Sokszor gondolkoztam azon, hogy mi lesz velem, ha már nem lesz senkim. Úgy értem anyuék már nem lesznek. Sam Angliába megy tovább tanulni. Ott megismerkedik egy helyes Britt sráccal akinek szül két kis kölyköt engem teljesen elfelejtve. MinMin összejön Kaial és élik tovább az életüket nélkülem. Chennel pedig... örülök, ha esetleg rám néz.

   Senki nem marad nekem csak az a személy, akiről sosem hittem.
Min YoonGi itt van nekem. Mikor Sammel összevesztem. Mikor Chen elhagyott. Mikor Mint jobban leköti a szerelmi élete mint a legjobb barátnője. Egyszóval mindig mellettem van és vigyáz rám. Mint egy angyal.
       

        (／ロ゜)／アタシハダアレ?

   Miután a sírásom teljesen elállt, még akkor sem akartam kimenni szobám édes fogságából. YoonGi hiába győzködött még neki sem akartam engedni ezért ahelyett, hogy végignézi, ahogy éhen halok inkább lement nekem kajáért. 

   Az ágyamban engedelmesen ültem - mint egy kisgyerek, akinek megígérték, hogy ha jól viselkedik kap cukrot -, és vártam a kajámat.

   - Na, lásd milyen vagyok nem hagyom, hogy éhen pusztulj- nyitott be az ajtón YoonGi egy tálcát egyensúlyozva a kezén. 
Ott aztán volt minden. Egy hatalmas Gyros mindennel megtömve, két szelet pizza és egy zacskó cukor. Viszont, ami szemet szúrt az egy szál vörös rózsa volt, amit a másik kezében tartott.

   - Ezt mind most kell megennem?
   - Ha kell beléd gyömöszölöm, de az egyik pizza az enyém- csapott le az egyikre rögtön.
   - Szerintem ebből többet is fogsz enni még mert én ezt egyedül nem tudom elpusztítani - Rózsát honnan a francból szereztél?

   - Anyud a kezembe nyomta mondván, hogy valami szépet mondjak és adjam oda- nevetett fel kínosan.
   - Anya- forgattam meg a szememet.
   - Nos, hát akkor- mondta és letette a tálcát az éjjeli szekrényre, odamászott mellém mélyen a szemembe nézve - Yun, megtisztelnél azzal, hogy el jössz velem randizni?

   A szívem heves tempóba kezdett verni. A gyomrom bucskázott és pillangók kergetőztek. A fejem zsongott, a fülemben vér dobogott. Sosem éreztem még senki közelében ilyet. Utáltam, hogy a testem akár egy szavára is így reagál.

   - I-Igen- motyogtam. Tekintetem zavartan lesütöttem.
   - Ez nem túl meggyőző Aranyom- nyúlt két ujjával állam alá ezzel kényszerítve arra, hogy a szemébe nézzek.
   - Igeen- visítottam boldogan majd nyakába ugrottam. 
 

  Most nem volt olyan jó az egyensúlya ezért sikeresen hátra estünk. Nem tétlenkedtem, ráültem a csípőjére és úgy néztem kihívóan a szemébe.
   Számoltam a másodperceket meddig bírja. 1,2,3... 
   Akaratosan mart ajkamra. Egyre hevesebben csókolt. A kezei sem tétlenkedtek, hamar megtalálták a pólóm alját. Akár egy kígyó úgy siklott be a felsőm alá a keze és az oldalamat kezdte simogatni. 
   Egyik kezemmel a haját markolásztam a másikkal pedig a mellkasán Támaszkodtam. 
Egyik pillanatban még vadul falta ajkaimat a másikban pedig minden izma megfeszült és határozottan eltolt magától.

   - Sa-Sajnálom é-én...-szálltam le zavartan csípőjéről és egy messzebbi ülőhelyre tettem le a hátsóm, ami történetesen az íróasztalom előtt elhelyezkedő faszék volt.
   - Én sajnálom, de nem akarok elrontani semmit azzal, hogy már első nap ágyba viszlek. Főleg nem akkor mikor a szüleid a földszinten vannak- nevetett fel kínosan.
  Kuncogtam édességén majd elmentem az éjjeli szekrényemhez és az ágyra raktam a tálcán lévő ételeket. 
   Közben YoonGi felkönyökölt én pedig török ülésben helyet foglaltam fele szemben. 
Megfogtam az egyik pizzát és a szájához raktam. Mosolyogva fogadta el a felkínált ételt.

