Kim Nam Joon

2013. május 23.

Újra.

Újra és újra.

Ez az egy szó hangzik fel az elmémben, bárhányszor véget ér a dallam.

Megint újra.

Még mindig nem tökéletes néhány mozdulat.

Újra.

Nem tudom, hogy a fáradtság vagy a rossz tánctudásom miatt nem sikerül ez az egy mozdulat, melyet órák óta próbálok elsajátítani.

Újra.

Pár perce - vagy órája - még Jinnel és Hoseokkal táncoltam, de miután ők már kellőképpen kifáradtak, inkább visszamentek a dormba.

Újra.

Nemsokára itt a debütünk és engem nem hagy nyugodni ez az apró mozdulatsor, ami - bárhogy próbálom - sehogysem akar sikerülni.

Megint újra!

Én leszek a csapat leadere és szeretném a maximumot mutatni, hogy kellőképpen elnyerjem, majd a leendő ARMY-k szívét.
Hatalmas nyomás van rajtam és nem érzem úgy, hogy megfelelően be fogom tudni tölteni ezt a pozíciót. Nem is értem, hogy hogy rámszavaztak a srácok - talán a gyakornoki időm miatt döntöttek mellettem.

Újra!

Nem, nem, nem! Egyszerűen nem megy!

Bosszúsan sóhajtottam fel, miközben idegesen fekete tincseimbe túrtam és mint egy rossz, durcás kisgyerek, aki nem kapta meg az áhított csokit, úgy vágtam le magam a táncterem padlójára és kezdtem látványos hisztibe.

Apró kuncogás. Csupán ennyit hallottam a próbaterem ajtajának irányából.
Amilyen gyorsan csak tudtam odafordítottam a fejem, hogy meglessem ki az, aki - feltételezem - rajtam múlat ilyen jól.

Egy amerikai vagy talán európai fiatal, tizenéves lány állt az ajtófélfának dőlve.
Szép smaragdzöld szemei - amit ilyen messziről is kiszúrtam - a rajtam való szórakozás miatt kissé összehúzodtak s úgy tekintettek le rám, miközben még mindig a padlón szétterülve szenvedtem.

Amilyen gyorsan tudtam összeszedtem magam és ránéztem kínosan az engem vizslató lányra.

Így jobban megnézve elég csinos volt.
Szép hosszú lábai voltak, amiket egy egyszerű koptatott farmerbe bújtatott.
Felsőtestét pedig egy lenge fehér póló fedte és egy piros Converse dobta fel az egész szerelését. Még így is gyönyörű volt. Azóta is egy ilyen lányt keresek.

Tekintetem az arcára vándorolt, melyet megannyi szeplő díszített, ami mégkülönlegesebbé tette gyönyörű vonásait.

Különleges volt. Nem olyan, mint a többi koreai lány.

Tetszett. De még mennyire, hogy tetszett!

- Khmmm - apró torokköszörülés ébresztett fel bámulásomból ezáltal mégkínosabbá téve a szituációt számomra.

Miután a szemébe néztem, még mindig az a vidám csillogás fogadott s egyszerűen nem tudtam elszakítani a tekintetemet azokról a különleges szemekről, mintha haza találtam volna.

- Tudod, ha befejezted a bámulást, úgy láttam, hogy rád férne egy kis segítség - tekintett rám íríszeivel, amik csakúgy csillogtak a pajkosságtól.

Felébredtem az általam kialakított illúzióból, majd egy apró fejrázás következtében szólásra nyitottam ajkaimat.

- Nem tudom miről beszélsz - vakargattam kínosan a tarkomat, miközben félre-félre tekintgettem mindenhova csak a névtelen lány szemébe nem.

- Tudod, csupán csak tíz percet volt szerencsém végig nézni a szenvedésedből, de nekem eléggé úgy tűnt, hogy nagyon kéne neked az a segítség - mosolygott rám a tökéletes  fogsorával.

Nem értettem, hogy mi történik.

