Beléptünk. Abban a pillanatban elsötétedett előttem a világ, és egy borzalmakkal teli földre érkeztem mely kínnal karöltve kísérte végig gyerekkoromat.(Meg még jó pár évemet utána)

Tudnivaló, hogy ez a világ-a démonvilág- az emberi világgal párhuzamos. Mégis az idő folyása változik.  Van, hogy az emberi világban eltelik egy nap, ebben a dimenzióban több száz év. Olykor pedig teljesen lelassul. A mai napig sem tudom mi befolyásolja.

Némaság van. Csipp,csöpp,csipp,csöpp...Érzem a nedvességet ahogy az arcomra hull, végül felnyitom szemeim. Újra megálmodtam elrablásom napját, mint már oly sokszor. A földön fekszem a szabad ég alatt. Rengeteg év eltelt azóta, már felnőttem. Fekete hajam a vállam fölött ér véget, zöld szemeimmel az eget pásztázom ahonnan kövér esőcseppek hullnak alá. Felülök és körülnézek. El is felejtettem, hogy menedéket kellene keresnem. Mióta sikerült megszöknöm azoktól a nyavalyásoktól csak kóborlok mindenféle aljamunkát elvállalva, hogy egy kis pénzhez jussak. Ezért vagyok a 183 centis magasságomhoz képest kicsit túl "karcsú" férfi . Ami súly van rajtam az izom, a sok rohanástól és meneküléstől.

Felkelek a földről, aztán elindulok egy teljesen random irányba. Mindegy merre visz az utam, úgyis sz.rrá ázom.  Lábaim egy közeli faluba visznek ahol épp piacot tartanak. Démoni piac...Hm...sok finomságot lehet találni...A kocsonyás szemgolyótól kezdve a tündérporig mindent (A tündérpor errefelé efféle drog. A démonoknak hallucinációt és érzelmi ingadozást okoz. Én csak szimplán tüsszögök tőle.)

A tömegben végigsurranva szereztem egy kis pénzt. Óvatlan barmok, túl könnyen el lehet lopni a tarisznyájukat. (Néha rákényszerülök a lopásra, különben már alulról szagolnám az ibolyát)

A sorok közt sétálgatva meglátok pár ruhaárust, emiatt ösztönösen végignézve magamon megállapítom: Igen, ideje lecserélni a szakadt gönceimet. Így hát egyenesen odaveszem az irányt, majd körülbelül húsz perc elteltével már egy új fekete nadrágban, fekete "pólóban"(teljesen olyan csak itt más néven jegyzik), piros pulóverben távozom. Szerencsére a cipőm bírja még.  Nem is tudnék most azt is venni, különben nem maradna pénzem ételre.

A sok különböző bódén már rutinszerűen járatom végig szemeim...Igen ez mérgező lenne....ezt a démon gyomra bírja az enyém nem...aszalt gnóm agy? Ki az ördög eszik olyasmit? Na végre! A gyümölcsárus...Ezek között szokott pár ehető lenni. Veszek kettőt, arra futja a pénzem, utána félrevonulok a város egy távolibb részére falatozni. Leülök az egyik kút peremére és nagyot harapok az egyik mérges lila színű gyümölcsből. A másikat magam mellé teszem a peremre.  Nem tudom mihez hasonlítani az ízét. (Az emberi világban kapható gyümölcsök közül a sárgadinnyére hasonlít. Csak ez lila. Meg a sárkánygyümölcsre emlékeztet ízre.)

Zajt hallok, mire észbe kapok már egy lány néz velem farkasszemet. Azok a jégkék szemek egy életre belém égnek, hófehér arcát lágyan keretezi hullámos fekete haja. Egy apró heg fut jobb szeme alatt. Külsőre fiatalabbnak tűnt nálam. Én a 153 életévemmel ellentétben 21 évesnek nézek ki, ő pedig körülbelül 18-nak tűnt. Ennyit bírtam megjegyezni. Felkapta mellőlem a másik érintetlen gyümölcsömet és elrohant vele. 

-Hé gyere csak vissza!-kiáltottam utána mire egy nevetést kaptam válaszul.
-Kapj el ha tudsz Anton!
Elkerekedtek szemeim döbbenetemben. Honnan tudja a nevem? Felkeltem majd elszaladtam utána, de ügyesebb volt mint én, vagy jobban ismerte a járást. Könnyen szem elől tévesztettem.

Ki lehetett Ő? Honnan tudja ki vagyok, hisz soha nem találkoztam még vele. Nem hagyott mást hátra , csupán egy kellemes emléket amely pimasz tekintetét és vidám kacaját tárja újra és újra elém.

Elszomorodva folytattam utamat.