   - Ez nagyon finom- elvette a kezemből az ételt és felém tartotta. Bele akartam harapni, de az utolsó pillanatban elhúzta és ő harapott bele. 
   - Gonoooosz- nevetésem őt is kacagásra késztette. 
   - Mond á- vett egy egy cukrot.
   - Á- tátottam ki a számat, hogy el tudjam kapni a cukrot. Sikerült egymás után háromszor is. 
Így telt az evés, ami elhúzódott egészen estig. Most itt fekszünk az ágyon teljesen megtömve kajával. A fejem a mellkasán pihentetem. 

   Ujjaimmal a hasánál a pólója alatti érzékeny bőrt simogattam. YoonGi keze lassan simogatta a hátam és néha apró puszikat adott a fejem búbjára.
   A szobában csend honolt. Egy egy utcán elhaladó kocsi csapott csak néha zajt.

   - Köszönöm- suttogtam inkább a sötétnek minthogy YoonGinak.
   - Még is mit Aranyom?
   - Azt, hogy amikor nincs mellettem senki te itt vagy- motyogtam alig érthetően.
   - Miért ne tenném? Yun olyan dolgokat ébresztesz fel bennem, amikről még én sem tudom mik, de jó érzés és ezeket nem tudom megtagadni magamtól. Viszont nem is akarom
   Vallomása váratlanul ért, de melegséggel töltötte el megfáradt, üres, sötét lelkemet.

  - Menj fürödni- suttogta és még egy puszit adott a fejemre.
   - Előbb adok egy pólót- állt fel és a Chennek fent tartott szekrényemhez sétáltam. A gyomrom összeszorul mikor megéreztem a szekrényből áradó jellegzetes illatot. 
   - Nem hiszem, hogy a te pólóid jó rám- kacagott fel YoonGi. Erre a mondatra nekem is elszállt a pillanatnyi szomorúságom.

   - Nem az én ruháimból akarok adni- nevetve dobtam hozzá egy fekete egyszerű felsőt.
   - És te miért tartasz férfi ruhákat?- vonta fel kérdőn az egyik szemöldökét.
   - Chen néha itt aludt és pár ruhája itt van- motyogtam a földet bámulva. 

   Most megharagudott? Miért nem szól semmi? Biztos haragszik. Miért vagy ilyen idióta Yun. 
Sós cseppek kezdtek el végig szántani az arcomon. Összegyűlni az államon és onnét az örök sötétbe távozni. 

   Gyengéden ölelő karokat éreztem magam körül. Nem mozdultam csak belesimultam a karjaiba. 
   Elegem van abból, hogy folyton bőgök. Olyan vagyok mint egy terhes nő vagy egy tizenkét éves kamaszlány. Utálom, hogy gyenge vagyok és mindig valakinek meg kell vigasztalni. Én nem ilyen vagyok.
   Elhúzódtam YoonGitól és egy durva mozdulattal letöröltem a könnyeimet.

   - El megyek fürödni- egy halvány mosoly kezdeményt küldtem felé. 
   - Rendben leszel?- fogta meg két kezem.
   - Persze
   - Ne fürödjek veled?- perverz mosoly terült el hófehér arcán.

   - Idióta- nevettem.
   - Reménytelen

   - Kedves vagy- dívásan hátradobtam a hajam és sértődötten elfordultam.

   - Te meg mindjárt nedves- suttogta fülembe. 

   Kellemes borzongás futott végig a hátamon. Minden szó nélkül futottam a fürdőbe. Hallottam még az édes kuncogását.
Halott vagy Min YoonGi

   Alig 10 perc alatt végeztem. Vissza mentem a szobámba, ahol egy kockuló YoonGit találtam az ágyon aranyos nyuszi fülekkel. Minden bizonnyal levette a polcomról. Míg nem figyelt csináltam róla egy képet. 

Meg is van az új háttérképem.  
   - Mehetsz- mentem közelebb.
   - Gyere ide- nyújtott ki a kezét. Leültem mellé. Nem kevés képet csináltunk. Egyik idiótább mint a másik.
   - Míg el mész fürdeni átküldhetem magamnak?- néztem rá boci szemekkel.

   - Persze.

   A kódot elmondta így nagyon egyszerű dolgom volt. Már csak néhány kép maradt valaki hívta. Ez még nem is lett volna olyan rossz, ha az a Csaj, aki hívta nem " Szerelmem " becenévvel lett volna beírva a névjegyzékébe. Nem akartam felvenni mert azért bunkó nem vagyok és már így is sokat láttam

   - Mit csinálsz?- a kérdésre megugrottam és a telefont leejtettem az ágyra. Odament a még mindig csöngő készülékhez. Szemei tányér nagyságúra nőttek és ijedten nézett rám.