Segítséget ajánlott egy vadidegen, aki azt sem tudom hogyan jutott be az épületbe.

Te jó ég! Mi van ha egy sasaeng?!

Oké Nam! Csak higgadj le! Eddig nem támadott le talán ezután sem fog.

Csak nyugalom! Te egy jó leader vagy tudnod kell kezelni egy ilyen helyzetet!

Baszki, miért van olyan érzésem, hogy nemsokára le fog támadni?!

Huh oké, csak mondj már valamit te idióta, mert a végén még hülyének is fog nézni.

- Khmmm, egyáltalán ki is vagy te? - gratulálok te hülye ennél jobban már nem tudsz leégni!

- Maradjunk annyiban, hogy egy reménykedő lány! - mosolygott rám szelíden s kezdett összeállni bennem a kép.

Egy lány, aki felajánlotta, hogy segít a táncban. Szóval jól táncol.

Reménykedik. Lehet, hogy gyakornoknak jelentkezik.

Biztos próbatermet keres, hogy ő is próbáljon!

Basszus én meg itt feltartom a szerencsétlenségemmel!

Gratulálok Namjoon, hozod a formád!

- Huh, figyelj nem akarlak feltartani! Nyugodtan próbálj én már megyek is, csak szerencsétlenkedek itt! - mosolyogtam rá kínosan, majd gyorsan elkezdtem a cuccaimat összeszedni.

Hirtelen egy puha, meleg érintést éreztem vállamon, amitől a szívem gyors - túl gyors - tempóban kezdett el verni s már attól féltem, hogy a lány is meg fogja hallani.

- Hey, én ezt egy szóval nem mondtam, hogy zavarsz! - nézett rám barátságosan azokkal a gyönyörű smaragdokkal - Sőt most jól jönne a társaság! Eléggé izgulok... - halkult el a mondata végére, miközben zavartan egy tincset a füle mögé tűrt.
Mint egy félénk kislány, aki holnap fog először iskolába menni úgy nézett rám.

Édes volt. Túl édes.

- Erm oké, de szólok előre, hogy nem vagyok egy könnyű eset - nevetem el magam a végére, amihez Ő is csatlakozik.

- Tudod semmi sem lehetetlen - kacsint rám, ami miatt érzem, hogy egy kis vér tódult az arcomba.

Te jó ég!

- Na akkor mutasd azt a lépést!

- Ha ez ilyen könnyű lenne! - vezettem a tekintetem a plafon felé miközben a tipikus ,,faszom ki van mindennel" fejjel néztem felfelé.

- Ugyanmár - mondta két kisebb nevetés között miközben játékosan meglökte a vállam - Ennyire nem lehet nehéz!

- Attól függ, hogy a te vagy az én szemszögéből nézzük - nézek rá semmit ki nem fejező arccal, mire mégjobban elkezdett kacagni, én sem bírtam sokáig és pár perc múlva már én is vele együtt nevettem.

- Na jó tényleg kezdjünk el valamit, különben mindketten csúnyán be fogunk égni - húzta el a száját, amivel kisebb mosolyt varázsolt ajkaimra.

Gyorsan előhalásztam a telefonomat a táskámból és az azon levő videót kikersve nyomtam a mellettem álló lány kezébe, aki minden figyelmét Hobira fordította arra a pár másodpercre.

Még párszor megnézte, néha leállítva, néha pedig újra ismételve a különböző részeket, majd visszaadta a mobilom egy hatalmas mosollyal az arcán.
Komolyan mondom ez a lány csak mosolyogni tud. Csakúgy sugározza a pozitív erőt.

- Na nagyfiú kezdjünk neki! - csapta össze a két tenyerét, mire én csak felhúzott szemöldökkel figyeltem rá az új ,,becenevem" hallatán - Ne nézz így rám, inkább mutasd mit tudsz! - kacsintott rám, amitől kisebb zavarba jöttem így egy torokköszörülést követően elindultam, hogy elindítsam a No More Dreamt.

