A mai fiatalok a java idejüket az elektronikai kütyük társaságában töltik, az interneten lógnak, vagy a közösségi oldalakat pörgetik. Én sem vagyok más mint az összes többi tini, mert hát mi mással is tölthetném el a szabadidőmet, a mai korban meg főleg. Néha Anya szörnyülködve meséli nekem, hogy az ő idejében kezdődött el minden, de akkoriban még voltak olyanok, akik kitartottak a valóság mellett. Mikor visszaemlékszik látom a szomorúságot, hogy én nem olvasok kézzel fogható könyvet, mivel a könyvnyomtatás már rég csődbe ment. Az elektronika és az internet a mindennapjaink közé mára már teljesen befurakodott, s én ebbe a folyamatosan, s rohamosan fejlődő világba születtem bele tizenöt évvel ezelőtt.

Ma is csak a megszokott rutinomat végeztem, annyi bökkenővel, hogy megünnepeltük a születésnapomat és most öt másodpercenként frissítem a weboldalt, ami már csak azért sem akarja betölteni hiba nélkül az adatokat, amikor megtörténik a lehetetlen.

A laptop egy aprót puffan miközben füstöt áraszt magából, ahogy azt a filmekben illik. Az íróasztalom tetején egy viszonylag magas termetű fiú jelent meg és lezseren ásított egyet. Meglepettségemben akkorát lendültem, hogy lefordultam a székemről, mire a jövevény halk kuncogásba kezdett. Szemei nevetés közben vékony csíkká préselődött egy kezét a szája elé kapva elrejtve előlem a mosolyát. Nem bántóan nevetett ki, csak egyszerűen, akinek tetszik valami. Hangja mélyen és selymesen visszhangzott a zöld falaim között. Haja a szemeibe lógott mely olyan volt, mint a frissen hullott fehér, makulátlan hó. Szemeit kinyitotta és abbahagyta mellkasa apró rázkódását. Szembogarai sárgán világítottak, akár az a kis lámpa a monitor alján, ami jelzi a laptop állapotát. Ruhája teljesen fekete volt, de ahogy jobban szemügyre vettem rengeteg apró szám bújt meg a textilen, akár valaminek a kódja lett volna ráírva.

Komoly arccal nézett le rám, melyben barátságos kifejezés bujkált, majd leugrott az asztalról és felém nyújtotta segítségként a kezét. Ijedtemben pókjárásban hátráltam még a hátam a falnak nem ütközött. Feltápászkodtam, miközben egy pillanatra sem vettem le a szememet az előttem állóról, az ismeretlentől való félelem miatt és a hihetetlenül szép, s fogvatartó szemei jóvoltából. Valami belső érzés elkezdett vonzani felé, nem tudok ellenállni a késztetésnek és még mindig remegő lábakkal teszek egy lépést felé.

-Ki vagy te? -Teszem fel az egyértelmű kérdést az egyértelmű válaszra. A fiú arcára mosoly festődik, mely rám, akár egy villámcsapás van hatással.

-A laptopod. -A mosolya a szavak kiejtés után még szélesebbre húzódott, ám hirtelen csipogó hang szűrődött ki belőle, ami a videóhívást jelző hang volt. Nem bírtam tovább a feszültséget és felszabadult nevetésben törtem ki, mintha ez a helyzet teljesen normális lenne fetrengtem a földön a hasamat fogva, miközben már alig kaptam levegőt.