   - Yun ez....- kezdte, de félbe szakítottam.

   - Most azzal jössz, hogy ez nem az, aminek látszik? YoonGi valami jobb magyarázatot légy szíves- mondta gúnyosan, de belül már tomboltam. Miért történik ez? Miért most és miért velem? Túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen.

   - Bármit mondhatok most úgy sem hinnéd el, viszont nem kavarok senkivel a hátad mögött és léci ne kezd el gyártani a hülyébbnél hülyébb elméleteket

   Na, erre nem számítottam. Ez a nyers és viszonylag durva " magyarázkodás " teljesen YoonGira vall.

   - Várom a magyarázatot- néztem fel rá.

   - Mi?- értetlenkedett.

   - Várom a magyarázatot, hogy annak a ribancnak miért úgy van a neve a telefonodban hogy. "Szerelmem ". Nyugi nem fogok elkezdeni visítani meg csapkodni. Az nem az én stílusom- vontam meg hanyagul a vállam.

   - Nos, tudod vannak pillanatok mikor nem nagyon figyelem ki mit csinál a telefonommal. Az a csaj valószínűleg elvette és beírta a számát ezzel a névvel- mesélte. 

   Leguggolt elém és úgy nézett rám ébenfekete szemeivel.

   - Hiszel nekem?- kérdezte megtört hangon. Mi értelme lenne most elküldeni azzal. hogy egy mocskos hazug és, hogy soha többé nem akarom látni? Teljesen egyedül maradnék és még annyi örömöm se lenne mint most. Lehet önzőség és meggondolatlanság, de a legnagyobb félelmem a magány. 

Ami akár egy másodperc múlva magába szippanthat.

   - Hiszek neked- suttogtam. Nem 

mondott semmit csak szorosan magához ölelt. Magamba szívtam az ismerős illatát és csak sodródtam az árral. Lehet, hogy ezt meg fogom bánni, de nem érdekel. A pillanatnak élek.

   Este nagyon sokáig beszélgettünk, de én egyik pillanatról a másikra feldobtam a pacskert és már édesen szuszogtam. Másnap reggel YoonGi aranyosan mosolygó arcát pillantottam meg először.

   - Rég fent vagy?- dörzsöltem meg kómásan a szemem.

   - Ja- válaszolt röviden tömören ennyit.

   - Készülődni kellene, ha nem akarunk elkésni- nyomtam puszit az orrára.

   - Nekem meg előbb még haza kell mennem- ült fel és nyújtózott egyet.

   Kimentem a fürdőbe elkészülni. Mire vissza értem YoonGinak se híre se hamva. Egy kis cetli virított a párnámon.

                                         " Haza siettem elkészülni. A suliban találkozunk. 

                                                        

  XX YoonGi XX

   Mosolyogva ugrándoztam a szekrényem elé. Eldöntöttem, hogy vagy így vagy úgy, de ma biztos kibékítem Chent. Hiába egy napja sem vesztünk össze, de nem bírom nélküle. Az egyik legjobb barátom és nem hagyom, hogy ennyitől szétmenjen a barátságunk. 

   Felvettem egy farmert és egy Kék-fehér kockás inget. A hajamat laza copfba fogta és így mentem le a konyhába. Apa a reggeli kávéját iszogatta egy újság társaságában míg Anya mosogatott.

   - Hali- köszöntem nekik vidáman. Anya mosolyogva vissza köszönt, de apa....

   - Mi az Isten van a hajaddal?! Mond, hogy rosszul látok és nem lila a hajad?!- örjöngött

   Megszeppenve néztem anyára.

   - Nem mondtad neki?- suttogtam. Csak egy fejrázással elintézett és Férje mellé lépett

   - Ne legyél ilyen ideges. Nem nagy dolog, hogy befestette a haját- nyugtatgatta sikeresen.

   - És ki volt az a fiú aki reggel itt elment?- tette fel a következő kérdést.

   - Semmibe nem avatod, be a férjed?- lepődtem meg és Anya felé intéztem a szavaimat.

Csak behúzta a nyakát mondván, hogy ő vissza vonulót fújt. Szuper köszi Anya.

   - Ő YoonGi volt, de most mennem kell- amilyen gyorsan csak tudtam kiiszkoltam a házból. Lassan sétálni kezdtem egészen a sulihoz. Elkezdődött egy egész érdekes nap...

[ Ismét egy nyálas rész 😂😂 Ígérem a következő nem lesz az ]

Ez csak nállam van így?