Kicsit feszélyezve éreztem magam a figyelő szempártól, de egy kis idő után sikerült kizárnom az engem vizslató lányt és ugyanolyan bénán ,,eltáncoltam" a nekem plusz órákat hozó részt. Majd érdeklődve fordultam az újdonsült ,,tánctanárom" felé.

- Na? - fordultam felé kérdő tekintettel, mire a lány gondolkodó fejével találtam szembe magam.

- Először is, a felugrást követően ahelyett, hogy a jobb lábaddal indulsz hátra a balt kellene használnod úgy sokkal jobban kijön ritmusra, valamint a következő lépését is sokkal könnyebben tudod megindítani - szólalt meg pár másodperc elteltével, majd hirtelen mellém állt, amitől kissé megilletődtem, de kíváncsian vártam mit szeretne - Nézd! Valahoy így - és tökéletesen eltáncolta azt, ami nekem már annyi bosszúságot okozott, persze eközben én csak csodálkozva néztem a lány - még most is - kecses mozdulatait - Na most te! - mosolygott rám bátorítóan, amitől egy kisebb önbizalom löket ért és leutánoztam a mozdulatait.

- Király! Gyorsan tanulsz.

- Jó a tanárom - kacsintottam a lányra, mire kisebb pír szökött az arcára, az enyémre pedig egy elégedett mosoly, hogy most nekem sikerült zavarba hoznom.

- Khm - a szemébe logó tincset gyors a füle mögé tűrte zavarában, majd pár pillanat elteltével felnézett rám és mintha mi sem történt volna folytatta a ,,tanításom" - A csípőmozgásnàl, pedig túl merev vagy, engedd el magad! Ne zavartasd magad, csak lazán! - mosolygott rám, én pedig csak a tarkómat vakargatva néztem rá, miszerint lehetetlent kér tőlem, könyörgöm az is csoda, hogy ez a lépés összejött - Ugyanmár, ne nézz már rám így! Tán az ágyban is ilyen merev vagy nagyfiú? - nézett rám kacéran, amitől az én arcom ismételten a piros egyik árnyalatát vette fel, majd zavaromat leplezve inkább nevetni kezdtem, hogy a külföldi lányok milyen szókimondóak és kacérok tudnak lenni.

- Na nagyfiú nézzük azt a mozgást!

Én csak megadóan feltettem a kezem és az általa kért mozdulatot kezdtem el csinálni, mire egyből x-et formált a két kezével, jelezve, hogy álljak le.

- Nem így te! Hanem így! Sokkal lazábban - kezdte el bemutatni a mozdulatot, ferdén kissé előttem állva, így tökéletes rálátást nyújtva kerek fenekére, amit ez a farmer csodásan kiemelt és egyszerűen odavonzotta a tekintetemet és már csak arra kaptam fel a fejem, amint előttem csettint az egyik kezével és egy mindenttudó mosollyal néz rám - Tudod, ez a terem tele van tükörrel, nem véletlen hívják próbateremnek - nézett rám felhúzott szemöldökkel, mire én csak egy féloldalas mosolyt villantottam felé, kivételesen nem zavarba jöve a lány mondatától.

- Nem is tudom miről beszélsz pöttöm, én csak a mozdulatot memorizáltam - láttam, hogy kissé megilletődött, de hamar összeszedte magát és fújtatva nézett rám.

- Kikérem magamnak, pontosan 173 cm vagyok! Nem vagyok pöttöm! És az hogy te egy égimeszelő vagy, arról én semmit nem tehetek! - fonta össze maga előtt karjait miközben durcás ábrázattal tekintett rám, amit nem bírtam ki nevetés nélkül.

- Hohoho pöttöm, azért ennyire ne kapd fel a vizet - mosolyogtam rá egy ezer wattos mosollyal, ami látszólag méginkább felidegesítette, de inkább vett egy nagy levegőt és úgy nézett újra rám.

- Jól van, te csípőprotézises nagybácsi inkább nézzük ezt a mozdulatot, ha már hirtelen ilyen nagy szád lett.

