𝓐𝔃 𝓮𝓵𝓿𝓮𝓼𝔃𝓮𝓽𝓽 𝓵𝓮́𝓵𝓮𝓴

– A küldetés adott: meg kell szerezni az opálból készített gránátalmát, melyet Japánban rejtettek el, egy elhagyatott várkastély romjai alá! – szónokolt a káosz istennője.

Erisz végigtekintett rajtam, karját összefonta a mellkasán, és hümmögött egy darabig. Úgy érezte, nem vagyok megfelelő a feladatra, ezért tekintete továbbsiklott a többi jelöltre, akik egyenesen sorban álldogáltak mellettem. Szomorúan léptem vissza egyet, és tudomásul vettem, hogy ismét nem én leszek a kiválasztott.

– Serena! – hallottam meg a nevem, mire rögtön felkaptam a fejem, és kihúztam magam.

Árész besétált a kiképzőközpont harctermébe, ahol mind megtanultuk kezelni az erőnket, és azt is, hogyan győzzük le a legádázabb ellenségeinket is. Nem egy áldás félistennek lenni, de nekem és a társaimnak ez jutott.

Mindössze egy gond akadt: egyikünk sem tudta, mely istenség nemzett minket. Mi voltunk a kivetettek, az elveszett lelkek, akiket eldobtak, elfelejtettek. Erisz és Árész gyűjtött minket össze, enni adtak, gondoskodtak rólunk, cserébe annyit kértek, álljunk az oldalukra. Megtettük, hiszen bármi jobb, mint a biztos halál.

– Tessék? – kérdeztem remegő hangon. – Miben állhatok szolgálatodra?

– Te mész a küldetésre! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangnemben, majd Eriszre szegezte égkék pillantását. – Vidd magaddal a jobb és bal oldaladon állót. Roy remek harcos, Leya pedig jól követi a nyomokat.

– Szerintem ne Serenát küldjük – hangoztatta véleményét Erisz. – Hiszen alig tizenhat éves! Még csak nem is kiemelkedő a teljesítménye!

– Így döntöttem, Erisz! – sziszegte felé Árész, de a nő arca meg sem rezdült. – Serena, Roy és Leya mennek! A többiek mehetnek a dolgukra!

A mellettünk állók meghunyászkodva iparkodtak a kijárat felé, egyikükben sem maradt kétely a háború istenének döntése felől.

Nyeltem egy nagyot, amikor Erisz fintorogva végigmért, majd egyenesen elém sétált, és megemelte az állam.

– Ha elbuksz, megismered, milyen káosz lakozik benned! – Sötét írisze megvillant, majd Árész mellé hátrált. A karom megremegett, az ajkam harapdálva, vágtázó szívvel igyekeztem úrrá lenni a bennem keletkezett végtelen rettegésen. Nem bukhatok el!

– A küldetés első fele egyértelmű. Repülőre ültök, és elutaztok Japánba! – ismertette Árész a tudnivalókat. – Odaérve egy furgon fog várni rátok a reptér jobb sarkán, közvetlen a poggyászátvétel utáni kijáraton. Ne habozzatok! Az időnk fogy, nekünk meg szükségünk van a varázstárgyra!

– Más is keresi?

– Úgy tudom, igen – bólintott. – Azonban előnyükre válhat, ha siettek! Így, miután a furgon elvitt a megfelelő helyre, kiszálltok, és meg sem álltok addig, amíg oda nem értek a kastélyhoz! Ha órákig futtok, hát órákig! Értettétek?!

– Igen! – helyeseltünk mindannyian. Egyébként sem mertünk volna ellentmondani Árésznak. Ahhoz túlságosan magabiztos és félelmetes személyiséggel rendelkezett.

– Az épület alatt van egy pince, ami levezet a kazamatákba. Ott vigyázzatok, sosem tudhatjátok, mi vagy éppen ki lapul a sötétségben! – húzódott gonosz, sokat sejtető mosolyra az ajka. – Ha azon túljutottatok, egy feladatotok maradt: el kell hozzátok a színtiszta opálból készült gránátalmát! Világos?

– Igen! – ismételtük egy emberként.

– Ne hibázzatok! – bökött felénk vészjóslóan Erisz, majd hátat fordított, és nőiesen kivonult a teremből.

– Menjetek ti is! – intézte Árész a szavait a két újdonsült társam felé, akik hamar felvették a nyúlcipőt.

Amikor ketten maradtunk, már kicsit feszültnek éreztem magam. Ötletem sem volt, mit akarhat tőlem.

– Talán tettem valamit? – érdeklődtem bizonytalanul.

– Nem, Serena – lépett egyenesen elém, majd az egyik előreeső, szőke hajszálam a fülem mögé simította. – Szeretnék neked adni valamit! – Megemelte a tenyerét, amiben megjelent egy hajcsat. Felém nyújtotta, én pedig félénken elvettem tőle, és megforgattam az ujjaim között, végül tanácstalanul ránéztem.

– Mi-mi ez?

– Ha a hajadba tűzöd, képes leszel egyszer, de csak egyetlen egyszer – emelte ki – oda ugrani a világban, ahova csak szeretnéd. Teleportálásnak is nevezhetjük.

– Mi-miért én kapom ezt? – suttogtam értetlenül.

– Az istenek megajándékozhatják azokat, akikről úgy hiszik, sokra hivatottak és te, egy napon ki fogsz emelkedni a többi közül, egyetlen lányom. 

○•○•○

Az első novella Destyna201 korábbi íróversenyére készült, így ezzel ünnepélyesen meg is nyitnám ezt a könyvet. Gondoltam, összegyűjtöm egy helyre a rövidebb novelláim. Az első párat olvashattátok már a Kihívások, egyebek című könyvemben, de jobbnak láttam, ha lesz külön a novelláknak is egy könyv, így itt vagyunk.

A novellában a következő szavak felhasználásával kellett alkotni:  küldetés, gránátalma, Japán és opál.

Köszönöm annak, aki elolvasta!