Nagyváros-szagú hajamba túrsz.
Csókod, mint az alsó polcos bor,
émelyít; részegségem nem múl'.
Emlékeink belepi a por.

Szerelmünk még fiatalkorú,
de mégis mit számít most a kor -
suttogod, míg nyakam homorú
ívébe temeted az arcod.

A lényeg csak az, hogy te meg én.
És soha, senki más - mondanám,
de hang nem szökik ki torkomon.

Veled mindig elhagy a remény.
Nem vagy jó hozzám - gondolhatnám.
És talán így is gondolom.

2018. szeptember 10.