent, mert azt mondta, segíthetek a világnak. Négy éven át ettem a szójakrémet, és szívtam a szűrt levegőt. Mert naivan azt hittem, hogy egy apa nem hazudik a fiának. De tudod mit? Hülye voltam. Végeztem. Mindennel. Vele, veled, ezzel a családdal. Mentsétek csak meg a világot, engem nem érdekel. Én elüldögélek itt, megiszom a sörömet, és csendben kidőlök.

   Tekinteted Klausra siklott, aki a csuklóját ütögette. Erre csak a szemeid forgattad, még nem beszélgettek olyan régóta.

   – Ha cserben akarsz hagyni engem, meg a fiúkat és [Nevet], hát legyen – kezdte Diego, te pedig nem tudtál segíteni, de kissé megbántottan érezted magad, amiért Luther így cserbenhagyna benneteket. – De Allison többet érdemel ennél.

   – Allison, miről beszélsz?

   – Megszereztük Harold Jenkins aktáját – felelte Diego, teljesen nyugodt hangon, mintha csak az időjárásról csevegnének. – Kiderült, hogy Vanya új pasija börtönviselt gyilkos. Ki gondolta volna? Bár intő jel, ha valaki kordbársonyt hord.

   – Várj, és hol van most Allison? – kérdezte Luther, aki láthatóan kezdett kapizsgálni valamit.

   – Úgy döntött, Harold Jenkins nyomába ered – dobta le a bombát Diego. – Egyedül.

   – Ezzel kellett volna kezdened! – kiáltotta Luther, ahogy azonnal felpattant a székéről. – Jézus Isten!

   Luther rohanvást indult az ajtó felé, és ahogy mellétek ért, Klaus megragadta a vállad, és az ajtó irányába lökött. Luther szinte kiszakította a helyéről a nyílászárót, ahogy kiviharzott a bárból, míg ti utána rohantatok. Az autó ajtaja sem úszta meg kevesebbel, ahogy a férfi felrántotta, majd beülve türelmetlenül várt benneteket. Nehezen fértetek el a kocsiban öten, főleg hátul, tekintve Luther nem volt túl kisnövésű. Hatalmas "szerencsédre" téged nyilvánítottak a második legkisebbnek, ezért neked kellett Diego és Luther közé tuszkolnod magad, így az út meglehetősen kellemetlen volt, mindamellett, hogy halálra aggódtad magad.

   A kocsiban senki nem szólt egy szót sem, csak Luther kérdezte meg néha-néha Ötöstől, hogy nem tudna-e gyorsabban menni. A fiú minden alkalommal egyre idegesebb lett, mígnem végül megfenyegette Luthert, hogy ha még egyszer megkérdezi, megégeti a szivargyújtóval. Ez működni látszott, az út további részében ugyanis Luther nem kérdezte meg többet, így mindannyian a gondolataitokba mélyedhettetek, megszakítások nélkül. Te ennek a legkevésbé sem örültél, ugyanis rosszabbnál-rosszabb forgatókönyvek játszódtak le a fejedben Allison sorsát illetően.

   Amikor a kocsi végül megállt az úti célotoknál, azonnal kipattantatok a járműből, és Luther nyomában a házba szaladtatok. Még nem is láttad, mi volt odabent, amikor Luther betörte az ajtót, majd ijedt kiáltással berohant a szobába.

   – Allison, ne! – A szavakra megfagyott a vér az ereidben, ahogy megpillantottad, hogy a férfi térdre esik a földön, és így megláthattad Allison testét. A nő nyakából vér ömlött, aminek a látványa mély rettegést váltott ki belőled. Közelebb lépve láttad, hogy Luther karjában Allison szemei a semmibe merednek, de a szemhéjai meg-megrebbentek, ez pedig elég volt ahhoz, hogy tudd, még életben volt.

   A tested magától mozdult, ahogy Allison másik oldalára léptél, és kinyúltál, hogy a nyakán lévő sebhez érhess. Luther védőn a karjaiba emelte, dühös, szinte vadállatszerű szemekkel nézve rád, mire két kezed nyugtatón felemelted.

   – Luther, engedd meg, hogy segítsek – mondtad halkan, lassan. – Bízz bennem, tudod, hogy sose bántanám őt.

   A férfi habozni látszott, de ahogy a szemeidbe nézett, lassan bólintott, és gyengéden lefektetve Allisont a földre kissé hátrébb húzódott, hogy teret hagyjon neked. Hálásan néztél rá, majd tekinteted a földön fekvőre szegezted, és kezeidet lassan a sebre téve imádkoztál, hogy amire most készültél, az működjön.

   Különben nem tudtad, hogy Allison túlélheti-e vagy sem.