Odakint zuhogott az eső, villámlott és dörgött. Egy lány éppen akkor lépett ki egy kisház ajtaján. Csak egy pulóvert viselt, fáradtan leült a lépcsőre és nézte a néptelen utcát. Csak az járt a fejében, hogy nem akar már e világon többet élni.

Nem vágyott az életre.

-Miért ülsz itt kint? - szól egy a lány számára ismeretlen hang. A lány felpillant és egy kedves szempárral találja szembe magát. A fiú mellé ül. Ő a lánnyal elenttétben élvezte a földi életet.

-Nem akarok ide tartozni. Nem akarok ennek a szörnyű világnak a része lenni! - kezd el zokogni a lány. Ekkor a fiú megértette, hogy mi megy végig a lány fejében. Az a sok bántás, csúf szó, azok a tettek. A fiú megértette, hogy miért akarja a lány annyira a halált.

Csendben közelebb ült hozzá és átkarolta a vállát. A lány a fiúnak dölt és zokogni kezdett.

-Én itt vagyok neked. - suttogja a fiú.

Hogy honnan tudta, hogy min megy át a lány? Valamikor ő is távozni akart,de rájött, hogy mindig van remény. Akkor is mikor a legkilátástalanabb a helyzet.