Ma megváltoztattam a telefonom jelszavát. Eddig a Te névnapod volt az, de úgy éreztem, hogy már túl léptem rajtad, ideje az egyik utolsó hozzád kapcsolódó emléket is kitörölnöm az életemből. Szóval lecseréltem a jelszót.
Csak utána... Megláttalak. Éreztem az illatod, ahogy elmentem melletted. És utána szinte rész nap téged kerestelek a tekintetemmel. Sokat néztelek, és bevillantak dolgok... Eszembe jutott, hogy milyen pocsék érzés lenne mással látni Téged. Azt nem tudnám elviselni. Nem tudnám elviselni azt, hogy nem lettél az enyém, de valaki másé igen. Hogy velem nem működött, de valaki mással igen. Hogy nekem azt mondtad, hogy nem megy, másnak meg azt, hogy oké, legyen. Nem tudnám elviselni, még ha az a másik lány jobban is illene hozzád, mint én, ha őt jobban is szeretnéd, mint engem szerettél. Akkor sem tudnám elviselni, ha boldog lennél vele. Nem vagyok önző, én boldognak akarlak látni, de nagyon fájna, ha mással lennél boldog. Mert én azt akartam, hogy velem legyél boldog. Mert én valamikor nagyon szerettelek. Sőt, mindig is szeretni foglak egy kicsit, vagy kicsit jobban, hiába leszek mással, máshol, akit szintén nagyon fogok szeretni, talán jobban, mint téged valaha, de a szívem egy   kis darabjában mindig is lesz helyed. Mindig is szeretni foglak egy kicsit. Mert te voltál az első szerelmem. Az első olyan az életemben, akire azt mondtam, hogy nem érdekel, ha majd fájni fog, de akkor is megpróbálom, mert kell nekem ez a srác. És megpróbáltam, boldog voltam, aztán pofára estem. Nagyon fájt. Azelőtt semmi nem fájt még ennyire mint az a pár szó. Semmi különösebb indoklás, csak annyi, hogy ez neked nem megy. Elfogadtam a döntésed, és megpróbáltalak elengedni. Soha sem haragudtam rád. Tudtam, hogy az érzéseiről nem tehet az ember, ahogy arról sem, ha nincsenek érzések. És el is tudtalak engedni, valamennyire. De teljesen nem sikerült, szerintem nem is fog sikerülni soha. És tudod mit? Még mindig adnék Neked egy második esélyt. Van egy kiskapu, ami csak neked van nyitva, ha esetleg úgy gondolnád, visszajössz. Adnék neked egy újabb esélyt. Bármikor. Megpróbálnám veled újra, akkor is, ha megint csalódnom kellene. Csak bár  tölthetnék veled még egy kis időt... Csak pár órát akár. Vagy csak megbeszélhetnénk ezt az egészet. És hiába tudom,hogy már nem szeretsz, talán soha nem is szerettél, én még reménykedem benne, hogy eszedbe jutok még, hogy ha meglátsz, akkor neked is bevillannak a közös kis emlékeink. Reménykedem benne, hogy egyszer majd megbeszéljük, hogy mi is volt ez az egész velünk. És hiába volt ez már fél éve, hiába szeretek azóta mást, bár más értelemben, ha meglátlak, mindig eszembe jut, hogy Te valamikor mit is jelentették nekem, és mit is fogsz jelenteni örökké.