- Kikérem magamnak kislány, eddig csak vese átültetésem volt! - néztem rá komoly fejjel, mire már egyikünk sem bírta és elnevettük magunkat.

Rég múlattam ilyen jól az utóbbi időben.
A stressz, ami rajtam van, hogy vajon jó leader leszek-e, valamint a srácokkal való összeszokás sem a legkönnyebb. Még mindig vannak kisebb nézeteltérések a tagok között, amiket nekem kellene megoldanom jó leaderhez híven, de néha úgy érzem, hogy feladom már most debüt előtt.
Jól esett végre kikapcsolódni valakivel, aki nem tudja, hogy ki vagyok és bátran vissza mer szólni nekem. Pont jókor tévedt, jó helyre ez a pöttöm.

- Igazad van, csúnyán be fogok égni, ha nem csinálom normálisan, mutasd meg lécci mégegyszer - néztem rá hatalmas bociszemekkel, ami úgy nézett ki, hogy meghatotta, mert egy szemforgatást követően rámnézett.

- De semmi segg bámulás nagyfiú! - emelte rám mutatóujját.

- Nem is tudom miről beszélsz - emeltem fel a kezeimet védekezésképpen, mire ismét egy szemforgatás volt a válasza.

Egy párszor elpróbáltuk együtt az egészet, de sehogysem akart sikerülni tökéletesen a csípőkörzés. Hirtelen elém állt pöttöm és a csípőmet megfogva kezdte el megmutatni, hogyan is kellene azt a mozgást csinálnom.

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy eléggé élveztem a lány közelségét, az érintésétől melegség árasztott el, így figyelmesen hallgattam a lányt, amint magyaráz nekem.

- Na most egyedül - mosolygott rám, majd a zenét elindítva leült a tükör elé.

Eltáncoltam, mindenre oda figyelve, amit az én ,,tánctanarom" külön mondott és most először éreztem, hogy végre sikerült teljesen jól megcsinálnom ezt a mozdulatsort.

- Na végre! Igazad volt, hogy nem vagy egy könnyű eset - húzta el a száját, mire nevetve odamentem hozzá és beleboxoltam a vállába - Aúú, most annyi a csodálatos vállamnak, pedig kifejezetten váll modell szerettem volna lenni - játszotta túl a szerepét, ami ismételten nevetésre késztetett.

- Figyelj, nagyon szépen köszönöm, nélküled szerintem még órákat itt lennék - néztem rá hálásan, mire ő egy legyintéssel elintézte és egy ölelésbe vont, amivel eléggé meglepett, de viszonoztam a gesztusát és egy hatalmas vigyorral a fejemen váltam el tőle.

Az órát meglátva a tekintete hirtelen rémülté vált, majd a táskáját felkapva fordult felém, miközben hirtelen nem értettem, hogy mi történik körülöttem.

- Nagyon örültem a találkozásnak nagyfiú! - mosolygott rám a lány, majd megindult az ajtó felé.

Szerencsére gyorsan reagáltam és a lány keze után nyúlva húztam vissza Őt.

- Még a nevedet sem tudom! Legalább azt áruld el!

- Maradjunk annyiban, hogy a te kis pöttömöd - kacsintott rám, majd a kezét kihúzva távozott az ajtón és egyúttal az életemből is.

Nem láttam Őt azóta, mindenkit körbe kérdeztem az épületben, de senki sem tudott semmit róla.
Valószínűleg gyakornoknak jelentkezett, vagy csak egy dolgozó rokona volt.
Ezt már nem fogom megtudni.
De azóta is Ő az én smaragdszemű pöttömöm és reménykedek, hogy egyszercsak újra fel fog tűnni egy kis színt hozva az életembe.

Heyyyyyy!

Hát elég rég volt rész mit ne mondjak hehe.
Remélem azért vannak, akik még olvassák ezt a kis valamit. :))
Boldog új évet mindenkinek!❤️

G R A C E