Csónakos idegesen dobolt ujjával a kék kocsi motorháztetején, és kifelé bámult a műhely ablakán. Reggel, mikor kiment a teraszra elszívni a cigit és meginni a kávét, örült a hóesésnek. Milyen romantikus lesz az esti randira! Miközben szép lassan szarrá fagyott a korlátnak dőlve, maga elé képzelte Csabit, ahogy felnéz rá a Margit-hídon, hosszú pillái között megülnek a hópelyhek.

Csakhogy a hóesés viharrá erősödött, és a motorháztetőn könyökölve Csónakos egyre reménytelenebbnek látta az évfordulós randit. Felhívta Cselét.

– Hé, Csabika, biztos vagy a Margit-szigetben?

– Igen, miért?

– Ítéletidő tombol odakint, az Antarktisz ehhez képest kutyafasza!

Csabi hallgatott pár pillanatig.

– Lemondod? – olyan keserű hangon kérdezte meg, hogy Csónakos úgy érezte, a szívét borotvapengével karistolják.

– Nem, dehogy! Csak lehet tovább tart majd odaérni.

– Nem baj. Találkozzunk a villamosmegállóban hat körül!
Délután ötkor, amikor Csónakos munkaideje lejárt, és végre kimosdott az olajból és tiszta inget húzott, készen állt az expedícióra. Bear Grillysnek érezte magát, amikor kilépett a műhely ajtaján és a viharos szél majdnem arrébb sodorta két utcával.

A nap éppen alábukott a házak mögött, csak hogy még hidegebb legyen. Csónakos előreszegett fejjel, behúzott nyakkal fordult balra az első kereszteződésnél, miközben a szél húzva-vonva cibálta, a jeges hópelyhek az arcába csapódtak. A Google Maps szerint harmincnyolc perc gyalog. Ez éltette.

*

Csónakos kilencvenhárom perc alatt tette meg a távot, és mire a villamosmegállóba küzdötte magát, minden egyes sejtje egy forró kád vízért kiabált. Csele nem volt sehol, Csónakos megkapaszkodott a korlátban, hogy ne fújja el a viharos szél, és a Duna felett kavargó havat leste.

Lehet, hogy Csabival történt valami? Vagy csak a hó miatt késik ennyit? Zakatoltak a fejében a kérdések a szíve ritmusára. Megpróbálta felhívni, de hiába csengett ki hosszan a telefon, Csele nem vette fel.

*

Csele még huszonhárom percig nem jelent meg. Csónakos ezalatt megpróbálta lemondani az éttermi foglalást, de nem érte el őket.

– Szia – simult Csele tenyere a vállára, Csónakost a hideg ellenére melegséggel töltötte el az érintés. Hátrafordult és Csabi tényleg hópelyhes szempillával bámult rá bűntudatosan mosolyogva. – Nem megy a villamos, gyalogoltam.

– Hiányoztál – suttogta Csónakos halkan. Szavait távolra fújta a hóvihar.

– Jól vagy?

– Persze, csak örülök, hogy látlak! Menjünk a szigetre? – kérdezte Csónakos a józan esze ellenére.

– Inkább valami meleg helyet szeretnék – bújt Csele Csónakos karjai közé, aki megkönnyebbülten felsóhajtott. Minden Csabi nélkül eltelt perc egy külön töltött örökkévalóságnak tűnt a számára.

*

Az étteremben rajtuk kívül egy vendég sem volt, éppen be akartak zárni, amikor odaértek, de Csónakos bekönyörögte magukat az egyre jobban zuhogó hó elől. Kaptak meleg teát, és mivel az egyik szakácsuk, Ákos odabent ragadt a délelőtti műszakból, vacsorát is. Soha nem volt még ilyen finom a spagetti. Csónakos segített elmosogatni, majd az egyik radiátor melletti asztalhoz telepedve figyelték Cselével a hóesést. Lekapcsolták a villanyt, hogy lássák az odakint kavargó hópelyheket.

– Sajnálom, hogy nem tudtunk a szigetre kimenni.

– Semmi gond, ott lesz még máskor is – vont vállat Csele, és újra az ablak felé fordult. Körülöttük egyre mélyebbé szélesedett a csend.

– Baj van?

– Dehogy... csak arra gondoltam, mennyire fázhatnak az állatok.

– Szerinted ott hagyják őket ilyenkor? Biztos bezárják valami biztonságos helyre.

– A kacsákat, gólyákat is? Nem hiszem. Azok elrepülnek.

Csónakos szerette, hogy Csabi mindig másokra gondol. Egyszer próbált kicsit önző lenni, és mi lett a vége?!

Csónakos próbálta visszaterelni a gondolatait a jelenhez, a sötétség segítőtársként szegődött mellé. Így könnyebb volt vallomásokat elsuttogni.

– Csabi... ez az egy év annyira... – Csónakos nem találta a szavakat, de nem is kellett, mert Csele közel hajolt és megcsókolta.

– Sajnálom, hogy kicibáltalak a szigetre, haza kellett volna mennünk!

– Semmi baj Csabika, nézd milyen izgalmas randink lett, alig várom, hogy kipróbáljuk az az ősöreg kanapét, amit Ákos mutatott!
Csele nevetve újra megcsókolta Csónakost.

*

Csónakos a csontjait ropogtatva ébresztette Csabit, akivel a pót kanapén aludtak az étterem irodájában. Rohadtul kényelmetlen volt, de Csónakos nem cserélte volna el az élményt semmiért.

Amikor végre összekaparták magukat és felöltöztek, már majdnem kilenc volt, mégsem zavarta meg őket senki, és az étteremből sem szűrődtek be zajok. Mintha egy olyan univerzumban ragadtak volna, ahol csak kettejüknek máshogy telik az idő.

Csónakos a markába fogta Csele puha tenyerét, megköszörülte a torkát, és csak akkor folytatta, amikor Csele teljes figyelmében fürdött.

– Az elmúlt egy év...

Az iroda ajtajának nyikorgásra összetörte a saját univerzum csendjét. Csónakos dermedten bámult a belépő Ákosra.

– Készen állsz? Odakint mínusz tizenkét fok és még mindig esik.
Csónakos megrázta a fejét, hogy kitisztuljon belőle Csele emléke, recsegett a hangja, ahogy aznap először megszólalt.

– Igen, indulok. Köszi mindent.

Még egyszer visszanézett az Ákos mögött üres irodára, magában elsuttogott egy szeretleket, és kisétált a jeges, reggeli hóviharba.